Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

1978. november 11., szombat KHillJlÆM Tanácsi tisztségviselők tapasztalatcserén Kétféle szemüvegen át? Dicséretes, sok haszonnal járó kezdeményezés született már korábban a gyulai já­rási hivatalnál. Ugyanis egy évben kétszer a járási hiva­tal, valamint a járás közsé­geinek tisztségviselői elláto­gatnak néhány községbe. A cél megtudni, hogy az adott időben hogyan állnak a ta­nácsok a fejlesztési beruhá­zásokkal, és a látottak, hal­lottak alapján okuljanak, mit, hogyan kell csinálni és mitől óvakodjanak a köz­ségfejlesztésben. Az év ele­jén a járás északi részén le­vő községeket, most pedig a délieket, pontosabban Do­bozt, Eleket, Lökösházát és Kétegyiházát keresték fel. A járási hivatal elnöke, Novák Mátyás indulás előtt felhívta a hivatal osztályve­zetőinek, a tanácsok elnö­keinek és vb-titkárainak fi­gyelmét, hogy előreláthatóan a következő évben a már korábban tervezett beruhá­zási összegnek csak egy ré­szét kapják meg, s ez arra inti a felhasználókat, hogy körültekintően, alaposan tervezzék a sürgősségi, fon­tossági sorrendet. Felsorolta azt is, hogy a községek mi­lyen összegekre számíthat­nak a következő évben. Szó, ami szó, nem fognak dús­kálni az anyagiakban. Ész­szerűen beosztva a kis ösz- szegből is lehet okosan gaz­dálkodni. A rövid tájékoztatás után az első állomás a Dobozihoz tartozó szanazugi üdülőterü­let volt. Itt Komlósi Lajos, Doboz tanácselnöke mutatta be a már kialakult, beépí­tett területet és szólt a fej­lesztési célkitűzésekről. Gond, hogy bár a közműve­sítés egy része elkészült, megvan az ide vezető köves- út, a villanyhálózat és a vízmű terve is készen van, nem biztosított megfelelően, különösen a nyári hétvége­ken a több ezres vendégse­reg kereskedelmi ellátása. Megoldásra vár az orvosi el­látás megteremtése, vala­mint — jelentős az anyagi érték ezen a területen — egy körzetirendőr-megbízott szol­gálatba állítása. Innen a négy évvel ez­előtt felépült dobozi műve­lődési házba látogattak, ahol Futaki Imréné, a ház vezetője adott tájékoztatást a kulturális intézmény tevé­kenységéről. A csaknem fél­millió forintos költségvetés­sel működő művelődési ház egyre nagyobb szerepet ját­szik a község életében, kü­lönösen a közművelődési feladatok ellátásában. Eleken Perei András, a párt nagyközségi bizottságá­nak titkára fogadta a tanácsi tisztségviselőket, majd a kultúrház állami díjas igaz­gatója, Nyisztor György és a tanács elnöke, Szántó Ist­ván mutatta be a nagyköz­ség életét. Természetesen, mivel több nemzetiség él és dolgozik Eleken, döntő hang­súllyal a nemzetiségi politi­ka feladatai, megvalósulása szerepelt. A kultúrház igaz­gatója a gondokról is be­szélt. A határ menti Lökösháza következett ezután. A ta­nácsházán az elnökasszony, Horváth Jánosné adott szá­mot a község fejlődéséről. Az utóbbi három évben itt is jelentős volt a változás, szemmel látható a község gazdagodása, fejlődése. Sike­rült megnyugtató módon megoldani a korszerű egész­ségügyi ellátást, központi or­vosi rendelő, orvosi lakások épültek, egy kilométernyi kövesút, 800 méter járda, ifjúsági és úttörőház, közsé­gi könyvtár, korszerűsödött az üzlethálózat, és novem­ber 7. tiszteletére kigyúltak a modern közvilágítási lám­pák. Ami dicséretes, a há­rom év alatt a lakosság több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkát végzett. Kétegyházán Csóka Vazul tanácselnök kalauzolta a vendégeket. Megnézték a most épülő ravatalozót, fel­keresték a jól felszerelt köz­ponti orvosi rendelőt, a 22 millió forintba került víz­müvet, amellyel megoldot­ták a község ivóvízellátását, megnézték a