Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
1978. október 15., vasárnap Barátaink életéből „Köszönet az oroszoknak” Verseny a tudás fegyverével Ma a Szovjetunióban a dolgozók 80 százaléka rendelkezik közép- vagy felsőfokú végzettséggel. Ez óriási fejlődés, ha figyelembe vesz- szük, hogy 1939-ben ugyanez a mutató 12 százalék volt. A tudományos-technikai forradalom korszaka ezt diktálja: 100 évig élj — 100 évig tanulj! Ellenkező esetben ugyanis bármilyen bizonyítvány vagy diploma hamarosan elévül. A felsőfokú végzettségűek különböző intézményekben, hivatalokban és vállalatoknál vesznek részt továbbképző tanfolyamokon, amelyek a szakmai fejlődést segítik elő. A Szovjetunió 1940-ben a költségvetés 23 százalékát fordította szociális és kulturális jellegű kiadásokra. 1970- ben ez a szám elérte a 36 százalékot. Ugyanakkor a katonai célokra 1940-ben, a második világháború előtt a költségvetés 32 százalékát, 1970-ben csupán 12 százalékát szánta. A szovjet állam 1978-ban ugyanazt a 17,2 milliárd rubelt költi védelmi erejének fejlesztésére, mint 1977-ben, viszont szociális és kulturális kiadásait 87,5 mil- liárdra növeli, ami 4,4 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Nem túlzás-e ez az „eszkaláció”, amely más területektől von el jelentős ösz- szegeket? A Szovjetunióban így felelnek: a szocializmhs a személyiség sokoldalú fejlesztését tűzte ki célul. Ez a társadalom érdeke és a haladás feltétele. A 60 évvel ezelőtt elkezdett kulturális forradalom meggyorsította a szovjet állam előtt álló bonyolult gazdasági feladatok megoldását. Az oktatásra fordított jelentős összegek nemcsak a szociális, hanem a gazdasági szférában is sokszorosan megtérülnek. Húsz évvel ezelőtt Edgar Hoover, az amerikai szövetségi nyomozó- iroda akkori vezetője a szovjet oktatási rendszert „ijesztően hatékonynak” nevezte, és megállapította róla, hogy „haladó szelleme a sokoldalú kommunista kihívás egyik legfontosabb eszköze”. 1955- ben William Bentin, a „Britannica Encyclopedia” kiadója, kijelentette: „Oroszország iskolái és könyvtárai, labo- ' ratóriumai és oktatási módszerei valószínűleg sokkal veszélyesebbek az Egyesült Államokra, mint a hidrogénbombák és az irányítható rakéták.” Miért lennének veszélyesebbek? Nyilván azért, mert a szocializmus eredményei nagy vonzóerőt gyakorolnak sok ország közvéleményére. Miután a Szovjetunió fellőtte földünk első műholdját. két tekintélyes amerikai hírmagyarázó, Drew Pearson és Jack Anderson könyvet írt „Az USA mint másodrendű hatalom” címmel. Ebben a könyvben arról van szó, hogy „Oroszországnak elsőrendű hatalommá válása ösztönzőleg hathat az USA- ra.” És valóban: akkoriban késhegyig menő vita folyt az amerikai oktatási rendszerről, amelyet a szovjettel hasonlítottak össze. Ennek alapján az USA kongresszusa több pénzt szavazott meg az oktatási intézmények fejlesztésére. „Végre a kongresszus is üdvözölte az új szövetségi oktatási törvényt” ' — írta a New York Post c. amerikai lap 1958-ban, és hozzátette: „Kissé megnyirbált ugyan, de mégiscsak törvény. És azért, hogy egyáltalában elfogadtak egy ilyen törvényt, az oroszoknak kell köszönetét mondanunk.” Vajon nem nyilvánvaló-e, hogy melyik területen érdemesebb versenyezni: a fegy- verkezésben-e, vagy az emberi tudásban? Lev Bobronov Két hír Mongóliából ENERGETIKAI PROGRAM Az első villanyerőművet 1932-ben építették Mongóliában. Teljesítménye kezdetben 2500 kilowattóra volt, ma 36 000 kilowattóra. Az ország központi energetikai rendszerét azután alkották meg, hogy az Ulánbátort Darhannal összekötő nagyfeszültségű vonal működésbe lépett. Ez a rendszer a fővároson kívijl Mongólia 20 másik városát látja el villanyárammal. A további villamosítást, elsősorban az új bányaüzemek létesítéséhez szükséges nagyobb mennyiségű villanyáramot úgy tudják biztosítani, hogy energetikai rendszerüket a szibériai szovjet rendszerrel kötik össze. Az új energetikai rendszer bővítésével 1980-ra megkettőzik a villamosenergia-ter- melést. ERDENET, AZ ŰJ IPARVÁROS Mongólia legfiatalabb városában, a több mint 20 000 lakost számláló Erdenetben működik Ázsia legnagyobb ércdúsító kombinátja, mely a környék gazdag réz- és molibdénkészleteit dolgozza fel. A mindössze három évvel ezelőtt alapított városban gomba módra szaporodnak az új lakótelepek, kulturális és szociális intézmények, iskolák és óvodák. A lakosság többsége személyenként 20 órán felüli társadalmi munkát fordított lakhelye építésére, parkosítására. A rohamtempóban fejlődő Erde- net nemsokára az ország egyik ipari központjává terebélyesedik. A beruházások között szerepel egy gyapjúmosó üzem, egy szőnyeggyár és egy fafeldolgozó kombinát építése. (BUDAPRESS— MONCAME) Mozdonyok világszínvonalon Csak az iparilag legfejlettebb és a leggazdagabb országok engedhetik meg maguknak, hogy iparuk minden ágát egyenletesen magas szinten tartsák és fejlesszék. A kisebb és kevésbé tehetős országoknak ki kell választaniuk egy-egy iparágat, és azon belül is egy-egy gyártmánycsaládot, amelynek a fejlesztésével — tradíciók, különleges adottságok és lehetőségek, gazdasági megfontolások stb. alapján — többet törődnek. Mint ahogy hazánk — ezen az alapon — az Ikarus autóbuszairól lesz egyre híresebb világszerte, a csehszlovák ipar a villanymozdonyok gyártásában elért eredményeire lehet méltán büszke: a plzeni Skoda- művek a világon a villamos mozdonyok egyik legnagyobb előállítója. Eddig mintegy 3500 villanymozdonyt gyártott e nyugat-csehországi vállalat, ami — hatalmas erőgépekről lévén szó — igen tekintélyes mennyiség. A gyár legújabb büszkesége a 220 km/óra csúcssebességet elérő mozdony — a 66E—CS 200 típus —, amelynek nyolc hajtótengelye van, két részből áll és tartós teljesítménye 800 kW, Távolsági expresszvonatokat huzamosabb ideig vontathat 200 km óra sebességgel, 8000 tonna súlyhatárig. A 3 kV-os egyenárammal működő villamos vontatógépek között ma ez a legnagyobb teljesítményű a világon. De egyéb más „erényei” is a világ legjobb gyártmányai közé sorolják ezt a típust. Alacsony a tengelynyomása, így kíméli a vasúti pályát, a síneket. A hagyományos vasból valók helyett műanyag féktuskói vannak az új mozdonynak, amelyeknek kisebb a kopásuk és fékezéskor kevesebb por keletkezik. A mozdonynak klímaberendezéssel ellátott, hő- és hangszigetelt vezetőfülkéje van. Az omszki gyerekek új úttörőpalotát kaptak. A ' festői helyen felépült épület 250 szakkörében majdnem 4000 úttörő dolgozik. Mindenki talál kedvére való foglalatosságot, mivel az űrkutató szakkörtől a modellező körig sok fajta kedvtelésnek hódolhatnak a fiatalok. Az omszki repülőmodellezők 1977-ben megnyerték a szibériai repülőmodellező bajnokságot. Az úttörőpalota fényképész szakkörének tagjai több díjat kaptak a területi és köztársasági kiállításokon. Képünkön: a jövő hajóépítői, ha jómód ellekkel kísérleteznek (Fotó: TASZSZ—APN—KS, A. Ovcsinikov felvétele) Környezetvédelem az NOK-ban A Német Demokratikus Köztársaság a világ leggyorsabban fejlődő államai közé tartozik: az Őrszág nemzeti jövedelme 1970-ben 108, 1975-ben pedig 141 milliárd márka volt, s az előrejelzések szerint 1980-ban már a 180 milliárd márkát is meg fogja haladni. A gyors gazdasági fejlődés, az ipari termelés növekedése és a mezőgazdaság kemizálása természetesen egyre nagyobb feladatokat ró a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberekre is — eredményeikről, elképzeléseikről számol be most következő sorozatunk. „Környezetvédelmi” kőrútunk során Rostock, Cottbus és Drezda megyéket kerestük fel. Rostock megye az NDK keleti-tengeri parvidékét öleLi fel. Iparáról és mező- gazdaságáról egyaránt híres. Hajógyárait, halfeldolgozó üzemeit és egyéb ipari létesítményeit 1945 után alapították, ma már mégis az ország ipari termelésének valamivel több mint három százalékát adják. A földterület 70 százalékát mezőgazda- sági célokra hasznosítják. fl Keleti-tenger partján Ami környezetvédelmi feladatainkat illeti — mondta Gerhard Prahl, a Rostock megyei tanács tájkultúra munkacsoportjának titkára —, nem is az ipari, hanem a mezőgazdasági üzemeink jelentik a fő problémát. Törvényeink kötelező jelleggel előírják a talaj, a víz és a levegő tisztán tartását. Beszélgetésünkön jelen volt Viktor Stenglin, a területfejlesztési hivatal felelős munkatársa is. Hatalmas térképet terített ki az asztalra. — Nemcsak a lakosságra kell gondolnunk, hanem arra is, hogy 2,5 millió ember üdül itt évente és 10—11 millió azoknak a száma, akik csak egy-két napra utaznak ide. Ez a nagy forgalom arra késztet bennünket, hogy minél tisztább, minél rendezettebb környezetet alakítsunk ki. Mintegy 250 ezer üdülőház található a tengerparton és sajnos, ezeknek csak egy kis részét építették tervszerűen. A fő nehézséget az infrastruktúra kialakítása és nem utolsósorban a kereskedelmi szolgáltatás megszervezése okozza. Gerhard Prahllal még aznap délután gépkocsin bejártuk a partvidék egy részét. Utunk első állomása Graal Müritz volt. Többek között itt gyógyítják azokat a gyerekeket, akik légzőszervi, vagy bőrbetegségben szenvednek. A gyönyörű környezetnek azonban van egy szépséghibája: minden egyes intézménynek saját fűtőberendezése van és a sok kéményből kiáradó füst, korom szennyezi a környéket. A levegő tisztasága érdekében most olyan koncepció kimunkálásán dolgoznak, amelynek megvalósításával a településeken csak egy-egy hőközpont üzemelne. Ez nemcsak az élővilág károsodásának mértékét csökkentené, hanem jelentős energia- és munkaerő-megtakarítást is eredményezne. A zingsti és a straluldi vízgazdálkodási igazgatóságon már egészen más témáról, a partvédelmi munkálatokról volt szó. Az egyik prospektusban figyeltem fel arra a „tízparancsolatra”, amelyet valameny- nyi üdülőnek be kell tartania. Ezek szerint mindenkinek kötelessége megóvni a part védelmét szolgáló építményeket, a homok és a szél megkötése céljából ültetett növényzetet és fgy tovább. Az NDK nemcsak a partvédelemre, hanem a tenger tisztaságának megőrzésére is nagy súlyt fektet. A minisztertanács öt évvel ezelőtt programot dolgozott ki erre, majd 1974 márciusában a másik hat keleti-tengeri állam képviselőivel Helsinkiben egyezményt írt alá az együttműködésről. B bányák és tavak világa Rostockból egy másik megyeszékhelyre, Cottbusba utaztunk. Méreteit tekintve ez a megye pontosan 100 négyzetkilométerrel kisebb, mint a mi Bács-Kiskun megyénk. Itt találhatók az NDK legnagyobb barnaszéntelepei, amelyek meghatározzák a terület ipari profilját is. Sprenberg városában található például Európa legnagyobb barnaszénfeldolgozó üzeme. A Schwarze Pumpe gázkombinát dolgozói naponta több mint kétmillió márka értékű villamos energiát, városi gázt és brikettet állítanak elő. A barnaszenet azonban nemcsak a hőerőművekben, hanem a vegyiparban is felhasználják. A fokozott nyers- anyagigénnyel magyarázható, hogy 1980-ig hét új külszíni bányában kezdik meg a termelést, vagyis az itt dolgozó bányászok mintegy 30—35 millió tonnával több szenet fognak adni a népgazdaságnak. De mit jelent ez tájvédelmi szempontból? Okoz-e valamilyen károsodást az új bányák megnyitása? Hans Joachim Neumann-nal, a megyei tanács környezetvédelmi részlegének vezetőjével erről beszélgettünk, miközben bejártuk a külszíni fejtésű bányákat. Az egyik, több tartályt magában foglaló víztisztító műnél álltunk meg először. — Amint látja, ezen a helyen már befejeződött a szénbányászat, a meddőt visszahelyeztük a szén helyére, sőt ott távolabb látszik, hogy a régi bánya helyére erdőt telepítettünk... Azokból, amelyek ma is üzemelnek. a tisztítóberendezésbe kerül a piszkos, szürkés bányavíz, ahol mész és oxigén adagolásával javítják a minőségét. Innen egy mesterséges tóba vezetik, amelynek partja vöröses elszíneződést mutat. A különféle ásványi sókat tartalmazó víz egy nyílt csatornán majd egy másik tóba folyik, s ezalatt újabb öntisztulási folyamaton megy keresztül. — Mire használják ezt a vizet? — Tekintettel az ipar, a mezőgazdaság növekvő vízigényére, hatalmas víztárolókat létesítünk. A különféle tisztítási eljárások révén a bányavíz visz- szanyeri biológiai adottságait. Nagyon fontos ez egy olyan megyében, mint Cottbus, ahol hatalmas hőerőművek, gyárak és üzemek vannak, s ahol a környezetvédelmi előírások betartására, a bioszféra tisztaságának megőrzésére még nagyobb gondot kell fordítani. Az ilyen környezetben élő emberek még jobban vágyakoznak a természet, a vízpart, az erdők és a mezők után. Ezért a stenftenbergi tó 18 kilométer hosszú partjának mintegy hat kilométeres szakaszán fürdőhelyeket létesítettek, s üdülésre, sportolásra és kempingezésre alkalmas területeket alakítottak kl a volt bányák helyén is. Hans Joachim Neumann, a tanács környezetvédelmi osztályának vezetője a hosszú távú fejlesztési tervekről is beszélt. Elmondta, hogy 1985-ig — ha teljesen befejeződik a szénkitermelés Stenftenberg környékén — mintegy ötezer hektárnyi területen újabb tóláncolatot hoznak létre. Sőt: az ezredfordulóig olyan hatalmas rendszer épül ki, amely 200 millió köbméter víz tárolását teszi lehetővé. — Természetesen — fejezte be mondanivalóját — ezzel párhuzamosan folytatjuk az erdőtelepítést, az új üdülőtelepek kijelölését is. Hz Elba vidékén Utunk utolsó állomását, Drezdát és környékét nem szükséges külön bemutatnom az olvasóknak, hiszen nagyon sok magyar turista megfordult már ezen a vidéken. A megyéről mindössze csak annyit, hogy területe 6783 négyzetkilométer és lakosainak száma meghaladja az egymillió 800 ezret. Az NDK ipari, mezőgazdasági és kulturális életében egyaránt előkelő helyet foglal el. A felső- és középfokú oktatási intézmények, valamint a kutatóintézetek nagy száma is bizonyítja, hogy jelentős szellemi erők koncentrálódnak a megyében. Drezdában járva felkerestem a Luftund Kältetechnik kutatóintézetet, ahol dr. Hermsdorf mérnök, igazgatóhelyettes és két munkatársa fogadott. Ami azonnal feltűnt: mindhárman fiatalok és vezető beosztásban vannak. — Az itt dolgozó szakemberek és tudósok — mondotta az igazgatóhelyettes — három fő területen fejtik ki tevékenységüket. Feladatuk a szellőző-, hűtő- és portalaní- tóberendezések tervezésével, működtetésével és egyéb technológiai folyamatok ellenőrzésével kapcsolatos tudományos vizsgálatok elvégzése. Mindhárom területen a konkrét környezetvédelmi feladatok nagyon precíz, a KGST-országokban is jól hasznosítható fejlesztési tervek kidolgozására késztetnek bennünket. Drezdában találkozhattam dr. Anne Wächterrel, a megyei tanács környezetvédelmi és vízgazdálkodási osztályának vezetőjével, valamint munkatársával, Dorothea Krauséval is. A hulladék elhelyezéséről faggattam őket. — A termelőüzemeket — mondotta Krause közgazdász — elsősorban arra ösztönözzük, hogy ne igyekezzenek minél előbb megszabadulni az ipari hulladékoktól. Vonják ki belőlük a számukra még hasznos anyagokat. Például a felhalmozódott kopott gumiabroncsokat korábban elégették és ezzel is szenÿ- nyezték a környezetet. Most „felaprítva”, megfelelő kezelés után az út- és lakásépítkezéseknél hasznosítják. A már semmire sem alkalmas ipari hulladékokat, mérgező anyagokat azokban a bányákban helyezzük el, ahol megszűnt a termelés. A megyei táj- és természetvédelmi területekről dr. Anne Wächter tájékoztatott: — Legfontosabb és egyben legnagyobb kiterjedésű táj- és természetvédelmi körzetünk: Szász-Svájc. Az Elba szennyezettségét sikerült jelentősen csökkentetünk. Olyannyira, hogy ma már majdhogynem gazdagabb az élővilág, mint volt. A legfőbb problémát még mindig a papír- és gyógyszergyárak, valamint a vegyiüzemek jelentik. A következő ötéves tervben fel kívánjuk számolni a kisüzemeket, és helyükre olyan komplexumokat építünk, amelyekhez korszerű víztisztító művek is tartoznak. Bukovinszky István