Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-18 / 246. szám
Jut-e suszter a kaptafák mellé? 1978. október 18., szerda Mint a mesében... Tréfásnak tűnik a cím, de komoly problémát takar. Általánosan így is fogalmazhatnánk: hogyan áll a szakmunkás-utánpótlás megyénkben? A kérdés eredményes megválaszolása évről évre nagyobb figyelemösszpontosításra, szervezettebb pályairányításra ösztönzi a szakmunkásképzéssel, munkaerőgazdálkodással és pályaválasztási feladatokkal foglalkozó párt- és állami szerveket. Hányszor zúgolódunk az akadozó szolgáltatások, a lassú építkezések, az exportés belföldi igényeket csak nagy nehézségek árán kielégítő ipari és mezőgazda- sági vállalatok, üzemek tevékenysége miatt. Pedig ezek a problémák nem kis részben az országos és helyi szakmunkásképzés hiányosságaira vezethetők vissza. Békés megyében, úgy tűnik, szerencsés fordulóponthoz érkeztünk az előbb említett képzés belső és külső számarányainak megjavításában. A korábbi évekhez viszonyítva több mint 2 százalékkal sikerült növelni a szakmunkásképző intézetekbe jelentkező fiatalok számát, s ezzel meg is született az utóbbi esztendők legjobb beiskolázási eredménye. Ebben nem kis része van az iskolák, a helyi tanácsok, s a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet színvonalas, átgondolt pályairányítási munkájának. A mindenképpen elismerésre méltó eredmények mellett azonban néhány figyelmeztető tényről sem szabad elfelejtkeznünk Köztudott, hogy az érettségizett diákok jó része nem folytatja tanulmányait felsőfokú intézményekben. És ezeknek a diákoknak a további sorsa nem mindig megnyugtatóan alakul. Holott jó néhány szakma — korunk rohamos technikai fejlődése következtében — már igényli a középiskolai előképzettséget. Ezen, a ma még kedvezőtlen helyzeten csak társadalmi szemléletváltozás változtathat gyökeresen. A megyei tanács művelődésügyi osztálya tanévelőkészítő összegzése egyéb figyelmeztető következtetést is levont. Az általános iskolát végzett tanulók körében továbbra sem népszerű a cipész, a szőnyegkészítő, az ács-állványozó, s a hegesztő szakma. így, egymás mellett felsorolva, a népszerűségi rangsor legvégén kullogó szakmák között aligha fedezhetünk fel bármiféle összefüggést. Ki tudja, mi lehet a hosszú évek óta tartó érdeklődés hiányának oka? Mert az előbb említett szakmák nép- gazdasági fontossága — különösen megyénkben — aligha vitatható. Ugyanakkor ki csodálkozna azon, hogy a karosszéria-lakatos szakmára 166,7 százalékos (!) volt a jelentkezés, a női fodrász szakmára pedig 120 százalékos. De ne hallgassuk el az eredményeket sem, hiszen szerencsére ebből lényegesen több van. Felkészülve a Huszonegy vállalat jelentkezett a 60. évforduló jegyében rendezendő TIT- vetélkedőre. Az október 15-i határidőig azok a kollektívák jelezhették részvételi szándékukat, ' amelyek legalább három csapatot indítanak, egyenként öt taggal. Hét előadásból álló sorozat készíti elő a programot, s az őszirózsás forradalmat, a KMP megalakulását és a vetélkedőre Tanácsköztársaság időszakát felölelő műsorok hallgatói munkahelyi elődöntőkön „mérkőznek meg” egymással. A 60 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolva 600 pontot elért versenyzők kerülnek a TIT országos vetélkedőjére. Ezt a tervek szerint áprilisban rendezik meg, s az első helyezést megszerző csapat tagjai szocialista országba szóló, egyhetes utazást nyernek. A javuló pályairányítást dicséri, hogy Békés megye régi hagyományaira épülő kötő-hurkoló, szövő, kötőhurkolóipari konfekciós és könyvkötő szakmákra idén jelentős túljelentkezés volt. A viszonylagos javulás ellenére továbbra is gond az élelmiszergazdaságban dolgozó szakmunkások utánpótlás-nevelése. Az igényeknek mindössze 20 százalékát (!) elégíti ki a baromfihús-feldolgozó szakmára jelentkezettek száma. S ez a szám évek óta ilyen kedvezőtlen ... A szakmunkástanulók idei javuló beiskolázási aránya — az előbb említett gondok mellett — elégedettségre adhatna okot. De nem min» denkinek. Hiszen a gyermekeink sorsát eldöntő pálya- választási munka évtizedek óta az oktatásügy, s néhány ezzel foglalkozó speciális intézmény feladata csak. Az természetes, hogy a szülő gyermekének a legjobbat akarja. A baj ott van, ha a szülő által „legjobbnak” tartott szakma sehogyan sem idomul a gyermek képességeihez, érdeklődéséhez. Nehezen fogadjuk el — saját szakmánk nehézségeit látva — ha gyermekünk is hasonló utat akar választani. Pedig hányszor okoz csalódást, tartós lelki sérülést egy-egy általunk „jónak” tartott szakma kierőszakolása ... És az üzemek, vállalatok! Vajon megtesznek-e mindent, hogy egy-egy szakma szépségével, nehézségével megismertessék a választás előtt álló fiatalokat? S a már pályát választott fiatalok befogadását, megtartását, szakmaszeretetét igényes elvárásokkal, emberi példamutatással képe- sek-e sikeresen megvalósítani? Ügy hisszük, a kérdésben a helyes út is benne rejtőzik. S a jól indult esztendő eredményeit — a szülők okos szeretetével, a vállalatok gyakorlati tetteken alapuló jövőbelátásával közösen — múlhatják csak fölül az ifjú szakmunkás-generáció sorsával foglalkozó szakemberek. B. Sajti Emese SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 73. Egy ember volt, ki fity- tyet hányt az ősi illemre, minthogy nem is volt gyökere e földön, és iskolája is volt valamennyi, a lelkét tán ezért nem engedte gúzsba kötni sem ördögnek, 6em más hatalmaknak, és mert a szüntelen, kíváncsi keresés volt az öröme, a nyugtalan nyüzsgés az életeleme. Minélfogva jól értesült volt. Persze a csorba telefon is kézhez állt neki. Ez az ember megérezte, hogy felvirradt a napja. De az is lehet, egyszerűen csak tudomást szerzett róla, hogy az ő ideje eljött. Túrabakancsot húzott hát és térdnadrágot, azt a pepitát. Alakjához képest elméretezett térképtáskát akasztott a nyakába, csak a méretarányos tábori ásó hiányzott, mert az már ott volt a helyszínen eldugva, azaz még a múltkor ottmaradt. „Nem baj — szólott magában —, ha többen találunk is rá a törökök mesés kincsére, úgyis az államot illeti. A dicsőség azonban a miénk.” Sandi hát túrához öltözötten jött a térre, s jól következtetett. Míg a többiek, amit nem szerettek volna maguknak, arra nem is készültek. És Sandinak se hittek, ki a maga „paraszti logikájára” hivatkozva előre megmondta, mielőtt még bárki illetékes szóba ereszkedett volna velük, kilépvén hozzájuk a lépcsőre, hogy nem másért hivatták őket, minthogy az erdőre kell menni, a lány keresésére. — Szerintem... — ágált a kis ember az őt centiméterekkel meghaladó, ünneplőbe öltözőt társak között, kiknek minden inkább kedvükre volt, minthogy a lányt keressék, sőt ez egyenesen érdekük ellen való volt (vegyük figyelembe azt a jogos reményt, hogy a lány árán — hiszen az ördög telhetetlenségének is van határa — szinte biztosan megnyerhetik a falu, s a maguk szabadulását) — szerintem — ágált a kis ember, figyelmen kívül hagyva társai érdekét, — a Vaskapu-sziklánál kell megnézni. Kőhajítás a bányától. És egy reggelen a Zsab- kát arra látták osonni... — Merre? — kérdezte egy brummogó hang. A lépcsőről zöttyent alá váratlan. Mindnyájan odanéztek a hangra, s a kalapjukhoz nyúltak. — A Vaskapu-sziklát mondom, felügyelő úr — szólott Sandi, a maga közvetlen módján, mintha régi ismerőse lenne az öreg Maigret-nek, ki odafenn a lépcsőn rövid pipáját joviálisán félárbócra eresztette. Akár kérdőjelnek is tekinthették. — Ott kellene megnézni, azt mondom. — Maguk is azt mondják? — fordult az öreg nyomozó a bársonyban parádézó atyafiakhoz. Azok sunyítottak, leszegték a tekintetüket. — No — járt a pipa a fogak zöttyenőin. Mintha maga a bölcs nyugalom lengedezne a tér fölött. — Komolyan kérdezem. Maguk ismerik az erdőt. Azért is hívattam magukat. Végigtekintett az embereken, megállapodott a botja mankójára támaszkodó vénséges vén Janón. — Maga, bátyám mit keres itt? Csak nem akar velünk jönni az erdőre? Fejét csóválta, s hazaküldte Janót meg a sok öreget mind. — Tehát? — fordult újra az atyafiakhoz. — Az utat ismerik. Az atyafiak mozgolódtak, kahicsoltak, és főként kerülték a találkozást az öreg bölcsőde és óvoda Orosházán Orosházán, a Hajnal utcában a közelmúltban új, korszerű gyermekintézményeket adtak át. A bölcsődében 60 apróság kapott helyet, a tő- szomszédságban levő óvodában pedig 150. — Mint a mesében, oly gyönyörű itt minden — mondja erről nem kis büszkeséggel Nagy Lászlóné bölcsődevezető. — Rendkívül ideális környezetben élnek itt a kisgyermekek reggel hattól este hatig. Az apróságokat reggel vesszük át a szülőktől, a nappali ruházatukról a bölcsőde gondoskodik. Mire bejönnek a kicsik, barátságos jó melegben, készemélyzetnek a tágas folyosón terítenek, ott rendeztek be számukra pihenősarkokat is, ahol kávézhatnak, beszélgethetnek egy kicsit. A bölcsődében hat foglal- kozóhelyiség áll rendelkezésre. Amerre nézünk, mindenütt sok a játék. Az alig tizenhónaposak éppen hogy totyognak, máris örömmel vesznek részt a kollektív játékokban. A napfényes őszi időt okosan kihasználták a gondozónők arra, hogy az apróságok minél többet legyenek a szabadban. A legkisebbek rácsos ágyban élvezték a kései napsütést, a nagyobbak a friss, zöld páMágneses táblán rakják ki a lovat a bölcsődések nyelmesen vetkőztethetik őket. — Saját konyhával, mosodával, varrodával, vasalószobával rendelkezünk. A konyhában és a mosodában a legkorszerűbb gépek köny- nyítik a nehéz fizikai munkát. Gyermekeink jó étvá- gyúak, igaz, hogy változatos ételekről gondoskodnak a konyha dolgozói. Reggelit, uzsonnát, - ebédet kapnak. A zsiton szaladgáltak, labdáztak, vidám kacagásuktól hangos a környék. A szomszédban levő óvodában is -„telt ház” fogadja az érkezőt. — Nem is tudom, örömömben, mit mondjak — kérdez vissza Kunos Károly- né óvodai felügyelő. — Oly szép, oly ideális minden! Az egészben az a legnagyszerűbb, hogy a Hajnal úti új lakótelep épületeibe alig hogy beköltöztek az új lakók, máris hozhatták a gyermekeket az óvodába és a bölcsődébe. Párhuzamosan épültek a gyermekintézmények a lakásokkal. Mire idejöttünk, kompletten felszerelt óvoda, bölcsőde várt minket. Még az udvart is gyönyörűen parkosította a városi kertészet. Az új gyepszőnyeg szinte süpped a talpunk alatt és üdezöld színével „faltól falig” szőnyegként hat a tágas udvarban. Az orosházi új gyermekintézmények falán márványtáblák őrzik: a városi muiy kásfórum felhívására, Orosháza dolgozóinak hozzájárulásával épültek. — Társadalmi összefogás nélkül még nem került volna sor az átadásra — magyarázza Sebesi Károlyné óvodavezető. — A város különböző üzemeiből itt voltak a szocialista brigádok. Eljöttek a MEZÖGÉP-től, a ruhagyárból, a vas-műanyag szövetkezetből, a háziipari szövetkezetből, az üveggyárból és máshonnan. A ruhagyári brigádok például 700 méter textíliából varrták meg az óvoda ágyneműit, a háziipari lányok-asszonyok pedig 200 méter csipkéből függönyt készítettek — hogy csak a nagyját említsem. — A szülők sem maradtak távol, tőlük is sok segítséget kapott az óvoda is és a bölcsőde is. A társadalmi mun-, ka értéke meghaladja a százezer forintot, nem beszélve a gyorsaságról, pontosságról. Igen jó megoldás tőszomszédságban építeni a bölcsődét és óvodát. Így a hároméveseknek nem lesz majd nagy a változás, gyorsan beilleszkednek az óvodai kör- • nyezetbe. Az óvodások a városi napközis konyháról kapják az ételt, de a meny- nyiséggel és a minőséggel ők is elégedettek. A két új gyermekintézmény — amely csupa napfény. csupa ragyogás — minden feltételt biztosít ahhoz, hogy erős, egészséges gyermekeket neveljenek a falai között. A két Intézmény felépítésére és a korszerű berendezésre egyébként mintegy 18 millió forintot költöttek. a, R. í Ki a legbátrabb? Óvodások „vetélkedője” az új udvarban Fotó: Gál Edit m a I Maigret vesevallató tekinte- ■ tével. Ez várt kicsit fenn a ; lépcsőn, majd pipája félre- ! szaladt a foga közt. — Vagy nem ismerik? Szólni kellett. Králik Fra- j nyo kezdte hümmögve: — Hát... ugyebár, út ■ nincsen. Ottanfele. Mindjárt rábólintottak a ! többiek is. — Gizgaz meg csalán. — Tüske... bozót... — Meg kő... Az öreg nyomozó mosoly- • gott, bólogatott. Élvezte a ■ dolgot, mert nagyon is tud- i ta, hányadán áll. De Sandit : is élvezte, ki ha termetével ■ nem is tudott kiemelkedni : társai közül, olyan volt, • mint a stréber diák, ki majd ; kiesik ágaskodásával a pad- ! ból. Együtt vigyorgott a fel- ; ügyelővel, és folyvást ka- ■ csingatott neki. Majd tár- • saihoz szólt oktatólag: — Az a lány tényleg el- Î tűnt. S nem mesealakok ; tüntették el! — A pipás Maigret termé- ! szetesen látta, hogy nekiszól ; e nagy buzgóság. Rögtön • feltolta a pipát. B — Az a Vaskapu-szikla, az • tetszik nekem. Arról már : hallottam. S maga tudja az : utat? — Hát már hogyne tud- ; nám! — pattant Sandi azon ■ nyomban a lépcsőre, s a S térképtáska csattogott a tér- ; dén, mintha tenyerét ver- ; desné össze örömében. — ! Ahol én egyszer megfordul- ; tarn... (Folytatjuk! * Manapság egyre többen foglalkoznak amatőrfilmezéssel. A családi képsorok, az útifilmek egyre több amatőr szabad idejét töltik ki. Így kezdte filmes pályafutását Káldy László is, akinek, mint gyakorló és sikeres amatőrfilmesnek, portréját mutatja be a műsor ma délután 16 óra 5 perckor. Káldy László — gépész- mérnök. Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen töltött éveiben kezdett filmezni, s a filmkör segítségével itt alkotta meg első útifilmjeit,, amelyek már akkor jó komponáló érzékről, fejlett képi látásmódról tanúskodtak. A műsorban — sokak tanulságára — elmondja azt is, miért érdekelte a pillanat visszahozhatatlanságá- val készülő útifilm, hogyan kell látni, kiválasztani ... A Szilágyi János műsorvezetői közreműködésével készült 35. Pergő képek természetesen bemutat egy csokorravalót Káldy László jellegzetes— és gyakran díjnyertes — amatőrfilmjeiből is. Mai tv-ajánlatunk: Pergő képek
