Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
1978. szeptember 10., vasárnap o I ..... ' ' ' —'— ■ mínímagazín „Többen, jobban, felelősen, vidáman Ï” n távolság: 24 ára (VI.) Július 28-a van, a VIT első napjára ébredtünk. Futótűzként terjed a jó hír: az egész csapat mehet a VIT ünnepélyes megnyitójára. Most már ez a legfontosabb mindenki számára : izgatott készülődés a várva várt eseményre. 13.30-kor már autóbuszokban ülünk, kezünkben a turistakártya, a meghívó (még a boríték is számozva van), irány a Latin-amerikai stadion. Az utcákon hatalmas tömeg, mindenki integet nekünk, még a szolgálatos rendőrök is. A stadion 5. számú kapuján lépünk be, a meghívókat, sajnos, le kell adnunk. A mi helyünk a díszelnökségtől balra, a szovjet turistacsoport mellett van. A stadionról az első benyomásunk, hogy nagyon ízlésesen van dekorálva, a lelátók felett a nemzetek zászlói lobognak, az elnökséggel szemben a kubai fiatalok százainak élőképe, amely most a VIT emblémáját mintázza. Az ünnepség előtti félórás trópusi felhőszakadás csak egy pillanatrá ijeszt meg bennünket, a zenekar játszani kezd, és tízezrek ajkáról hangzanak el a jelszavak. A rendezők percek alatt hatalmas fóliával terítik le a stadion gyepszőnyegét, majd az eső elálltával ugyanilyen gyorsan eltávolítják. A mintegy 45 ezer fiatal óriási tapssal fogadja az elnökség tagjait, köztük dr. Fidel Castro Ruz elvtársat, a Kubai Kommunista Párt első titkárát, állam- és kormányfőt. Az ünnepség a korábbi fesztiválokat rendező országok zászlóinak bevonulásával kezdődik, majd megszólalnak a fanfárok, és az NDK, majd Kuba lobogója következik. Ezután kerül sor a delegációk felvonulására. Nagy taps, megkülönböztetett figyelemmel fogadja a szocialista országok küldötteit és a felszabadulásukért küzdő fiatalok képviselőit. A DÍVSZ elnökének köszöntője után Raul Castro elvtárs mond rövid beszédet, majd kezdetét veszi a sportolók látványos bemutatósorozata. Azt hiszem, nem vagyok egyedül véleményemmel; engem az kapott meg legjobban, amikor katonák ölükben hozták be a kisgyermekeket, majd körbevették őket, amíg bemutatójukat tartották. Közben az élőképek sokasága váltja egymást: a béke, a szolidaritás, barátság és sok más jelkép. A megnyitó ünnepség 6 órán keresztül tart, de fáradtságról senki nem panaszkodik. Mindenki érzi, hogy egy életre szóló élmény részese. A VIT-láng, amelyet Juantorena gyújtott meg, lobog: megkezdődött a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó! Amíg a stadionból való szervezett kivonulás tart, a még bent lévők folytatják a közös éneklést. Mi a szovjet turistacsoporttal dalolunk. Közben igazi baráti- találkozó-hangulat alakul ki, kórusban kiáltjuk: „KISZ- KISZ, Komszomol, Druzsba, Barátság!” Hajnal van, mire hazaérünk, s bizony egyikünket sem kell elringatni. A fesztivál másnapján Havanna utcáit járjuk. Mindenütt jelvény- és címcsere, kubai gyerekék aláírásokat gyűjtenek. A következő nap délelőtt ismét jólesik a pihentető fürdés. Ebéd után útrakelünk, ezúttal autóbuszstoppal indulunk a városba. A Pinar del Rio-i „Antillas” együttes buszába kérezke- dünk fel, s nem bánjuk meg, mert a 25 km-es utat végigénekeljük, zenéljük. A Capitoleum előtt szállunk ki, megnézzük a szolidaritási- plakát-kiállítást. Utána vacsora következik. Azt már tudjuk, hogy az 1830-as étteremben, csak azt nem, hogyan jutunk oda. Mindenesetre beállunk az egyik buszmegállóba, és érdeklődünk. Egy kedv« kubai kislány udvariasan útbaigazít, szálljunk csak fel a 82-es járatra, az pontosan ott tesz majd le bennünket. Eddig rendben is lenne a dolog, a probléma az, hogy már a negyedik 82-es busz robog el mellettünk dugig tele utasokkal. Ekkor a kislány segítségünkre siet, másik buszra szállunk vele együtt. Este a szovjet turistacsoporttal a Grúzia nevű hajón találkoztunk. Kedvességükre jellemző többek között, hogy saját autóbuszaikat küldték értünk. A