Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-28 / 304. szám

O 1978. december 28., csütörtök Felhívás Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója megünneplésére Mezőgazdaságunk múltja, jelene Iskolatörténeti kiállítás Békésen A Békési Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet állandó iskolai történeti kiállítása nagy segítséget nyújt a pályavá­Fotó: Veress Erzsi Ünnepet jelez újra az iro­dalomtörténet naptára: 1979. ilius 2-án lesz Móricz Zsig- •ond születésének a 100. év- ordulója. Móricz Zsigmond emberi, »i példája, életművének gysága késztet ünneplés- .. A XX. század a magyar rában Adyval kezdődik, az epikában Móricz művészeté­vel. A kort, amelyben élt, prózában fogalmazta a leg­el jesebben. Bartók, Ady, Móricz, a századelő nagy nemzedéke a társadalmi és a művészi for- radalmiság egysége jegyében a demokratikus Magyaror­szág álmával indult. Móricz Zsigmondot ugyanazok a sejtelmek kínozták, ugyanaz a hit éltette, mint Adyt. ö is tudta, amit Ady hitt és hirdetett: „A magyarság szükség és érték az emberi­ség, s az emberiség csilla­gokhoz vezető útja számára” ő is vallotta: demokratikus átalakulás szükséges, a nem­zet sorsát a dolgozó osztá­lyokéhoz kell kötni, a jöven­dőt a szomszédos népekkel együtt kell kimunkálni. Még ébresztő, bíráló hang­ja is az Adyéval volt rokon. Az irodalmat nemcsak er­kölcsi és politikai ideálok hirdetőjének tekintette, ha­nem — miként Ady — a nemzet lelkiismeretének. S az igazságot nemcsak saját népe, de az „egész ... lelki kétségeiben gyötrődő embe­riség” számára kereste. Művészete középpontjába — mint a polgári fejlődés­ben elmaradt, megrekedt kelet-európai népek annyi nagy írójánál — szükség­képpen a paraszti tematika került. Móricz Zsigmond szembefordult a megtévesztő „olajnyomatos” faluképpel, a vergődő és új élet felé ta­pogatózó falut, az igazi pa- 'asztot festette meg. S ez ■sak a kezdet volt, az indu­lás. Emberi és művészi tel­jesedése során a származtató világ küldöttjéből az egész nemzet írója lett. A paraszt­ság mellett az értelmiség, a kispolgárság, a dzsentri vi­lágát és a történelmet is mű­be emelte: egy nép létezését, núltját, törekvését. Annak íz országos látókörű, az gész nemzet sorsát szívén viselő írónak a szemléleté­vel, aki tudta: a magyarsá­got csak a gyors demóknati- ;us átalakulás válthatja meg a jövőnek. Móricz nemcsak az első világháború elítéléséig és a 'olgári demokratikus forra- ialom vállalásáig jutott el, hanem a proletárforradalom igenléséig is, s eszméihez hű Iskolás korú fiúk négy-öt .ágú bandákba verődnek, kézbe veszik a fűzfavessző­ből jó előre megfont korbá­csokat, s kora reggeltől vé­gigjárják a rokonokat, szom­szédokat, ismerősöket. Illő kopogás után ezzel a rigmus­sal lépnek be a házba: „Hála Isten, hogy megértük aprószentek napját, de nem búval, bánattal, hanem örvendetes napokkal.” A beköszöntő után a fűz­favesszőkorbáccsal, a supri- kával végigütögetik a ház népét, miközben újabb rig­must mondogatnak: „Egészséges legyen, Keléses ne legyen, Káposztába sok húst tegyen” A gyerekek ezért a „vere­kedésért” nem szidást kap­nak, hanem ajándékot: al­mát, diót, süteményt, s ott, ahol a közelmúltban is élt még a szokás — például Ba­ján —, pénzt