Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-19 / 247. szám
O 1978;_október_í9;i_csütörtöki Száztizenkilenc gyerek a kisegítő iskola továbbképző tagozatán Egyre több új szakma között választhatnak már megyénkben is a kisegítő iskolában végzett fiatalok. Egykét esztendeje úttörő volt még az a próbálkozás, amely az itt végzett gyerekek pályaválasztását segítette, ebben a tanévben pedig már 119 gyerek tanul a békéscsabai kisegítő iskola továbbképző tagozatán. Eredményes tanulásukhoz igen nagy segítséget nyújtanak a pedagógusok, a szakoktatók, a megyei tanács szakemberei, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, a Kisipari Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége és a Békés megyei Egészségügyi Gyermek- otthon vezetői. A továbbképző tagozat elvégzésével nemcsak szakmát tanulnak a fiatalok hanem a dolgozók általános iskolájának 7—8. osztályos bizonyítványát is megszerzik, így munkába állásukat követően részt vehetnek a vállalati szakmunkásképző tanfolyamokon. Az új tanévben már a szülők és gyerekek kezébe került a pályaválasztást segítő kiadvány. Az építőiparban hat szakma közül választhattak : hidegburkoló, szigetelő, bádogos, épületlakatos, üvegező, valamint szobafestő és- mázoló pályára mehettek a tanulók. A szövetkezetek a női és férfiszabó, a szűcs, a cipőfelsőrész-készítő szakmák lehetőségét kínálták számukra. A továbbtanuló lányok választhatták még a fekvő betegek gondozását segítő segédápolónői hivatást is. „Üj élet virrad ránk” A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója tiszteletére miniatűr könyvet jelentet meg a Táncsics Könyvkiadó, „Üj élet virrad ránk” címmel. A kiadvány az egyesült munkáspárt lapjaiban, és a korabeli sajtóban megjelent cikkek gyűjteményével emlékezik a történelmi eseményekre. A cikkek szociálpolitikáról, közellátásról, az életmódról, a termelésről, a pártról, a szakszervezetről és a forradalmi honvédelemről szólnak. pillanat alatt összerázta szerelését. A gyáriak leporolták ülepükről a lépcső porát. A helybeliek meg lábat váltottak maguk alatt, álltó helyükben. Aztán hozták Zsabkát, meg Buda tanítóék is jöttek. Nem hiányzott senki. Illetve Ondrej hiányzott, meg a tanácselnök, mert ők halaszthatatlan ügyben a városba távoztak. Távozásukat a rendőrhatóság fölöttébb helyeselte, sőt szorgalmazta. Ondrej nem mászkálhat tovább fegyver, valamint más szolgálati jelvények, így a szabályzatban előírt egyen- ruházat nélkül a határban, melynek közbiztonsági viszonyai nem éppen megnyugtatóak. Zsabkát nézte mindenki : vajon minő jogállással lép ki az ajtón? A több mint gyanú folytán feltételezett tettes. De Zsabka elég hetykén s kötetlen kézzel 'jelent mega lépcsőn, mintegy biztos tudatában ártatlanságának. Ebből ugyan senki se következtethette a biztos ártatlanságot, sőt még azt se, hogy a g; ú e'háru’t a feje fölül, mert a háttérből két rendőr szeme pihent rajta; de hogy semmi bizonyosat nem tudtak rásütni, az valószínű volt. (Folytatjuk) Látogatás az üveggyárban Gárdián Gáborné Schumann a-moll szonátájának első tételét játszotta az irodalmi esten. Zongorán Lestyán Mihályné kísérte Fotó: Gál Edit tak, majd Mihály András, a városi tanács elnöke fogadta a Köröstáj-nap résztvevőit. A tanácselnök közvetlen, keresetlen szavakkal vázolta fel vendégei előtt a város múltját, változásainak örömeit és gondjait, a városvezetés feladatait. Beszélt arról, hogyan lett ipari várossá az egykor mezőgazdasági nagyközség, olyan várossá, amelyben az ipar 6, a mező- gazdaság pedig évi 1 milliárd forint értéket termel, 22 ezer a foglalkoztatottak száma, az életviszonyok igen jók, és — hogy csak egyetlen adatot említsünk — a lakosság 500 millió forintját őrzik betétként az OTP-ben. Szólt a közoktatás, a köz- művelődés helyzetéről, a művészetek támogatásáról. Az osztatlan sikerű és jó hangulatú fogadás után a résztvevők egy csoportja az üveggyárba látogatott, ahol dr. Ambrus Pál, a gyár oktatási és személyzeti osztályának vezetője kalauzolta őket; mások a múzeum kiállítását tekintették meg Kiss Horváth Sándor tárlat- vezető irányításával. Ugyanebben az időben Hegyesi János és Mucsi József költők az 1. sz. általános iskola tanulóifjúságával találkoztak, a rendhagyó irodalmi klubdélutánt Varga Zoltán, az orosházi könyvtár igazgatója vezette. A nap kiemelkedő eseménye, a Köröstáj irodalmi est 7 órakor kezdődött a művelődési központ koncerttermében. Ezen Zsolnai Júlia és Kárpáti Tibor színművészek tolmácsolták az orosházi, vagy Orosházáról elszármazott költők, írók — E. Kovács Kálmán, Beck Zoltán, Bónus István, Szente Béla, Szokolay Károly, Szokolay Zoltán, Tóth Lajos, Verasztó Antal. Tót György, Lajos- házi Éva, Varsa Zoltán, Sass Ervin és Győri László — műveit. Nagy tapsot kaptak az orosházi zeneiskola fellépő művésztanárai is : Gárdián Gáborné, Lestyán Mihályné és Rakovits István. Az est és az orosházi Köröstáj-nap dr. Zilahi Lajosnak, az orosházi Városi Tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének zárszavával ért véget. Köröstáj-nap Orosházán Zsolnai Júlia és Kárpáti Tibor színművészek olvastak fel az orosházi vagy Orosházáról elszármazott írók műveiből Orosháza adott otthont lapunk Köröstáj kulturális melléklete íróinak, képzőművészeinek, kritikusainak és helytörténészeinek, hogy a már hagyományos, fél- évenkénti találkozójukat megrendezzék. Kedden, október 17-én délelőtt háromnegyed 10 órakor Koszta Rozália festőművész mondott megnyitót a hat év utáni újabb gyűjteményes tárlaton, melyen 26 művész hetven alkotását láthatják egy héten át a művelődési központ vendégei. A nap programja a központ klubtermében folytatódott, ahol Beck Zoltán, az orosházi múzeum igazgatója tartott színes, érdekes előadást „Darvas József ifjúkora Orosházától Budapestig” címmel. Az öt éve elhunyt Kossuth-díjas író volt orosházi tanítója Tóth László, kiskunfélegyházi tanítóké- pezdei iskolatársa Csizmadia Lajos és az író bátyja, Du- mitrás Mihály is megtisztelte a találkozót jelenlétével, emlékeik felidézésével. Már a délelőtti program vendégeként ott volt az orosházi művelődési központban Szeljak György, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese, Mihály András, Orosháza tanácselnöke, Szegvári Péterné dr. vb-tit- kár és számosán a város vezetői közül. A délelőtt az 1. sz. általános iskolában zárult, ahol Hegyesi János mondott rövid beszédet Darvas József Mihály András tanácselnök fogadta a nap résztvevőit emléktáblája előtt. „A koszorúzás a tiszteletnek, a ke- gyeletes megemlékezésnek a jelképe. A koszorúknak azonban az a sorsa, hogy elhervadnak. Ez a most elhelyezett koszorú is elhervad majd. Arra kérem az iskola vezetőit és tanulóit, hogy a Darvas József emléke iránti tisztelet soha el ne hervadjon, adják át azt nemzedékről nemzedékre.” A nap résztvevői ezután Gyopároson, az üveggyár és a baromfifeldolgozó orosházi gyárának vendégei volSZEBERÉNYI LEHEL: Regény 74. S noha többször se, ez mégis úgy hangzott a magabiztos szüből, mintha akárhányszor megtörtént volna. Mit törődött most a társakkal, kik ott maradtak a háta mögött, inkább még jobban összebújván? Némaságuk Sandinak nem sok jót ígérőn sötétlett a bársonykalapok alatt. De ő egyre gondolt csak: a török kincsre; az most biztos előkerül. E tudat egész bensejét átragyogta, hogy még a külseje is foszforeszkált tőle, a képétől a pepita nadrágjáig, s apró lábaiba paripák nyugtalanságát oltotta. Váltogatta hát maga alatt a lábát, s bizalmasan Maigret felügyelőre hunyorított. — A Zsabka gyereket ne hagyjuk itthon. Maigret visszakacsintott. — Dehogy hagyjuk! — No, csak azért, mert ez aztán alaposan ismer ott minden követ. S biztos, hogy megtaláljuk. A fürkésztekintetű Maigret gyanakodott: — A lányt? Mire Sandi némileg kipottyant egyensúlyából, hogy a dolgok fontossági sorrendjére emlékeztették, de már kicsúszott csodálkozón elnyílt száján, ha ingadozva is: — A kincset... A törökök kincsét. Azt gondoltam. Maigret nevetett, s barackot nyomott az alant sugárzó főre, mely nem csupán a lépcsőfok mélysége okán himbálózott pocakja magasságában. — Előbb a lányt, jó? — No, persze, persze — vörösödöti d füle botjáig a trafikos. Az öreg nyomozó kivette szájából a pipát, s máris utasításokat osztott. A rendőrszakasz csörömpölve ugrott fel a gyepről, Felnőtteknek is Az igazi mesét mindenki szereti, és a könyvtárosok a megmondhatói, mennyien olvassák a gyerekeken kívül, ha nem is dicsekszenek vele, amikor olvasmányaikról beszélgetnek. Infantilis dolog ez, gyerekesség? Inkább természetes, s erre — ha előbb nem — akkor jön rá az ember amikor kisgyermekének elkezdi venni a meséskönyvet s nyilván már előre olvasgatni is, mielőtt az apróság megértené. Ki ne élvezte volna így végjg a Hetvenhét magyar népmesét; Benedek Elek szebbnél szebb írását, vagy Andersen szívfáj dítóan kedves történeteit. Az örök gyerek kívánja bennünk a mesét, s leginkább azt, hogy a jó elnyerje jutalmát, a rossz pedig megkapja megérdemelt büntetését, de legalábbis pórul járjon. Csakháf a meseirodalom nem minden darabja gyöngyszem, és amit a felnőtt nem tud élvezni, az a gyereknek sem igazi. Azért örül az ember, ha — különösen az újak között — olyat talál, mint Lakatos Menyhért Angárkája, amelyet szombat délelőtt sugárzott a rádió. • Angárka, nőies hangzása ellenére a legkisebb királyfi neve, az öreg és fneglehető- sen szegény király tizenkettedik gyermeke. De ha szegény is egy király, van azért mit aprítani a tejbe, s az utódját is ki akarja jelölni még életében. S választása a legkedvesebbre, Angárkára esik. A többit pedig elküldi — zúgolódásuk ellenére — menjenek világot látni, vitézkedni, hátha így lesz belőlük valami. De a legkisebb nem akármilyen legény : csak akkor kell neki a korona, ha érdemes is rá, és nemcsak az apai szeretet jelöli ki. Ezért ő is lóra kap, bár neki csak egy gyönge csikó marad, a vele együtt kicsúfolt jószág. De ez meg nem akármilyen állat: táltos ő a javából és átsegíti gazdáját minden bonyodalmon. Kétszer megjárták a gonosz boszorkány birodalmát, hogy az aranyhajú lányt megszerezzék, aki végül is nem a másik ország fiatal, ám gyáva királyát választja, hanem Angárkát, az érte tűzönvízen megküzdőt. S mindezt persze a táltoscsikó okos tanácsait megszívlelve úgy, hogy közben még a többi testvért is kiszabadítják a boszorkány karmai közül. A bájos-kedves történet népmeséi ihletésű, a szokott és elvárt tanulságokkal: az szerez érdemet, aki érdemes is arra, mert erős, bátor, ügyes, a helyzetet mindig jól felismeri és még lovagias is a rá haragvó testvérekkel szemben. A basáskodó, de alapjában véve gyáva, és rosszindulatú király pedig hoppon marad. Mindez gyorsan pergő 45 perces játék alatt. És olyan előadásban, amelyben a színészek is örömüket lelték: a rangos szereplőgárda élvezettel alakította a mesefigurákat. Koncz Gábor Angárkája igazi népi hős: kicsit faragatlan, ám józanul gondolkodó és jószívű, s törhetetlen. Az okos csikót Pécsi Ildikó sokszínű, kellemes orgánuma tette emberivé. A boszorkányt Ladomerszki Margit formálta harcias komikusra; öze Lajos pedig a hatalmával nem bíró király figuráját alakította minden túlzástól mentesen, mégis hatásosan. Rajz János fáradt öreg királya maga volt az apai szeretet és elfogultság; Schütz lia a kis szerepből is nagyot csinált. A többiek is jól illeszkedtek a mesejáték hangulatába, s így az egész a rendező — Kertész Mihály — elképzelése szerint kerekedett ki kellemes szórakozássá. Vass Márta
