Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

1978. október 15., vasárnap

o

Veterinárius, 1878

r*--------------------------------—“— ------------------------------É

rtékeket érlelő ősz Fiizesgyarmaton

Jókedvűek, elégedettek a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai, meg is van rá minden okuk, hiszen az időjárás, úgy látszik, végre kegyes lesz, zavartalanul folyhatnak az oly fontos őszi munkák.

Beruházás

Ahogy befordul az út Füzesgyarmaton a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet hűtőházához, épületek emelkednek a magasba. Csirkefarm lesz — vagy kombinát —, de talán nem is az elnevezés a fontos, hanem az, hogy valójában mit is tud majd adni a közösnek és a népgazdaságnak. Az itteni baromfiprogram — amely szervesen kapcsolódik a megyei elképze’éshez - több ütemben valósul meg. Az első ütemben már elkészült egy 5800 négyzetméter hasznos alapterületű szülőpártelep, amelyet már be is telepítettek éppen a közelmúltban 28 ezer hybro szülőpárral. A 90 millió forintra tervezett beruházás megvalósulásával a telep évente hárommillió baromfit ad a népgazdaságnak.

összesen 20 ezer négyzetméter hasznos alapterületű lesz majd a boylertelep, és eddig elkészült egy kétezer négyzetméter alapterületű épület, egy hónap múlva ez újabb kétezer négyzetméterrel bővül. Az elkészüléstől nem sokáig marad üresen, mert a jövő héten már 50 ezer boylercsirkét helyeznek el a telepen. A tervek szerint ennek a csirkefarmnak az évi termelési értéke meghaladja a 180 millió forintot. Hogy honnan szerzik a csirkéket? Nos, a termelő- szövetkezetnek van egy 52 keltetőgépes baromfikeltetője, amely évente hatmillió csibeegységet képes kibocsátani. Persze, mindet nem tudják itt hasznosítani, ennek felét eladásra szánják.

A boylertelep is több ütemben készül. Az első ütemben négy épületet húztak fel, jövőre újabb hat készül el, 1980-ban ismét hat, 1981-ben pedig négy. Ez húsz épületet jelent, egyenként ezer négyzetméteres alapterülettel. 1982-ben sor kerül a keltetőállomás rekonstrukciójára, bővítéssel el szeretnék érni, hogy évente 8—10 millió naposcsibét keltethessenek ki. Különben jövőre itt is átállnak a tetra- hibridek szaporítására. Nemcsak átveszik a bábolnai technológiát, hanem biztosítják ennek átadását is a partnergazdaságoknak.

Betakarítás

A főmezőgazdász szobájában térkép, a szövetkezet tábláinak méretarányos kicsinyítésével. Rajta zászlók. Ezek jelzik, hogy melyik táblán milyen munka folyik. Nagy feladat vár a tagságra, hiszen őszi vetésük több mint 5300 hektár. Ebből — hála a kedvező időjárásnak — 3000 hektáron földben van a búza, sőt egyes területeken már szépen ki is kelt, 414 hektáron vetették el a repcét, 170 hektáron a lucernát, és 200 hektáron legelőfelújítást végeztek. A cukorrépát a gyár által megadott ütemben szedik és szállítják, ebből 1500 vagont várnak, s eddig 300 vagonnal szedtek fel. Jól halad a kukoricabetakarítás is. Egy- harmadánál tartanak, ami gondot okoz, az a késői érés. Persze minden szárítóegység működik. Hasonlóan szorgos munka folyik a gyümölcsösben és a hűtőházban. Eddig 400 vagon almát takarítottak be, 200 vagonnal értékesítettek. A Szovjetunióba és Csehszlovákiába 150 vagonnal indult útnak, főleg jonatán. ötven vagonnal maradt a megye ellátására, a ZÖLDÉRT-en és az ÁFÉSZ- eken keresztül. De nemcsak alma terem a füzesgyarmati földeken, őszibarackból is leszedtek vagy hat vagonnal, most szüretelik a szőlőt, abból is terem két-három vagonnal, körtéből pedig nyolc vagonnal jut a megye ellátására. Különben itt a gyümölcsösben és a hűtőházban csaknem félezren dolgoznak, a munkaerőgondokon úgy igyekeznek segíteni, hogy a szomszédos megyéből is hívtak meg vendégmunkásokat.

A munkák valamennyi területen jól haladnak, egy kívánságuk van csak, hogy ez a napos ősz hosszan tartó legyen.

B. O.

A Magyar Állatorvosok Lapjának címoldalán ez áll: Alapította, Nádaskay Béla dr. 1878-ban. A lap százéves jubileuma alkalmából felkerestük dr. Holló Ferenc fő- szerkesztőt, aki a magyar ál- ' latgyógyászatról és az ezzel összefüggésben levő szaklap történetéről többek között elmondta :

— 1787-ben — 'tehát csaknem kétszáz évvel ezelőtt — a Budapesti Orvosi Egyetem részeként alakult meg az állatgyógyászati intézet. Innen számítjuk a magyarországi állatorvosképzést, melynek szükségességét akkoriban az indokolta, hogy a tisztiorvosok, gyógykovácsok és patikusok tehetetlenül álltak a pusztító járványokkal szemben. 1711-ben a keleti

marhavész idején például

Németországban negyven- millió szarvasmarha pusztult el.

1850-ben Pesti Állatgyógy- . intézet néven önálósult, s éppen száz évvel ezelőtt vette fel az Állatorvosi Tanintézet nevet. 1878-ban építették fel a mai egyetem több épületét, s ekkor alapították a lapot, Veterinárius címmel. Az alcíme pedig ez volt : állatgyógyászati, állategészségügyi, tenyésztési és állattartási szakközlöny. . A lap címének többszöri változása az állatgyógyászat fejlődését jelezte. A folyóirat 1946-ban vette fel jelenlegi nevét, s lényeges, hogy szerkesztését mindig az egyetemről irányították. Nádaskay Béla mellett több neves professzor, így például Hutyra Ferenc is első szerkesztői között volt.

— Hogyan foglalhatók össze a Magyar Állatorvosok Lapjának feladatai?

— Szeretnénk, mind a kutatók, mind a gyakorlatban dolgozó állatorvosok igényeit egyaránt kielégíteni. Példányszámunk az utóbbi húsz évben megkétszereződött, jelenleg három és fél ezer példányban jelenik meg a lap. Ha azt nézzük, hogy ugyanennyi állatorvos van az országban, ez nem is kis szám. Előfizetőnk között sok a külföldi. Ezért a lapban megjelenő cikkekről orosz, német és angol nyelven tartalmi ismertetést adunk.

— Kapnak-e visszajelzéseket az olvasóktól?

— * Talán az idegennyelvű ismertetőknek is köszönhető, de a nagy külföldi referáló lapok rendszeresen közlik írásaink kivonatát, a hazai olvasóközönség pedig a havonta megrendezett olvasói ankéton mondhatja el véleményét, észrevételeit.

F. S. P.

Melioráció

Melioráció. Megyénkben ismert fogalom. Különösképpen az északkeleti mezőgazdasági területen dolgozók körében. Éppen ezért érdemes megnéznünk, müyen követelményeket támaszt a mezőgazdasági termelés a vízgazdálkodással szemben.

A különböző növények különböző vízigényűek. Ugyanakkor az egyes növények te- nyészidőszakonként is változó vízigényűek. A szükséges, időszakonként eltérő meny- nyiségű víz adagolását nagyüzemi termelés mellett azonban nehéz „pontosítani”. így jobbára a természet adta öntöző- és csapadékvizeket kell kihasználni. Ezek azonban nem minden esetben jelentkeznek akkor, amikor az a legszükségesebb a növényzetnek. Hol több, hol kevesebb csapadék hull. S ami talán az utóbbi években a legtöbb fejfájást okozta az üzemek vezetőinek, dolgozóinak, az a többletcsapadék.

Persze mindezen túl nemcsak a talajfelszínt és a felette lejátszódó jelenségeket kell vizsgálat alá vennünk, hanem a növények másik alapvető életterét, magát a talajt is, mint a víz- és tápanyagforgalom legfontosabb közegét. Az ebben lejátszódó vízmozgásos folyamatok tudatos befolyásolása

révén biztosíthatjuk azokat a gazdasági követelményeket, amellyel nagyobb hozamot érhetünk el egységnyi területeken.

Éppen ezért üdvözítő dolog az a kezdeményezés, az

első lépések megtétele, amelyeket azok a termelőszövetkezetek és gazdaságok folytatnak, ahol az elmúlt esztendő sok csapadék- és belvize tette gazdaságtalanná a termelést.

Munkában a földmarkoló gép. Battonya határában vízelvezető árkot ás az erőgép

Fotó: Veress Erzsi

Ma már közkeletűnek számító megállapítás szerint Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol a keresők 20 százaléka ingázva jut el munkahelyére, s ezzel hazánk kiérdemelte az „utazó ország” elnevezést. A klasz- szikus értelemben vett ingázók — tehát a be- és eljárók — száma az országban 1960-ban 613 ezer volt és ez a létszám hat év alatt több mint 900 ezerre nőtt.

Mindenképpen igazat kell tehát adnunk annak a következtetésnek, amely szerint életünk két legfontosabb földrajzi pontja: lakóhelyünk és munkahelyünk állandóan távolodik és ez nemcsak a távolság növekedésében, hanem egyre általánosabbá válásában is tükröződik. Továbbá a társadal- mai-gazdasági fejlődés előrehaladásával, az iparosodással a távolság áthidalása, azaz a belső vándorlás és az ingázás gyorsan és nagy területre hatóan terjed.1

Mindezek alól megyénk sem lehet kivétel.

* * *

Békés megyében a népesség belső mozgása mindig is kisebb volt az országos átlagnál. Következett ez elsősorban a megye mezőgazda- sági jellegéből, abból, hogy a keresők meghatározó hányada nagyon sokáig — a legutóbbi évekig — a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban talált munkát.

Az ország iparosításának kezdeti időszakában a mező- gazdaságból felszabaduló munkaerő — figyelembe véve Békés megye iparának fejletlenségét — rendre elhagyta e tájat, ezért is került Békés a „fogyó” megyék sorába. Ebben változást csak a negyedik, s még inkább az ötödik ötéves terv időszaka, a meglóduló vidéki ipartelepítés hozott. Ezt jól tükrözik az ide vonatkozó statisztikák is.

Két évtizeddel ezelőtt a megyében foglalkoztatottak közül mintegy 9 ezerre rúgott azoknak a száma, akik bejáróként ugyanebben a körzetben, de nem a lakóhelyükön dolgoztak, s körülbelül ugyanennyien jártak el vidékünkről az ország más tájaira kenyeret keresni. Hat év alatt — az ország további iparosodásával és a megye mezőgazdaságából az átlaghoz képest viszonylag későn, de annál tömegesebben felszabaduló munkaerővel összefüggésben ez a létszám megközelítette a 18, illetve meghaladta a 25 ezret.

Az ezt az időszakot követő évtizedekben fokozatosan erősödött a megye városainak népességvonzása, így a témával foglalkozó kutatók 1974-ben már azt jelenthették ki, hogy a községekből elvándorlók jelentős hányádét a megye városai letelepítik. Ilyen szempontból külön figyelmet is érdemel a megyeszékhely és vonzáskörzete, valamint más megközelítésben az az ipari centrum, amelynek magvát három város — Békés, Békéscsaba, Gyula — és a csatlakozó községek adják. A három városban 1973-ban az 58 és fél ezer foglalkoztatottból 11 és fél ezer nap mint nap távolsági buszon, vonaton érkezett munkahelyére és ugyanígy tért lakóhelyére. * * *

No, de vizsgáljuk mindezeket számszerűségükben, s területi bontásban egyaránt. Érdekes képet kapunk: a

legnagyobb „felvevő” a legutóbbi felmérések szerint Békéscsaba, ahová nap mint nap csaknem 9000-en jár- nak-érkeznek dolgozni, a különböző távolságú, nagyságú községekből, s más városokból is. E nagy számszerűség külön érdekessége, hogy az ingázók 38 százaléka nő. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a megyei intézmények többsége a szakorvosi rendelő, kórház szintén a megye- székhelyen van, ahová ügyeiket, aktáikat intézni, gyógykezeltetni magukat a megye legtávolabbi zugából is beutaznak, akkor elmondhatjuk, hogy a város nappali lélekszáma 10 ezerrel meghaladja a statisztikai zsebkönyvek által feltüntetett itt élők számát. S még mindig nem szólottunk azokról, akik vásárolni érkeznek, a bejáró diákokról, akik itt töltik minden napjuk egy részét.

Igaz, akad olyan is, aki viszont e folyamatnak ellenkező előjelű értelmében, a megyeszékhelyről jár el más településre dolgozni. Viszont ezek száma elenyésző. Például Gyulára alig száz, Csabáról Békésre pedig két kézen is megszámolható ingázót tartanak nyilván.

Hasonló a helyzet korábbi megyeszékhelyünkkel, Gyulával. Az oda dolgozni járók száma meghaladja a 2500-at, s az onnan kiutazók is — 280-an — jobbára az új megyeszékhelyre indulnak.

E két város között áramló munkaerő érdekessége, hogy többségük az értelmiségiek, vezető beosztásúak közül kerül ki. A húskombinát beindulásával némileg növekedett az iparban foglalkoztatott utazók száma.

Ám a Gyulára bejáró több mint két és fél ezer dolgozó nagyobb hányada, pontosabban négyötöde az iparban tevékenykedik. S még egy érdekes tényadatot, az össz- foglalkoztatottak 17 százaléka más telephelyről jár Gyulára dolgozni. Még olyan messziről is érkeznek „vendégmunkások” naponta, mint Battonya, Biharugra, Orosháza... összesen 38 helységből. Legtöbben — ötszázan — Sarkadról, de szép számmal járnak Elekről és Dobozról is.

* * *

Egészen más a kép, ha a legfiatalabb városunkat, Békést vesszük vizsgálat alá. Igaz, innen Gyulára még tízen sem járnak át, s fordítva még kisebb ez az arány, azonban Békéscsaba több mint 1500 dolgozót „szív” el a fiatal várostól. Békésre mindössze 320-an járnak be dolgozni a környező községekből.

— Ennek azonban történelmi okai vannak — állítja Makoviczki János, a városi tanács elnöke, s ez így igaz. Az ipartelepítési politika sokáig nem érintette jelentősen a korábban Közép- Európa legnagyobb községét. Az ott élők többnyire a

termelőszövetkezetekben kaptak munkát, s a gépesítettség, a szervezettség fokozódásával mind több munkaerő szabadult föl a környék mezőgazdaságából. A gyengébben fejlett ipar híján azonban még napjainkban is előfordul, hogy a munkát kereső új generáció hamarabb talál szakmájának megfelelő munkakört a megyeszékhelyen, mint lakóhelyén. Az előző ötéves tervciklusban 450-nel nőtt az ipari munkahelyek száma Békésen, s az V. ötéves tervidőszakban további 5—600

munkahely létesítésével számolnak, de mindez még mindig kevés ahhoz, hogy az eljáró szakmunkásokat „visz- szaszerezzék”, s a saját városukban foglalkoztassák.

— A felszabadulás előtt 3 millió koldus országa voltunk, Békés pedig a 3 ezer koldus települése — mondja a tanácselnök. — Azaz 3 ezer agrármunkás, kubikos járt el akkoriban Békésről a munka reményében, ma ugyanez a szám már csak fele, s biztos munkavállalóként utaznak más városba, azonban a közeljövőben nem várható ezen a téren látványos változás.

***

Mind ez ideig csupán az egy agglomerációs övezetet képező három város ingázó tömegéről esett szó. Viszont a tavalyi felmérések arra mutatnak: még mindig 25 ezer 300 utazó-dolgozó él kétlaki életet a megyében. A kimutatások szerint 1970 óta ez a szám stabilizálódott. S ez a létszám az összfoglal- koztatottak 13—14 százaléka. Az országos átlag alatt van, de még mindig igen magas arány.

Továbbhaladva: a megye csaknem 200 ezer keresőképes dolgozójának 34 százaléka — pontosabban 59 ezren — az iparban tevékenykedik. Viszont a 25 ezer 300 ingázóból 12 ezer — 45 százalékuk — ipari dolgozó. így levonható az a következtetés, hogy minden ötödik munkás hosszabb utazással ér lakáshelyéről munkahelyére.

Még meglepőbb, ha az építőiparban, illetve a közlekedési ágazatban dolgozókat nézzük. Itt ugyan mindösz- sze 2600—2600 ingázót tartanak nyilván, azonban az összfoglalkoztatott építőipari, illetve közlekedési dolgozók közül már minden 3.—4. vándorol.

Legkevésbé a kereskedelemben, s a kulturális, oktatási területeken dolgozók ingáznak megyei viszonylatban. A mezőgazdasági dolgozók közül négy és fél ezer az utazók száma.

* * *

Néhány sorral ezelőtt ecseteltük, hogy a megye összfoglalkoztatottjainak 13 —14 százaléka még mindig ingázik, s ez a szám még ha az országos átlag alatt is van, de még mindig magas. Miért baj ez? — kérdezhetjük. Nos, egy igen komplikált számvetésen keresztül, de egyszerű magyarázattal eljuthatunk odáig, hogy milyen tetemes összeget von el az államháztartásból, a nemzeti jövedelemből a csupán Békés megyében „megmozgatott embertömeg” egy esztendő leforgása alatt. Nap mint nap több százezer forint értékű buszokat, vonatokat kell úgy útra indítani a vállalatoknak, szövetkezeteknek, a Volánnak, a MÁV-nak, hogv a hajtóenergiát. s a szerelvények irányítóit, vezetőit is fizetni kell.

Bizonyos mértékig azonban talán a korábbi struktúrából fakadó lakásépítési hátrányok is meggátolják az ingázókat a beköltözésben, de egyes esetekben a túlzott lokálpatriotizmus válik gátjává az ilyen méretű ingázó tömeg csökkenésének, s teszi ez még nehezebbé az amúgy is túlkomplikált városfejlesztést, tervezést.

Jávor Péter — Kőváry E. Péter