is. maradt az ellenforradalom nehéz évtizedeiben is. össze- forrottsága az elnyomottak­kal, a dolgozó emberekkel, hűsége Adyhoz megőrizte a döntő kérdésékben való meg­alkuvástól. Forradalmas el­képzelései az ellenforradalmi nyomás alatt nemegyszer re­formokba húzódtak vissza, de haláláig a forradalom szerel­mese maradt, mindig követ­kezetesen a szegénységgel tartott, s még reformtervei­vel is azon munkálkodott, hogy „a jövő generáció.... alkalmas legyen az új hon­foglalásra. „Vállalta az „új igék” keresését. Abban a hitben, hogy az igazi író nem pusztán „ügyes dolgokat csi­nál”, de „elvekért, eszmé­nyekért él és hal”. Felbecsülhetetlen volt ha­tása a kibontakozó szocialis­ta irodalomra, a szervezett munkásmozgalom kulturális törekvéseire. Szépirodalom­ban és szociográfiában egy­aránt ösztönzéseket adott a falukutatóknak; a mozgalom széthullása után is tovább­vitte a Márciusi Front prog­ramját, egészen a munkás- mozgalommal való cselekvő együttműködésig : folyóiratá­ban, a Kelet Népében a munkásság és a parasztság szövetségének a tisztázására is törekedett. Igazságszerete- tével, következetes realizmu­sával szocialista kultúránk szerves része, a marxista kri­tika is eszerint becsüli. Móricz Zsigmondot, kezdet­től a maga írójának tudja a haladó magyarság; népi kol­légiumok, iskolák, művelődé­si mozgalmak és írók indul­ták nevével. A felszabadult nép benne a maga igazának hirdetőjét ismerte fel, alak­jaiban az ő érdékeiért küz­dő hősöket látta: művésze­tén keresztül múltjára és le­hetőségeire, önmagára éb­redt. A szomszédos népek, s a határon túl élő magyarság iránti érdeklődésből a meg­békélés és a közeledés pél­dáját meríthetjük, számos írásával más nyelvű olvasók is kedvvel ismerkedtek. Az emlékbizottság azzal a felhívással fordul az ország minden lakosához és a ma­gyar irodalom bárhol élő ol­vasóihoz, művelőihez és ba­rátaihoz: ünnepeljük meg méltón Móricz Zsigmond születésének 100. évforduló­ját. Tegyük még inkább köz­kinccsé művészete értékeit itthon és a nagyvilágban. Öröksége élő örökség: mű­vészetével, élete példájával az emberiség és a nagy iro­dalom útjait keresőknek mindenütt S minden időben ösztönzéseket adhat. A legtöbb felnőtt, ha más­honnan nem is, hallomásból ismeri még a Miklós-napi, karácsonyi, újévi, vagy a Lu- ca-napi népi szokásokat, a téli napforduló ünnepsoroza­tai közül alig esik szó vi­szont december 28-ról, apró­szentek napjáról. Pedig nem is olyan régen még az egész ország területén ismerték és gyakorolták az ezen a na­pon szokásban levő korbá­csolást, vagy ahogyan vidé­kenként mondják: vessző­zést, csapulást, mustározást, suprikálást, sibárlást, zsibá- rozást. A vesszővel, vagy a vesszőnyalábbal történő kor­bácsolás az új esztendei sze­rencsekívánásoknak egy ősibb, archaikusabb formá­ja. A zöld ág az élet szim­bóluma, a betegségek elűzé­sére és távol tartására szol­gál, nőknél a termékenység, gyerekeknél a növekedés elő- segítője. Az aprószentek napja egy­házi eredetű ünnep, a betle­hemi gyermekgyilkosság em­Csaknem egy hónap telt el azóta, hogy Vámos László tanácselnök-helyettes meg­nyitotta a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet ál­landó iskolai történeti ki­állítását Békésen. Ebből az alkalomból mondott beszé­dében elismerően szólt az oktatási intézmény közössé­géről, amely „emléket állít a magyar mezőgazdasági szakoktatás egy fontos terü­letét átfogó — a közvetlen termelőmunkát végző dolgo­zók nevelését, oktatását szolgáló — tevékenység fej­lődésének.” Az iskola tavaly ünnepel­te fennállásának 75. évfor­dulóját.