Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-22 / 275. szám
1978. november 22., szerda »UdiiVfiTd Senki sem sírt... Községfejlesztési Egy férum tanulságai munka Végegyházán Benépesült a Szirén óvodája November 20-án, hétíőn nyitotta meg a kis-, középső és nagycsoportos óvodások számára kapuit a szarvasi Szirén Szövetkezet üzemi óvodája. Csaknem 800 ezer forintba került az épület felújítása és több mint 200 ezer forint a berendezések értéke. A termekben modem kisbútorok, szép szőnyegek láthatók, valamint a szövetkezet által készített játékok teszik igazán otthonossá a 70 gyermek második otthonát. A szövetkezet vezetősége az épület bővítésével még további 25 gyermeknek biztosít majd elhelyezést, ez azonban csak a következő években valósulhat meg. Jelenleg ugyanis a városi szolgáltatóház egy része van ebben az épületrészben. Az új óvodába jórészt csak 3 szövetkezet dolgozóinak gyermekei járnak, de felvételt nyerhettek azok is, akik a környéken laknak, hiszen ez az óvoda tanácsi rendeltetésű, de a szövetkezet a fenntartója. A szövetkezet gondoskodását tanúsítja az is, hogy az udvaron faliképet festenek a gyermekeknek, az udvar másik részén pedig ;a gyermekek mutathatják be rajzolókészségüket. Sz. J. Utoljára 1974-ben tartott komplex felügyeleti vizsgálatot a tanács Végegyházán. Ekkor vizsgálta behatóan a település szerepkörének megfelelő elképzelések megvalósítását, amelyek közül kiemelten kezelte a regionális vízmű megépítését. Ez az idén a községben — elmondhatjuk —, hogy befejezés előtt áll. E feladat — a jelentős megyei támogatás ellenére is — szinte teljesen lekötötte a tanács fejlesztési eszközeit. Talán ennek tudható be, hogy a közoktatási intézményhálózatban csak kisebb fejlődést mutathattak fel. Igaz, ,az is megállapítható, hogy a meglévő közoktatási és közművelődési intézmények — gyakorlati műhely, tankonyha, valamint egy új könyvtár megépítésével — hosszabb távon is alkalmasak az igény fedezésére. A régi épületek felújítása, karbantartása azonban elengedhetetlen. Ezen túlmenően a berendezési és felszerelési tárgyakat is ki kellene cserélni. Jelenleg az óvodai szolgálati lakás és a tűzoltó szertár építése folyik, amelyek előreláthatólag ebben az évben el is készülnek. Első nap az óvodában. Az apróságok láthatóan jól érzik magukat, hiszen mindenkinek jutott valamilyen játék Fotó: Jávor Péter Főbűnös a disznósajt Orvos az ételmérgezésekről Még dívik a régi szokás — a kisebb településeken, községekben, falvakban, de a városok peremén is à kertes házakban —, hogy a hideg idő beálltával disznót vágnak. Különösen karácsony közeledtével szaporodnak meg az udvarokban a „malacvisítások”, jelezve, hogy itt disznótor készül. A közép- és idősebb korosztálybeliek talán egy kis nosztalgiával gondolnak a régi nagy disznótorokra, a szép hagyományra, amikor — ha máskor nem is, de erre biztosan — összejött a család, a rokonság. Szép emlékek, hangulatok, csodálatos ízek, ez is eszükbe jut. Vannak azonban a disznótoroknak, pontosabban a -vágásoknak veszélyei is, amelyeket kevesen ismernek, de előfordul, hogy sokan szenvedő alanyaivá válnak. Dr. Luzsányi Laurával, a megyei KÖJÁL osztályvezető főorvosával beszélgettünk ezekről. Mindjárt statisztikával kezdte: — Négy évre visz- szamenőleg figyelemmel kísértük az ételmérgezéseket, és kiderült, hogy a legtöbb esetben a házi készítményű disznósajt a ludas. Mondok erre példát: 1975-ben 40 egyedi esetből 25-nél, 1976- ban 30-ból 23-nál, 1977-ben 31-ből 18-nál a disznósajt volt a gyanúsított élelmiszer. De ez az év sem mentes az ilyen jellegű ételmérgezésektől. Októberig 19 egyedi étel- mérgezés történt, amelyből 11-et a sajt okozott. Sőt, volt csoportos megbetegedés is, s ennek oka is feltehetően a házilag készített disznósajt volt. Az a baj, hogy sokan a legelemibb nigiéniai követelményeket sem tartják meg, pedig ez különösen az elkészítésnél fontos, hiszen ebbe dolgozzák fel az úgynevezett selejt húsdarabokat, s belekerül bőr, fejhús is és így tovább-. Ha ezeket nem tisztítják meg a legalaposabb gondossággal, máris megtörténhet a baj. De van más is, amire oda kell figyelni. Fontos, hogy aki készíti, aki a hússal dolgozik, az egészséges legyen. Mert ha például hasmenése, tüszős mandulagyulladása van, vagy éppen a kezén valamilyen gennyes seb van, akkor semmilyen körülmények között ne vegyen részt a munkában. Az ilyen emberről a baktérium bekerülhet a hús közé, az ételbe, ott gyorsan elszaporodhat, s az ilyen étel súlyos mérgezést okozhat. Megtudtuk azt is e beszélgetés során, hogy a megyei KÖJÁL nagy erőfeszítéseket tesz az ételmérgezések megelőzésére. A járási, városi közegészségügyi felelősök és a KÖJÁL között jó a kooperáció. Az előforduló eseteket rendszeresen jelzik, s az étel- mérgezés okairól megindulhat a vizsgádat. A megelőzéshez tartozik, hogy az orvosok előadásokat tartanak, különösen most, az őszi hónapokban, s ezekhez a MENCS által készített, igen jól sikerült tanulságos filmet vetítik. Címe: Nem magánügy. Hogy miért e cím, arra a film választ is ad. Régen kialakult szokás ugyanis ezeken a disznótorokon, hogy a sógor, koma, jó barát kóstolót kap és ad. Szép szokás, jó hagyomány, csakhogy ha éppen nem kellően előkészített ételt, ez esetben főzött, füstölt sajtot adnak kóstolóba, az sok ember egészségét veszélyezteti. Ez már nem magánügy. Tanulságos képsor mutatja be az egyik gazdát. Vádlott, aki disznót vágott és kóstolót adott. Következménye: többen ételmérgezést szenvedtek. Kiestek a munkából, táppénzes állományba kerültek, s ez kárt jelentett a népgazdaságnak és az egyénnek is. S lehetne a következményeket tovább ecsetelni. A film érzékletesen szemlélteti, hogy az előkészületeknél mire kell ügyelni, hogyan kell forrázni, mosni az edényeket, abálni a hurkát, szalonnát sózni, füstölni a húst, s hogy a sajtnál maradjunk: miért kell annyi óráig főzni, ahány kilogrammos. Igen aktuális és hasznos ezeknek az előadásoknak a megtartása, a film bemutatása. Az eddigi tapasztalatok szerint igen nagy az érdeklődés, sokan vesznek részt ezeken az előadásokon. Ha a tanulságokat is megszívlelik, kevesebb lesz az ételmérgezés. Kasnyik Judit Miről ír a Fáklya legújabb száma? A Fáklya november 19-én megjelent 22. száma a címlapon és színes képekkel kísért riportban mutatja be azt az érdekes munkát, amelyet ez évben Vilniusban, a Litván SZSZK fővárosában végzett 28 festő, grafikus, képzőművész. A Szovjetunió köztársaságaiból és a szocialista országokból meghívott alkotók egy hónapot töltöttek együtt. Elemző írás szól a KGST- együttműködés hosszú távú programjáról. Szimferopolban megkezdte működését a Szovjetunió első, kísérleti, napenergiával üzemelő telepe — adja hírül egy riport. Egy másikból megtudhatjuk, hogyan kezdődött meg egy új földgázlelőhely kiaknázása Nyugat- Szibériában, Urengojban. Kilencvenéves lenne ebben az esztendőben Andrej Tu- poljev, a neves szovjet repülőgép-konstruktőr. Ebből az alkalomból Mihail Arlazarov író, Tupoljev életrajzírója, a tudós közeli barátja visszaemlékezéseit közli a lap. Fényképekből álló összeállítás alapján megismerkedhetünk a Moszkvai Akadémiai Művész Színház munkájával. A lap egyik legszebb, színes-fényképes írása az orosz népi díszítőművészet sokar- cúságát mutatja be. Ezúttal is megtalálhatók a Fáklyában az állandó anyagok, az orosz nyelvlecke, a szám fotója, a filmelőzetes, magyar vonatkozású cikkek, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza műsorismertetője, és a hagyományos keresztrejtvény. Nem lehet kegy a rehabilitáltakkal való törttdés! Jól sikerült fórumot tartott a napokban a Hazafias Népfront városi szervezetének nő- és rétegpolitikai munkabizottsága, Békéscsabán. Ezen a csökkent munkaképességűek helyzetével kapcsolatban három rövid, tájékoztató jellegű előadás hangzott el, majd kérdések és hozzászólások következtek. Elsőként Mészáros Gábor- né, a NEB városi elnöke ismertette az 1976., illetve az 1978. évi vizsgálatok tapasztalatait. Két esztendővel ezelőtt a népi ellenőrök megállapították, hogy a legtöbb termelőegységben ugyan megalakulta^ a rehabilitációs bizottságok, de ezek egy- része formálisan vagy rend- szertelenül működött. Sőt, néhány helyen még a létezésükről sem tudtak. Noha a legtöbb vállalat elkészítette a csökkent munkaképességűeknek ajánlható munkakörök jegyzékét, viszont egykét lényeges szempontot mégis figyelmen kívül hagyott. Az érintett dolgozók gyakran azért nem vállalták el az új munkahelyet, mert fizetésük a korábbihoz képest jelentősen kevesebb lett volna. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyes vállalati bizottságok nem használták ki a koordináció adta lehetőségeket. Az 1978 februárjában tartott utóvizsgálat alapján megállapították, hogy a rehabilitációs tevékenység lényegesen javult, mert szervezettebbé vált a bizottságok munkája. Ezután Béres Jánosné, a városi tanács szociálpolitikai előadója az 1967-ben hozott rendelet végrehajtásáról beszélt. Mint mondotta, jelentős az az összeg, amelyet átmeneti segély és szociális járadék címén fizet az állam az arra rászorulóknak. A növekedést jelzik a következő számadatok is: Békéscsabán 1969-ben hat, 1974-ben 31 és az idén már 65 dolgozónak folyósították a szociális járadékot. A harmadik beszámoló a csökkent munkaképességűek részére kijelölt munkahelyek számarányának alakulásával, valamint a városi tanács munkaerő-gazdálkodásával összefüggő feladatait érintette. A hozzászóló^ által felvetett valamennyi probléma ismertetésére nem térünk ki, csupán a legfontosabbakat említjük meg. Egy általános elv alapján a rehabilitált személyt úgy kell áthelyezni vagy átképezni, hogy az elfoglalt új munkakörben bére ne csökkenjen. Ez viszont esetenként feszültséget okoz. Miről van szó? H,a valaki a korábbi helyén például ötezer forintot keresett, és azután átkerült egy olyan részlegbe, ahol a munkatársai — tegyük fel — csak 1800-at kapnak, bizony nem nézik jó szemmel, ha az újonnan érkezett társuknak több a fizetése... A szakmai képesítéssel rendelkező, de leszázalékolt dolgozónak sajnos gyakran objektív okok miatt nem tudnak magasabb szintű felkészültséget igénylő munkahelyet biztosítani. Ezt sokan lealázónak tartják, különösen akkor, ha ilyen kérdést tesznek fel nekik: „Hát elmentél takarítónak?!” Bonyolultabb kérdésekkel küszködnek a megengedettnél nagyobb zajszinttel működő üzemek. Ki a vétkes? Az a dolgozó, aki nem használja a füldugót; vagy az a vállalat, amely nem jár el szigorúbban a „mulasztókkal” szemben? Egy orvosnő szakmai szempontból világított rá néhány fogyatékosságra. A mozgásszervi betegeknek nem tesz jót, ha csak (!) ülőmunkát végeztetnek velük. Vagy: olyan 70 éven felülieket alkalmaznak például portási munkakörben, akiknek hallása nagy mértékben károsodott. Vajon el tudják-e látni feladatukat azon a helyen, ahol telefonokat, tűzjelző készülékeket és jelentős anyagi értékeket bíznak rájuk? Bőven akad még tennivaló tehát annak ellenére is, hogy sok kezdeményezésnek, a humanitás követelményeit szem előtt tartó intézkedésnek lehetünk tanúi. Itt már nincs helye a vitáknak, ezen már túljutottunk. A társadalom a lehetőségekhez képest mindent megtesz a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének javításáért. A vállalatoknak és a szövetkezeteknek tovább kell szorgalmazniuk a lehetőségek jobb kihasználását, valamint tapintatosan megszervezni úgy a tennivalókat, hogy egyetlen rehabilitált ember se érezze kegynek a vele való törődést. Bukovinszky István Nem a csúszópénzért Akinek a kialakult szokás szerint borravaló, csúszópénz, vagy hálapénz jár, bizonyára minden szemrebbenés nélkül bezsebeli. De egészen másképp vélekedik az, aki — ha valamit el akar érni — itt is, ott is kénytelen a becsületes munkájával szerzett és megadóztatott keresetéből ezt a „különadót” fizetni. Főként akinek még nem is kerül túl sok a borítékjába. A Békéscsabai városi Tanács költségvetési építőipari üzem Dózsa György kubikos szocialista brigádjának a tagjai előbb váltig hangoztatják, hogy nem politizálnak. Különben Is a kubikos, akinek tulajdonképpen szakmája sincs, ma már nagyon hátul kullog a sorban. Vannak okosabb emberek, politizáljanak ők. De amikor a csúszópénz szóba kerül... * Nagy László kezdi: — Szidjuk mi, elítélik, gúnyolják a tv-ben, a rádióban, az újságokban, és marad minden. — Legyen „dohány” és bármit megszerez az ember. A csúszópénzekből pedig néha milliós villák lesznek — folytatja Balogh László és feteszi a kérdést: — Mi munkások mit tehetünk ellene? Magunk között beszélünk róla, ennyi az egész. Szó, szót követ. Nánásy Károly, a brigád vezetője a csúszópénz elterjedésének társadalmi hátrányát így magyarázza: — A fiatalok inkább az olyan szakmákat választják, ahol ilyen „mellékkeresethez” jutnak. Legalábbis, akik tehetik. Pedig a nagyobb értéket általában azok termelik, akik nem kapnak, hanem csak adni kénytelenek csúszópénzt. — Hol van ma már a csúszópénz magasba nyúló létrájának a felső és az alsó foka? Ki tudná ezt a létrát darabokra fűrészelni ? És ha tudná, miért nem kezdi? Talán életlen az a fűrész? — így következnek egymás után a kérdések. * A brigád tagjai csaknem valamennyien 15 éve kerültek a kivitelező üzemhez és ma sem szándékozik elmenni közülünk senki. — Maradunk — jelenti ki Nánásy Károly. — Meddig? — Amíg megtaláljuk a számításunkat. — Hogy számolnak? — Kezdem a forinttal... Nem kevesebb, mint más hasonló vállalatnál. Teljesítménybér van, amiért „hajtani” kell. Kivételt senkivel sem tesznek. Szóval sógor, koma, jóbarát nincs. A vezetőkről is valamit... Jönnek, beszélnek velünk. Ami nem tetszik, megmondjuk nekik. Tudják, hogy jót akarunk, ezért szívesen meghallgatják a véleményünket és rendszerint elfogadják a javaslatunkat. A kiválóak falitábláján pedig ott van tőlünk Bartha László és Sass Sándor fényképe is. — Követelnek is a vezetők? — Igen, de mi magunk is elvárjuk egymástól a rendet, fegyelmet, pontosságot. Nagy László közbeszól: — Azt tartjuk, hogy a brigád igazi értékét a munka minősége tükrözi. S nem fordul elő, hogy a mi hibánkból valamit kétszer kell csinálni. — Tehát mégiscsak politizálnak ... — Ha ezt annak tartja, akkor igen. Úgy gondoljuk, hogy minél eredményesebb a munkánk, annál több kerül az üzem kasszájába, amiből jobban is tud fizetni nekünk. Szóval nem vagyunk egészen önzetlenek. * Földmunka, csatornázás, épületszerelés, betonozás... Ezekben az évek során nagy gyakorlatra tettek szert. Most az erzsébethelyi Pad- rah Lajos Általános Iskolában dolgoznak, ahol egy új 8 tantermes (3 szintes) épület és egy könnyűszerkezetes tornaterem készül. — Nagyon szép munka, mert a gyermeknevelés szempontjából igen fontos, és mindkét létesítmény maradandó — állapítják meg többen is, kifejezésre juttatva, hogy ezen az építkezésen különös előszeretettel vesznek részt. Szívesen dolgoztak a vásárcsarnok építésén is, amelynek a szerkezete hasonló az itteni tornateremhez. A költségvetési üzem talán akkor alapozta meg a jó hírnevét. A kubikosok munkája nehéz, ezért a fiatalok nemigen vállalkoznak rá. Csak a fokozottabb gépesítés segít majd. A gyermekeiket már ők is taníttatják. Amilyen szakmához kedvet éreznek. Hé- gely Sándor fia például lakatos, Nagy László fia pedig kőműves akar lenni és bizonyára lesz is. Egyikük sem a csúszópénzért. Pásztor Béla