kubaiak, az utca népes forgataga pedig azt hiszi, hogy a buszokban szovjet fiatalok ülnek. Olyan integetésben, éljenzésben volt részünk, hogy csak lépésben tudtunk haladni. A hajó bárjában kellemes hűvös és tánczenekar fogadott bennünket. Nekem az a tizenhárom szőke szovjet kislány tetszett a legjobban, akik nemzetiségük táncát mutatták be, majd a műsor után velünk együtt táncoltak. Mindenesetre a nálam levő VIT- kendőt az egyik csillogó, kék szemű, szőke szovjet kislány nyakába kötöttem. Kubában tartózkodásunk utolsó két napja pihenéssel, csomagolással telt el. Nagyokat fürödtünk a tengerben, élveztük a napsütést. Eközben volt alkalmam teljesíteni a Békéscsabai 9. sz. Általános Iskola úttörőinek megbízatását; átadtam levelüket és albumukat a kubai KISZ KB munkatársának. Osvaldo megígérte, hogy továbbítja mindezt egy havannai iskolának, amely szintén a mártírhalált halt kubai tanító, Conrado Benitez Garcia nevét viseli. Elérkezett, a búcsúvacsora ideje, ki tudja mikor eszünk legközelebb friss ananászt? A tábor összes dolgozója jelen van, a zenekar is, amely annyi kellemes dallamot játszott nekünk. A búcsú szomorúsága és a hazatérés öröme keveredik bennünk. S egyszercsak vége, elindulunk a repülőtérre. A csomagok feladásával, az útlevél- és vámvizsgálattal hamar végzünk, máris bent vagyunk a tranzitváróban. Utolsó cen- tavóinkat sörre és hűsire cseréljük. Közben szemünk a leszállópályán, várjuk az Aeroflot ID—62-es külön- gépét, amellyel a minket váltó turisták érkeznek. Azt hiszem, így még nem örültünk ismerőseinknek, elvtársainknak. Gyors információcsere, ők a kubai élményekről, mi a hazai eseményekről tájékozódunk. Közben segítünk kitölteni a szükséges nyomtatványokat, s persze elfogyott magyar cigarettakészletünket igyekszünk feltölteni. Pontosan reggel 6 óra van, mikor repülőgépünk kigurul a felszállópályára. Még 24 óra, és újra itthon vagyunk! Kibédi-Varga Lajos (Vége) ÚJRA FELCSENDÜLT — augusztus utolsó napjaiban — a váci találkozó kedvelt dala a „Száll mindenütt az ének...”, amikor régi ismerősként, újból üdvözölhették egymást azok a fiatalok, akik a IV találkozón is részt vettek, képviselhették társaikat. Az ifjúvezetők V. országos találkozójának vendéglátói a KISZ Csongrád megyei bizottsága és a Magyar Úttörők Szövetségének Csongrád megyei Elnöksége, a helyszíne pedig Szeged volt. Az ország úttörőcsapataiban és úttörőházaiban tevékenykedő 25 000 ifjúvezető 200 küldötte Szegeden kívül megismerkedett Csongrád megye más területeivel is. így voltak Makón, Üllésen és Szentesen, ahol sok lelkes és felkészült fiatal fogadta őket. Az országos elnökség fél ével az úttörővezetők VII. országos konferenciája előtt hívta össze az ifjú vezetőket, hogy a tapasztalatok ösz- szegezésével segítséget, útbaigazítást adjon valameny- nyi ifjúvezető további munkájához, és ezzel együtt az ifimunkával kapcsolatos kérdéseket, ajánlásokat fogalmazzon meg a VII. konferencia számára. A találkozón több munkacsoportban cseréltek véleményt az ifik, ajánlották jól bevált módszereiket. Megyénket 12 ifjúvezető képviselte, ők elvitték azokat a kéréseket, ötleteket, A hozzá nem értők számára egyik fölszántott földdarab olyan, mint a másik. De a szakember — jelen esetben Tóth László, aki idestova nyolc éve ül a traktor kormányánál — messziről látja: ezt szépen, lelkiismeretesen szántották, amaz meg csupa barázda, egyenetlen, csúnya munka. Mert a szántásnak is, mint minden mesterségnek, százféle a fortélya. Tóth László, azele- ki Lenin Tsz húszegynéhány éves dolgozója jól ismeri ezeket a fortélyokat, mesterfogásokat, bizonyára erre az oklevele is. A díszes papír arról tanúskodik, hogy a KISZ-bizottság által meghirdetett idei járási szántóversenyen, amit nemrégiben a sarkadi Lenin Tsz-ben rendeztek, első helyezést ért el. Tavaly szintén ő bizonyult a legjobbnak a szántóversenyen, és a betakarítási versenyen egyaránt. — Milyen volt a mostan* verseny? — Elég nehéz — válaszolamelyek a megyei találkozón elhangzottak. Mindent megtettek, hogy jól képviseljék idehaza maradt társaikat. A munkacsoportokban végzett kiváló munkájuk elismeréseként Csöntör József és Szél István ifjúvezetői emlékplakettet kapott. A 12 küldött mellett meghívottként 7 orosházi ifi — az Együtt — egymásért! Klubból — az „Ifilabirintusban” dolgozott, ami nem volt más, mint próbá- zási lehetőség az ifik számára. ITT IS SOK-SOK hasznos ötlet született arra, hogy milyen ifjúvezetői megbízatásokat adjunk, hogyan oldjuk meg a vezetői feladatok ellátására való felkészítést és képzést, hogy ennek milyen munkaformái lehetnek. Sokunkban megfogalmazódik a kérdés: Mit jelent ma, 1978-ban ifjúvezetőnek lenni? Erre a választ egyik ifjúvezető társunk így fogalmazta meg: „Alig múlt egy-két éve, hogy magunk is őrsvezetők, rajtitkárok, úttörőtanács-tisztségviselők voltunk. Jól emlékszünk még az akkori munkára, s jól emlékszünk arra az ifjúvezetőre is, akivel akkor együtt dolgoztunk, s aki akkor példaképünk lett. Követtük, és ma már mi csináljuk azt, amit ő. Ám az úttörők között ott maradtak ötödikes, hetedikes, nyolcadikos társaink, akikkel úttörőként még együtt játszottunk, vettünk részt a ja —, mert az a Sarkad környéki talaj nehezebb, kötöt- tebb, mint a miénk. Kétórányi időt kaptunk, s külön pontozták a nyitó- és záró- borozdát, a szántás mélységét, egyenletességét. Végül is a százból kilencvenkét pontot megszereztem. Szép kristáiyvázát kaptam, nagyon örült neki a feleségem, én meg inkább a győzelemnek. Mert úgy vagyok mindennel, ha belekezdek, szeretek első lenni. Munkában, tanulásban, versenyben egyaránt. Különben gyakorlat és elméleti tudás kérdése, no meg persze a lelkiismeretességé, hogy hogyan dolgozik az ember. Mert a versenyen is például kimértük azt a 40 méter széles, és 100 méter hosszú parcellát, aztán először is ki kellett számítanom, hogy hat forduló után az utolsó ekefej a karóval egyvonalban szántson. Ha a kezdést rosszul számítom, elrontottam az egészet! Ebben az esetben például a széltől befelé számítva 9,80 kalandokban. A velük kialakult személyes, baráti kapcsolat most is fennáll, ha valamiként megváltozott tartalmakkal is, mert vezetjük, fejlesztjük, neveljük a gyermekeket.” Mennyire valósulnak meg ezek a gondolatok a vezetői munka mindennapjaiban, mit lehet és kell tennünk, hogy egyre több ifi ismerje, tudja, hogy hogyan lehet igazán ifjú-barát-vezető? A találkozón rengeteg ötlet kapott nyilvánosságot, a munkacsoportok beszámolóiból kitűnt, hogy a küldöttek felelősséggel dolgoztak. Az úttörőszövetség köszönetét Nemes Péter, a szövetség titkára tolmácsolta az ifik eddigi munkájáért. Kérte őket, továbbra is dolgozzanak példamutatóan, terjesszék a jó módszereket, mert ekkor mindenhol megbecsült lesz az ifjúvezetői munka, s akkor vidáman, felelősen, jobban, többen végzik ezt az igazán szép KISZ-megbízatást. A TALÁLKOZÓ az ifjúvezetők báljával ért véget, de még ezelőtt Zsiák János, Békés megye küldötte kapott szót. Megköszönte a nagyszerű vendéglátást, a felejthetetlen három napot, majd meghívta az ország legjobb ifjúvezetőit a VI. találkozóra amelynek házigazdája — 1980-ban — megyénk lesz. Rajtunk a sor, hogy bizonyítsunk! méternél kellett kezdeni a négyfejű ekével. — Jól ismeri a gépét? — Természetésen. Jó gép — mint amilyen az enyém is, a Rába, meg a Claas Dominátor, amivel betakarításkor szoktam dolgozni, korszerű, nagy teljesítményű masinák. Öröm velük bánni, meg könnyebb is a munka. Az ember szánt, közben hallgatja a rádiót, így gyorsabban telik az idő, és közben sok mindent hall, tanul is az ember. A fülke légkondicionált, hangszigetelt, egyszóval kényelmes. A régi Hoffereket csak hallomásból ismerem, azt mondják, égés föld a különbség. — Hol tanulta a szakmát? — A kétegyházi mezőgazdasági szakmunkásképzőben végeztem, 1970-ben. Tízen vagyunk testvérek, hát minél előbb keresni akartam. Hamar megszerettem ezt a szakmáimét, szeretem az aratást, kukoricatörést is, jó érzés látni, ahogy telik a tartály, de azért legjobban szántani szeretek. Valahogy a szántás mindig az újnak a kezdetét jelenti. Persze, ha szépen, lelkiismeretesen , végzem a dolgom, akkor lassabban haladok, márpedig mi normában dolgozunk. De azért csak igyekszik az ember, hogy ne arról legyen közismert, milyen csúnya munkát hagy maga után! — Továbbtanulásra nem gondol? — Éppen most a nyáron érettségiztem az orosházi mezőgazdasági szakközépiskolában. A traktorosiskola manapság már kevés, haladni kell a korral. A gépek fejlődnek, muszáj lépést tartani, hogy bánni tudjunk velük. És az se árt, ha a világról minél többet tudunk, mert csak akkor lehet vitatkozni. véleményt mondani. A beszélgetés vége felé szóba kerülnek a tervek is. A fiatal traktoros jövőre nagy fába vágja a fejszét: családi házat épít, és szeretné letenni a technikusi minősítő vizsgát is. Akik ismerik, úgy mondják, meg is lesz — mindkettő... Tóth Ibolya Szeptemberi diákpanasz Zoli, aki most lépett be a gimnazisták táborába, mesélte: — Hallgattam a reklámra, és még a nyár elején megvettem az első évfolyamra szükséges tanszereimet. Bár ne tettem volna! Kedden, az első tanítási napon derült ki, hogy szinte használhatatlan minden füzet, segédeszköz. Vagy az iskolában, vagy a papír- és írószerboltban vertek át. A tanulság persze egyértelmű: a következő nyáron inkább várok, s szeptember első napjaiban állok sorba, mert az akkor is olcsóbba kerül... De nemcsak a középiskolások szájából hallatszik efféle panasz, hanem a kisiskolások szüleitől is. Az ok 'pedig ott keresendő, hogy az iskolai tanszerigényt nem ismeri meg időben a kereskedelem. .. Egy diákfüzetcsomag átlagos ára évfolyamtól függően 30 és 200 forint között van. Egy kétgyermekes családot alapul véve — mindehhez az iskolaköpenyeket, a táskákat, az egyéb, első tanítási napon bejelentett költségeket is ideszámítva — a tanévkezdés a szülőket két és fél, háromezer forinttal terheli meg. Miért kell tehát ezt a jelentős arányú kiadást tovább és nem indokoltan növelni? „Többféle rajztáblát, vízfestéket, pasztellkrétát is lehet kapni. Bárcsak egyféle lenne a kereskedelemben! Akkor nem kellett volna mindent többszörösen megvásárolnunk a két gyereknek!” — panaszkodott egy anyuka. Mert a rajzszakos tanár — bizonyára indokoltan — tiltja növendékeit a rajzlapot önműködően befogó táblától, csak a csehszlovák márkájú pasztellkréta használatát engedélyezi. S amit megvásároltak? Marad az asztalfiókban. Mindezek bosszantó, de nem vízválasztó problémák. S ha a megoldás lehetőségeit kutatjuk, akkor jövünk rá, hogy könnyen megoldhatóak. Ehhez pedig az lenne szükséges, ha például a Békés megyei Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat, az AFÉSZ- ek a tanszervásár előtt pontosabban informálódnának az illetékesektől, az iskoláktól, illetve a tanácsi művelődésügyi osztályoktól. S mi több: az iskolai tanszerkövetelményeket a lehetőség szerint a jogos igény, a korszerű oktatás szükségletei alapján szabnák meg. N. L. >z Ifjúkommunista, a KISZ Központi Bizottságának elméleti, politikai és módszertani folyóirata legfrissebb számában sok tartalmas, hasznos olvasnivalót kínál. Ezek közül most Deák Gábornak, a KISZ KB titkárának „A feladat: döntéseink következetes végrehajtása” című cikkéből idézünk figyelemfelkeltésül néhány sort: „összegzésként: az elmúlt két év fő tendenciájából és a tavaszi időszakból levonható legfontosabb tapasztalat az, hogy a IX. kongresszus határozatai a KISZ-tagság cselekvő egyetértésével találkoztak, szervezeteink eredményesen dolgoznak végrehajtásukon. Jó alapról léphetünk tehát tovább, tennivalóink világosak, feladatunk továbbra is az érvényes döntések következetes végrehajtása.” Gonda Géza „Szeretek szántani”