-Az alapítástól nap­jainkig eltelt időszakot rész­letesen az a jubileumi év­könyv mutatja be, amelyet nevelők és oktatók közre­működésével dr. Komáromi Sándor igazgató és Varga Sándor tanár szerkesztett. Ez a könyvecske jó alapot nyújtott az iskola történetét bemutató kiállítás anyagá­nak összeállításához. Ugyan­akkor az intézet tanulóiból álló honismereti szakkör, va­lamint a Magyar Mezőgaz­dasági Múzeum baráti köré­nek tagjai is lelkesen és sok energiát befektetve vették ki részüket a munkából. Első­sorban nekik és a foglalko­zások vezetőinek köszönhető, hogy sikerült összegyűjteni a múlt emlékeit, hogy sike­rült megőrizni több, ma már muzeális értékű, mezőgaz­dasági eszközt az utókor szá­mára. Érdekességként felsoro­lunk néhány kiállítási tár­gyat. A fali vitrinben látha­tó egy 1903-as kiadású olva­sókönyv, valamint Tóth Mi­hály Búzakalász című köny­ve, amely 42 évvel ezelőtt jelent meg. Ugyancsak itt kaptak helyett a különféle munkaeszközök : sarló, ka­sza, talajhőmérő, csávázó kas, csíráztató tál, stb. A mezőgazdasági ismeretek ok­tatásának „hőskorából” szár­mazik az úgynevezett tan­folyamos láda, amelyet a Földművelési Minisztérium aranykalászos tanfolyamai­nak vezetői rendszerint ma­gukkal vitték az előadások­ra. Előnye az volt, hogy a leg­alapvetőbb szemléltető esz­közök (diavetítők, mikrosz­kóp, magmintasorozat stb.) minden egy helyen elfért. Szólnunk kell még a fa­lakon elhelyezett nagy mé­retű tablókról is, amelyeken kirajzolódik az iskola múlt­ja és jelene. Az első, az 1902-től 1922-ig terjedő idő­szakot ismerteti, amikor az intézmény a „Gazdasági Is­métlőiskola” nevet viselte. lékére alakult ki, amikor is Herodes király — a Biblia szerint — a napkeleti böl­csektől értesülvén Jézus szü­letéséről, hatalmának bizto­sítása érdekében minden két éven aluli fiúgyermeket le- öletett Betlehemben. De hogy az emlékünnep köré kialakult szokások mennyi­re világiak, arra a közép­korból már maradt ránk bi­zonyíték. Temesvári Pelbárt, a XV. század ismert prédi­kátor-írója egyik prédikáció­jában megfeddi azokat, akik­nek ez az egyházi emlékszo­kás pajzán, világias tréfálko­zásokra ad alkalmat. „Miért van az kedvesem, hogy köz- tetek ma sokan hiú tréfálko­zásokkal szórakoztok, és egymást kölcsönösen korbá­csoljátok, mondván, Herodes sok fiút megölt Betlehemben. Az ilyen emberek sok rosz- szat, bűnös dolgot, sőt tisz­tességtelen simogatást és más egyéb kimondhatatlant ke­vernek ehhez a szokáshoz.” lasztás előtt álló fiataloknak A tablón látható az alapító Farkas Gyula (1870—1953) tanítónak az arcképe is. A másik tabló az 1922— 1938 közötti évekkel kap­csolatos. Az akkori önálló gazdasági népiskola napló­jának kinagyított képei mel­lett a következő magyarázó szöveget olvashatjuk: „A gazdasági irányú tovább­képző iskolában iratkozott 12—15 éves parasztfiú, vagy lány, a hat elemi elvégzése után. Ebben az intézetben a tantervi előírások, útmuta­tások már határozott mező- gazdasági termelési felada­tok megvalósítását tartal­mazták.” A kiállítás anyagának to-, vábbi ismertetésétől elte­kintünk, és most néhány mondattal utalunk a fejlő­dés eredményeire. Az iskola figyelemre méltó, értékes gépparkkal gazdagodott az utóbbi időben. Nemrég vá­sároltak egy Ikarus—211-tí- pusú autóbuszt. A diákok Egy nemrégiben előkerült adat szerint Krakkóban ta­nuló diákjaink is hódoltak a vesszőzés örömeinek. Egy, a magyarok által megvessző- zött lengyel diák 1507-ben panaszt tett az egyetem ve­zetőségénél. A tárgyaláson a diákok védekezése ez volt : gsak otthoni szokást gyako­roltunk. Az aprószentek napi kor­bácsolás a hasonló vonások ellenére vidékenként sok jel­legzetességet mutat. Dunán­túlon például a téli időszak egyik legkiterjedtebb szoká­sa volt, néhány somogyi fa­luban Miklós-naptól egészen újévig tartott. Vesszőzés köz­ben különböző mondókákat, rigmusokat mondtak. Az „aprószentek, Dávid, Dávid” mondóka és a „Hányán van­nak az aprószentek?” kér­dés országosan elterjedt. A válasz teljesen különböző le­het : háromszáznegyvennégy, száznegyvennégyezer és még sok más, de mindig a hely­ben kialakult hagyomány szentesítette számot kellett mondani. Göcsejben a gyen­géd vesszőzés a házigazdától otthon is kijárt, mert az egészség fogalmába a frisse­5911-es Zetoron tanulják a vezetést. Az AGROKER-től SZK—5-ös és E—512-es kom­bájnokat, valamint szálas takarmányt betakarító gép­sort kaptak. Ami az állandó iskolatör­téneti kiállítás hasznosságát illeti, nagyon jelentős a pá­lyaválasztás szempontjából. Dr. Komáromi Sándor igaz­gató arról is tájékoztatott bennünket, hogy legutóbb 120—140 általános iskolás is megtekintette a bemutató anyagot, s ugyanakkor más tanintézetek is fokozott ér­deklődést tanúsítanak. A ta­nácselnök-helyettes megnyi­tó beszédében arra kérte a Békési Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézet tanuló­it, hogy a kiállításon bemu­tatott „gazdag múltat és fej­lődést azzal a lelkesedéssel és meggyőződéssel vigyék tovább, amelyet mezőgazda­ságunk, népünk és szocia­lista hazánk iránt éreznek.” ség is beletartozik. A meg- csapulás egyszersmind a lus­taság ellen való orvosság is. Csíkban szép meggy-, nyír-, fűz- vagy más ágakból font és piros szalagokkal átkötött vesszőkkel történt a szer­tartás. Aprószentek napja sokfelé legényavatással is együtt­járt. Kisalföldön, Szigetköz­ben és a Székelyföld sok pontján a legényvezér fűz­favesszőből erős korbácsot font, és legénytársaival fel­kereste a lányos házakat. Ott végigvesszőzték a háznépét, s a leányok emlékül színes sza­lagokat kötöttek a korbácsra, a szülők pedig étellel látták el a legényeket, ök aztán egy közös lakomán fogyasztották azt el, kizárólag férfitársa­ságban, bőséges italozással egybekötve. Különféle szer­tartások is kapcsolódnak az eseményhez, például a fel­serdült legényeket leöntik egy pohár borral, vagy le­génykoronát tesznek a fe­jükre, ami azt jelenti, hogy ezúttal joguk van lányos há­zakhoz járni, és a felnőttek mulatságain részt venni. László Katalin KÉP­ERNYŐ Memento Argentína Igazán nem panaszkodha­tott a karácsonyi tévénéző, ha a háromnapos műsort át­lapozta. Később aztán akkor sem, amikor végignézte