Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-09 / 290. szám

iJNîiUMM

1978. december 9., szombat

Négyszáznyolcvan perc története

A DATE kismacsi vetőmagüzemében 2600 hektáron tizenhárom fajta vetőmag-kukoricát termesztettek. A területről 1100—1200 vagon csöves vetőmag-kukoricát dolgoznak fel. A beérkező csöves kukoricát szárítják, válogatják, osztályozzák. A végtermék 650 vagon fémzárolt kukorica-vetőmag. A képen: a laboratóriumban a beérkezett kukorica tisztaságát és nedvességtartalmát ellenőrzik, szabvány szerint osztályozzák a nemeket, csíráztatással választják ki a legjobb minőségű vetőmagot (MTI-fotó — Oláh Tibor felvétele — KS)

Ami megterem, azt megmentik

Beszélgetés a dombegyházi Petőfi Tsz új főkönyvelőjével

Kulcsár Imrémé hosszú évekig dolgozott a Mezőhegyes! Állami Gazdaságban. Most a dombegyházi Petőfi Tsz-bten találtunk rá. December 15-től ő veszi itt át a főkönyvelői teendőket.

— Október elseje óta vagyok Dcmbegyházán, ismerkedem a dolgokkal — kezdi a beszélgetést.

— Mi újság a szövetkezetben, milyen évet zárnak? — teszem fel a szokványos kérdést.

— Én bizony még nem sokat tudok mondani. Az tény, hogy az árbevételünkből mintegy kétmillió forint kiesés várható. Sokszor leírták már, de most sem hagyhatom ki a természeti csapásokat. Volt az idén jégverés, viharkár, belvízkár, 200 hektárnyi búzát például teljesen elvert a jég. így búzából a tavalyi 56 mázsa helyett csiak 50 mázsát takaríthattak be hektáronként. A kukorica 75, a cukorrépa pedig — 650

hektáron — 447 mázsájával fizetett. Legjobban annak örülök, hogy a tervezett 15 millió forint nyereség helyett 22-23 millióra számolunk. Ez azért nagyon fontos, mert Dombegyházán már megszokták, hogy év közben 100 százalék munkabért kapnak,- és év végén nyereséget. Bármilyen rossz volt az időjárás, nehéz lett volna megmagyarázni : miért nincs nyereség.

— Véleménye szerint ebben a nehéz esztendőben minek köszönhető ez a szép siker?

— Mindenekelőtt a kiváló munkaszervezésnek, a fegyelemnek, a vezetőség és a tagság jó együttműködésének. Én csak ámulok, bámulok, hogyan tudnak itt mozgósítani egy-egy feladat végrehajtására. Egy példát mondok: ha egy munkaterületen „szorít a cipő”, akkor mindenkit odairányítanák segíteni. Az őszi betakarításkor például állattenyésztők, építészek, irodisták, gépszerelők, mindenki ment a földekre. Azt úgy tessék elképzelni, hogy Dombegyházán ami megterem, azt megmentik, betakarítják egy szálig. Régen bevált jó szokás a cukorrépaföldekről összeszedni az elszórt, kocsiról lehullott répát. A táblák sarkán vagy egyéb olyan területen, ahol a gép nem tudta kiszedni a répát, kiássák, elszállítják. Azt hiszi, lett volna egyébként ilyen nagy területen 447 mázsás átlag? Valóban sok répát összeszedett a tagság. Nagy teljesítményű, korszerű gépékkel dolgozunk — igen jó az eszközellátottság — de így is lehet tetemes a vezteség, ha nem figyelünk oda.

A szemes termények betakarításánál, vetésénél és minden fontos munkánál a brigádvezető állandóan géptől géphez jár, de az elnök és a főagronómus is gyakori vendég a földeken. A vezetők ellenőrző munkáját megszokták, nem veszik zaklatásnak, így aztán ha ia legkisebb hibát észreveszik, azonnal inEredményhirdetés

A Magyar Tudományos Akadémia és a Központi Sajtószolgálat a magyar tudomány eredményeinek gyakorlati hasznosításáról pályázatot hirdetett a megyei lapok munkatársai részére. A pályázatra beküldött cikkek jól tükrözték a vidéki kutatóhelyek és üzemek közös fejlesztési tevékenységét. A zsűri 1. díjjal (7000 forint) jutalmazta Aczél Gábor „Hengerlés, tudomány, hengerléstudomány” című írását, 2. díjjal (5000 forint) jutalmazta Nagy Zsuzsa „Mindig a sokoldalúságra törekedtünk” című írását, valamint Mentusz Károly „Iránytű a kutatáshoz, okta- sához” című írását. 3. díjjal (3000 forint) jutalmazta Ferencet József „A tudomány

mint termelőd ő” című írását, valamint Förgeteg Szilveszter „Gyümölcsöző kapcsolat az ipar és a tudomány között” című írását és Bráz János „Kutatás, fejlesztés, alkalmazás” című írását. A zsűri ezenkívül a beérkezett pályaművekből négy írást 1000 forintos különju- talomra javasolt, Zelei Béla „A lóbab gazdát keres”, Fekete Klára „Kutatás és gyakorlat — egyetem és termelés”, dr. Varga Márta „Eruk- savkísérlet az. iregi repcén”, Homoródi József „Tudósok a jövőért”,

A díjakat és jutalmakat december 11-én a zsűri elnöke, dr. Láng István, az MTA főtitkárhelyettese adja át a Központi Sajtószolgálat szerkesztőségében.

tézkednek. Ezért nincs szemveszteség, ezért jó minőségű a talajmunka, a növényvédelem, a vetés stb.

— Említette, hogy jó a kapcsolat a vezetőség és a tagság között. Hogy látja ezt a nemrég érkezett főkönyvelő?

— Itt a jó gazda gondosságával kezeli mindenki a szövetkezetét. A vezetőség számol a tagság tulajdonosi, beleszólási jogával, a tagság pedig él, de nem él vissza törvényes jogaival. Igen jó a tájékoztatás lefelé is, felfelé is. Csak fülelek a vezetőségi üléseken : ha egy intézkedési terv születik, számolnak azzal, hogy azon a területen kik dolgoznak, hogyan reagálnak. Nem minden áron kell a tagnak egyetértenie, de ha a népgazdaság, a szövetkezet és a tagság érdeke úgy kívánja, meggyőzik az ellenvéleményen levőt. Arra is előre felkészülnék: milyen érvekkel hozakodjanak majd elő.

Ügy érzem: a vezetők szinté belelátnak az emberek leikébe. Állandóan érzik a tagság véleményét. Ezért készülnék, nagyon vigyáznak arra, hogy őszintén elmondjanak mindent, mert a tagság felelősségre vonja őket.

Amikor a Marxista—Leninista Esti Egyetemre jártam, tanultam az üzemi demokráciáról. Bevallom, akkor nem nagyon értettem: miért beszélünk külön szövetkezeti demokráciáról. Most Dombegyházán, néhány hét alatt megértettem. Most készül az új gazdasági terv. Szinte együtt „szüljük” a tagakkal, a gazdákkal. Ha én valamit másképp látóik, azonnal megmagyarázzák, hogy miért nem lenne úgy jó. Nagyon jól ismerik la lehetőségeket, a képességeket és egymást. Ezért a terv minden pontja reális alapokra épül.

— Beszélgetésünk elején

azt mondta: még nem sokat tud a szövetkezetről. Tájékozottsága azonban egészen másról tanúskodik. Ezek után azt hiszem, felesleges a kérdés: hogy érzi magát

Dombegyházán?

— Nagyon jól. Azt hiszem, ha kölcsönösen megismerjük egymást, én sem maradok ki a jó együttműködésből. Szeretem a jól dolgozó, fegyelmezett embereket és ezeket a dombegyházi Petőfi Tsz- ben megtaláltam.

Ary Róza

A gyár környéke műszakváltáskor, reggel hatkor, dél- utás kettőkor és este 10 órakor a legnépesebb. Az „iro- dások” lehet már rég az igazak álmát alusszák, amikor a harmadik, az éjszakai műszak megkezdi a munkát. A gyár kapujában a portások fogadják az érkezőket, majd mindenkit ismernek, ha név szerint nem is, arcról már igen.

Este pontban tíz órakor megszólal a Mezőhegyesi Cukorgyár szirénája. Megkezdődik az éjszakai műszak. Lassú Gyula műszakvezetővel arról váltunk szót, miben különbözik az éjszakai műszak a délelőttitől és a délutánitól.

— Semmi különlegességről nem tudok számot adni — magyarázza. — A feldolgozás ilyenkor is teljes erővel folyik. Szinte mindenütt dolgoznak törzsgárdatagok ,a gyárban, tőlük sok segítséget kapunk, ök már ismerik a feldolgozás, a cukorgyártás minden fortélyát.

A törzsgárdatagok mellett ott találjuk a kampánymunkásokat, ,akik közül nem egy hosszú évek óta visszajár az üzembe, s szeptembertől január végéig részt vesznek a feldolgozásban.

— Róluk is csak jót mondhatok. Nem is emlékszem, mikor kellett közülük valakit is megfegyelmezni. A kampánymunkásak mind az idősebb korosztályhoz tartoznak. Fiatal csak elvétve jelentkezik ilyen munkára. Választási lehetőség tehát nem nagyon van. Ezért több nyugdíjast is alkalmazunk — mondja Lassú Gyula.

A műszakvezető naponta többször is végigjárja a gyárat, hogy önmaga is meggyőződjön, nincs-e fennakadás, szükség van-e vaiiahol gyors közbeavatkozásra. Vállalva a lépcsőzést, a hideget, majd forróságot, mi is a mű- szakvezető nyomába szegődtünk".

Odakint a kellemetlenül hideg szélben egymás után érkeztek a répát szállító gépkocsik. Templom Ferenctől, az egyik teherautó vezetőjétől megtudjuk, hogy 16 Volán-kocsi hordja a répát Ma- gyanbánhegyesről. Terhűktől megszabadulva azután újabb és újabb fordulória indulnak. A gépkocsikról a répa az úsztatóba kerül, ahonnan hatalmas vízsugárral sodorják azt a mosóberendezésbe. Egy-egy műszakban hatan- hatan csinálják ezt a munkát.

A gyér megvilágításban az úsztató alján semmit sem látni, mindent eltakar a pára, csak a víz zubogását hallani. Amikor aztán szemünK hozzászokik a sötéthez, észrevesszük, hogy lent a mélyben emberek irányítják a vízsugarat a répahalomra. Nem lehet akadály a szakadó eső, hó, fagy; a gyár nem

állhat IeOdébb néhány méterrel meszet lapátolnak néhány,an. A mész fontos kellék a répa- feldolgozásban , létisztításhoz használják.

— Egy embernek nyolc óra alatt 100 mázsa meszet kell a vagonokból kidobálni — tájékoztat Rádai István kampánymunkás. — Huszonhét év óta csinálom ezt a munkát. Nehéz, de jól lehet keresni. Nyáron az útépítésnél dolgozom, tudja, ott is jól fizetnék. A munkámmal elégedettek, így azután megvagyunk egymással itt is, ott is.

Fárasztó, fizikai munka a mészliapátolás. Igaz, nem is olyan régen, annak alig néhány éve" a vagonokban érkező répát is villával, lapáttal távolították el. Azóta gépesítették ezt a munkafolyamatot. Egy-két éven belül az elavult mészmű is hasonló sorsra jut.

A répafeldolgozás további folyamata már üzemcsarnokokban, zárt helyiségekben történik. A bent dolgozók többsége ,a kampány befejeztével is a gyárban marad. Először a mosóberendezést nézzük meg, ahol találkozunk Tóth István nyugdíjassal. Gépápoló, néhány hasonló korú társával.

— Tudja, én szívesen vállalom iaz éjszakai műszakot.

A mosótól eljutunk a centrifugákhoz, majd a cukorfőző állomáshoz. Eddig még mindenütt zökkenőmentes volt az éjszakai termelés. A cukorfőző állomáson Csete József cukorfőzővei váltunk szót. /

— Harminc—'negyvenkét fok között ingadozik; itt a hő_ mérséklet. Nem mondhatjuk, hogy fázunk — magyarázza.- — Csete József eredeti szakmája lakatos, s mint hozzáértő ember részt vesz a tavaszi-nyári karbantartásiban, felújításban.

A helyenként szűk, másutt tágas közlekedőfolyosók, feljárók között csak nehezen ismeri ki magát az, aki először jár az üzemben. A gépek zajában alig értjük egymást. Azután egy csendesebb helyiségbe lépünk, mint tájékoztatnak, ez a lakatosmű- hely. A gyárban azt tartják, a lakatosok kulcsemberek. Nemcsak a kampány utáni időszakban vár nehéz feladat

rájuk, most is résen kell lenniük.

— Mi akkor dolgozunk, amikor a gépek állnak. Ezért mondjuk, ha jól megy a feldolgozás, a lakatosoknak, villanyszerelőknek nincs munkájuk — hallottuk Perneki Istvántól.

A műszákvezetővel benézünk a műszerterembe, ahol 4000 lóerős turbina szolgáltatja az áramot. Már több mint két órája járjuk az üzemet, ’am'kor eljutunk a cu-. korpa ' ashoz. Topovics Károly — ő a részleg vezetője — szavaiból nehéz kivenni, hogy most bosszankodik vagy éppen elégedett.

— Sok a cukor! Ezelőtt 24 óra alatt készítettünk 54 vagonnyit, most egy műszak alatt gyártunk ennyit. Ezért az itt dolgozóknak most jóval több a munkájuk, hiszen a létszám nem nőtt, a berendezések pedig felújításra várnak.

Az üzemrészben 21 nő dolgozik, többségük kampány- munkás.

Éjjel -- y óra is elmúlt már, amikor visszaérünk kőrútunkról. Ez az éjjeli műszák legkritikusabb szakasza. Csökken a figyelem, s a szemekben látni lehet a fáradtság jeleit. A kritikus szakasz egy-másfél óra hosszáig tart. Az automaták korában azonban természetesnek vehetjük, hogy az emberi figyelmet a g®P pótolja. Rendellenesség esetén persze az irányítónak, ellenőrzőnek kell közbeavatkozni.

— Erre eddig a kampányban iáiig volt szükség. Ilyen zökkenő- és hibamentes feldolgozásra még nem emlékszem, pedig 1955 óta dolgozom a gyárban. Ez nem utolsósorban a nyáron gondosan elvégziett karbantartásnak köszönhető — mondja Lassú Gyula.

A gyár veszélyes üzem, hiszen nem egy helyen forró, magas nyomású gőzzel dolgoznak. Á fegyelmezett munka tehát itt alapkövetelmény. Az éjszakai műszák nehezebb, ezért a műszakvezető és beosztottai állandóan járják a gyárat.

Az éjszakai műszak 480 percének története ennél sokkal hosszabb is lőhetne, hiszen nem jártunk minden munkaterületen és csak kevés emberrel beszélgettünk. Amit tapasztaltunk és láttunk, iaz arról győzött meg bennünket, hogy a cukorgyárban dolgozók fegyelmezett munkájukért méltán érdemelnek elismerést.

Ezen a reggelen is pontban hatkor, majd délután kettőkor és este tízkor szólal még a gyári sziréna. Egyszerre jelezve a munka befejezését és egy újabb műszak kezdetét, szeptembertől január Végéig.

Kepenyes János

A békéscsabai ifjúsági és úttörőház elektrotechnikai szakkörének 15 tagja a ház részére 2,5 kW-os fényorgonát készít, amelyet majd a különböző rendezvényeken használnak

Fotó: Veress Erzsi