kultúrházat és ellátogattak az öregek nap­közi otthonába, ahol az egyik idős nyugdíjas vas­utas, Sárvári György me­sélt az otthon életéről, a bol­dog öregkorukat élvező la­kókról, akiknek egyetlen ki­fogásuk volt, hogy nem kap­nak reggelit, vacsorát, „csak” ebédet. A helyi szakiskolában volt a körút vége, ahol Novák Mátyás röviden összegezte a látottakat, tapasztaltakat. „Azt hiszem, valamennyi­en meggyőződtünk arról, hogy nem vagyunk olyan szegények, mint sokszor mondjuk, talán egy kicsivel többet „sírunk”, mint amennyire okunk lenne. Nem szemrehányásként mon­dom, hiszen a türelmetlen­ség azt fejezi ki, hogy vala­mennyi tisztségviselő szívén viseli szűkebb pátriájának gazdagodását, szépítését. S ez azért is jó, mert ez a tü­relmetlenség a lendítőereje mindennapi munkánknak, záloga a továbbfejlődésnek. Hangsúlyozta, hogy a kör­úton szerzett tapasztalatokat mindenki jól szívlelje meg, s hasznosítsa munkájában. Az iskola igazgatója, Pálfi György is üdvözölte a ven­dégeket és részletesen tájé­koztatta a tisztségviselőket a nemcsak megyei, hanem or­szágos hatósugarú mezőgaz­dasági intézet tevékenységé­ről. B. O. Diáktanács­titkárok, kollégiumi felelősük felkészítése A KISZ Békés megyei bizottsága továbbképzésre hívta össze a diáktanácstit­károk, iskolai KlSZ-bizott- ságok kollégiumi felelőseit. A felkészítés célja a kol­légiumi diákönkormányza­tok és az iskolai KISZ- szervezetek kapcsolatának erősítése. A felkészítésre november 10—11-én Békés­csabán, a Sebes György KISZ-vezetőképző iskolán kerül sor. Tegnap a megnyi­tó után „A kollégiumok he­lye oktatási rendszerünkben, a kollégiumi közösségek irá­nyításának főbb kérdései” címmel hangzott el előadás. Ma délelőtt konzultáció lesz, ahol a kollégiumi diákta­nács feladatairól, majd a KISZ KB 1977 októberi ér­dekvédelmi határozatáról lesz szó. A délutáni előadás és a konzultáció témája: a kollégiumi közösségek kap­csolatrendszere, a kollégiu­mi versenyek, valamint a KISZ-élet aktuális kérdései. Eijú Gárda honvédelmi járörverseny A KISZ mezőkovácsházi járási bizottsága, az Ifjú Gárda parancsnoksága és az MHSZ vezetősége közö­sen az idén is megrendezte a November 7. Kupa elneve­zésű járási Ifjú Gárda hon­védelmi járőrversenyt. A Mezőkovácsházán lebo­nyolított versenyen a járás­beli Ifjú Gárda-szakaszokat egy-egy csapat képviselte. A vetélkedésben a mezőko­vácsháziak szakasza bizo­nyult a legjobbnak, övék tehát a November 7. Kupa. Második lett a battonyai községi, harmadik pedig a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium Ifjú Gárda­szakaszát képviselő csapat. Üj könyvtárat kapott Lö­kösháza, de(!) pénzügyi fe­dezet miatt hetente csak né­hány óráig tarthat nyitva. A Kisnyék felé vezető úton be­tömték a gödröket, de(!) nem terítették le a záróréte­get, és ezért a drága, új autóbuszok idő előtt tönkre­mennek. Sarkadkeresztúron nagyszerű társadalmi össze­fogással elkészült egy ifjú­sági létesítmény, de(!) a szervezőket kisebb admi­nisztrációs hiba miatt „fi­gyelmeztetésben részesítette a HIVATAL”. Ezzel megtörte lelkesedésüket és egy időre elvette kedvüket az újabb kezdeményezésektől. E három sajnálatos jelen­ség között sem térben, sem időben látszólag nincs össze­függés. Egy pontban viszont mégis azonosak, ugyanis az a helyzet állt elő, amelyre nagyon is ráillik a következő mondás : az örömbe üröm ve­gyült. De miért? És kinek jó, ha bizonyos dolgok csak részben sikerülnek, vagy né­hány munkát hanyag módon végeznek el. A válasz egy­értelmű: senkinek! Sőt, ta­lán nem is lehet felmérni, milyen nagyságú szellemi, anyagi és erkölcsi kárt okoz­hatnak a félmegoldások Van, amin lehet; és