azo­kat, és úgy általában jól szórakozott. Lehetne válo­gatni, hogy ezúttal miről be­széljünk többet, filmekről-e vagy tévéjátékokról, gyer­mek- vagy dokumentummű­sorokról; biztos, hogy a ked­ves olvasó hiányolna vala­mit, hogy miért nem arról?! Így aztán a döntés egyértel­mű volt: tegyünk hozzá va­lamit a három nap nagy fo­ciműsorához, a „Memento Argentíná”-hoz. Kijelentem, hogy nem tudok és nem is akarok meghökkentő dolgo­kat mondani, jószerével csak továbbgondolni vállalkozom néhány Argentína óta idő­ben eléggé szétszórt okfej­tést. Induljunk ki az akkori megrázó kudarc és a mosta­ni mélypont magyarázatánál abból, hogy nem minden a technika, az erőnlét, a tak­tikai készség, a játék- és ál­talános intelligencia, van egy úgynevezett plusz is, mely mindenféle küzdelmek és játékok évezredek óta is­mert győzelemkovácsa: a lel­ki egység és a közös akarat. Amit sugallhat a barátság és a címeres mez, a Himnusz és a vacsorák után dúdolt közös dal; már ha a játéko­sok egyáltalán ismernek ilyet és szoktak énekelget­ni. .. Ügy is nevezhetjük még egy csapatnak vagy já­tékosnak az ellenfél részé­ről szinte lebírhatatlan lelki állapotát, hogy lelkesedés, önfeláldozó küzdőszellem. Erre mifelénk ritkán, vagy alig találkozunk vele, és nem tévesztendő össze a még durvaságokba 's bele­torkolló erőszakossággal, mely mögött nem tiszta tar­talmak munkálnak. Persze árnyéktalan tisztaságot sem szabad keresni, hiszen em­berek vagyunk, és a játéko­sok, a küzdő felek is azok. De valami több, mely nem a lábizmokból ered, csak szükséges?! Mi ez a több? Honnan jön, hogyan születik, és miért múlik el ? Ezekről — még akkor is, ha a futball- ról van szó — oldalakat kel­lene írni ahhoz, hogy a lé­nyeget kitapinthassuk. Ha tehetném — például —, szívesen megkérdezném a játékosoktól — fiatal magyar állampolgároktól —, hogy van-e eszményképük? Aki­ket (ha esetleg nyíltan eddig be sem vallottak) szeretné­nek megközelíteni, olyanná lenni, mint ők. Lehetne fut­ballista is ez az eszmény­kép, csak lenne! Mondjuk Zsengellér, vagy Bozsik, Szusza vagy Zakariás; végül is természetes, hogy egy mai focista eszményképe nem Do­bó István vagy Dugovics Ti­tusz, és a még korunkhoz közelebb állók közül is in­kább sportolót választanak. De választanak?! Kétlem. Sőt, száz:' az egyhez arány­ban meggyőződésem, hogy ilyen dolgokkal nem is fog­lalkoznak. Akkor hát mivel? Miért nem lehetett ez a Mundialon csúfosan megbukott magyar csapat baráti közösség? Mi­ért nem láttuk ezeket a fia­talembereket a Himnusz alatt énekelni, mint a hol­landokat és a többit láttuk? Miért csapott át a tartal­matlan és csak görcsös aka­rás egy világ előtt megszé­gyenítő agresszivitásba? Mi­ért nem éreztük egy pillana­tig sem a közös lelkesedés, és önfeláldozó küzdőszellem gyönyörű jelenlétét, mely előtt a talán jobb ellenfelek is fejet kell, hogy hajtsanak, ha ebből a tulajdonságból nekik kevesebb van? Erről az oldaláról kellene sokkal alaposabban megvizs­gálni mindezt, ami a Muu- dialon és azóta történt. Meg­győződésem, hogy közetebb jutnánk a helyes diagnózis­hoz, és nyilván a megfelelő gyógymód meghatározásához is- Sass Ervin Jeles napok Népi szokások aprószentek napján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents