Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-08 / 289. szám
1978. december 8., péntek iznaui-Tiitj IX. alföldi amatőrfilm Gyulán A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ és If jú- -ági Ház ismét meghirdette, zúttal kilencedik alkalomnál az alföldi amatőrfilm- zemlét. A kiírás érteiméin Bács, Békés és Csong- .d megyei amatőrfilmesek ihetnek részt a szemlén inden olyan egyénileg, vagy közösségberi készített amatőr filmmel, amely eddig tájegységi szemlén, vagy országos fesztiválon még nem szerepelt. Nevezni le- ________________________/ szemle hét normál nyolc milliméteres, szuper nyolcas és 16 milliméteres fekete-fehér, vagy színes, magnetofon hangosításé, fényhangos, illetve szélcsíkos filmmel. A nevezési határidő szombaton, december 9-én jár le. A szemlét 1979. január 6—7-én rendezik meg Gyulán. A zsűri döntése alapján az első helyezett három, a második kettő, a harmadik ezer forint jutalmat kap. Gyerekek a mezőberényi könyvtárban Örömet jelent minden pedagógusnak, ha a mezőberényi gyermekkönyvtárba látogat. Nap, mint nap délelőtt és délután seregnyi gyerek nyüzsög a könyvespolcok, katalógusok előtt. A 2-es számú iskola tanárai felismerték a könyvtári órák nagy előnyét, eredményességét. A kicsik a felfedezés örömével számolnak be a környezetismereti, olvasási órákon a könyvekből összegyűjtött tudományukról. Azért is érdekes számukra ez a módszer, mert nem a padban ülve, hanem a könyvek birodalmában ismerkednek az élet jelenségeivel. November közepén Ady- órát rendeztek a 8. a osztályosok. Az ünnepi óra anyagát maguk a gyerekek állították össze. Az ötödikesek Petőfi munkásságát kutató irodalomórája is remekül sikerült a könyvtárban. A rendszeres könyvtári foglalkozások mellett ''délutánonként önálló kutatásokat végeznek a gyérekek az általuk választott témákhoz. A békési múzeum magyar szobájában az általános iskolások is rendszeres vendégek. Megismerkednek a századforduló jellegzetes bútoraival, használati tárgyaival Fotó: Gál Edit A Televízióból jelentjük Léda a stúdióban A Lumumba utcai filmgyár gigantikus méretű stúdiójában gőgös homlokzatú, ridegszürke, hatalmas palota fogadja a belépőt. Szemközt vele a kopár színfalak mögött pedig pompás, gazdagon berendezett szecesz- sziós szobabelsők rejtőznek, mozgó tv-kamerák társaságában. Forgatnak. Miroslav Krleza, a jeles horvát író és költő regényének megvalósított díszlete: a Glembay-palota reális formákat nyert világának filmgyári falai között tucatnyi filmes sürög-forog. A feltűnő zsúfoltsággal, korabeli ízléssel berendezett fogadószalonban Klanfar iparmágnás (Szilágyi Tibor) és felesége (Szakács Eszter), Melita készül a kiélezett, végső húrokat feszítő összecsapásra. Egyelőre csak próba folyik a színen, de ezúttal is teljes a csend. — Nem hagyom, hogy sértegess, mint egy szobalányt — csattan keményen a ház úrnőjének hangja. — Ugyan kérlek. Akinek nem derogál, hogy a kenyeremet egye, annak ne derogáljon az sem, hogy a parancsomnak engedelmeskedjen. Én nem sértegetek, csak a becsületemet védem. A saját házamban csak van jogom rendet teremteni — emeli fel szavát keményen az iparmágnás. — Kettőnk élete végzetes tévedés... Nekem az derogál, hogy magával vitatkozzam. Semmi közöm magához, sem a becsületéhez. Én kész vagyok elhagyni ezt a házat, még ma este. M. Krleza a horvát regényírás nagy alakja, akinek drámai trilógiájából forgat most tv-filmet Dömölky János rendező. A „Léda”, talán legjelentősebb és legszebb része a trilógiának