van, amin nem lehet már segí­teni. Az érzéseikben meg­bántott emberekben később nehéz a lelki egyensúlyt helyreállítani. Vajon ele­gendőek lesznek-e az érvek ahhoz, hogy újabb közügyet szolgáló társadalmi megbíza­tások teljesítésére buzdítsák az előírásokról véletlenül megfeledkezett személyeket. Nem arról van szó, hogy a szabálytalanságok fölött sze­met kell hunyni. Sőt, aján­latos már a kisebb fajsúlyú- akra is odafigyelni. A mér­legelésen azonban sok múlik. El lehetne játszani a gon­dolattal a fenti példák ese­tében is. Jó, tegyük fel: a félműszakos könyvtáros al­kalmazása többe kerül, mint a tiszteletdíjasé. Mégis ne­vetséges, vagy bosszantó, hogy ilyen piti ügyek hát­ráltatják egy közművelődést szolgáló intézmény működé­sét. Hogy akarjuk közműve­lődési céljainkat valóra vál­tani, ha a legelemibb felté­telek biztosításához sem tud­juk a pénzt előteremteni?! Vagy vegyük a másik ese­tet. Az iskolák körzetesítésé­vel megnőtt a bejáró kis­diákok száma. Az autóbuszok vezetői viszont már nem akarják vállalni a szállítást, mert az utak kriminálisak, és veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Az a tanácstag, aki tíz éve szinte minden ülésen és fórumon szóvá te­szi az utak tűrhetetlen ál­lapotát, előbb vagy utóbb komolytalanná válik szom­szédai szemében. Nemegy­szer a fejére olvassák: „Mi­féle közéleti ember vagy te, ha még ezt sem tudod elin­tézni? Na, és mi lesz, ha a buszok elromlanák?” Hogyne emelkedne egy ta­nácselnök vércukorszintje, amikor kiderül, hogy a szak­emberek „elmérték” a gló­busz alapját. A talpazatot ugyanis nem az utca hosszú­ságában jelölték ki, és ezért csak úgy lehetett a víztor­nyot felállítani, hogy egy magánház kerítését szétbon­tották, leszerelték a villany­drótokat, és ki kellett vágni a gyümölcsfákat is. Amikor a község vezetői nehezmé­nyezték a hibát, a vállalat illetékese csak ennyit mon­dott: „Elnézést.” A vízmű- társulatnak kell majd meg­téríteni a 6—8 ezer forint értékű kárt. A felelősség kérdését előt­tem már sokan felvetették. Ellentmondás tapasztalható .itt is, mert ha magánsze­mély követi el a hibát, az régen rossz! De ha valame­lyik gazdasági egység vagy közüzem — az már olykor egészen más elbírálás alá kerül. A sokat hangoztatott felelősségre vonás körül nincs minden rendben, és nem is lesz, amíg kétféle szemüvegen át vizsgálják a kérdést. A vállalatok, intéz­mények védőpajzsai mögé húzódó vétkeseket is meg le­hetne találni, ha nagyon akarnák. Továbbmenve: sze­mély szerint egyenként anyagilag is felelősségre le­helne vonni őket, megtartva természetesen a fokozatokat és a rendkívül körültekintő, alapos vizsgálat követelmé­nyeit. Ehhez a társadalmi ellenőrökön kívül minden becsületes, jóérzésű, az anya­gi és szellemi javainkat fél­tő ember segítségére is szük­ség lesz. —v—n II tárgyalóteremből Nem működött a fék Franciák és magyarok o Visszaküldeni a liftet A gyulai járásbíróság tár­gyalta Jenei László, Batto- nya, Ságvári út 72. szám alatti lakos bűnügyét, aki halálos közúti balesetet oko­zott. A 21 éves fiatalember a Dózsa Termelőszövetkezet gépésze volt. Az aratási munkákból kombáj nősként vette ki a • részét, jóllehet semmiféle járművezetői en­gedéllyel nem rendelkezett. De ezt nem is követelték meg a termelőszövetkezet vezetői. Sőt, olyan kom­bájnt bíztak rá, melynek a lábfékberendezése ' teljesen üzemképtelen állapotban volt. A kettős fémhenger közül az egyiket leszerelték, a másik viszont nem műkö­dött. A kéziféket sem lehe­tett használni. A vádlott, amikor munkához látott, tisztában volt a kombájn műszaki állapotával. Fel sem ötlött benne, hogy ezeknek a hiányosságoknak súlyos