Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-22 / 250. szám
1978. október 22., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET gadja egy temetésrendező. Van ugyan néhány „szenzációs” könyve, mint A tisza- eszlári Solymosi Eszter vagy A magyar jakobinusok, de ezek lényegében dokument- regények. Az ezredes meg az újságíró konfliktusában sem babra megy a játék, de az is „csak” egy párbajsztori, egyike a kor szokványos históriáinak. Ha jól szemügyre vesszük a dolgokat, azt látjuk, hogy Szindbád, ez a gyakori-tipikus Krúdy alkotta lény, voltaképpen a hétköznapi drámák hőse. Az arab népmesékben van egy hajós Szindbád és egy teherhordó Szindbád. Krúdy Szindbádja a kettő együtt : olyan élethajós, aki bele-belegömyed a terhekbe. Krúdy minden más értelmezése rendezői- színészi-interpretátori tévedés, látszatok abszolutizálása, mint az egyébként kitűnően megírt Márai-könyv „Szindbád hazamegy” címmel. Persze, a látszat is objektív valóság, de most ne menjünk bele ennek elemzésébe. Krúdy írásaiban az emberek többsége nem követ el rendkívüli dolgokat, se a Turulmadárra nem mászik fel, sem leány- vagy asz- szonyszöktetésre nem vállalkozik. Az emberek többségével „csak” annyi történik, hogy nem történik semmi........Csupán” az egész élet nem sikerül valamiért... A. boldogság kék madara valahogy elszáll... Szindbád mindig elölről kezdi, bizakodással, színes reményekkel, melyeket többnyire kettesben szövögetnek valamelyik ligeti pádon, vidéki kertes házról, vasárnapi békés húslevesekről, aztán szertefoszlik az egész. Krúdy néha a nőket vádolja, olykor a férfiak aljasságait, valójában jól tudja, hogy ez nem így van. Valójában — ha jól odafigyelünk — Krúdy az egész rosszul berendezett világot fogja perbe. Mondják, hogy ismerte Marxot és joggal tételezzük fel, hogy tudott Leninről. Irodalomtörténetünknek kell majd még ezeket is tisztáznia egy illő monográfia keretében, mellyel kapcsolatban még csak nekifutásaink vannak. Sok még a tennivalónk azért, hogy Krúdy, az írók írója, az egész nép írója is lehessen, hogy jól ismerjék, és jól szeressék őt. Hogy művészetének szépségeit mindenki élvezhesse. Berecz Miklós Az írók írója: Krúdy Emlékezés születésének 100. évfordulóján Krúdy Gyula, a modem magyar széppróza kimagasló írpegyénisége, Nyíregyházán született 1878. október 21-én. Tegyük rögtön hozzá: az 1848-as forradalom után, és az 1918-as és 19-es forradalmak előtt. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert Krúdy művészete álmok és álom- fosztások kifejeződése egy-; szerre,- tündökletes a remények és porba sújtó csalódások vegyülete. A mi dialektikus materialista töltésű, kialakulóban levő -művészet- pszichológiánknak tüzetesen ' kell még majd .ezt elemeznie. Miként azt is,- hogy apja ügyvéd volt, és sarjadéka azoknak az olasz szakácsoknak, akik ' Beatrix' királylánnyal jöttek Magyarországra Mátyás király idejében, -hogy aztán elkeveredjenek ■ a magyarsággal és az itteni lakossággal. Az „Y”-t talán úgy kapták, hogy valamelyik magyar király — pénz szűkében — kutyabőrt adott nekik. Jeles dolog az is, hogy anyja, a szegényparaszt, ími-olvasni alig tudó Csákányi Julianna anyai ágon azoknak a szlovák telepeseknek volt a leszármazottja, akik valaha Csabáról költöztek Nyíregyházára. Krúdy színes látása, érzelemgazdagsága sokféle réteg genetikai lerakódásának is a gyümölcse, olyan eurázsiai ötvöződés, melynek jelentőségét ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni. És nemcsak erről van szó. Nem kerülhetjük meg azt az ugyancsak nem lényegtelen körülményt 6em, hogy a kétszer nősült Krúdy asszonyai minden esetben a progresszív zsidóság köreiből kerültek ki. Krúdy nyugtalan, igazságkereső emberi alkatának, roppant érzékenységének és bámulatos megfigyelőképességének valahol ott a magyarázata, hogy nagy kultúrák termékenyítették meg olyan időben, melyben még felfoko- zottan élt a Messiás-várás igézete. Művészetének sok- húrú, varázslatos, különös hangszerével kicsit maga is Messiás volt, beteljesülésre portjaitól eltekintve, hogy aztán a demokrácia évtizedeiben ez a művészet egy elsüllyedt álomvilág varázslatával táruljon fel újra előttünk, csodálatos írói reneszánszként. Krúdy polgári-kispolgári kisajátításával is összefügg talán, hogy a felszabadulás után kicsit kikerülte őt a figyelem. Az utóbbi húsz év alatt azonban nagyon sok könyve megjelent, az életmű jelentős része, különféle kiadásokban. vágyódó álmok Messiása, sugárzó pályatárs a nagy vá- tesz, Ady oldalán. De attól független, szuverén ura a tolinak. Első nagy sikereit a század elején, még az első világháború idején aratta. Mintha szimbólum lett volna a Vörös postakocsi... Az első magyar munkásállam- mal ő is beérkezni, hazaérkezni látszott. Boldogan vallotta, viharvert atyafiságá- nak egész megszenvedett meggyőződésével, hogy mindig a szegénynek volt igaza. Aztán a bukás után még élt egy jó évtizedig és nagyon szegényen halt meg Óbudán halála előtt kikapcsolták a villanyt a lakásából, mert nem tudta fizetni a bért. Művészete mintha feledésbe merült volna, magányos rajongók kis csoSzámomra Krúdy művészetének megfejtése szinte évtizedek óta tartó, állandóan megújuló feladat. Azért bonyolult feladat ez, mert nemcsak azt kell megfejteni, hogy mi az oka Krúdy művészete hallatlan vonzásának, hanem azt is, hogy mi az oka sokak közönyének e művészettel szemben? Mintha a Bartók-képlettel állnánk itt is szemben, nem hiába ajánlotta a gyulai költő, Simonyi Imre egyik kötetét Bartóknak, Krúdynak, József Attilának. Ami a kérdés első részét illeti, azt talán könnyebb megfejteni, mint a másodikat. Krúdy sokáig az „írók írója” volt, amit talán a Hatvany-féle állítás is megmagyaráz: „Krúdy biedermeierbe csomagolt bomba”. A probléma • annak megmagyarázása, hogy ennek ellenére jelentős tömegek számára miért nincs — ma még — vonzereje Krúdynak. A magyarázat talán az, hogy Jókai, Móricz és általában a világ- irodalom regényei bizonyos várakozásokat szültek az olvasóban, s Krúdy ezt a várakozást általában nemigen elégíti ki. Krúdynak alig vannak vállalkozó típusú regényalakjai, sem a Kárpáti Zoltánok, sem a Csicsikovok köreiből. Olyan sűrítménye- absztrakciója sincs, mint például a tolsztoji Anna Karenina. Legsikeresebb könyvének, az Asszonyságok : díjának nőalakjával, Natáliával is „csak” annyi történik, hogy „felszívódik” Pesten, aztán meghal a Rókusbán, gyerekét pedig örökbe foVárkonyi János: Hóolvadás Zelk Zoltán Este és éjszaka között Este és éjszaka között, mikor a másodperc tört része, s már mélyebb sötétség lesz a mély sötétség. De ezt csak a madarak tudják a platánok vendégei, csak ők érzik a szinte nincs is moccanást, amikor hirtelen kiszíneződnek álmaik! ' S hogy mi eshet meg velünk, emberekkel, este és éjszaka között? egy idegen tenyér vállunkra nehezül, s amikor hátra fordulunk: hol fut már az az árnyék — csak talpa csattogását hallani! S mi még, mi még, mi még este és éjszaka között? Elmondom azt, ami velem nem is tudom, hány éve már, csak azt tudom, hogy így esett, csak azt tudom, hogy így igaz: „Uram, vezessen át az út túlsó felére!" S ujjaival úgy szorongatta a fehér botot mintha készülne vállához emelni, mintha mellemet célozni akarná — Megvártam, míg egy üres villamos bambán a remizbe dülöngél, aztán mintha fövényben járnánk, úgy gázoltunk az utca túlfelére, És akkor ő: „Uram, forduljon vissza, mert ez a járdarész a miénk, csak a miénk, vakoké este és éjszaka között.” TÉKA Hajdú Tibor könyve Károlyi Mihályról A könyv kezdő mondata befejezésnek is beillik, any- nyira a legjellemzőbbet foglalja össze a nagy politikusról-: „Károlyi Mihály politikai életrajzában nem kell szétválasztani a magánembert, belső énjét a politikai személyiségtől, hiszen — annyi pályatársával ellentétben — közszereplése nem szolgálta egyéni célok elérését; sőt bármikor kész volt feláldozni magánérdekeit meggyőződése oltárán.” És ez a legtöbb, amit egy emberről, egy politikusról elmondhatunk. Hogy élete példa marad az utána következő nemzedékek számára. Ha jól ismerik. Károlyi politikai működésére ugyanis időnként mély csönd borult, s csak hamvainak hazahozatala után kerültek kiadásra saját és feleségének emlékiratai, majd a kisebb monográfiák, és most ez az egész életét részletesen ismertető több mint 500 oldalas kötet. A rendkívüli életpálya magasról indult, s a fiatal mágnásra éppúgy hatással volt családja, annak múltja, mint bárki másra. Taszítja az egyik ős, a Rákóczi-szabad- ságharcot eláruló Károlyi Sándor emléke. A másik Károlyi Sándor, a századvég szövetkezeti mozgalmának alapítója viszont vonzó példát jelent, bár kora fiatalságában még ez a hatás nem mutatkozik. Elég későn lép a politika porondjára — amikor már régen főrendiházi tag — a Függetlenségi és 48-as Pártba való belépéssel. Innen jut el reformtervein, s az első világháborús eseményeken keresztül az őszirózsás forradalomig. Hatalmas út volt ez, közben a békéért, és a nemzetiségek jogaiért, s a történelmi Magyarország fennmaradásáért harcolva, saját osztályának állandó támadásai közepette. Aztán az 1918. október 23-án megalakult Nemzeti Tanácstól a Tanácsköztársaság kikiáltásáig eltelt öt hónap következett. Kormányfő, majd ideiglenes köztársasági elnök. Maga kéri a minisztertanácsot, hogy az ő birtokán kezdődjék meg a földosztás, és Kál határában saját kezűleg veri le az első cölöpöt, s fog kezet az ország első, földhöz juttatott parasztjával. 1919. március 21-e után itthon marad és támogatja a tanácskormányt, pedig a proletárdiktatúra kikiáltásáról előre nem tudott semmit. De tudta azt, hogy „a kérdés úgy volt feltéve: proletárforradalom vagy fehér ellenforradalom — és Károlyi az utóbbit semmi körülmények között nem támogatta volna.” Jelenléte az országban a Tanácsköztársaság melletti szolidaritás volt. Az események azonban őt is, mint másokat, 1919 nyarán emigrációba kényszerítették. S ezzel" életének egy újabb, nagy szakasza jött el. Közeledése a szocializmus eszméjéhez, s a külföldön töltött évek alatt csak erősödött, akarcsak a Duna völgyi népek szoros összefogásába vetett hite. S a célokért mindinkább együttműködik a kommunista párttal. Szervez, harcol, tárgyal. Az emigráció bonyolult és nehéz körülményei között. S a második világháború kitörése, különösen a Szovjetunió megtámadása után mindent elkövet a kinti egységes magyar front létrehozására a fasiszta Magyarországgal szemben. Végül is megalakul az Angliai Magyar Tanács, és addig működik, míg itthon az ország fel nem szabadul. De még egy év telik el hazatértéig. A készülődés és várakozás ideje. Aztán 1946 májusában a határtól „Végig az úton harangzúgás, meghatott beszédek, fehér ruhás lányok, tisztelgő katonák. Budapest zászlódíszbe öltözött...” Sokan azt hitték, hogy a hetvenéves politikus már csak meghalni jött haza, de ő dolgozni akar azért a rendszerért, amelyre az életét tette fel. Diplomáciai megbízásokat vállal, nemzetközi tekintélye sokat jelent az új, a nyugati támadások kereszttüzében élő országnak. 1947 nyarán nevezik ki párizsi követté, kapcsolatai, diplomáciai jártassága itt is gyümölcsözött: a francia kormány támogatta Magyar- ország felvételét az ENSZ- be. Később, ahogy a hideg- háborús évek elkezdődtek, az itthoni események nyugtalanítani kezdték, de kitartott állomáshelyén, mert magával a rendszerrel egyetértett. A Rajk-per viszont döntésre kényszerítette. Képtelen volt a nevét adni hozzá, és bármennyire fájt is, másodszor és most már végleg emigránssá vált. A franciaországi Vence- ben halt meg, 1955. március 19-én. V. M.