Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-14 / 268. szám

1978. november 14., kedd jznauifiicj Nagy sikerrel szerepelt a budapesti Erkel Színházban a ko­reai Manszude ének- és táncegyüttes (MTI fotó — Benkő Imre) Novemberi folyóiratszemle Kortárs Egy lépés a világirodalom felé című beszámolóját Vaj­da Miklós Babits-idézettel kezdi. „Ezt a mi kis sötét fülkénket az emberi szellem nagy palotájában vendégek nem járják ...” Azóta már valamicskét javult a hely­zet, ha kicsit is. Épp ezért van jelentősége, mert oly nehéz egy kissé is előrejut­ni, minden újabb lépésnek, így a tavaly New Yorkban megjelent 286 oldalas anto­lógiának is. A mai magyar költészet mutatkozik be eb­ben az angol nyelvterület­nek, negyvenegy költő több mint kétszáz versével. Élet­rajzi jegyzetekkel, s fény­képekkel együtt. A fordítás rangos amerikai költők mű­ve, s a kötet olyan sikert aratott, hogy utána Weöres Sándor, Károlyi Amy, Vas István és Juhász Ferenc elő­adói körútra kapott meghí­vást. Új írás A közelmúltban elhunyt író, Rónay György utolsó tanulmánya A pályakezdő Mikszáth. A hosszabb írás, az első novellák elemzése mellett kiemeli a későbbi fe­leség, Mauks Ilona hatását, s annak a háznak a légkö­rét, ahol az ifjú, jogvégzett Mikszáth szinte hivatalból mindennapos vendég. A fő­szolgabíró háza ez, s ő „a harmadik, ingyenes, csu­pán napidíjas esküdt.” A két lány, Ilonka és Kornélia művelt, irodalomszerető. Németül és franciául ol­vasnak, ismerik Dickens és Victor Hugo könyveit. Ma­gasan fölötte állnak a kö­rülöttük levő, s a házukba járó nemesi családoknak. Mikszáth olvasottsága is hiányos ekkor még, alig ter­jed túl a szeretett Jókain. A pályakezdés évei ebben a környezetben telnek, ott ahol tetszik ugyan az írása, még jobban az adomázása, egészen addig, míg meg nem csipkedi őket. Akkor már csak „skriblemek” tartják, mint apósa is, aki ezt így fejezte ki. „Azért mondja, hogy író lesz, mert azt re­méli, kevés dologgal meg­él... író ! Szép dolog, ha ezer holdja lenne hozzá, de szegény embernek ez nem pálya ... Ebből is látszik, hogy mennyire nem normá­lis gondolkozású ember.” Békési Élet Irányi Dezső Békéscsa­bai diákok kutató- és gyűj­tőmunkája 1948 centenáriu­mán címmel emlékezik az akkor még kereskedelmi SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 95. — Mindet én eldugtam, mindet ! — lelkendezett gyer­mekesen. — Azt a rosszakat. Hirtelen, átmenet nélkül aggódni kezdett: — És most már nem tud­nak ölni? Nem tudnak en­gem ölni már? Senkit nem tudnak? Sehol? — Sehol — biccentett a lány, és úgy mosolygott, ahogy csak telt tőle. — Béke van. A férfi gondolkodott, gon­dolkodott. Jó jel volt, hogy zaklatottság nélkül. Homlo­kán felhők úsztak át, szakál­lábán elidőztek. De elcsende- sülten úsztak, elnyugodottan időztek. — És ők? — Nem azok már. Békés emberek. — Békés emberek... — is­mételte tűnődve az erdei em­ber. Mintha nehezen, de el­jutna az agyáig a két szó értelme. A lánynak azonban úgy tűnt, meg kell erősítenie a szavát. Mélyet szívott a le­vegőből, és azt mondta: — Béke van már az embe­rek között. Az erdei ember tágra nyílt kék szemét a lányra emelte. Bizakodón, csillogón. De mintha nem pontosan értene valamit. Annyit mégis, hogy jó hír ütötte fülét. A lány ennyivel is meg­elégedett. így gondolkodott: talán nem is tudja, mi az, hogy háború, és mi az, hogy béke. Csak hogy most nyár van, és ősz jön, majd tél és megint tavasz... És hogy eldugott minden ölő kést a föld színéről, vég­re! Azon a reggelen ragyogott az ég. Kék volt, kékebb már nem Szeretnek dolgozni a gyomai szakmunka Ifjúsági parlament a mezőgazdasági szakmunkásképzőben A gyomai mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmun­kásképző intézetben uralko­dó közszellem érdeme, hogy a szombaton rendezett ifjú­sági parlament oldottan jó hangulatú, demokratikus al­kotó munkává szélesedett a társszervek képviselői, a pe­dagógusok és a diákok kö­zött. Urbán Vince, az iskola igazgatója számolt be az elő­ző ifjúsági parlament (1976) óta eltelt évekről. Az ifjúsá­gi törvény alapján értékelte a tanulók társadalmi és is­kolai aktivitását, fejlődő közösségi felelősségét. Bé- szélt a szakmunkásvizsgákon elért 4-es átlagú jó osztály­zatok hátteréről, az eredmé­nyesen végződő nyári üzemi középiskolában. A kutató diákkör fiataljai tanárjuk biztatására és szervezésével tudományos értékű gyűj­tésbe kezdtek, s közel két tucat községből jött össze a gazdag és változatos anyag, amelyből aztán az iskolai ki­állítást megrendezték. Érté­kes céhiratok, pecsétek, levelek, gazdasági iratok, régi könyvek, Kossuth-pén- zek, családi emlékek, kan­csók, butéliák, panaszleve­lek, kérvények, naplók, idő­járási feljegyzések .. . S ki győzné fölsorolni, mi min­den még. A fiúk és lányok boldogan dolgoztak, s ren­dezték az anyagot 12 cso­portba. S a tettre még job­ban ösztökélő ellenállás — a romantika — sem hiány­zott: az igazgató nem nézte jó szemmel, s amibe lehe­tett, belekötött. A cikk úttörő munkaként foglalkozik e kezdeti, fel- szabadulás utáni hagyo­mánymentő mozgalommal, s tudományos és pedagógiai szempontból is értékeli ha­tását. Majd a gyűjtemény sorsáról számol be. Sze­rencsére a zömét visszaad­ták tulajdonosaiknak, s azért szerencsére, mert a többi — akárcsak annyi más, másutt is — odaveszett. Négy év után, 1952-ben ki­seperték a szertárból. V. M. is lehetett. Makulányi folt nélkül. S mintha a harmat permetétől csillogna. Minden csillogott. Csillogással kezdődött már a nap. Teréza szemének csil­logásával. — Te — szólt Matejnak, kezében papírszeletke resz­ketett, öreg újság letépett széle: hogy a kamrát sepre- gelte, a földön lelt rá. — Anyicska zsije... él! Él! A papírszeletkén ez állt: „Én jártam itthon, ne ag­gódjatok.” Nézték Matejjal és még nem tértek magukhoz, hogy elinduljanak a hírrel. Akár­merre, csak vinni, szétkia­bálni. Örömükkel telekiálta­ni mindent. S hogy magukhoz tértek, és éppen elővették a ruhát a szekrényből, hogy elindulja­nak otthonról — megszólal­tak a harangok. Mind a há­rom. Vadul zengtek, és szokat­lanul ebben az órában. Mert nem volt még mise ideje. A beharangozásé legalábbis nem jött még el, s ha el is jő, kurta csendítés mindösz- sze. Vészt jajgattak a haran­gok, hallható volt. Tűz van talán? Háború tört a földre váratlan? gyakorlatokról. Dicsérettel emlékezett meg a fiatalok mezőgazdaságban végzett betakarító munkájáról is, amikor mindnyájan szemé­lyes felelősségüknek érezték, hogy a fagy beállta előtt mi­nél több paprikát, paradi­csomot mentsenek meg a népgazdaságnak. Az iskolai demokratizmus elemzését követően a diá­kok szociális ellátásáról be­szélt. Minden tanuló diák­otthoni elhelyezést kap, s az étrend összeállítása is vál­tozatos. Különböző művésze­ti csoportokban tevékeny­kednek a diákok; irodalmi színpad, néptánccsoport, pá­vakor próbáin találkoznak. Együttműködési szerződést kötöttek a művelődési ház­zal, jó kapcsolatot alakítot­tak ki a Jókai Színházzal. Sportrendezvényeiken minél több tanulót szeretnének mozgósítani, bár a teljes ér­tékű munkát a tornaterem hiánya akadályozza. Az 1976-os diákparlament javaslatai közül megvalósult többek között a könyvtárfej­lesztés, a társadalmi mun­kák pontos nyilvántartása, a tanulmányi és tisztasági ver­seny, az iskolatej-akció. Bé­kés megye legjobb mező- gazdasági üzemeibe járnak a diákok gyakorlati felada­taik végzésére. A gyakorla­ton megfelelő elhelyezésük­ről is gondoskodik az üzem és az iskola. Tornatermet sajnos nem tudtak építeni, és nem enyhült a fiúdiákott­hon zsúfoltsága sem. Az iskola vezetése felada­tául tűzte ki, hogy az egy­séges tagozat nélküli tanterv és a közismereti tantervek bevezetésével magasabb ál­talános műveltséget biztosít­sanak a végzősöknek, hogy önkéntes tudományos diák­körökben szerezzék meg a szakközépiskolai különböze­ti vizsgáikhoz szükséges is­mereteiket az érdeklődők. A diákotthont kollégiummá szeretnék fejleszteni, s a gyakorlati oktatás feltétele­it is javítani akarják, pél­dául a Körösi Állami Gaz­daságban és a nagyszénás! Október 6. Tsz-ben. Jövőre 4 tantermes új épület alap­jait rakják le, így a szük­ségtantermeket idővel fel­váltják majd a korszerű ok­tatási helyiségek. Az iskolai KlSZ-bizottság és az iskola­Lábdobogások, emberi za­jok, kiáltozások hallatszot­tak. De .nem túl közelről, mert Matejék háza félre­esett kissé, a zsákutca végé­ben, mint tudjuk. S odale dübörögtek az emberek, a köves utcán. Egy gyerekhangot mégis jól ki lehetett venni. Végig- sivított a falun — léleksza­kadva iramlott árkon-bok- ron, utcaköveken át a me­zítlábas pásztorgyerek: — Jönnek! Jööönneeek! A juhok mellől látta, meg­ismerte a katonát, s mellet­te a fogva tartott lányt. A hegyről ereszkedtek, az erdő szélében, jó puskalövés tá­volságra. De a püskagolyó- nál is messzibb hord a pász­torgyerek látása, ki nap­hosszat legelteti szemét a természet széles és hullámos világán. így hát még a kü­lönös tányérsapkát is kivet­te oly messziről. S máris hagyott csapot-papot-juhot a mezőn, szedte a lábát, ahogy csak tudta, befele a faluba, a hírrel. — Hazudsz, te gyerek! — kétkedtek némelyek. Nemsokára pedig megkon- dultak a harangok. Mint mi­kor viharfelhőt akarnak szétkergetni. (Folytatjuk) vezetés együttműködése a jövőben is fontos alapja az oktató-nevelő munkának. Több mint 200 diák hall­gatta meg ezután az iskola 1978-tól 1980-ig érvényes in­tézkedési tervét az ifjúsági törvény helyi végrehajtásá­ról. A különböző hasznos ja­vaslatok közül csupán né­hányat emelnénk ki. Az ok­tatási-nevelési feladatok kö­zött fontes helyen áll a fi­zikai dolgozók gyermekei­nek és a hátrányos helyzetű gyermekeik tanulásának se­gítése. Sok szakmai tapaszta­latcserét, szemléltetőeszköz­beszerzést terveznek. Figye­lemmel kísérik a diákok ta­nulmányi és társadalmi szer­ződéskötéseit, a végzett ta­nulók sorsának alakulását, de gondot fordítanak a köz­életi aktivitás, a sport és a művelődés feltételeinek biz­tosítására is. Az intézkedési tervjavas­latot jó előre kézhez kapták a diákok, így 24-en ennek ismeretében jelentkeztek hozzászólásra. Olvasótermet, iskolai büfét szeretnének ki­alakítani a tanulók, s a mű­ködtetéshez segítségüket ajánlották fel. Szóvá tették az iskolaorvosi ellátás gond­jait. főként a fogászati szak- rendelés hiányát panaszol­ták. Kémia-, fizikaszaikkör, lovasszakkör, iskolai újság szervezésébe kapcsolódná­nak be szívesen. A tanulók javaslatait követően a gyo­mai Győzelem Tsz elnöke, Gellai Imre és a szarvasi járási KlSZ-bizottság titká­ra, Hegedűs László mondta még el véleményét a szak­munkástanulók munkájáról, emberi magatartásáról. Az ifjúsági parlamenten Urbán Vince igazgatótól minden felszólaló választ ka­mpóit a kérdéseire, a hasznos és megvalósítható javasla­tok realizálására pedig már a tanév folyamán sor kerül. Bede Zsóka Mai tévéajánlatunk: Színházi album „A most jelentkező Szín­házi albumunkban a két nagy budapesti társulat, a Nemzeti Színház és a Nép­színház műsoraival foglal­kozunk — mondja Virág ! Katalin, a műsor szerkesztő- S je. — A legutóbbi vidéki ; színházakkal foglalkozó S adásunk után ezúttal arra 5 vagyunk kíváncsiak; miként ■ vélekednek a fővárosi, nagy • színházi együttesek a falai- 5 kon belül lezajlott változá- ; sokról. A Nemzetiben meg­• nézzük a Danton halálának ! próbáját, s az előadásból • részleteket mutatunk be. S Riportbeszélgetésre is sor ; kerül a két főszereplővel: ■ Kállai Ferenccel és Kálmán [ Györggyel, valamint az új ; főrendezővel, Székely Gá­■ borral. A Várszínház próbá­• járói Marlowe Doktor ; Faustusáról is tudósítunk ! Ruszt József főrendező ! megszólaltatásával. Az adás S harmadik részét a Sinkovits ■ Imrével folytatott beszél­■ getés tölti ki, aki egyrészt i mint a Nemzeti Színház ré- ! gi tagja, valamint a Víg- ! színházban bemutatásra ke­• rülő Szókratész-darab ven- ! dégszínésze szólal meg. A ; továbbiakban még három ; színházi híradással szolgá- ; lünk: a Pesti Színház egy ! új magyar dráma, Beremé- ! nyi ' Géza Légköbméteré- ; nek, a Thália Színház pe- Î dig Karinthy Ferenc Ház- Ê szentelőjének bemutatásá- i ra készül. Végezetül pedig ! Nagy Attila beszámol a no- £ vemberben Győrben meg­• rendezendő előadóművészek : fesztiváljáról. KÉP­ERNYŐ Operett Amikor néhány főherceg­gel, gróffal és bárónővel együtt az operett igazi érté­két, a muzsikát is a színfa­lak mögé irányítottuk, so­kan azt hitték, hogy a kul­túra apostolaiként léptek porondra. Közben — pót­szerként — egyre-másra születtek rossz zenés vígjá­tékok, majd, hogy elegán­sabb legyen a semmi, musi­calként kezdtük hirdetni ezeket. Közben színházaink szélnek eresztették zeneka­raikat, az operettbonviván- ból epizodistát vagy súgót csináltak, esetleg társulaton kívülre helyezték őket. Tény, hogy van ebben né­mi túlzás, és pompás ellen­példákat is hozhatunk: akadt egy-két kitűnő zenés vígjá­ték és musical is az elmúlt évtizedekben; nem minden operettszínészt helyeztek tár­sulaton kívül; hosszas szü­net után néhány vidéki szín­házunk és a Fővárosi Ope­rett is újra játszott operettet. A műfaj reprezentánsait. Csakhogy ezek a példák semmiféle igazolást nem ad­nak arra a „művelődéspoli­tikai” magatartásra, mely annak idején előadhatatlan selejtté degradált minden operettet. Mi több, „meg is ideologizálva” a dolgot, hogy miért veszélyes a dolgozó ember számára, ha operettet néz, ha operettmuzsikát hall­gat, és azt dúdolja netalán, hogy „Hajmási Péter, Haj- mási Pál...” Hogy közben Dunajevszkij és mások vi­lágsikerű operetteket írtak a Szovjetunióban, az sem volt különösebben érdekes ; hogy ugyancsak a Szovjetunióban milliók tapsoltak, szórakoz­tak, derültek (ahogyan most is) Kálmán Imre, Lehár Fe­renc és a többi neves szer­ző operettjein, azt illő volt finoman elhallgatni, vagy csendesen beszélni róla... Különös kor, különös vi­lág. .. A legkülönösebb ben­ne pedig az, hogy mi, akik átéltük, kesernyésen mosoly- gunk. csak rajta, a fiatalabb nemzedék pedig jószerével el sem hiszi, hogy ilyen lehe­tett. Egy biztos: a dal, a zene igénye egykorú az emberrel. Koránt sincs szándékomban ős-őseink munkadalairól esz­mét futtatni, és hosszan ma­gyarázni mindazt, amit úgy­is érzünk, ami egy velünk: a zene szebbé, emberibbé for­málja életünket, hallgatásá­nak percei legfelemelőbb perceink sorába tartoznak. És — mivel akadnak a vi­lágon olyan dolgok, melyek elhallgatás vagy éppen a „nemkívánatosság” ellenére is élnek, semmit sem veszí­tenek értékeikből —, a jó operettmuzsika is kiköveteli magának a megszólalást, a helyet kultúránkban. Offen­bach, Kálmán, Lehár és a többi olyan zenét írt, mely soha nem válik halott kotta- sorokká, a harmóniára, szép élményre vágyó ember éleszti fel napról napra, idő­ről időre. Kizárja ez, hogy ugyanaz a színházba járó egy hét múlva Shakespearet, Moliére-t vagy Csehovot nézzen-hailgasson? Vagy hangversenyre, operába jár­jon? Ugye, hogy nem! És itt következik a tele­vízió, annak is a zenés szín­háza, mely az elmúlt szom­baton este Offenbach: Pári­zsi élet című operettjét hoz­ta képernyőre izgalmasan, jókedvűen példázva, hogy lehet szombat Derrick vagy Kojak felügyelő krimije nél­kül is, és milyen jó, ha ki­kapcsolódhatunk kellemes zenét hallgatva, bolondos történetkén derülve. Hogy az ember nem gépezet, ha­nem egészen más; hogy a jó muzsika édestestvére a tiszta fénynek, mely annyi­féle alakban szépítheti nap­jainkat. És újra csak arra hivatko­zom : a művészetigényben, -szeretetben be kell járni a lépcsőfokokat. Mást erősza­kolni értelmetlenség. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents