Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
1978. október 29., vasárnap Barátaink életéből Dagmar Bischof: Egy nagy humanista életműve Robert Kocb-emlékmúzeum a berlini Clara Zetkin Strassén A majdnem komor hangulatot árasztó teremben, középen egy hatalmas, ovális alakú tanácskozóasztal áll, és a falak mellett magas polcokon könyvek sorakoznak. Az ajtó fölött egy sima felületű táblán a következő felirat olvasható: Itt tartotta Robert Koch „A tuberkulózisról” című előadását, s akkor közölte először nyilvánosan is, hogy 1882. március 24-én sikerült felfedeznie a gümő- kórbacilust. A Clara Zetkin Strasse 96. szám alatti házban jelenleg orvostudományi, általános mikrobiológiai, víruskutató és járványtani intézet működik. E magasföldszinti tanácskozóteremből indult ki az emberiség egyik leghumánusabb harca, nevezetesen az a küzdelem, amelyet a tudomány vívott a „fehér pestis” ellen. Ma ebben és a szomszédos helyiségben rendezték be a Robert Koch-emlékmúzeumot; annak a tudósnak a tiszteletére, aki felfedezte a lép- fenevírust, a kolera-, valamint a tuberkulózisbacilust. Ott őrzik azokat a tárgyakat, amelyek Koch életéhez tartoztak: az anyakönyvi kivonatot, az iskolai bizonyítványokat, a tudományos dolgozatok első példányait; s továbbá egy szép dobozt, amely tanúsítja, hogy tulajdonosa Berlin város díszpolgára volt. Ott láthatjuk a Nobel-díj átadását igazoló okmányt is. A lépfenevírusnak, ennek a fertőző betegséget okozó élő mikrobának a felfedezése révén, valamint a modern bakteriológia alapos megismertetésével dr. Robert Koch vidéki körorvos bekerült a szakmai körökbe. Az üvegszekrényekben levő dokumentumok is alátámasztják, hogy 1880-ban kinevezték a császári egészség- ügyi hivatal rendes tagjává. Ily módon lehetővé vált, hogy Berlinbe költözzék, de létfenntartási gondjai nem oldódtak meg. A nagy városban a kapitalizmus virágzásnak indult. Am a bérkaszámyák, amelyekben a nincstelenek tömege élt, a tuberkulózis táptalajává váltak. A 18. század közepén Berlinben tízezer ember közül 78-an haltak meg tüdőbajban, és a 19. század közepén már a város minden tizedik lakosát vitte el ez a betegség. A kis múzeumban üveglap fedi a Berliner Klinische Wochen-schrift 1882. április 22-én megjelent 15. számát is, mely először közli Robert Koch előadásának anyagát. A tuberkulózis bacilus felfedezése a gyógyítás, illetve a tüdővész felszámolásának kezdeti stádiumát jelentette. A betegség elleni oltóanyagot akkor még nem sikerült megtalálni. A BCG (Bakté- rium-Calmette-Guérin) védőoltást, amelyet Albert Cal- mette-ről és Camille Guérin- ről neveztek el, csak 16 évvel később — Robert Koch halála után — 1926-ban kísérletezték ki. Időszámításunk előtt, a 4. évszázad végén Hippokratész a tüdőbetegeknek nyugalmat, józan életmódot, fürdőt, diétás kosztot, lelki nyugalmat javasolt. Ezt próbálta megvalósítani maga Robert Koch a gyakorlatban. A No- bel-díj átvételekor mondott beszédében rámutatott arra, hogy a tuberkulózis elleni harchoz jelentős pénzösszegek és gyógyintézetek szükségesek. Ugyanakkor gondoskodni kellene a betegek ápolásáról, valamint a hozzátartozók megsegítéséről is. De ki fektetett már be pénzt egy ilyen „veszteséges üzletbe”? Hazánk ezen a területen súlyos örökséget számolt fel. A 60-as évek közepétől a tuberkulózis mint népbetegség már nem fordul elő. Évek óta egyetlen gyermek sem pusztult el tüdőbajban. És 1982-ig, azaz száz évvel a tuberkulózis bacilusának felfedezése után az NDK-ban a gümőkór már a múlté lesz. A Robert Koch-emlékmú- zeum vendégkönyvében a világ számos nyelvén olvashatók hálaadó bejegyzések is. Am Robert Kochnak — az embernek és a tudósnak — a valóban legnagyobb megtiszteltetést adja, hogy életművét sikerült befejezni. (Neues Deutschland) Fordította: Bukovinszky István Lada és társai Képünkön: a szovjet autóipar luxus gépkocsija, a hétszemélyes GAZ—14. A Csajkát felváltó típus nyolchengeres, 220 lóerős motorjával 175 km/óra csúcssebességet érhet el. Automatikus sebességváltóval, hidraulikus szervokormánnyal rendelkezik ez a reprezentatív külsejű kényelmes kocsi, de légkondicionáló berendezéssel, sztereó rádióval és magnetofonnal is el. ik a tervezői a három üléssorú luxusautót. Az 1970. évi 916 ezerrel szemben 1978-ban 2 millió 140 ezer gépkocsit gyárt a szovjet autóipar. Ebből 758 ezer teherautó lesz, 1 millió 306 ezer személygépkocsi és 76 ezer autóbusz. Az ugrásszerű fejlődést az eredményezte, hogy a moszkvai, a gorkiji, a minszki, a kre- mencsugi és más gépkocsiüzemek mellé a hata'^as kámai és a Laa^ gép' dijairól közismert volgai auto gyár is termelni kezdett. A cári Oroszországban a század elején Rigában készítettek először autókat. A korabeli statisztikák tanúsága szerint 1908. és 1915. között összesen 451 személygépkocsit és néhány teherautót. Igaz, a Szovjetunió egyelőre még elmarad néhány fejlett tőkés ország autóiparától, hiszen az amerikai gépkocsigyárak például évenként körülbelül tízmillió kocsit bocsátanak ki, és Japán, az NSZK és Francia- ország is több milliós szériákban gyártja a személygépkocsikat. Am a szovjet autóipar dinamizmusa, amely gyakorlatilag a hetvenes óve''**' «.ncezdődött, arra enged következtetni, hogy a fejlődés továbbra is lépést tart majd az egyre' fokozódó igényekkel. Világszerte egyre keresettebbek a volgai autógyár VAZ-modelljei, amelyek közül a Lada—1600 a legújabb „sláger”. Mind kiforrottabbak a Moszkvics-gyár autótípusai is. A nem túl korszerű Zaporozsecre bizony ráfért az az átalakítás, ami majd a ZAZ—968M típuson lesz felfedezhető. Motorjának teljesítménye 50 lóerő lesz, maximális sebessége pedig 130 km/óra. A sokkal díszesebb, gumibetétes lökhárító- jú, új típus légellenállása sokkal kisebb lesz, miután az oldalsó „kopoltyúk” is eltűnnek a karosszériából. A tágasabb utasterű, csaknem kétszeres csomagterű ZAZ— 968M-et tárcsafékkel és fej- támaszos ülésekkel is ellátták a konstruktőrök. Latin-flmerika szabad földje: Kuba Újjászületett kultúra „ .. .a kultúra területén... elő kell mozdítani a tömegek részvételét, hogy a kulturális alkotás a nép műve legyen, a nép élvezze.” FIDEL CASTRO A forradalom 1959-től napjainkig sakkal többet tett a kultúra és a művészetek fel- virágozásáért, mint amiről a Kubai Köztársaság előző évtizedeiben akár álmodni lehetett volna. Említsünk néhány adatot! 1958-ban csak egyetlen drámai társulat létezett, jelenleg tizenhárom. A forradalom előtti hat szegényes múzeum helyett 29 mutatja be Kuba múltját. A forradalom után született meg a szépirodalmi könyvkiadás és a hanglemezgyártás is. 1975-ben 35 millió könyvet, 1,6 millió hanglemezt gyártottak. A filmművészet sem létezett a forradalom előtt. A kubai művészek többsége — akiknek színe-java emigrációban élt Batista idején — rokonszenvezett a forradalommal. S a forradalom is kezdettől megbecsüléssel és megértéssel fogadta őket. Nemcsak megélhetést, hanem — ami legalább ilyen fontos — nyugodt alkotási lehetőséget nyújtott számukra: kiadót az íróknak, költőknek, pódiumot az előadóművészeknek, stúdiót a filmeseknek, műtermet, kiállítótermet a festőknek, szobrászoknak. Nemcsak megtűrte, hanem kérte, várta, hogy alkothassanak, s adják hírül a világnak: Kubában újjászületett a kultúra. Azóta a forradalmi ország nemzetközi kulturális tekintélyét öregbíti a dokumentum- és játékfilmművészet, amely 1975-ig 136 fődíjat nyert a nemzetközi fesztiválokon. Világhírű a Kubai Nemzeti Balett — amely az 1959 előtti években szinte csak vegetált —; az 1960-as évek elejétől alakított népi és modem tánc- és zenei együttesek, előadóművészek. A művészetek más területein is nagyon sok új alkotás született: nem egy közülük világviszonylatban is nagy jelentőségű. Az immár 74 éves Carpentier három regényt írt az 1960—70-es években. A fény százada és a Barokk zene már magyarul is olvasható, s remélhetőleg hamarosan nálunk is megjelenik A módszer menedéke című legújabb regénye, amely a latin-amerikai diktátor témájával foglalkozik. A 76 éves Nicolas Guillén is új versekkel és visszaemlékezésekkel lepi meg olvasóit időről időre. A képzőművészet, a zene területén is figyelemreméltó eredmények születnek Kubában. szárnyra bocsátásukért. Az UNEAC, a Kubai Írók és Művészek Országos Szövetsége — más intézményekkel együtt — gyakran ír ki külön pályázatokat a még ismeretlen tehetségek számára. De a tehetségkutatás legfontosabb területe mégsem ez. Az alapozást az adja, hogy a forradalom óta minden fiatal számára megnyílt a lehetőség Kubában ahhoz, hogy tehetségét kibontakoztathassa. Nem csupán a képzőművészeti, zenei, tánc- stb. tagozatos elemi és középiskolákra gondolunk, ahol az ifjú tehetségeket gondosan segítik velük született képességeik mind tökéletesebb kifejlesztésében, felkészítve őket a felsőfokú művészeti tanulmányokra. Munkások 1961. Cabrera Moreno képe Elnnél is fontosabb „alap” az, hogy a kubai forradalom megnyitotta a tömegek előtt a kulturális felemelkedés, a kultúrában való aktív részvétel lehetőségeit; részben már az oktatás demokratizálásával, amely legelemibb és elengedhetetlen feltétele volt a tömegek műveltté tételének, kulturális fogékonyságuk megalapozásának. 1975-ben 18 000 öntevékeny művészeti csoport működött, s egy év alatt 120 000 előadást tartották. A gyermekek művészeti mozgalmaiban 600 000-en vesznek részt. Ma már nem egy válogatott, szűk értelmiségi réteg látogatja a színházakat’, hangversenytermeket, az operát: „köznapi” emberek — köztük munkások, diákok, a városba fel- rándult parasztok — hosz- szú sora áll türelmesen minden este a pénztárak előtt, s a színházak gyakorlatilag mindennap telt házzal játsszanak. Az idős, nagy tekintélyű művészek mellett nagy számban .tűnnek fel ifjú tehetségek. A kulturális-művészeti intézmények r sokat tesznek felfedezésükért, Nagy sikerük van az állandó és vándorkiállításoknak, amelyek az ország legeldugottabb zugaiban is megismertetik a kultúra értékeit a lakossággal. S a L. Romero Arciaga: Szövetkezetben kulturális érdeklődés ugrásszerű megnövekedésének egyik legbiztosabb tünete az, hogy a mai Kubában már nem lehet alacsony példányszámban kiadni értékes szép- irodalmi műveket; még az olyan műfajok is, amelyek a * forradalom előtti időkben gyakran 4—500 példányban sem keltek el — pl. a kor- társ hazai költők művei —, ezres, tízezres nagyságrendben kerülnek a könyvesboltokba. Még így is gyakori jelenség, hogy szinte „kifosztva” maradnak a könyvesboltok, röviddel egy-egy mű megjelenése után. S mi e kultúra tartalma? A Kubába vetődő külföldit első pillantásra megragadja, hogy az ország művészeti- kulturális életében igen nagy a becsülete mi ndannak, ami kubai, ami a hazai' talajon termett. A kubaiak titikölhataitlanul büszkék történelmi-kulturális tradícióikra: ezt tükrözi a könyvkiadásban nemcsak a jelenkori, hanem a múltbéli írók, költők műveinek publikálása, a hazai színdarabok témája, a népművészeti értékek iránti eleven érdeklődés és sok más jel. Nagyon eleven az érdeklődés a klasszikus és a modern európai irodalom, színház, zene értékei iránt is: Shaíkespeare, Goldoni, Brecht vagy Hochhutn műve, Csajkovszkij operái és balettjei stb. közül mindig több szerepel például a színpadokon. S legalább ilyen eleven az érdeklődés Kubában olyan népek művészete iránt, akiket mi itthon általában kevésbé ismerünk: az elmaradott térségek kultúrája iránt. Első helyen állnak persze a latin-amerikai „testvémemzetek”, amelyek haladó kulturális értékei, művészei még a Kuba-elle- nes imperialista blcukád legvadabb éveiben is mindig eljutottak a szigetországba, s néha szabadabban bontakoztak ki itt, mint az elnyomás alatt nyögő többi latin- amerikai országokban. De Kubában gyakran találkozunk kiállításokon, hangversenyeken, színpadokon Vietnam és más ázsiai országok művészetével, művészeivel, s — főleg az utolsó pár évben — Fekete-Afrika kultúrájával. Nemcsak ősi népművészetükkel mutatkoznak itt be ezek az országok. hanem fiatal, útkereső modern művészeti önkifeie7ésükkel, filmieikkel. drámáikkal is. Kuba nemcsak önnön történelmi tradíciói miatt érdeklődik e népek szárnvait próbálgató úi kultúráin iránt, hanem internacionalizmusától. szolidaritásától vezérelve is. Milyenek a mi kulturális kapcsolataink Kubával? Sok területet felölelő kulturális egyezményeink valóra váltását ma már az is elősegíti, hogy a kultúra, művészetek számos területén létrejöttek a személyes, baráti kapcsolatok is a hazai és a kubai szakemberek között, s nem marad hátra e törekvések ki- szélesílésében a könyvkiadás sem. A két ország irodalmárainak, műfordítóinak hosz- szú együttműködéséből született meg például egy-egy Petőfi, József Attila, Ady- kötet, néhány vers- és novellaantológia, egy-egy regény spanyolul, így jelent meg magyarul José Marti Antológiája és nagyon sok kubai szépirodalmi alkotás. Csak ízelítőt adhattunk a kubai kulturális forradalom jellegéből, eredményeiből, jelentőségéből. De azt hiszem, már ennyiből is kiderül : gyökeres változások történték e téren is Kubában az elmúlt csaknem két évtized alatt; s érdemes odafigyelnünk ennek az országnak kulturális életére. Benkő Judit, MSZMP Társadalomtudományi Intézet