következményei le­hetnek. Az sem feszélyeztet- te, hogy nincs jogosítványa, hiszen már 1976 óta jogosít­vány nélkül vezetett kom­bájnt. Július 19-én a késő dél­utáni órákban szemerkélni kezdett az eső. Jenei László a Battonya külterületén le­vő tsz-szerelőműhelyből in­dult a kombájnnal. Először a földúton haladt, majd rá­kanyarodott a Tompapuszta felé vezető kövesútra. A kombájn vágószerkezete az úttest teljes szélességét el­foglalta. A vádlott észrevet­te a hármas kilométerkő közelében, hogy vele szem­ben egy segédmotor-kerék­páros közeledik. Az egyre erősödő esőben a motorke­rékpáros lehajtott fejjel ha­ladt, szemmel láthatólag nem vette észre a kombájnt, ezért Jenei kürtjelzést alkal­mazott. A segédmotor-kerék­páros ekkor már mintegy 16 méterre lehetett a géptől. Mivel a fékek nem működ­tek, a kombájnt a vádlott nem tudta megállítani. De mást sem tett, hogy elkerül­je a balesetet. Jóllehet a gépet jobbra kormányozva, az úttest egy részét szabad­dá tehette volna. A segéd­motor-kerékpáros, Csécsei Péter néhány pillanat múl­va a kombájn vágórészének ütközött. Az alkatrészek va­lósággal felnyársalták a fiatalembert. A sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott a bűncselekmény el­követését beismerte, ugyan­akkor arra hivatkozott, hogy a segédmotor-kerékpáros fi­gyelmetlensége is közreha­tott a baleset bekövetkezé­sénél. A járásbíróság Jenei Lász­lót halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűn­tette miatt egy év és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a jármű vezetésétől. A szabadságvesz­tést fogházban kell letölte­nie. A büntetés kiszabásá­nál a bíróság súlyosbító kö­rülményként értékelte, hogy a vádlott jogosítvány nélkül vezette a kombájnt. Továb­bá azt, hogy olyan jármű­vel indult el a műhelyből, amely műszakilag nem fe­lelt meg az előírásoknak. Megszegte azt a KRESZ- szabályt is, amely előírja, hogy a keskeny úttesten, amikor a járművek egymás melletti haladása nehéz vagy lehetetlen, a jármű­vekkel meg kell állni és az elhaladást az útpadkára hú­zódva kell biztosítani. Eny­hítő körülményként vette fi­gyelembe a vádlott büntet­len előéletét. Az ítélet nem jogerős. Jenei László és védője enyhítésért fellebbe­zett. _di Párizs egyik új negyede, a Quartier de la Defense. 15— 20 éve még girbegurba ut­cácskák kanyarogtak itt, szűk homlokzatú, komfort nélküli épületek. Courbevoie (Görbe utak) — így hívták lakói a kis települést. Le Corbusier tervei alapján épült az első grandiózus mé­retű kiállítási csarnok itt, a Defense. S azután egymás után emelkedtek a karcsú óriások. Párizsnak általában nem sok szépet hozott a modem építészet. De ami Defense-ben történt, azt büszkén mutogatják a fran­ciák. Halványkék, zöld, szür­ke üvegpaloták emelkednek, szebbek, kecsesebbek, mint az óceánon túli felhőkarco­ló társaik. S a fém, a beton és az üveg e nagyszerű együtteseinek homlokzatán a magasban ott ékeskednek a Szajna-partján jól ismert nevek: GAN, Fiat, Nobel, BP, Credit Lyonnais, EDF. Hatalmas vállalati egyesülé­seket, mammutcégeket irá­nyítanak innen. Defense-ben dobog ma a francia tőkés­ipar szíve. Itt áll szerényen a többi árnyékában a Rhone-Poulenc vegyipari egyesülés 16 emeletes irodaháza is. Pedig nem olyan szerény vállalko­zás ez; a Rhone-Poulenc ma a legnagyobb francia vegy­ipari cég, évi forgalma meg­haladja a 27 milliárd fran­kot. Mindenütt vannak gyá­rai, bányái, üzemei Francia­országban, a világ öt tájára szállítanak gyógyszeripari alapanyagokat, növényvédő szereket, finomkémiai ter­mékeket. A Rhone—Poulenc húsz éve még egyike volt a sok ezer középvállalatnak. De Gaulle — válaszul a fo­kozódó amerikai behatolásra — tudatosan a nemzeti tőke koncentrációjának meggyor­sításával, a versenyképesebb vállalati szervezetek kialakí­tásának serkentésével vette föl a kesztyűt. E koncepció tette a Rhone—Poulenc-t is Európa egyik legnagyobb vegyipari szállítójává. A cég és termékei Ma­gyarországon is jól ismertek. A növényvédő szerként hasz­nálatos cuproson-nak a „francia gálic” nevet adta nálunk a köznyelv. Az óriás vállalat évi egymilliárd fran­kot forgalmaz a szocialista országokkal, de ennél lénye­gesen többet tudna és többet is akar. Rákényszerülnek. 1974 óta növekedésük vesz­tett lendületéből, s az ütem azóta inkább a 0-hoz, mint a korábbi 10 százalékhoz van közel. Az új gyártási eljárá­sok bevezetésével szüntele­nül nő a termelékenység, s mind több munkáskéz válik fölöslegessé... Eladni, új pia­cot találni — olyan törvény ez a Rhone—Poulenc-nál, ami mindent háttérbe szorít. A kilencedik emeleti lég­kondicionált tárgyalóterem­ben Maurice Mallet fogad. A nagyvállalat nemzetközi főosztályán ő a keleti kap­csolatok igazgatója. Nagy várakozással tekint a ma­gyar vegyipar és a Rhone— Poulenc között készülő ke- .retegyezményre. Nem titok, ezt az egyik, gazdasági nö­vekedést serkentő injekció­nak szánják. Csak az a bök­kenő, hogy a francia cég hasonló termékeket gyárt, mint leendő magyar partne­rei, s vásárolni hazánkból csak igen korlátozott meny- nyiséget tud. (A távolság miatt sok esetben nem éri meg Magyarországról szállí­tani.) Mallet úr jól tudja, hogy — egy régi francia ud­variassági gesztus 'szerint — „föl kell küldeni a liftet”. Vagyis az üzlet nem lehet egyoldalú, Magyarország is termelni, szállítani eladni akar. Mit lehet tenni? A Rhone—Poulenc üzletpoliti­kájának egyik sarkalatos pontja; nem ismerni lehe­tetlent. Gondos munkával kutatták föl azokat a pon­tokat ahol elkezdődhet a pár­beszéd, s az érdekek talál­kozhatnak. Ez pedig a köl­csönösen megállapított, hosz- szú távú termékcsere lehet. A keretmegállapodást az­óta alá is írták. A jövőben a magyarok és franciák ösz- szehangolják a fejlesztési el­képzeléseket, szakembercse- rékre kerül sor, és tovább bővül a kereskedelmi forga­lom. A Rhone—Poulenc tá­mogatja azokat a magyar beruházásokat, amelyeknek termékei piacképesek, kiegé­szítik a Szajna-parti nagy­vállalat gyártmánylistáját, és rendszeresen visszavásárol­hatok. Vendéglátóm újra hangsú­lyozza, hogy milyen fontos ebben az üzletben a kölcsö­nös bizalom. A nemzetközi árak manipuláltak, nem tük­rözik a tényleges költsége­ket. Valós költségekre, meg­bízható számokra épülhet csak egy hosszú távú üzlet. „Viszont is így legyen!” — teszem hozzá. Ebben egyet­értünk. A keleti kapcsolatok igaz­gatója nem győzi eleget di­csérni a magyar vegyésze­ket, a hazai iparág kutató­gárdáját. Ahogyan ő mond­ja: „Ennek az üzletnek a magyar «-szürke állomány«, Magyarország tudományos tekintéje a garanciája”. S bár kétségkívül túloz, és sza­vaiból Etienne Rasko (Raskó István) magyar származású mérnök-tanácsadójának vé­leménye „köszön vissza”, a megállapodás jövője szem­pontjából megnyugtatóak Mallet úr szavai. A legközelebbi konkrét lé­pések közé tartozik, hogy megkezditek egy budapesti kirendeltség szervezését. Varsóban, Moszkvában, Ber­linben már működnek ilyen kirendeltségek: amolyan üz­letszerző, vevőszolgálati, technikai irodák. A Rhone— Poulenc érdekképviseleti szervei, előretolt bástyái ezek. Maurice Mallet udvarias ember. Távozóban elkísér a liften. S amikor a földszin­ten kiszállunk, erélyes moz­dulattal visszaküldi a liftet. A hetedikre. Csupor Tibor Következik: Kelták

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents