Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

1978. október X-, vasárnap

Zenei világnap — Magyarországon

Zenei világnap rendszeresítését 1975-ben határozta el az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa. (Az UNESCO az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevelésügyi, tudományos és kulturális intézménye.) Azóta idén október elseje a negyedik zenei világnap. Vezető gondolata: a zene népeket összekapcsoló ereje.

Hazánkban a világnap rendezvényeit a kulturális intézményekkel együttműködve a Magyar Zeneművészek Szövetsége szervezi, mint a Nemzetközi Zenei Tanács tagja. Ezekre az eseményekre hazánkban és külföldön a zenekedvelő közönség figyelme irányul.

Budapesten és az országban mindenütt szebbnél szebb hangversenyeket tartanak. Ez alkalomból idézzük Bartók Béla szavait: „Ahhoz, hogy gondolatainkat és érzéseinket zenében fejezzük ki, mindent el kell

vetnünk, ami szárnyalását gátolja, és élnünk kell minden rendelkezésre álló eszközzel ...”

Sok városban ünnepük meg a világnapot, a budapesti ünnepi koncerteket pedig a rádió és a televízió a helyszínről közvetíti. A zenei világnap előestéjén, szeptember 30-án nyílik meg a Korunk zenéje ciklus. Ferencsik János vezényli a műsort, és ő méltatja majd a világnap jelentőségét is. Október 1-én délelőtt lesz a Fővárosi Tanács védnöksége alatt a Zeneakadémián a Liszt Ferenc nemzetköz orgonaverseny győzteseinek hangversenye. Köszöntőt Farka- sinszky Lajos, a tanács elnökhelyettese mond. Budapesten két, vidéken (Nyíregyházán, Székesfehérvárott, Esztergomban, Vácott, Salgótarjánban) öt hangversenyen, az 1978. évi nemzetközi versenyeken díjat nyert amatőr

énekkarok szerepelnek a Kórusok Országos Tanácsa és a Zeneművész Szövetség közös rendezésében. A debreceni MÁV filharmonikusok kortárs magyar estjét, a szombathelyi szimfonikusok évadnyitó koncertjét és a világnap alkalmából megrendezett iskolai hangversenyeket említjük még.

A televízió október 1-én nyilvános hangversenyt közvetít a budai Várszínházból. Az ünnepi szónok Pozs- gay Imre kulturális miniszter. A rádióban reggel A zene szava címmel beszélgetés hangzik majd el Tóth Dezső kulturális miniszter- helyettessel. Délben bemutatják Ránki Dezső új Chopin-lemezét. Késő délután Ének, édes hatalom címmel a társművészetek jeles képviselői beszélnek a zenéről, köztük Gobbi Hilda, Kovács Margit, Szabó Magda, Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Garai Gábor, Passuth László, Sőtér István. A könnyűzenéről sem feledkeznek meg. „A zene nem ismer határokat” címmel kapnak műsort a műfaj kedvelői Európa nagyvárosaiból Kölntől Londonig, Brüsszeltől Monte Carlóig.

K. K.

Hangversenyeic megyénkben

25 éve halt meg

a Lila ákác szerzője

A magyar irodalom soha- nem-volt művésztömörülésének, a Nyugatnak „töb- biek”-jéhez sorolta híres Magyar irodalomtörténetében Szerb Antal Szép Ernőt. „A Nyugat elbeszélői mind leplezett lírikusok, akiknek igazi tehetségük nem az ábrázolás, hanem a külön egyéni stílus roman59.

— Nem jó a vize — mondták a fiúk. Buda tanító pedig szétosztotta a levest. Kiki odanyújtotta tányérját vagy lábosát, amivel odahaza felszerelkezett.

— Hát te? — Észrevette Zsabkát. Ült csak egy félreeső kövön, nem jött a levesért.

Anyicska azt gondolta, miatta nem jön.

— Nincs edényem — mondta Zsabka.

Buda tanító odavitte neki a bográcsot, a sűrűjével.

— Megérdemled — mondta —, jól dolgoztál.

Zsabka vállat vont,,és falni kezdett.

„Milyen szerény lett — vélekedett magában Buda tanító. — A magafitogtatásokat is elhagyta. Rápirított volna valaki?”

Zsabka változásait Anyicska is észrevette. Azt gondoltikája ” — írja Szerb Antal.

S hogy az 1884-ben, Husz- ton született Szép Ernő köl- tőségére, íróságára, zsurna- lizmusára és színpadi írósá-' gára is igaz a megállapítás, bizonyítja a nagyközönség által leginkáb ismert színpadi műve, a Lila ákác. „Ki tud mondani dolgokat, apróságokat a tárgyakról és önmagunkról, melyek oly maguktól érthetődőek, hogy a legkülönösebb ötleteknél is meglepőbbek — írja ugyancsak Szerb Antal és így folytatja: — A meglepő az, hogy mindenki érezte, és senki sem mondta ki.” Azt a vágyakozást, azt a békebeli szerelmet, azt a mindennapi valóságot. A tiszta líra elemei keverednek a dráma tömör realitásával ebben a műben is, amelyet két alkalommal — 1934-ben és 1973-ban filmre vitt Székely István rendező. A „pesti neoromantika” költő-írója, a Nyugat „többi- ek”-jének halk szavú mestere 25 évvel ezelőtt, 1953. október 2-án halt meg. Illő, hogy alakjára ma is emlékezzünk.

N. L.

ta, miatta igyekszik. Hát miatta ne igyekezzen!

Csendesen kanalazta a levest. Alig-alig tekintett fel a tányérjából, egy-egy moso- lyintás erejéig, mert a fiúk nagy szamárságokat beszéltek.

— A katona, az hülyeség — mondta Dombaj Gyurka —, de .azért valami mászkál az erdőben.

— Ezt én is állítom — mondta teli pofával Králik Jozso, a Franyo fia. Pislogott erősen.

— Mit állítasz? — kérdezte kíváncsian Buda tanító. S érdeklődő vigyorral figyelt a többi is: Feró, Marci, Kis Pista, noh,a nem volt nekik új a dolog, együtt fantáziál- tak róla.

— Hát a majomembert — mondta ki Králik Jozso.

S ettől Dombaj Gyurka is felbátorodott, s máris mondta a magányos grófnő törtéA zenei világnap tiszteletére szeptember 29-én, pénteken este nagy sikerű hang- versnyt adott Békéscsabán a zeneiskolában a Bartók vegyes kar. Énekükkel nyitották és zárták a koncertet, amelyben a zeneiskola tanárai is közreműködtek. Jenei Zsuzsa és Marton György fuvolázott, Horváth Elek gordonon, Nátor Éva zongorán és Tóth István hegedűn játszott.

Szombaton, szeptember 30-án az orosházi zeneiskola kamaratermében rendeztek ünnepi hangversenyt. Sin Katalin gordonkaművész és Bódás Péter zongoraművész játszott a komoly zene barátainak.

A Filharmónia rendezésében először október 2-án 19 órakor Gyulán kerül sor a nemzetközi orgonaverseny díjnyertesének hangversenyére, amelyen a Budapesti Madrigál Kórus is énekel. Október 3-án a szarvasi evangélikus templomban kerül sor ugyanerre a hangversenyre, amelyen Szenthelyi Miklós hegedül majd.

netét, akinek volt egy majma, s kettejüktől lett egy féligember-féligmajom, egy majomember, aki az erdőben bolyong.

Buda tanító csóválta a fejét, Holub Ciprián pedig bólogatott a kocsi tetejében, hogy ez is lehet.

— Mért — mondta Králik Jozso —, a Szovjetunióban lehet, csak itt nem?

— Megírták az újságok is — csatlakozott Kosznovszki Feró. De biztonság kedvéért vigyorgott, mintha azért igazából nem hinné ezeket a dolgokat.

— Mit írtak meg?

— A yeti embert, a Szovjetunióban.

— Gyerekek, gyerekek — mondta Bud,a tanító. — Az egészen más.

— Miért, a mi erdőnkben is lehet olyan! — Králik Jozso nekieresztette a képzeletét. És közben Lacóra pislogott, ki még mindig elég sápadt volt; és látszott, hogy Králik Jozso nagyon is hiszi, hogy Lacót megtámadták. — A kanna azért kell neki — tudta teljes bizonyossággal Králik Jozso —, mert a vad- méhek mézét gyűjti bele... Mindenféle kést is nagyon szeret, mert csillog. De nem tudja, mire való.

Buda tanító csak ült, nézte a fiúkat. Akiket ő tanított az iskolában. Akik eljöttek

SZEBERÉNYI LEHEL:

A RÉM

Regény

„Hazánk énekét hoztuk el testvérmegyénkbe..

Találkozás a penzal művészeti vezetővel, Oktyabr Grisinnel

Nyárutói meleg napsugár fűtötte még a hét elején a Gyulai Várfürdő szabad strandját. Farkas Sándor igazgató kalauzolta a nyári forgalomban letarolt, de szeptemberre újjáéledő őszi fák között a Penzából érkezett táncosokat. Látható élvezettel sütkéreztek a napon, hiszen, mint mondták: idejöttükkor Moszkvában már esett a hó. Annál nagyobb az örömük, de a gondjuk is, hogy Békéscsabán közel 30 fokos meleghez kellett alkalmazkodniuk. Humorral fűszerezett szigorúsággal irányítja a társaságot a szabad kószálás idejében, de a komoly, megerőltető próbákon is Oktyabr Grisin művészeti vezető.

— A Békés megyei turnén időjárástól, fáradságtól függetlenül ugyanolyan színvonalon kell szerepelnünk, mint otthon. Erre mindnyájan ügyelünk — mondja Grisin, miközben Ibős Gyula tolmáccsal helyet keresünk a beszélgetéshez. — Jövő februárban lesz az együttesünk 23 éves. 1956. február 4-e a születésünk napja. Azelőtt több kisebb együttes énekelt, táncolt Penzában. Engem kértek fel arra, hogy szervezzek a sok kicsiből egy nagy állami hivatásos együttest. ötszáz énekest hallgattam meg, s legalább ennyi táncost láttam, míg végül 70-en lettek kórustagok, vagy táncosok.. Zenekarunk kezdetben nem volt. Az első időkben még csak ismerkedtünk egymással. A művészi munka szervezésében kitűnő szakemberek segítettek, akik értették, magukénak vallották a célunkat: olyan kórust, olyan műsort hozzunk létre, amellyel a fővárosban is bemutatkozhatunk. Szűkebb hazánk, Penza megye folklórját művészi szinten akartuk bemutatni a Szovjetunióban.

Grisinnel nem könnyű beszélgetni. A jó tolmács feledteti ugyan a nyelvi nehézségeket, de a művészeti vezető szűkszavú ember. Mondatait röviden fogalmazza, ha önmagáról esik szó, bővebben csak a kórusról nyilatkozik: — Látom meglepődik, hogy csak kórusról

követ vágni a hegyből, hogy legyen klubkönyvtár. És felnézett Holub Cipriánra is, kinek a szekeréről egyenest az alapokba dől a kő.

— Ki megy el a kannáért? — kérdezte. S nézte a fiúkat állhatatosan, ajkát némileg beharapva. Míg szemében olyas mosoly bújkált, mint a tréfacsiná- lóké.

Ügy lett, ahogy várta. Zavart csend lett, bizonytalan mocorgás.

Kosznovszki Feró a le- ; ütött körmét kezdte nya- ; lógatni. Dombaj Gyurka öt ujjával a hirtelenszőke bo- zontjába túrt, s úgy tűnt; ez a bozont olyan súlyos, hogy lehúzza a fejét.

De Kis Pista sem ugrott fel jelentkezésre, meg Hor- nyák Marci sem. Králik Jozso meg körülnézett, mintha ő is Buda tanítóval egy üt kérdené: no, ki lesz az?

S meg is állott a kérdező szem Zsabkán, ki odébb ült egy kövön, lába közt a bográccsal.

Erre mindegyik Zsabka felé fordult.

Ki is mehetne más, mint Zsabka?!

Egyszeriben jobban érezték magukat. Máris úgy érezték, sikerült kibújniuk. Zsabkához továbbítván Buda tanító kérdő tekintetét.

(Folytatjuk)

beszélek, pedig táncosok, zenészek is tartoznak az együtteshez — mosolyog. — Ez nem mellőzést jelent, mi az egész együttest emlegetjük közös néven kórusként.

— Az orosz nép dalait más művészegyüttesektől, lemezről is hallottuk már, táncaik szerte a világon népszerűek és csodálatot keltenek ritmusukkal, bravúros technikájukkal. A penzai szakszervezeti együttes honnan merítette foTklóranyagát?

— A régi kisebb csoportok is gyűjtögették már a falvakban az énekes és táncos emlékeket, de nem rendszerezték az anyagot. Rendkívül nehéz dolgunk volt a kutatások elején — emlékezik a múltra. — Olyan soknemzetiségű a mi vidékünk is, akárcsak Békés megye. Mordvinok, tatárok, csuvaszok élnek az oroszoktól elválaszthatatlanul. Keveredtek a nemzetek, keveredett a kultúrájuk is zenében, beszédben, még a népviseletükben is. A gyűjtőmunkánk vezérgondolata az volt, hogy elsősorban a tiszta orosz kultúrát találjuk meg, és a többi nemzetiségiekét is eredeti formájában próbáljuk megőrizni. Ehhez persze nagyon kellett ismernünk a különböző népek kultúrájának jellemzőit és ezek egymásra hatását. A pedagógiai főiskola filológusaival jártuk a megyét; szólásokat, közmondásokat, meséket, szokásokat jegyeztünk le, dallamokat, éneket, táncot gyűjtöttünk. Ez a kutatómunka most sem ért véget, de ma már a saját lábunkon állunk. Gyűjtőink az együttes tagjai, vezetői, a néprajz szerelmesei állandóan keresik a még fellelhető kincseket.

— Hivatásos, állami együttesnek indult a penzai. Most mégis azt halljuk, hogy 35 különböző munkahelyen dolgoznak, s a legtöbben diákok. Hogyan alakult így az életük?

— Időközben beláttuk, hogy a mi céljainknak jobban megfelel az amatőrforma, mint a hivatásos. Sokkal szabadabb alkotómunkát végezhetünk így. Bennünket nem kötnek a hivatásos korlátok; a terv- teljesítés, a kötelező előadásszám. Mégis rangos elismerést vívtunk ki az otthoni művészeti életben. Érdem az együttes tagjának lenni, s nem könnyű azzá válni. A kórus fegyelmét, a hitét, a kitartását kell tehetséggel párosítania az újaknak is. Az énekkarnál például az csak a munka fele, ha jól és tisztán énekelnek. A másik lényeges követelmény, hogy úgy szóljon a daluk, ahogyan a népé, a maga és a hallgatói gyönyörűségére. Karmester nélkül szerepeljenek, a lelkűkkel, az átélésükkel, a tekintetükkel és a hangjukkal tartsák fogva a közönséget. Nem egyszerű éneklés ez már, hanem az életük része, a hivatásuk. A mi népünk, ha szomorú és ha boldog, énekel, és ha érzéseit így már nem tudja elmondani, táncolni kezd. Ezért a kórus ének- és tánckara között szoros a kapcsolat, ahogyan a tác és az ének is elválaszthatatlan az orosz nép életében.

— Dalait nemcsak saját együttese énekli, közkinccsé váltak a Szovjetunióban. Művészeti vezető, karnagy, zeneszerző, hogyan tud eny- nyi feladatot ellátni?

— Fiatalabb koromban soha nem gondoltam arra, hogy zenész legyek. Bár művészi pálya volt az álmom, de inkább a színházi dramaturgia foglalkoztatott. Véletlenül lettem zenész. Egy barátomat a zenei szakiskola felvételijére kísértem, s én is próbálkoztam. Engem felvettek, őt sajnos nem. Kiváló pedagógusok formáltak bennünket ott, én pedig ráébredtem, hogy a zene és a dramaturgia tudománya milyen jól párosítható a művészetben. Az együttesvezetőnek rendezőnek is kell lennie. A 23 éves penzai együttes a sorsom, az életem legdrágább kincse lett. Ha rangsorolnom kellene, mi az értékes számomra : első helyen áll a kórus, második helyen is a kórus, harmadszor újra a kórust mondanám, s a magánéletem csak valahol ezután. Mindnyájan így érezzük ezt, akik most testvérmegyénkbe jöttünk, s elhoztuk Önöknek hazánk énekét.

Beszélgetésünk óta már sokfelé látták a penzaiak táncát, hallották énekét. Gyula, Békéscsaba, Mezóbe- rény. Nagyszénás és Mező- kovácsháza közönsége megérezte már a Szúra-parti város üzenetét.

Bede 7,sóka