az „Agónia” és a „Glembay Ltd” mellett. A dráma az Osztrák— Magyar Monarchia összeomlását követően Zágrábban játszódik. Szereplői egy sor korabeli jellegzetes figura: a lecsúszott diplomata, az egykori arisztokratanő, az új osztály képviselője: a feltörekvő iparmágnás és egy diAnya és lánya Fotó: Gál Edit Pici Eszter és szakmunkás-bizonyítvány Sokféle izgalom adódik az életben, közülük az egyik legnagyobb’ feszültséggel teli a vizsgadrukk. Rendes körülmények között is, hát még ha felnőtt fejjel vállalkozik valaki tanulásra, a napi munka, s az otthoni tennivalók mellett. S mindezt még nehezíti az is, hogy ekkorra már jócskán kijön az ember az iskolai gyakorlatból, újból és újból kell kóstolgatni; és ismerkedni, barátkozni a tankönyvekkel. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet felnőttszak- munkás-tanfolyamának résztvevői izgultak a minap, amikor számot kellett adniuk a vizsgán, mit is sajátítottak el egy esztendő alatt a szakmai és közismereti tárgyakból. Tizenöten kezdték hozzá, és tizenketten fejezték be a tanfolyamot, s ők — egytől-egyig nők — cipőfelsőrész-készítő szakmunkásként álltak fel a vizsga- padból. Köztük a békési Nagy Imréné is, aki tanulmányai közben a kis Eszternek életet adott. Most kétszeresen boldog, nézi a gyönyörű, mosolygó kisbabát, s beszélgetünk. Rajta vatos festő. Az ő kapcsolataikat, hazugságaikat és embertelenségüket ábrázolja az író egy drámai ciklusban, amelyet „Egy farsangi éj komédiája” alcímmel jelzett. A fényképek, a díszpárnák, a paravánok, és szecessziós bútorok között a pamlag felett egy rézkarc látható : „Léda hattyúval”! Lovag Oliver Urban (Darvas Iván) így fogalmazza meg a nemzedékét ért történelmi változásokat, a korabeli Lédák sorsáról, mint önmagát erre leginkább hivatottnak tartó emberét: „Léda királynő volt, s szerelmi játéka a hattyúval nem maradt következmények nélkül: ikreket szült. A mi demokratikus időnkben, amikor a nép az Olimpia helyett az Olimpia moziba jár, a Lédák persze korántsem királynők. Bármelyik külvárosi fruskából Léda lehet. Ez persze roppant zavaró”. Már késő délutánra jár ... Végre felhangzik a forgatás kezdetét jelző, jól ismert dudaszó ... Tímár Éva. sápadt arccal néz farkasszemet a „gyűlölt férjjel” ... A súlyosveretű dráma további szereplői : Haumann Péter, Szemes Mari, Takács Katalin, Gyöngyössy Katalin, Temessy Hédi és Kern András. Szémann Béla kívül még egy kismama vizsgázott, a békéscsabai Csicsey Lászlóné. Nagyon összetartottak, majdnem egy idősek a gyermekeik. Miért is fogott hozzá a tanuláshoz? Elgondolkodik. Az ott kezdődik, hogy kimaradt az első gimnáziumból, mert nem tette le a pótvizsgát. Akkor valahogy terhére volt a tanulás, meg nem is érdekelte. Dolgozni ment a szövetkezet békési telepére. Ennek már hét éve, azóta bekerült Csabára. Ott is, itt is sok mindent csinált előbb segédmunkásként, majd gépen, mint betanított munkás, legutóbb programozó volt. Az exportszalagban dolgozóknak készítette elő a szükséges anyagokat. De mindig az csengett a fülében, amit annyiszor hallott Békésen: segédmunkás. S ebből a hang volt az, amit nem felejtett. — Nem kellett agitálni, azonnal feliratkoztam a tanfolyamra, és örültem, amikor tavaly ősszel elkezdődött. Minden hétfőn volt óránk délután kettőtől este fél hétig. A szakmai elmélet mellett tanultunk matematikát, fizikát, géptant, üzemgazdaságtant, elektrotechnikát, történelmet és munkavédelmet. Időnként persze belefáradtam. A fáradtság nagyon is érthető, hiszen a terhesség vége felé már kiírta az orvos, mert erősen dagadtak a lábai aztán a szülés, utána az egészen kicsi baba, akit el kellett és kell látni, s ez a boldogság és tanulás mellett egy csomó munkát is jelentett. De ebben is mindig ott volt a férje, sok segítséggel. Aztán a múltról a jövőre térünk át. Milyen elképzelései vannak, meddig marad otthon, mikor akar majd dolgozni? — Szeretném a három évet mellette tölteni, ha már lehetőség van rá. Én ezt nagyon nagy dolognak tartom — mondja megfontoltan. S a kicsi, mintha értené, hogy róla van szó, a kis ágy rácsán kidugja a kezét. A fiatalasszony fogja, cirógatja. — Naponta láthatom szinte minden mozdulatát, látom fejlődését. Én vagyok vele, nyugodtan gondozhatom, nevelhetem. Közben? Még nem gondolkoztam rajta. Talán jó lenne újabb terveket szőni... Ez a tanfolyam is — a képesítés mellett — olyan sok szép élményt nyújtott. Igen, azt hiszem, érdemes tűnődni rajta ... Vass Márta Műemlékvédelem —városképvédelem A kultúra — az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint — „Az emberi társadalom által létrehozott anyagi és szellemi javak; ennek egy adott korszakban való jellegzetes állapota ...” Av,agy civilizációink és műveltségünk. Az utcák és terek e tágan értelmezett emberi kultúrának megannyi tárgyi lenyomatai. Az építészet és tárgyalkotás révén társadalmi, gazdasági, szellemi életünk anyagba, kőbe, vasba, fába merevedett médiumai, városi életünk részei. Az utcák és terek kultúrája fogalmain át az emberi településhez, a városhoz jutva felmerül a kérdés: mit értünk ebben az összefüggésben, város és különösképpen mit városkép alatt ? Arisztotelész még így fogalmazott: „a város célja, hogy lakóinak boldogságot és biztonságot nyújtson”. Ma pedig már az is elhangzik — kissé sarkítva a magunk teremtette környezet problémáit: — „a város szükséges rossz”. Sajnos, a mai városi környezet sok esetben semmiféle rokonságban nincs az ugyanazon a helyen levő, társadalmakon keresztül kialakult várossal, sem a szellemiek, sem az anyagiak terén. H,a mindiezt nem mint egy- egy korszak keresztmetszetét vizsgáljuk, hanem történelmi folyamatosságában, mint egymásra épülő és egymásból keletkező megújulást akkor a megszokott fogalmakon, meg határozásokon kívül másra is rányílik szemünk. Minden új kihívás a régivel szemben. Mégis, a régiből kell következnie! H;a az átalakulás során létrejött új úgy mond ellent a réginek, hogy annál rosszabb vagy csak részeiben jobb, de egészében nem, akkor a törvényszerűvel van valami baj. Úgy is fogalmiazhatnánk, hogy a szerves folytatásban van szakadás. Erre ébresztenek az építészetről folytatott beszélgetésekben ma már közhelynek számító önvizsgálatok is; „magunknak építjük, unokáink is látni fogják”. Egyre több szó esik épített környezetünk és az ember viszonyáról, fl környezetben élő ember igényeiről. Ma az országban sokfelé utcáink, tereink kultúrájáról, városképünk védelméről beszélünk. Granasztói Pál szerint „a városkép lényegét az a benyomás teszi, amit a város egészének látása tesz a szemlélőre”. Ebben az egészben benne van ia terepalakulat, a táji fekvés ég a város kifejlődését meghatározó társadalmi változások térbeli következménye is. Ugyanilyen fontosak maguk a konkrét emberi művek, alkotások, falak, házak, azók részei és egésze, a házak színei, a középületek, háztetők és tornyok, az utcai kis architektúrák, a város sziluettje, az utcák vonalvezetése, a település jellegzetes szerkezete, a tömöttség vagy lazaság, a telek-, út- és vasúthálózata, ellátó rendszerei, a parkok zöldje, a kertek, a virágok, a rend és tisztaság, a csend vagy aajosság, a városlakók kedvessége, a diákok, a gyermekek és a történelem is. De beletartoznak a város határa, közeli és távoli külterületei, az erdők, a Vizek, a hegyek vagy a síkság, a temető, a kiránduló- helyek, sőt, tágabb értelemben, de vele összefüggésben a gazdasági és kulturális vonzáskörzetében levő községek. Ismét Granasztóit idézve: „E teljesség átérzésén át jövünk rá, hogy a külső és belső városkép, vagy csak az utca-tér különféle nézetei egy-egy összefoglalói a valóságnak.” A város tehát egyszerre, egészével hat ránk, csak egészében lehet és szabad megérteni, összefüggései alapján megismerni, és ugyanezzel a teljességtudattal, sőt igénnyel lehet védeni, fejleszteni. S itt nagyon fontos a védelem és a fejlesztés egysége. Mia a fejlesztés tartalma a középtávra irányuló praktikus gondolkodás. Ez értelemszerűen nélkülözi a védelem fontos szempontjait. Az építési, városrendezési gyakorlatban és törvényekben a meglevő értékek védelme csak mint parciális kérdés szerepel. Erre csak a műemlékvédelemben van lehetőség, s így szükségszerűen elszakad a fejlesztésre orientált kérdésektől. A „védelem” kérdésének a fejlesztésben való megjelenése, 'beépülése lehetővé tenné, hogy „szemléletünk fejlettségét ne az új épületek térfogatával és magasságával bizonyítsuk, hanem azzal, hogy ezt éppen a városkép- alkotás terén megszüntetjük”. Ma ia városépítési gyakorlatban a szanálás egyértelműen lebontást, eltávolítást jelent. Pedig van más tartalma is a szónak: gyógyítás, orvoslás. A műemlékvédelemtől eltérően védendő értékeink alapvető ismérvei is különbözők. Míg a műemlékvédelemben egyértelműen ,a művészeti, történelmi, művelődési, kulturális, néprajzi értékek fontosak, addig a város-, illetve városképvédelemben ezek az alapvető értékkategóriák nincsenek egzakt módon meghatározva. Sok olyan régi városunk van, amely jelentős és városképi szempontból egységes és együttesen épített műemlékekkel, számottevő műemléki környezettel nem rendelkezik. De utcákat, tereket alkotó, önmagukban és egyenként különösebb értéket nem képviselő házaik, házsoraik hordozzák a város egyéni arculatát, karakterét. Vannak városszerkezeti, utcahálózati, telepítési alapelemeik, vagyis körvonalazható alapértékeik. E városok közül azok a szerencsések (bár erre igazán a jövő válaszai), melyek „elkerülték” a város- központ átépítésének veszélyét. Szerencsés ez annyiból, hogy ma reálisabb a lehetősége a városképvédelemnek. Sokat jelenthet, ha a rekonstrukciós területek átépítésének alapelveit, városkép- védelmi szempontjait meg- határozzük-e vagy sem. Lőrincz Ferenc Mai tévéajánlatunk: Családi kör A Családi kör (20.35 órakor) mindig gyermekközpontú műsor; most ezzel a mottóval készült: A szülő is ember. És szemügyre veszi a szülő magatartását, botladozásait, hibáit is. Megpróbálja ugyanakkor kiszélesíteni a kört, magyarázni is a szülő nevelői magatartását, amely sokrétű feladat, és magába foglalja azt a példát is, amelyet a szülő gyermekének mutat. A gyerek ugyanis leggyakrabban és legerőteljesebben a példából tanul; nem lehet más a nevelői és más az emberi magatartás. A szülő lepleződik le a legkönnyebben, ha vizet prédikál és bort iszik. A műsor nem felmenteni igyekszik a szülőket, hanem megérteni. És megértetni a nézőkkel a harmonikus emberi kapcsolat fontosságát, különösen, ha az a két „ember”: szülő és gyermeke.
