Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-03 / 233. szám
a 1978. október 3., kedd-imslUETiÆl Városban Együtt hazafelé ... Fotó: Gál Edit ######*################################################## A fafaragó ajándéka „Fejük fülül a tetőt..." Békési házépítők gondjai élni Nem tudom, más hogy van vele — én néha visszasírom a buszkalauzokat. Jegyet adtak, leszámolták a visszajá- rót, s ha az ajtó közelében nagyon összezsúfolódott a nép, így szóltak: — Fáradjanak a kocsi belsejébe! A minap is, utazván egy „helyi viszonylaton”, udvariasan suttogtam egy előttem terpeszkedő utastárs fülébe: — Szabad?... S fordult, s villant is a szeme, de olyat, mintha legszívesebben a kerekek alá küldene. Történetesen a Kakas Művek éttermében vacsoráztam. Kellemes volt — de az már cseppet sem, mikor a kora őszi estébe kilépve valóságos hidegzuhany záporozott a fejemre... Felnézek: felhő egy szál se. Ám valamelyik emeleten virágot locsoltak. .. Efféle, egészen hétköznapi, de annál bosszantóbb esetek juttatják eszembe nap mint nap társadalmi fejlődésünk, általános jobbulá- sunk egyik markáns vonását: azt, hogy városiasodunk. Ha valamire, erre igazán illik a mondás: már a görögök is... Sőt, már a föníciaiak, az Eufrátesz-völgyi mezopotámiaiak is rájöttek, hogy egy helyen, nagy tömegben, olcsóbban, gazdaságosabban lehet a népesség létfeltételeit: a vizet, az élelmet, a védelmet és sok egyebet biztosítani. Csakhogy a mi sajátos, európai városiasodásunk másképp alakult. Nyugaton például nemcsak a nagyváros, hanem sok-sok falu nagyságú település is kínál a lakosságnak a metropolisokkal csaknem azonos életlehetőséget, ezzel szemben a mi Közép-Kelet-Európánk nagy részén csak most tartunk ott, hogy növekvő városainkban lakások, lakótelepek épülnek, s velük együtt, lassan, de biztosan kialakul mindaz, ami a városlakó életét szebbé, kényelmesebbé teszi. Száz meg száz terhet ró ez az államháztartásra, s legalább ennyit a tele- ' pülések gazdáira, a tanácsokra is. Mindenki látja, tapasztalja, milyen fákat, bokrokat és egyéb zöldeket ültetnek az új gazdák a lakótelepi házak elé. Eltelik néhány év, s mi lesz belőle? ősdzsungel, kisebb-nagyobb fák, bokrok, nyíratlanul, gondozatlanul, rendetlenül. Elmaradt a fásítás, parkosítás, a kellő központi intézkedés — a lakók maguk intézkedtek. Tájékozatlanok^ révén: szakszerűtlenül. Lámpással kell keresni olyan példát, amilyenbe a napokban botlottam: egy lakó megritkít- tatta, rendbe tétette a ház elejét, eltakarította a bokrokat, legallyazta a fákat, gyepet telepített. Kár, hogy ez a hatvan méter hosszú utcafront képén egy jottányit sem változtatott, s alakók és gyermekeik továbbra is bújócskázhatnak az elvadult ősdzsungelben. A cél: várossá lenni — nemcsak épületben, üzletekben, hanem gondolkodásban, igényességben, egymás iránti türelemben és tapintatban is. Ez persze nem megy könnyen. Nem elég a megértés, a türelem, a megkívántainak a tanácsi és egyéb fejlesztések, határozatok, intézkedések is —mondják sokan, és igazuk van. Mások azt hangoztatják: hivatalból nem jut pénz, erő, energia mindenre, s míg így lesz, addig különösen kell a megértés, előrelátás, az egymás iránti körültekintő figyelem. Az hiszem, az utóbbiak a bölcsebbek. A városi életnek éppúgy megvannak a szokásai, szabályai és fortélyai. mint minden más életmódnak. Tanórán nem lehet mindezt megtanítani, de szoktatni rá. nevelni, késztetni rá: kell, fontos, szükséges. Egyszóval, kedves városlakó társaim: fáradtunk a kocsi helseiéhe, ne várjuk men. míg ránk. szól a kalauz. Kellemesebb lesz íav az út — s talán hamarabb is célhoz érünk. Varga János Egyedülálló és dicséretes kezdeményezés valósult meg Gyulán, a Törökzugi lakótelep óvodájában. Az egyik napon bekopogtatott a városban élő és tevékenykedő Schrifíert Mihály fafaragó. Azt kérte az óvoda vezetőitől, hogy műveiből kiállítást rendezhessen a kicsinyeknek és az itt megforduló szülőknek. Kérését örömmel teljesítették. Az egyik kis irodahelyiségben faragott dobozok, tányérok, régi használati eszközök kerültek a falakra, az asztalra. Amint az egyik óvónő elmondotta, a kis- és nagy- csoportos gyerekek nagy kíváncsisággal bámulták a Békéscsabán, a Luther utca és a Szív utca sarkán levő műhelyében dolgozik Kesjár György kisiparos. A bejárat feletti cégtáblán ez olvasható: Villanyszerelés, motortekercselés, háztartási gép- és rádiójavítás. A műhelyben köszörűgép, satu, sok szerszám, néhány műszer és különböző vizsgálatokhoz egy elektromos pró- batábja képezi a mindennapos munkához szükséges eszközöket. A polcokon alkatrészek, kijavított és gazdájukra váró rádiók, háztartási gépek, villanymotorok és szakkönyvek láthatók. Tisztaság, rend van, ami kellemes benyomást kelt abban, aki ide belép. Kesjár György most az egyik tsz csibenevelőjének a villany- motorját tekercseli. Ez közületi munka, bár igen fontos szolgáltatás is. Értékben jóval nagyobb, mint általában a lakossági javító munka, de az utóbbi darabszámra sokkal több. Am, ha valaki az elromlott villanyvasalóját vagy a mosógépét hozza javítani,, azt csinálja meg először. Mert — mint ahogy mondja — a csibenevelőnek tartalék villanymotorja van, a háziasszonynak tartalék mosógépe nincs. Ha nagy a háztartási gép vagy a rádió hibája, és költséges lenne a javítás, megmondja kereken, hogy nem érdemes megcsináltatni. Ha a tulajdonos mégis ragaszkodik hozzá, akkor természetesen vállalja a munkát. A polcon egy 30-as évekből származó rádió „szívátültetéssel” megfiatalítva éppen ezt bizonyítja. Egy asszony vasalót és kávédarálót hoz. Kisebb-nagyobb időközönként újabb megrendelők érkeznek különböző háztartási gépekkel és rádióval. A hibák kijavítása 20—30 forintos munka. csak ha alkatrészcsere szükséges, akkor több. Mélkiállított tárgyakat, ami arra is nagyon jó, hogy fejlessze bennük az alkotó tevékenységet, az ízlést, jobban megértsék a tárgyak lényegét, és felkeltse bennük — ha még nem is tudatosan — a népművészet iránti fogékonyságot. Az első kiállítás sikere arra ösztönzi az óvónőket, hogy a közeljövőben újabb alkotókat, elsősorban képzőművészeket hívjanak meg hasonló tárlat rendezésére. Ami nagy örömet okozott a gyerekeknek, a kiállító művész szépen faragott hintalovat ajándékozott az óvodának. tányos áron dolgozik, hogy megtartsa vevőkörét. — Fiatalon, szakmunkásként a MÁVAG-ban, majd a felszabadulás után egy ktsz- ben is dolgoztam. A kisiparosságot puszta kézzel kezdtem el, mert semmit sem örököltem, csak a szakmát kaptam a szüleimtől. Ezek a körülmények a szemléletemre is hatást gyakoroltak — mondja. Megélhetési gondjai nincsenek. Ügy véli, annyi lehet a keresete, mint annak az üzemi szakmunkásnak, atci. mint ő, néha túlórázik. Ám jóval több a gondja, mert az anyagbeszerzéstől a könyvelésig minden feladat rá hárul. Olykor a felesége is segít. Néha hall olyan megjegyzést. hogy könnyű a maszeOtt álltunk a Gát és a Hajó utca torkolatában. Házról házra járva nézegettük a ledőlt kéményeket, a falakon tátongó repedéseket. Valaki megjegyezte: „Csak azt tudnám, ki csinálja meg ezt a rengeteg munkát, s honnan veszünk ennyi építőanyagot?” Az emlékképek június 22- ének kora reggeléről valók, amikor a békésiek túl voltak a második földmozgáson. Akkor talán nem sejtették, hogy harmadszor is megremeg a föld és még több család otthona válik életveszélyessé. Azóta csaknem fél év telt el. A károk felmérésében összefogott az ország, a megye. Az emberek nagy része elbontotta feje felől a tetőt, hogy még ebben az évben beköltözhessen az új lakásba. így lesz-e vajon? Ureslárat: százasokért A Teleky utca közepe táján vidám emberekkel találkozom. Fehér Jánosék portáján serény munka folyik. Egy hét alatt tető alá hozzák a két és fél szobás összkomfortos lakást. Az állványon hajlongó egyik kőműves Horváth László vésztői kisiparos. Kereken kijelenti: — Csak azért jöttem át, mert ismerősről van szó. Annyi a munkám Vésztőn, hogy 1980-ig be vagyok táblázva. Igaz, kapunk némi koknak, felveti a pénz őket. Talán akad olyan maszek is, neki azonban autóra sem tellett, pedig majdnem 30 éve kisiparos. Mindig sokat dolgozott, s ma is legalább 8—10 óra a munkaideje. Két — villanyszerelő és rádiószerelő — mestervizsgát tett. Az elsőt a felszabadulás előtt, a másodikat 15 étve. A villanyszerelő szakmában ő a KICXSZ megyei mestervizsgáztató bizottság elnökhelyettese. Igyekszik tárgyilagosan elbírálni a vizsgázók tudását, mert ez a szakma ma már sokrétű, elméletileg is alapos felkészültséget kíván. Ezért, ha valakinek nem elegendő az ismerete, annak bizony megmondja: „tanuljon és jöjjön újra!” Még két év és eléri a nyugdíjkorhatárt. Ha az egészsége engedi, tovább dolgozik majd. adókedvezményt, de mit ér az. Ha elérem a 100 ezer forintos értéket, úgy megadóztatnak, hogy megemlegetem. Vállalnék én ennél sokkal többet is, ha legalább egykét évig eltörölnék ezt a szigorítást. Higgye el, nem vagyok egyedül a véleményemmel. Nagy Imre az Asztalos utcában viszont nem az adó miatt kesereg. Kilép a frissen ásott meszesgödörből és körbemutat. — Még nem jutottam túl az alapok kiásásán. Nehéz szakembereket szerezni, egyedül meg nem győzöm, ötvenkét éves, rokkant ember vagyok, 1600 forint nyugdíjjal. A feleségem is beteges, a 12 éves kislányunk a nagyszülőknél lakik. Ebben a mellékhelyiségben húzzuk meg magunkat, ahol még fűteni sem lehet. — Bizony, igyekezni kellene az építkezéssel... — Könnyű azt mondani. Ma is, reggel 7 órától déliga TÜZÉP-en voltam, faanyagot válogatni. Tégláért Me- zőberénybe kerékpároztam. A múltkor bementem Csabára cserépért a téglagyárba. Nem adták ki azonnal, elő kellett jegyeztetni. Végül hoztam pár száz kúpcserepet és fizettem 260 forintot a fuvarosnak. A szállítási díj megesz bennünket uram... Aztán itt van a rakodógép. Elmentem a Volánhoz, ahol annyit mondtak: nincs. ü »diszpécser nem nyilatkozik A TÜZÉP-telep környéke ilyenkor esős időben is forgalmas. A bokáig érő sárban gömbfát, léceket, hajópadlót válogató emberek topognak. Benn a szűk, füstös helyiségben vagy 20—80- an tolonganak. — Kisméretű téglát csak Dévaványáról tudunk adni — mondja a telepvezető. — A békésiek nem győzik a termelést. Az esőköpenyes idősebb férfi arca elhalványodik. — Az nagyon messze van — dörmögi tétován. — Ugyan, C menetlevélre nem kerül sokba — repliká- zik a svájcisapkás. — Honnan vegyek én C menetlevelet, nem mondaná meg? — tromfol az öreg. Dubravcsik Mátyás, az Alföldi TÜZÉP Vállalat megyei kirendeltségének munkatársa láthatóan fáradt. — Egy hete dolgozom itt ideiglenesen. Szeptember 11- én ugyanis a helyi párt, tanács képviselőivel meghatároztuk a további feladatokat. Megkaptuk a 700 család névsorát, akiknek a házát újjáépíteni, vagy felújítani szükséges. Ezeket mind végigjárjuk és anyagbiztosítási szerződést kötünk. Telexkapcsolatban állunk a kecskeméti központtal. — Mégis vannak hiányzó cikkek... — Az átfutási idő a megrendeléstől számítva így is másfél hét. A baj inkább ott van, hogy egyszerűen nem tudjuk fogadni a rengeteg árut. Az utóbbi négy napban 110 vagon építőanyag érkezett. Jelenleg 46 vagon sóder van az állomáson. Kevés az emberünk, de a fuvarosok lovai is kifulladtak. — A Volán nem segít? — Erejükhöz mérten igen — válaszolja Gellén Gergely telepvezető. — Két rakodógépük van, de úgy tudom, mindkettőt javítják. Egyébként, ha nem szeptember 12-én, hanem előbb ismerjük az építtetők igényeit, most kisebb lenne a torlódás. Arra viszont nem vállalkozhatunk, hogy értesítést küldjünk egy-egy anyag beérkezéséről. Egyelőre örülünk, ha az ittlevőket kiszolgáljuk. A Volán földszintes épületében is sokan várakoznak. Szerettem volna megtudni: milyen gondokkal küszködnek, hogyan próbálják a nem könnyű feladatukat teljesíteni? A fődiszpécser azonban barátságtalanul közli : csak a forgalmi igazgatóhelyettes, vagy az igazgató írásos engedélyével nyilatkozhat. A papír beszerzése helyett megkérdezem az érdekelt ügyfeleket: mi a véleményük a' Volán szolgáltatásairól? — Háromnegyed hétkor már itt voltam — mondja Király Józsefné. — Azzal kezdték, hogy az eső miatt nem tudják vállalni a kavics fuvarozását a Fülöp utcába, hiszen nincsen terepjáró gépkocsijuk. Kiküldtek a TÜZÉP-hez, hogy majd telefonálnak. Fél egyig vártam, hiába. Kettőre megyek dolgozni a szociális otthonba. Ilyen idegállapotban nehéz lesz helytállni... — Miért ilyen későn kezdtek az építéshez? — Albérletben laktunk egy idős házaspárnál. A telekátíratás két hónapig tartott. Enélkül pedig nem adnak se építési engedélyt, se OTP- hitellevelet. Érthetetlen, miért húzódik el ennyire ez a viszonylag egyszerű eljárás? Mindenkinek igaza van? A városi tanács műszaki osztályának vezetője, Kovács László röviden summázza a helyzetet: — Annak idején négyezer bejelentés érkezett a tanácshoz. Ezek közül 464 épület teljes újjáépítését javasoltuk. Szeptember 20-án 354 építtető ügye sínen volt, tisztázódtak a tulajdonosi jogok. Ebből 241-en már építési engedéllyel rendelkeztek, a többiek pedig a terveztetéssel foglalkoznak. — Van-e elég kivitelező? — Ezzel kapcsolatban kérdőíveket küldtünk ki, amelyre 71-en azt válaszolták: nem tudnak mestert keríteni. Ekkor mozgósítottuk a helyi és a megyei KIOSZ építőipari szakembereit. Most úgy néz ki, hogy kevés a segédmunkás. — De vannak vállalatok, szövetkezetek is... — A költségvetési üzemek, az építőipari szövetkezet, a megrongálódott közintézményeket építi. Az Egyetértés, a Viharsarok Tsz, a Hidasháti Állami Gazdaság, a Start Szövetkezet saját tagjainak, dolgozóinak segít. A városi pártbizottság szervezésében mintegy 50 anyagi gondokkal küszködő idős ember hajlékát hozzák rendbe. — Miért nem adták át időben a károsultak névsorát a TÜZÉP-nek? — Amint említettem, nekünk is tisztázni kellett: ki kaphat OTP-kölcsönt, ki tud szerezni kivitelezőt. Enélkül hiába járták volna végig a várost, hogy anyagbiztosítási szerződést kössenek. Tehát látszólag mindenkinek igaza van. A tanulságok levonása azonban sürgető. Az idő ugyanis halad és egvre romlik. Kisgyermekek, öregek laknak sátrakban, összetákolt kalyibákban, nvirkos mel 1 ékéoül etekben. Érthető az aggódásuk: mikor lesz tető a felük felett. Még több segítségre van szükségük a békési házépítőknek ! Seres Sándor Pásztor Béla Fotó: Gál Edit fl MESTER
