Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-31 / 257. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSAG MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TflNflCS LAPJA 1978. OKTÓBER 31., KEDD Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM Koszorúzás az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából Hétfőn — a Parlament előt­ti Kossuth téren — koszorú­zás! ünnepséget tartottak az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából az első magyar köztársaság el­nöke, Károlyi Mihály szob­ránál. A vörös és- nemzeti- színű zászlókkal ékesített té­ren díszőrség sorakozott fel. A Himnusz hangjai után a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa nevében Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára; az MSZMP Központi Bizottsá­ga képviseletében Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Vass Henrik, a Központi Bizottság tagja, a Párttörténeti Intézet igazga­tója; a Minisztertanács ré­széről Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese koszorúzott. Károlyi Mihály szobrának talapzatán koszorút helye­zett el a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Kállai Gyula, a HNF OT el­nöke és Szentistványi Gyu- láné, a HNF OT titkára; a Szakszervezetek Országos Tanácsa részéről Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Reszegi Ferenc, a SZOT tag­ja, az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöke; a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottsága képviseletében Kovács Je­nő, a KISZ KB titkára és Spiller Teréz, a KISZ KB tagja. Az évforduló alkalmából a hozzátartozók nevében Ká­rolyi Mihályné helyezte el a megemlékezés virágait. Virágokkal borították a szo­bor talapzatát a régi mun­kásmozgalmi harcosok, vala­mint a fővárosi dolgozók, fiatalok képviselői. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért vé­get. Az 1918-as őszirózsás for­radalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából ugyancsak koszorúzási ün­nepség volt Károlyi Mihály­nak a Mező Imre úti teme­tőben levő sírboltjánál. A Magyar Népköztársaság Tanfolyamnyitó a KISZ-iskolán Az 1978/79-es oktatási év első hathetes tanfolyama ok­tóber 30-án, tegnap délután kezdődött a KISZ Békés me­gyei bizottságának Sebes György vezetőképző iskolá­ján, Békéscsabán. A megnyi­tón Karaba György, a KISZ-iskola igazgatója üd­vözölte a KISZ Békés és Bács-Kiskun megyei bizott­sága nevében a most kezdő­dő hathetes középvezető­képző tanfolyam hallgatóit; a két megyéből érkezett vá­rosi-járási KISZ-bizottsági tagokat. Az igazgató elmond­ta a hallgatóknak, hogy négy alapvető témában szerezhet­nek ismereteket a követke­ző hetekben ; elhangzanak társadalompolitikai, szerve­zés-, vezetéselméleti, moz­galmi, pedagógiai, valamint az ifjúsági mozgalom idő­szerű kérdéseiről szóló elő­adások. Bemutatta a fiata­loknak a tanfolyammegnyi­tón megjelent Kibédi-Varga Lajost, a KISZ Békés me­gyei bizottságának titkárát, valamint a KISZ-iskola ta­nárait, dolgozóit, közöttük az osztályvezető tanárokat: Győrös Amáliát, Petrovszki- né Bencsik Mártát, Csürke Katalint, Árgyelán Györgyöt és Tóth Károlyt. Az . igazgató megnyitó­tájékoztatója után Ferenczi István, az MSZMP gyulai járási bizottságának munka­társa bemutatta a fiatalok­nak Steigerwald István gyu­lai festőt, akinek a képeit az iskola előadótermében állí­tották ki. Köszöntötte a meg­jelent művészt, és röviden jellemezte művészetét. Elnöki Tanácsa nevében Lo- sonczi Pál és Katona Imre; az MSZMP Központi Bizott­sága részéről Óvári Miklós és Vass Henriik; a Miniszter­tanács nevében Lázár György és Aczél György he­lyezte el a hála és a kegye­let koszorúját. A győztes 1918-as polgári demokratikus forradalomra és az első magyar köztársa­ság elnökére emlékezve a Hazafias Népfront Országos Tanácsa részéről Kállai Gyu­la és Szemtisitványi Gyulá- né; a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa képviseleté­ben Földvári Aladár és Re­szegi Ferenc ; a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága nevében Kovács Jenő és Spiller Teréz koszo­rúzott Koszorút helyezett el Károlyi Mihályné, virágok­kal borították a sírboltot a régi munkásmozgalmi har­cosok, továbbá a fővárosi dolgozók, a fiatalok képvise­lői. Karaba György köszönti a fiatalokat Fotó: Gál Edit Csaknem harmincezer lakás háromnegyed év alatt A múlt év azonos idősza­kához viszonyítva mintegy másfél ezerrel több, össze­sen 29 522 új otthont adtak át az első háromnegyed év­ben az ÉVM és a tanácsok vállalatai, az építőipari szö­vetkezetek és a termelőszö­vetkezeti közös vállalkozá­sok. A múlt évinél nagyobb építési ütem elsősorban az ÉVM-vállalatok dolgozóin múlott, akik az egy évvel ezelőttinél majdnem 230 új otthonnal építettek többet, míg a tanácsi, a szövetke­zeti és más kivitelezők el­maradtak. A megyei ÉVM-Vállalatok kétezernél több lakást adtak át az első háromnegyed év­ben Borsod és Csongrád me­gyében, másfélezemél töb­bet Győr-Sopron megyében, s ezernél többet Bács, Fe­jér, Hajdú, Komárom és Veszprém megyében. Az év utolsó három hónapjában az ÉVM-vállalatok dolgozói még csaknem 12 ezer, s a tanácsi vállalatokkal és szö­vetkezetekkel együtt több mint 19 ezer új otthont épí­tenek fel az országban. Az építőipari kivitelező szervezetek az év első kilenc hónapjában 5,8 százalékkal — tehát a népgazdasági tervnek megfelelően — több építési munkát végeztek, mint a múlt év azonos idő­szakában. Ezen belül külö­nösen lendületesen növelték termelésüket az állami nagy- beruházásokon dolgozó vál­lalatok. Egyebek között 10 százaléknál nagyobb ütem­ben bővítette termelését a 22-es, a 23-as, az észak-ma­gyarországi, és a hőtechnika ÉVM-vállalat. Az építőipari kivitelezők munkájához je­lentős segítséget nyújtott az építőanyagipar is, amely a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 8 százalékkal bővítette termelését és javí­totta az anyagellátást. Szekér Gyula Finnországban Kalevi Sorsa, a Finn Köz­társaság miniszterelnöke fo­gadta a hivatalos látogatá­son Finnországban tartózko­dó dr. Szekér Gyulát, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sét. Dr. Szekér Gyula hétfőn megbeszélést folytatott Paavo Väyrynen külügyminiszter­rel és Eero Rantala iparú és kereskedelmi miniszterrel a magyar—finn gazdasági kap­csolatok és együttműködés időszerű kérdéseiről és to­vábbfejlesztésük lehetőségei­ről. : A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár győri kamion gyár- : egységében az idén 1450 tehergépkocsit gyártanak — hat- : százzal többet, mint 1977-ben. Az idén termékeik hetvenöt : százaléka kerül exportra. A képen: a Zrínyi Miklós iíjú- ; sági szocialista brigád a kamionszereidében (MTI-fotó, Tóth Gyula felvétele — KS) fl Nagy Október ünnepségei a fővárosban Felvonják az állami zászlát — November 5-in kitüntetéseket nyújtanak át a Parlamentben Méltó módon köszönti no­vember 7-ét, a Nagy Októ­beri Szocialista Forrada­lom győzelmének évforduló­ját a főváros. A Nagy Októ­ber 61. évfordulója tisztele­tére ünnepi díszbe öltözik Budapest: az utcákat és a közterületeket fellobogóz­zák, üdvözlő feliratokkal, díszes transzparensekkel ékesítik a jelentősebb köz­épületeket, a fontosabb álla­mi intézmények homlokza­tát. Az esti városképet dísz- kivilágítással teszik ünne­pélyessé. November 5-én katonai tiszteletadással felvonják az állami zászlót az Országház előtt, a Kossuth Lajos té­ren, a Magyar Népköztársa­ság nemzeti lobogóját és a nemzetközi munkásmoz­galom vörös zászlaját pedig a gellérthegyi felszabadulási emlékmű előtt. November 6-án és 7-én délben zenés őrségváltás lesz az állami zászlónál. November 5-én koszorú­zási ünnepséget rendeznek a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A NOSZF 61. évfordulójára emlékezve az emlékmű talapzatán ko­szorúkat helyeznek el az MSZMP Központi Bizottsá­ga, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Mi­nisztertanács, a fegyveres erők és testületek, a társa­dalmi és tömegszervezetek, a budapesti szovjet nagy- követség és a diplomáciai testület képviselői. Délben, az Országházban magas ál­lami kitüntetéseket nyújta­nak át a munkában élenjá­róknak, a közéletben kitűn- teknek. Este az Állami Ope­raházban ünnepi előadáson tűzik műsorra Csajkovsz­kij Vonósszerenád, Sztra­vinszkij Tűzmadár és Boro- gyin Poloveci táncok című műveit. November 7-én a budapesti szovjet nagykö­vetségen fogadást adnak az ünnep tiszteletére. A Nagy Október jegyében zajlanak a kulturális élet eseményei is. Ismét meg­rendezik a szovjet filmek hagyományos ünnepi hetét, s a világtörténelmi jelentő­ségű évfordulóhoz kapcso­lódik a politikai könyv­napok gazdag rendezvény- sorozata is. A rádió Kossuth adóján november 7-én 16 óra 44 perckor Vlagyimir Jakov- levics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete ünnepi beszédében emléke­zik a nagy évfordulóra, kö­szöntőjét a televízió 19 óra 20 perckor sugározza. Tizennyolc hozzászóló Ifjúsági parlament Sarkadon Ifjúsági parlamentet ren­deztek a Szellőző Művek sarkadi gyáregységében ok­tóber 28-án, szombaton. A 330 munkást, alkalmazottat foglalkoztató gyáregységben 180 harminc éven aluli fia­tal dolgozik. Az ő munkáju­kon, hozzáállásukon is mú­lott, hogy az üzem termelése 20 év alatt megnégyszerező­dött. , A gyáregység vezetői nagy figyelmet fordítottak az if­júsági parlament előkészíté­sére. Az írásos beszámolót előzetes megvitatásra eljut­tatták a KISZ-szervezet ve­zetőihez. Ebben többek kö­zött arról tájékoztatták a fiatalokat, milyen intézkedé­seket tettek az 1976-os ifjú­sági parlamenten javasoltak megoldására. Az akkori fel­szólalásokban elhangzott ész­revételek közül azokra, ame­lyek intézkedést, vizsgálatot követeltek, 30 napon belül írásban válaszolt a gyár ve­zetése. A parlamenten végül is a gyár 30 éven aluli fiataljai­nak csaknem 90 százaléka je­lent meg. Aktivitásuk mesz- sze felülmúlta a két évvel korábbit, akkor heten, most tizennyolcán szólaltak fel, tettek javaslatot. Bende Im­re esztergályos kifogásolta, hogy az üzemben' elsősorban a jelenlétet ellenőrzik, s ke­vés figyelmet fordítanak ar­ra, ki hogyan, mivel tölti ki munkaidejét. • Sajti Andor szóvátette, hogy a tanácsnál és más szerveknél az ügy­intézés csak munkaidőben történhet, emiatt sok, hasz­nos óra esik ki a termelés­ből. Részeg György az üzem 20 ipari tanulójának küldöt­te a tanműhely felszereltsé­gén sürgetett változtatást. A gyáregység 180 harminc éven aluli fiatalja közül 40-en tagjai az ifjúsági szö­vetségnek. „A KISZ-korúak szervezettsége a gyáregysé­gen belül nem kielégítő, jobb szervezőmunkával, a KISZ- tagok száma akár megdup­lázható” — mondotta Bende Imre. A hozzászólók többsé­ge egyébként egészséges tü­relmetlenséggel ostorozta közvetlen munkaterületének hiányosságait. A vállalat és a gyáregység nagy erőfeszítéseket tett az elmúlt két évben a fiatalok munka- és életkörülményei­nek javításáért. Hatan kap­tak 50 ezertől 100 ezer fo­rintig terjedő lakásvásárlási támogatást, kölcsönt. A to­vábbtanulni szándékozó fia­talokkal a vállalat tanulmá­nyi szerződést kötött, amely­ben azt is meghatározták, hogy milyen segítséget, anyagi támogatóst kapnak. Az elmúlt két évben 12 fia­tal szerzett középiskolai vég­zettséget. Az üzem sorkato­nai szolgálatot teljesítő fia­taljai közül pénzjutalmat kapnak azok, akik valami­lyen kiváló címet érnek el. A fiatalok helytállását bizo­nyítja, hogy tavaly ketten értek el Kiváló Dolgozó cí­met és 15 fiatal kapott vál­lalati oklevelet.

Next

/
Thumbnails
Contents