Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-24 / 277. szám

O 1978. november 24., péntek NÉPÚJSÁG Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének üléséről HÍREK HÍREK HÍREK TELEX • MOSZKVA A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége és a Szov­jetunió minisztertanácsa csütörtökön este a Kreml­ben díszvacsorát adott a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testü­letének ülésén részt vett küldöttségek tiszteletére. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnö­ke és a részt vevő küldöttsé­gek nevében Erich Ho- necker, az NSZEP KB fő­titkára, az NDK államtaná­csának elnöke mondott be­szédet. • BECS N. K. Taraszov nagykö­vetnek, a szovjet küldöttség vezetőjének elnökletével csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai haderők és fegyverzet köl­csönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 187. plená­ris ülését, amelyen bebizo­nyosodott, hogy a NATO-or- szágok továbbra is halogat­ják a válaszadást a négy szocialista ország 1978. jú­nius 8-án beterjesztett nagy jelentőségű javaslatára. • BEJRÜT Izraeli repülőgépek csü­törtökön több hullámban berepültek a libanoni fő­város légterébe. A közeli Palesztinái állásokból lég­védelmi ütegek tüze űzte el a támadókat. Hírügynöksé­gi jelentések szerint nem­csak a főváros fölött, ha­nem az ország déli területei­nek körzetében is egyre gyakoribbak az izraeli légi­erő gépeinek felderítő repü­lései. • BELGRAD Belgrádban csütörtökön befejeződött a magyar—ju­goszláv műszaki-tudomá­nyos együttműködési vegyes bizottság 19. ülésszaka, ame­lyen a tárgyaló küldöttséget a bizottság két társelnöke, magyar részről Rabi Béla kohó- és gépipari miniszter- helyettes, jugoszláv részről pedig Jón Szrbovan, a vaj­dasági tartományi gazdasági kamara elnöke vezette. * * * „A jugoszláv közvéle­mény számára érthetetlen, hogy a nyugatnémet hatósá­gok miért nem képesek vé­gére járni az ország terüle­tén működő terrorista ban­dák tevékenységének. Jog­gal vetődik fel a kérdés : vajon eljön-e végre az az idő, amikor az emberek biz­tonságban érezhetik magu­kat az NSZK-ban?” — ír­ta csütörtöki számának „Vé­delembe vett terror” című kommentárjában a belgrádi Borba. • WASHINGTON A Szovjetunió valóban a békére, az enyhülésre, a háborús veszély csökkenté­sére törekszik — hangoztat­ta szerdán, Washingtonban tartott sajtóértekezletén Tho­mas Eagleton szenátor, aki a közelmúltban az amerikai szenátusi küldöttség tagja­ként hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. Eagleton szenátor rendkí­vül sikeresnek és fontosnak nevezte a küldöttség Szov­jetunióban folytatott tár­gyalásait. • RÓMA Felgyújtották Rómában csütörtökön egy csendőral­tiszt' gépkocsiját. Az akciót a magát fegyveres kommu­nista alakulatoknak neve­ző terrorszervezet tagjai hajtották végre. A Vörös Brigádok tagjai néhány órá­val korábban lakásában rá­támadtak egy rendőrre. A Fegyveres Proletárosztagok nevű szervezet pedig csütör­tökön bejelentette: tagjai követték el azt a szerdai salernói merényletet, amely­ben gyújtóbombákat dob­tak két ruhaüzletre. 1978. november 22—23-án Moszkvában ülést tartott a Varsói Barátsági, Együttmű­ködési és Kölcsönös Segít­ségnyújtási Szerződés tag­államainak politikai tanács­kozó testületé. A politikai tanácskozó testület ülésén áttekintették az európai helyzet alakulá­sával összefüggő időszerű kérdéseket és véleményt cseréltek az általános nem­zetközi helyzet néhány kér­déséről. A tárgyalások kö­zéppontjában az enyhülési folyamat fejlődéséért, a le­szerelésért vívott harc to­vábbi lépései álltak. A tanácskozás résztvevői a Varsói Szerződés tagálla­mainak egyhangúlag elfo­gadott nyilatkozatában is­mertették . helyzetértékelé­seiket, következtetéseiket és javaslataikat. Megálla­podtak abban, hogy a Szov­jetunió, mint a tanácskozás Sikeres etiópiai támadás Az etiópiai népi hadsereg sikeres támadásával felsza­badította az eritreiai Asma­ra és Massawa városok kö­zötti területet a szeparatista csoportok uralma alól. A siker révén megnyílt az a stratégiailag fontos út­vonal is, amely az ország központi részeit Etiópia legfontosabb tengeri kikö­tőjével, Massawával köti össze. Statisztika a háborús bűnökről A nyugatnémet kormány az év végén hivatalos sta­tisztikát tesz közzé a hitleri fasizmus idején elkövetett bűnök kivizsgálásáról. A dokumentum megjelenteté­sét az indokolja, hogy az NSZK törvényei értelmében 1979-ben lejár a háborús bűnök elévülésének határ­ideje és az ország közvéle­ménye élénken vitatja, hogy legalább a gyilkosságok ese­tében ne szüntessék be a további eljárásokat. Csütörtökön Bonnban nyil­vánosságra került adatok szerint a hitleri hadsereg összeomlásától idén január 1-ig 84 403 személy ellen in­dítottak eljárást náci bűn- cselekmények miatt. Mint­egy 6400 esetben született jogerős ítélet, ebből 14 halá­los és 164 életfogytiglani börtönbüntetésre szóló. Több mint 74 ezer személyt fel­mentettek a nyugatnémet bíróságok. házigazdája, a nyilatkozatot az ENSZ hivatalos doku­mentumaként fogja ter­jeszteni és annak tartalmát az európai biztonsági és együttműködési értekezle­ten részt vett valamennyi állam kormányának tudo­mására hozza. A tanácskozás résztvevői, híven á kommunista és munkáspártjaik kongresz- szusán elfogadott elvi irány­vonalhoz, a politikai ta­nácskozó testület ülésén is­mét megerősítették szilárd elhatározásukat, hogy foly­tatják következetes küz­delmüket az általános bé­kéért, a népek szabadságá­ért és függetlenségéért, a fegyverkezési verseny meg­szüntetéséért és a leszerelé­sért, az enyhülésért, a né­pek közötti bizalom és ba­rátság erősítéséért. A ta­nácskozás résztvevői nem kímélik erőiket annak ér­dekében, hogy korunk leg­A spanyol baloldali pártok és szakszervezetek egysége­sen állást foglaltak a szélső- jobboldali kísérletekkel szemben, és a kormánytól a „kemény kéz” politikáját várják a terrorakciók meg­fékezésére. A Spanyol KP Központi Bizottságának határozata azt követeli a jelenlegi spanyol kormányzattól, hogy „a le­hető leghatározottabb intéz­kedésekkel vegye elejét a szélsőjobboldali erők tör­vényellenes cselekedeteinek”. A Spanyol Szocialista Párt is határozatban fogalmazta időszerűbb feladatai gya­korlati megoldást nyerjenek. Megállapodás született ar­ról, hogy meghatározott idő múlva a külügyminiszterek bizottságának ülésén a hely­zet alakulásának figyelem- bevételével átten intik a nyilatkozatban fcglalt fel­adatok teljesítésével kap­csolatos további teendőket. Az ülés résztvevői jelentést terjesztenek kormányaik elé a végzett munka eredmé­nyéről. A politikai tanácskozó testület meghallgatta Viktor Kulikovnak, az Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsno­kának, a Szovjetunió mar- salljának jelentését az egyesített parancsnokság gyakorlati tevékenységéről. A politikai tanácskozó tes­tület ülése a testvéri barát­ság és az elvtársi együttmű­ködés légkörében végezte munkáját. (MTI) Befejeződött a Vili. jugoszláv szakszervezeti kongresszus Belgrádban csütörtökön befejeződött a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség VIII. kongresszusa. A küldöttek ismét Mika Spiljakot válasz­tották meg a szövetség el­nökévé. A kongresszuson elfogadott határozat a többi között ki­emeli, hogy a szakszerveze­tek a jövőben is következe­tesen harcolni fognak a munkásosztály céljainak megvalósításáért, az ország nemzetei és nemzetiségei testvérisége egységének to­vábbi erősítéséért, támogat­ják Jugoszlávia el nem kö­telezett külpolitikáját, szor­galmazzák az új világgazda­sági rend kialakítását. A kongresszus Mika Spil- jak zárszavával ért véget. meg álláspontját, amely sze­rint lépéseket vár a kor­mánytól a fenti cél érdeké­ben. A „terrorizmus elleni harc” fokozásáért száll sík­ra, és követeli, hogy vesse­nek be minden szükséges po­litikai, társadalmi és hatósá­gi eszközt a demokratikus folyamat biztosítása érdeké­ben. A Marcelino Camacho ve­zette munkásbizottságok (a legerősebb szakszervezeti szövetség) is felemelték sza­vukat a jobboldali bűntettek, elsősorban a baszk szélsősé­ges terroristák, az ETA me­rényletei ellen. Ma: Emma napja A Nap kél 7.01 — nyugszik 16.00 órakor. A Hold kél 0.04 — nyugszik 13.10 órakor. ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1888. november 24-én szüle­tett és 1956 augusztusában halt meg Nagy Adorján szí­nész, színházi szakíró, a Magyar Népköztársaság ér­demes művésze. — MEDGYESEGYHÁZÁN a tanulók létszámának növe­kedése miatt a jelenlegi tan­termek az utóbbi időben ke­vésnek bizonyultak. Az idén szükségmegoldásokkal pró­bálják áthidalni a nehézsé­geket. A tanács saját erőből két új osztályterem létesíté­sét tervezi a jövő évben. — CSORVÁSON a tanács költségvetési üzeme mint­egy kétmillió forintos költ­séggel, új OTP-fiókhelyiséget épít. A 160 négyzetméter alapterületű létesítmény elő­reláthatóan a jövő év végé­re készül el. — A SZAKSZERVEZETEK BËKËS MEGYEI TANÁ­CSÁNAK munkavédelmi osztálya a munkavédelmi mérnökök, technikusok és szaktechnikusok, valamint a szakszervezeti munkavédel­mi aktívák részére novem­ber 29-én, Békéscsabán, a Kner Nyomda Tükör étter­mében értekezletet tart. A megye időszerű munkavédel­mi helyzetéről Irházi Lajos- né, az SZMT titkára tájékoz­tatja a résztvevőket. — AZ ELMÚLT KÉT ÉV­BEN csökkentek a Békéscsa­bai Konzervgyár termékei­vel kapcsolatos reklamációk. A MËVI a vizsgálatokat kö­vetően 1976-ban 34, 1978-ban már csak 19 esetben kifogá­solta az egyes konzervek minőségét. A hiányosságok többsége gondosabb munká­val elkerülhető lett volna. — BRECHT-ESTET REN­DEZTEK a közelmúltban az orosházi művelődési köz­pontban. A Volán 8-as szá­mú Vállalat és a művelődé­si központ szervezésében nagy sikerű irodalmi műsort láthattak az orosháziak, melyben közreműködött Dé- vay Kamilla, Kárpáti Tibor, Mezei Annamária, Lengyel István. Az összeállítást Ud­varos Béla rendezte. — HÁROMÉVES a telekge- rendási szlovák klub. A ju­bileumot klubtalálkozóval és műsoros esttel ünnepük no­vember 25-én, szombaton este a művelődési házban. A klub vezetője, Varga And- rásné nemrégiben megkapta a Szocialista Kultúráért ki­tüntetést. Az ő segítségével készülnek a tagok a szombat esti műsorra is, ahol a meg­hívottaknak szlovák népda­lokat és néptáncokat mutat­nak be. — NOVEMBER 27-ÉN, hét­főn délután fórumot tarta­nak Békéscsabán, a városi tanácsnál. Dr. Gally Mihály, a végrehajtó bizottság titká­ra tájékoztatja a kerületi párttitkárokat, a lakók és ut­cabizottságok képviselőit a város fejlődéséről, a tervek­ről. — BATTONYÁN a két nem­zetiségi általános iskola fel­újítására az utóbbi két év­ben 50 ezer forintot fordí­tottak. Ebből 20 ezer forin­tot tett ki a lakosság és az üzemek kollektíváinak tár­sadalmi munkája. Párás idő Várható időjárás ma estig r kevés kivétellel borult, erő­sen párás, ködös idő, szitá- lásokkal, északnyugaton egy-két helyen átmenetileg derült idő. Gyenge vagy mérsékelt légmozgás. A vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2 — mí­nusz 3, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában mínusz I, plusz 4, egy-két derült helyen 5—10 fok kö­zött. Távolabbi kilátások kedd reggelig: az időszak elején még borult, főként a regge­li órákban ködös idő várha­tó, majd később a szél meg­élénkülésére lehet számítani, és ezzel egyidejűleg a ködök fokozatosan megszűnnek, ki­sebb csapadék is előfordul­hat. — LENINGRAD történelmi műemlékei címmel, magya­rul beszélő kisfilmeket vetí­tenek november 24-én, ma este 7 órától Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában. — KUNAGOTÁN befejezés előtt áll az 1-es számú óvo­da felújítása. A költségek összege eléri a 60 ezer forin­tot. Ezen felül a szülők és a szocialista brigádok jelentős értékű társadalmi munkával is segítik a korszerűsödést. — MOSZKVA UTCÁIRA té­li havazáskor 75 millió köb­méter hó is hull naponta, melynek gyors eltakarítása nem kis feladat. Többek kö­zött erről a munkáról is be­számol majd a Fáklya de­cember 5-én megjelenő szá­ma, amelyben számos érde­kes cikket olvashatnak az érdeklődők. — A MAGYAR KÖZGAZ­DASÁGI TÁRSASÁG Békés megyei szervezetének rende­zésében, november 23-án, dr. Pongrácz László, a Mun­kaügyi Minisztérium főosz­tályvezetője tartott előadást Békéscsabán munkaerő-gaz­dálkodásunk aktuális kérdé­seiről. — GYÖNGYÖSSY IMRE ÉS KABAY BARNA „Két el­határozás” című alkotása újabb nemzetközi elismerést szerzett: ,a chicagói nemzet­közi filmfesztiválon első dí­jat nyert. Korábban az 1977- es pesaroi fesztiválon UNI- CEF-ajánló oklevelet kapott, majd az NSZK-ban elnyerte a televízió közönségdíját. — A KÖZELMÚLTBAN a megyei véradóállomás Bu- csán rendezett véradónapot. A vártnál többen, csaknem 70-en adtak mintegy 25 liter vért a rászorulóknak. A jó szervezőmunkáért a vörös­keresztes aktívákat illeti di­cséret. — NOVEMBER 24-ÉN, MA kibővített ülést tart az MSZMP gyulai városi bizott­sága a KMP megalakulásá­nak 60. évfordulója tisztele­tére. Ekkor adják át első ízben azt a munkásmozgal­mi emlékérmet amelyet azok kapnak, akik a felsza­badulás előtt is részt vettek a munkásmozgalomban, va­lamint 1945-től folyamatos párttagsággal rendelkeznek. — LEÉGETT A TANYA. November 21-én, este jelen­tős kárt. okozó tanyatűz ke­letkezett örménykúton. Ko­vács Árpád, VI. kerület 47. számú tanyáján adagolóbe­rendezés nélkül üzemeltet­ték a Mecalor típusú olaj- kályhát. A kályhában kelet­kezett tűz átterjedt, a lakó­szoba és a konyha összes be­rendezésére. A kár összege meghaladja az 50 ezer Ft-ot. A padlástérre is átterjedő tüzet a szarvasi állami tűz­oltóság alakulatai fékezték meg, így sikerült megmente­ni az épület többi részét és a melléképületeket. Sajnos, ebben az évben az olajkály­hák szabálytalan üzemelteté­se miatt már több tűz is tör­tént. Befejeződtek a magyar—líbiai gazdasági tárgyalások Tripo- liban. Képünkön: Biró József külkereskedelmi minisztert fogadta Abu Bakr Al-serif kereskedelmi titkár (Képtávírónkon érkezett) A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testü­letének moszkvai ülése. Képünkön: Kádár János, a magyar küldöttség vezetője az elfogadott dokumentumot írja alá (Képtávírónkon érkezett) K Spanyol Kommunista Párt követeli a kormánytól

Next

/
Thumbnails
Contents