Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
1978. október 13., péntek NÉPÚJSÁG Kevesebb tanácskozás, jobb munka Közművelődési körkép Gádorosról — Nem ismerne a községünkre az, aki egy évtizede járt itt Gádoroson! — mutat ki a községi pártház ablakán Szabó Sándor párttitkár. — Sokkal több az új épület egy-egy településrészen, mint ahány ház azelőtt összesen volt nálunk, ötezerháromszázan élünk itt, közülük ezerkétszáz ember ingázik naponta. Sokan dolgoznak Orosházán, de csaknem háromszázan az eperjesi kenderszövőbe járnak. Akik a kenyerüket itthon keresik meg, azok főként a November 7. Tsz munkásai. Hozzánk kihelyezett üzemrészekben is dolgoznak né- hányan: az Orosházi Vas-és Műanyagipari Szövetkezetben, az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ-nél, a szarvasi Szirén műhelyeiben, vagy a Békéscsabai Építőipari Szövetkezet asztalos részlegénél. Ezeket a munkahelyeket is állandóan fejlesztik, akár azonnal is felvennének munkásokat. — Tavaly októberben tárgyaltuk párt-vb-n a munkásművelődés helyi tapasztalatait. Akkor úgy mondtuk, hogy általában segítenek a termelőegységek a közművelődési terv végrehajtásában. Nehéz dolog ez, ha ugyanis társadalmi összefogásról, iskolaépítésről van szó, akkor mindenki segít. Így volt ez 1975-ben is, amikor a fel- szabadulás 30. évfordulójára társadalmi öszefogással épült fel a kéttantermes óvodánk, ma pedig már 7 csoportosra bővülhetett a létszám. Nem minden község mondhatja el magáról, hogy a jelentkező gyerekek közül senkit sem kellett elküldeni. Az óvoda napközi otthonos konyhája is a legjobban felszereltek közé tartozik. Sajnos az iskoláról nemcsak jót mondhatok, még mindig járnak szükségtantermekbe a gyerekeink. A községi tanács és pártszervezet intézkedési tervei szinte minden anyagi erőt az iskolaszépítésre, -építésre szántak. Az alsósok termeiben már parkettáztunk, a világítás javítására is volt gondunk. A megyétől nemrégiben kaptunk 13 milliót, «•■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•«■•■■■■■•«■■a több mint négyet mi is hozzátettünk, hogy az új nyolctan teres iskolánk felépüljön. A November 7. Tsz 800 ezer forintjával tudtunk az alapozáshoz kezdeni. A község lakói évente két napot dolgoznak az iskoláért, de téglajegyvásárlással is segítettek. Nem az összefogáson múlik hát, hogy a tervezett idő (1980. november 7-e) helyett már 1980. szeptemberében megkezdődjön itt a tanítás. Az a 18-19 különböző vállalat, ahol a gádorosiak dolgoznak, mind felajánlotta az anyagi támogatását, munkáját, egyéb segítségét. A mi költségvetési üzemünk a kivitelező, ők pedig jó tempóban haladnak a munkával. Gádoros központja valóban évről évre szépül. A központban rózsákkal gazdagon teleültetett, dús növényzetű park körül találni minden fontos intézményt, épületet : a modem Napsugár Áruházát, az ABC-t, a művelődési házat, de látni innen az iskola alapozásán dolgozó munkásokat is. — Félbehagytam az előbb a munkásművelődést, pedig ezen is sokat törjük a fejünket — folytatja a párttitkár. — Amióta Kiss Imre a művelődési ház igazgatója, tervszerűbb, következetesebb lett a munka. Felfigyeltek erre a megyénél is, hiszen nemrégiben kapott Szocialista Kultúráért kitüntetést. Azelőtt nemegyszer volt teljesen fizetésképtelen a művelődési ház, program nélküli a nagyterem. A falusi problémák nálunk is nagyon élők; szorgalmas, tenniakaró emberek élnek itt, de a háztáji, a jószágtartás, a cirok, az étkezési hagymatermesztés mellett igen kevés a szabad idejük. A szocialista brigádokon át közelítünk az emberekhez ; közművelődési vetélkedő, ismeretterjesztő előadások, brigádklubmunka, ezek a módszereink. A gyerekek nap mint nap járnak a művelődési ház szakköreibe, művészeti csoportjaiba, színház- és hangversenyprogramjaira, de a felnőttek megmozgatásáért még szorosabb összmunkára van szükség az üzemekkel, a gazdasági vezetőkkel. Sok teendőnk lesz még a községi közművelődési koordinációs bizottsággal közösen. Az elvünk az, hogy kevesebb tanácskozással, összehangoltabb, lelkiismeretes munkával néhány év múltán jobb eredményt érünk el a munkásművelődésben is. Gádorosról hazafelémenet erre-arra döcög még az autónk a rossz makadám- úton. Hamarosan ezt is megjavítják közös pénzből, közös erővel. Erre már nemcsak az igény született meg, hanem a tervek is. A környezet külső szépítése mellett a belső igények, szükségletek is egyre erőteljesebben formálódnak a nagyközségben. Bede Zsóka Mai tv-ajánlatunk: Vas nyakörv A. Kuprin, a nagy orosz író egyik remek novellájából készítették el a lengyel filmesek ezt a tévéfilmet. Elbeszéléseinek gyűjteményét a magyar olvasóközönség, az orosz szépirodalom kedvelői ismerhetik. Kuprin felfedezője és értője volt az orosz élet sűrű dzsungeljében botladozó különös figuráknak, tolvajoknak, művészeknek, tarhálóknak, cirkuszi embereknek, alvilági lényeknek és másoknak. Ebben az írásában is egy cirkuszi birkózó különös sorsát mondja el, megértetvén velünk az emberi kiszolgáltatottság legvégső határait, iszonyatait. A 22.35-kor kezdődő izgalmas novellafilmet Kuprin nyomán írta és rendezte a lengyel Stanislaw Lenarto- vicz. SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 69. Torkán akadt a falat, s amint sikerült lenyelnie, fiát ürüggyel az istállóba küldte, rázárta az ajtót. Jozso ím- mel-ámmal megdöngette, aztán leheveredett a szalmára. Furcsa módon nem nagyon bánta ezt a kényszert. Franyo elsietett Dombaj Joskóhoz meg az öreg Ma- licskihoz is, hogy ne engedjék a fiukat, mert borzasztó veszedelmet hoznak a falura. A fiúk azonban már elmentek — mint Josko mondta: a segédmunkára, ahová járnak, az óbudai építkezésekhez. De Gyurka és Pista nem vallották meg otthon az igazat, és mélyen bent jártak már az erdőn Buda tanítóval, Kosznovszki Feróval és Hornyák Marcival. Králik Franyo azután elment a kocsmába, és ki se jött onnan, mint biztos fedél alól. Mások is oda gyűltek, kiknek e hely törzsökös menedékük. Gyúró, Marisa férje már reggel az asztal alá itta magát. így kettős fedél volt fölötte. E kétszeres biztonságban várta az újabb csapást, melynek eljövetelében, miután Matejék- hoz is mégérkezett, biztos volt. A spalettás ablak mögött egy hete feküdt végelgyengülésben Hanka, a boszorkány. Kutya se nézett rá. Száz macskája éhségében világgá ment. ö maga szükség végett támolygott csak ki az ágyból, a fal mellett tapogatózva, mert utolsó ereje is tiltakozott ellene, hogy a maga piszkában feküdjék. És ezen a napon — ki magyarázhatná meg? — több látogatója is akadt. Híre ment a betegségének ? „Lám, nem hagynak magamra a bajban” — gondolta. És el- érzékenyülten fogadta a gyenge tyúkhúslevest, tortákat és süteményeket és palackos borokat távoli szomszédoktól is, kik hosszú esztendők óta a küszöbét se lépték át, s most itt vannak, eljöttek, s lerakják a vén, szúrágott asztalra ajándékaikat. És hasonlított ez a processzus a búcsújáró helyek kegyeleti szokásaihoz. A falu színe változásának igazi okát azonban Hanka, a nagy hatalmú boszorkány sohase tudta meg, mert másnap boldogan meghalt. Ekkor félig-meddig fellélegeztek az emberek, legalábbis bizakodni kezdtek. De akkor már nagy apparátussal a rendőrség is megszállta az erdőt, s ez nem okozott a faluban túl nagy lelkesedést. A rendőrséget még előző este értesítette a tanácselnök. Mert este lett, mire a tanácselnök füléhez is eljutott, hogy mi történt. Ondrej volt a megmondó- ja, a csősz. Szokásban volt ugyanis, hogy bement a tanácsházára, mielőtt szolgálatát megkezdhette. Csak átlépett a kocsmából. Az elnök még ott volt a sok határidős papír közt. Ondrej megállt előtte, s a fülét vakarta. — Most már aztat a fegyver muszáj lesz kiváltani. Rendelet jött a ruhára, meg a fegyverre, ördög tudja, miért halasztódott eddig. Ondrejnak már minden együtt volt hozzá, az erkölcsi bizonyítvány is megjött. Az elnök föl se nézett a telerakott asztalról. — Sürgős? ... — No hallja! Maga nem tud, mi van? A Matejék lányával ... Az elnök felkapta a fejét. — Mi?! A szabadság első napjának üzenete Okos és szavahihető emberek már sokszor elmondták, hogy a színház társadalmi esemény. Akkor is az, ha némiképpen „didaktikusán”, tehát okító módon igyekszik hatni rám, akkor is, ha beveti a szemfényvesztés minden elképzelhető lehetőségét, és akkor is az, ha az érzelmi világomat veszi célzókeresztjébe. Persze, nemcsak erről a három lehetséges változatról van szó, lehetne többet is sorolni, ki-ki gondolatai szerint sarkíthatná emezt és amazt is; egy azonban kétségtelen: a színház valóban társadalmi esemény, és ezt már az ókortól tudjuk, és azóta többszörösen bizonyított. Miért bocsátottam előre ezt a pár sort, amikor színházunk új évadot kezdő bemutatójáról írok? Azért a csendes kívánságért, hogy a még ezután színházba indulók, de azok is. akik már ott voltak León Kruczkowski: „A szabadság első napja” című művének valamelyik előadásán, ne lepődjenek meg azon, hogy számonkérés elé is állíttatnak, illetve állíttattak. Mondhatná a már sokat értő színházbarát, hogy mi van ezen csodálkozni való? Hiszen azt is tudjuk már az ókoriak óta, hogy a jó színház éppen attól társadalmi esemény, hogy kérve-kéret- lenül a dolgok közepébe vág, és nem kíméli esendő lelkeinket. Mert nemcsak a színház társadalmi esemény, hanem az élet is az, m'nden órája, hónapja, éve, pillanata többek között. Talán most jutottunk el ahhoz a ponthoz, ahol színházunk évadnyitó előadásának gondolatait, erényeit, hibáit, őszinteségét és hatását ami, ugyebár mégiscsak a legfontosabb, és az előtte felsoroltakból következik) járjuk körbe, tegyük mérlegre itt, ebben az írásban, és ki-ki önmagában. Leon Kruczkowski a világ legkézenfekvőbb dolgára vállalkozik, azt keresi, mennyire marad ember az ember emberek által elszenvedett iszonyú jogtalanságok után; hogy miért uralkodik el ben-' S ekkor értesült arról, amit a falu már egy napja tudott, de különös titokba burkolt. Már a konda is megjött, s vele elcsigázottan Buda tanítóék az erdőből. Elcsigázottan és eredménytelenül. S mikor eloszlottak, Hornyák Marciék az utcán mesélték, mit láttak. Lementek egészen a szurdok mé- lyébe, ahol egy kis patak ■ csörgedez, s a víz szikláról sziklára ugrál, zuhatagokat alkot. És a morajtól alig lehetett egymás hangját hallani. És olyan sötét van lent, mintha mindig szürkület volna. És a sziklák a fejük fölött csüngtek, valósággal a levegőben lógnak. Rengeteg üreget, hasadékot láttak a sziklák közt, be is kukkantottak egyikbe-másikba, de az ördöggel nem találkoztak, s ha találkoztak volna, náluk is volt vasvilla. Kígyót azonban láttak. — No hiszen a sátán kígyó képében is jár! — figyelmeztetett Martin, a borbély, igaz, csak félig komolyan, mert ő volt a hálás hallgatóság, meg a kis ember, a trafik előtt álltak ugyanis, s a kíváncsiság majd megette őket. Különösen Sandinak vágott a dolog az érdeklődési körébe, s olyannyira fellelkesült, hogy az árnyékról meg is feledkezett, melyet Matejék gyásza terített nyomasztóan a falu fölé, és amely ráadásul mint végső okon, az ő lelkén szárad. (Folytatjuk! ne a bosszú vágya, melyet egyértelműen és vitathatatlanul jogosnak érez; hogy ez a bosszú elpusztíthat-e, sérthet-e olyanokat, akik közvetlenül nem vétkesek az iszonyatokért ; hogy általánosíthat-e ez a bosszú; és, hogy — egyáltalán — jogos-e ez a bosszú, és nem válik-e egy feltartózhatatlan láncreakció újabb részévé? Vagyis: a „ma nekem, holnap neked” után nem követ- kezhet-e újra a „ma nekem?” Ha jól belegondolunk, a kérdések egyike-másika is éppen elég lenne ahhoz, hogy Kruczkowski színpadán kemény drámai konfliktusok feszüljenek, a szerző azonban nem elégszik meg azzal, hogy — egyrészt — helyzeteket illusztráljon, és — másrészt — leegyszerűsítse a dolgokat fehérre, feketére. Pedig az indítás — a lágerből szabadult lengyel tisztek beérkezése egy német városba, öt év szenvedésének robbanó feszültsége meggyötört izmaikban és szívükben már lobbantja a bosszú féktelen lángjait, melyet csak tovább tüzel a vágy: mindent visszafizetni, többszörösen is. Ha minden úgy történik, ahogy fentebb soroltuk, meggyőzhetnénk önmagunkat, hogy jogosan történik így. A náci fogolytábort túlélők visszaütnek. Bosszút állnak. Szabadjára engedik ösztöneiket, ahogyan ellenségeik is szabadjára engedték ösztöneiket. Közben azt sem tudják, mit kezdjenek a szabadsággal, bár azt már érzik, hogy amikor egyesek elnyerik, mások elvesztik ázt. Gépfegyverek, ágyúk dörgése közben azonban nincs idő filozofálgatásra, az ember ilyenkor csak arra eszköz, hogy meghúzza a ravaszt. Hogy hamarabb húzza meg, okosabban, ügyesebben. Hogy életben maradjon. És Kruczkowski színpadán a lágerek poklát átszenvedő Jan mégis emberi szóra nyitja az ajkát. Menedéket ajánl a német orvosnak és lányainak. így van azután, hogy a leghatalmasabb detonációval ezek a szavak rengetik meg a ..szabadság első napját”, és mi, magunk is, lent a nézőtéren, mintha nem hinnénk a fülünknek. Menedék, védelem — az ellenségnek, azoknak, akiket letipomi, a bosszú irtózatos bugyraiba zúzni volna joguk inkább?! Emberi szó? Humánum? Fáradtság? Felismerés, hogy bűnhődni nem lehet csak azért, mert valaki abba a népbe született, amelvből az őrült gyilkosok, a bűnök bűnénél súlyosabbat vétők kikerültek? Nagy András László — a szerző szavait idézve — „betegség gyógyítására” ajánlja rendezői művét Kruczkowski színművének életre hívásával. Azzal a félreérthetetlen gondolattal, hogy e szabadsággal élni emberi módon is lehet, hogy már a „szabadság első napján” a jövőt keresni, a békét építeni az emberhez legméltóbb cselekedet. Akkor is, ha bosszút sugall a letipró, végenincs fájdalom, a gyász, a szomorúság. Okít is ez az előadás, de végigpásztázza érzelmeinket, ösztönvilágunkat is. A színpadkép, amit az előadás keretéül választott, alig több annál, hogy a vasfüggöny mögé beállít egy asztalt, pár széket, és kelléket. Amik ezen túl láthatók, azok a színpadi zsinórpadlás acélhídjai és reflektorai. Kitűnő jelzése, hogy azon a napon, amikor a szabadság megszületett, semmi sem volt, csak az ember. Az ember aki kiszabadult, és mások, akik a vesztes oldalra kerültek; hogy a konfliktusok özöne, és közöttük a mindent átfogó legyen csak az egyetlen és láthatatlan, mégis szinte tapintható közeg, mely embert és embert ösz- szeköt ezen a színpadon, ebben a „társadalmi eseményben”. Nagy András László tehát egyszerűségre törekedett. Eszköztelenségre is, ha ezt a konvencionális ellentéteként hangsúlyozzuk. Színészei közül a többség tökéletesen ráhangolódott a rendező hullámhosszára, és erőteljes jelenetek, pillanatok egész során át erősítik azt. Szűcs András, Tímár Zoltán, Lengyel István, Kovács Lajos, Gálfy László és nagyon sokszor Jancsik Ferenc igazán kitűnő, ott vannak az együttes játék jó sodrában Ferencz Éva (Luz- zi) és Mezei Annamária (Inge) is. Kár, hogy az alkatától távol álló figurával küzdeni kénytelen, nem ő tehet róla, hogy nem éppen meggyőző sikerrel. A történelem vihara forrongott A szabadság első napja előadásán. Színház volt, és ez nem lekicsinyelhető. Mi több: nagy szó, ritkán volt benne részünk mostanában. Ezért aztán az épületdöntögető erejűre hangolt kísérőzenét és a magát halálra zabáló ember kínos (mégcsak nem is sokkoló) látványát is megbocsátjuk. Nélkülük ugyanúgy átéltük volna Kruczkowski és Nagy András László figyelmeztetéseit. Sass Ervin Szűcs András (Jan) és Tímár Zoltán (Michal), akik bátrak arra, hogy újrakezdjék az életet Fotó: Demény Gyula
