Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-06 / 210. szám

1978. szeptember 6., szerda Szeptember Van még napfény is, vé­dettebb kis utcákon olyan, mintha pompás nyár lenne Siófokon, a tóparton azon­ban már nyargal az észak- nyugati szél, végigfut egé­szen Keszthelyig, néha visz- szafordul, perdül egyet-ket­tőt, aztán lecsap egy kime­részkedő vitorlásra, alapo­san megrázza vásznait, és arra mutat, ahol a torony­szálló felső emeletsorai át­néznek a túlsó partra. A parthoz egymás után csapódnak fodrozódó, kis. hullámok, nem erősebb és nem gyengébb egyik sem a másiknál, de meg nem áll­nak. Ez már az ősz jele, mondják a bennfentes bala­toniak. száz és száz nádszál bókolja rá az igent a part hosszában, a kövek előtt. Az utcákon még sok a kül­földi autó meg a belföldi is, valahogy eltolódott ez a nyár, ki tudja azonban, hogy a vénasszonyok kedvé­re hoz-e még meleget, na­pos, szép időt; ki tudja, be­merészkedhetünk-e még a hullámok közé, a nyáron olyan bársonyos vízbe? Szeptember ez, de jön már valahol a fasorban az októ­ber is. Csak vár még egy kicsit, neki nem sietős. A hullámok csobognak, sustorognak, mindegyik he­lyett egy újabb születik va­lahol bent, a tó közepén. Mire kiérnek, talán kisüt a nap. (sass) Mai tévéajánlatunk: • • Örkény István Több mint tíz évvel ez­előtt játszották először a Thália Színházban Örkény István: Tóték című komédiá­ját, amely a háborúk elem- bertelenítő következményeit fogalmazza meg a drámai groteszk eszközeivel. A tör­ténet egyszerűen annyi, hogy amíg Tóték fia a fronton harcol, parancsnoka szabad­ságát tölti a kis hegyi falu­ban élő Tót családnál... A komédiát az elmúlt tíz év alatt a világ szinte minden nagy színpadán, Varsótól kezdve New Yorkig óriási sikerrel mutatták be. A 20 órakor kezdődő da­rab egyik főszerepét, az őr­nagyot ezúttal Harsányi Gá­SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regény 37. — Valakit csak kérdeni kell! — Én ott nem voltam. — Hát a feleséged? — Arról se én nem tud­tam ... Amikor megtudtam, megkapott magáét.. Na, gyí te! .A lovak rákanyarodtak a szerpentinre, ami az erdő­kön át a városba visz. Ma­tej nem nézett hátra az em­berekre, akik ottmaradtak hallgatagon, mert jámborak voltak ők haragjukban is. Jó természetű nép lakja e falut. Tudott dolog ez. Sandi is megérkezett a térre, a trafikos, a kockás bricseszben. Nem tudott semmiről. A háza dolgában jött; mit kell ezzel is kilin­cselni ! A következő busszal megy a járáshoz. A trafik meg addig zárva. Nem ér­dekes. A kocsma is tart do­hányneműt, ha postabélye­get nem is. — Jó reggelt, emberek! — köszönt jó nagyot. — De összegyülekeztek az urak! Nem nagyon kapott vá­laszt, egy-két kényszeredett bólintást. Volt még idő. Bement a kocsmába, s megitta a fél- decijét. — Mért lóg az orrotok? — kérdezte a bent ténfergőket. — Maga nem tudja? — szóltak azok nem éppen barátságosan. — Pedig ma­gának tudni kell! — Na, mi van már me­gint? — Maga úgy tesz, mint ártatlan — mondta Králik Franyo, mert bejött ő is kintről. Meg Ondrej is. — Ne vicceljetek, atyám­fiái, mit vétettem? — Kicsit meg is ijedt a szemek fur­csa villogásától. — Kirámoltad az ördög kincsét — röhögött Martin, a borbély, ki a közelben ivott. — S nyitva hagytad a likat. — Mi?! — Akkorát nézett a kis ember, majd lenyelte a kocsmát. Franyóék meg sötéten hallgattak. — Tényleg azt hiszitek? Ondrej szólt, mert mind hallgatott: — Akkor mondja meg, mért ő jött ránk! Falura? Letiporta mind egész élet... Ránk hozott nagy szeren­csétlenség ! — Ördögöt m ga kienge­dett onnan ! csatlakozott Králik Franyo. Látszott raj­ta a megkönyebbülés, hogy Egészségügyi szakiskolát avattak fel Kubában A Camagüey tartományi székhelyen felépült új, csak­nem kilencszáz hallgató be­fogadására alkalmas egész­ségügyi szakiskola felavatá­sán elhangzott ünnepi beszé­dével nyitotta meg Fidel Castro kubai állam- és kor­mányfő, a Kubai KP KB el­ső titkára az 1978—79-es tanévet. Kiemelte annak a ténynek a jelentőségét, hogy ma már az ország lakosságának csak­nem negyven százaléka vesz részt a szervezett oktatás valamilyen formájában. Fidel Castro elmondta: Kuba hatalmasat, lépett elő­re a közegészségügy terén, az orvosi ellátáshoz való ál­lampolgári jog érvényre jut­tatásában. Az elkövetkező esztendőkben a most átadott iskolához hasonló egészség- ügyi tanintézetek épülnek fel minden tartományban. 1985- re ezekből az intézmények­ből harmincezer szakképzett ápoló és más egészségügyi szakember kerül majd ki. Tóték bor játssza, aki így vall a Tóték új megformálásáról: „Magától értetődőnek tar­tom, hogy ezt a komédiát felújították. Tíz évvel ez­előtt itt zajlott le az ősbe­mutató, és én, mint főiskolás, Cipriáni professzor inasának szerepét játszottam. Ha Lati- novits Zoltán vagy Somogy- vári Rudolf élnének (mind­ketten játszották ezt a sze­repet) úgy vélem, drukkolná­nak nekem. Nem legendák­kal akartam megküzdeni, amikor ezt a szerepet átvet­tem tőlük. Feladatom csupán az volt, hogy végigmenjek a megjelölt úton, és hozzáad­jak valamit a magam egyé­niségéből.” kimondta, szemébe mondta a trafikosnak. — Atyámfiái! — fuldoklott a kis ember, mert úgy kel­lett levegő után kapnia az­tán a röhögés is ingerelte, amire Martin is biztatta. — Ez hülyeség! Babonaság! — Babonaság? — kérdez­ték az atyafiak fenyegetőn. De Sandi ismerte őket. Tud­ta, hogy darabos és ingatag az indulatuk, mint a jámbor ököré. S az esetlen hangjuk, úgy lehet, a szesztől is fél­rehord. — Csak nem akarjátok a vadkárt a nyakamba varrni? — kiáltott méltatlankodva. — Csapos!... Hányán va­gyunk? öt, nyolc... Nyolc sört, paprikázva! Odaterelte a nyolc embert egy maiakart asztalhoz, s azok hagyták magukat te­relni. Köztük volt Králik Franyo meg Ondrej, s Mar­tin se maradt ki, a borbély. A söröket maga vitte az asztalhoz szétosztogatta. De az emberek úgy nyaltak csak bele, óvakodva, kéretve ma­gukat. Röstellve maguk előtt magukat, a megalkuvásért. A tnafikos is leült, s azt mondta: — Vegyetek elő kicsit az eszeteket. Mondjuk, hogy úgy van, ahogy ti hiszitek, és csakugyan létezik ördög, és ott csücsül az aranybor­jún, a luk mélyibe. így van, ugye? Ott csücsül? — Hát... úgy mondják. — S ti úgy hiszitek. No jó. Csakhogy most nem csücsül, mert itt garázdálkodik. — Ügy mutatkoz. — Márpedig, ahogy én tu­dom, a borjút nem lehet ne­ki otthagyni, hacsak nem csücsül másvalaki a helyébe, hogy őrizze. Első nap az iskolában Tegnap, hosszú nyári pi­henés után, először szólal­tak meg az iskolák csen­gői. A nebulók még' nehe­zen adták meg magukat a kötelező rendnek, fegye­lemnek. Egyedül az első osztályosok ültek kissé megszeppenve, tágra nyílt szemekkel rácsodálkozva szokatlan környezetükre. A Békéscsabai 1-es számú Általános Iskolában úttö­rők, pedagógusok fogadták és kísérték osztályukba a szülőkkel érkező első osztá­lyos apróságokat. Érezhe­tően mindenki azon igye­kezett, hogy átsegítse őket életük első nagy forduló­pontján. A gyulai román tanítási nyelvű általános iskola és gimnázium öreg falai kö­zött vidáman kergetőztek az első szünet örömeit élvező gyerekek. A 17 legkisebb és a 47 első gimnazista a többitől elkülönülve, cso­portokba verődve ismerke­dett az iskolával. Sarkadon, az Ady Endre Gimnázium és Postaforgal­mi Szakközépiskolában csend fogadott bennünket. A diákok kéthetes őszi munkával kezdik az új tanévet. Az iskola diákjai­nak egyik fele a békés­csabai Barneválnál, másik fele pedig Pósteleken, a konzervgyárban dolgozik. A dobozi általános isko­lában megható kép foga­dott bennünket. Az első környezetismeret-órán a ta­nító néni vezetésével a kis elsősök az iskola központi épületével ismerkedtek. (El­ső képünk.) Bejárták az osztályokat, rácsodálkoztak a rajzszaktanterem falaira kifüggesztett szép festmé­nyekre, hímzésekre, s szót­lanul, lábujjhegyen lépked­ve ballagtak körbe az osz­tályon. Tóth Józsefné, az első a osztály tanító né­nije minden alkalommal gondosan figyelmeztette a gyerekeket az üdvözlés és tiszteletadás szép szabályai­ra. Számukra a szoktatás napjai ezek. Dobozon ép­pen ebben az évben érezhe­tő a demográfiai mélypont. Tíz év távlatában most van a legkevesebb elsős, de jövőre már majdnem a jelenlegi létszám duplája várható. Búcsúzáskor jó munkát, jó tanulást kívántunk a kis­diákoknak és pedagógusaik­nak. B. S. E. Az első szünet öröme — Az úgy van. — Akkor hát ki csücsül ott? — Aki kiengedte — mond­ta vigyorogva Martin —, így mondják. — Aki kiengedte? — szólt a kis ember megjátszott ál- mélkodással. — Ott is csü­csül, meg itt is? És sört iszik?! Hát ez meg hogy le­het? — Felemelte a korsót, és kiitta. Az utolsó cseppig. S mind e sok sör a szemében nevetett egyszerre. — Sehogy — felelt előbbi kérdésére, s lecsattant az üres korsó a maiakart lapra. A dolog világos volt. Az asztal megelevenedett. Az emberek a sörük után nyúl­tak, sőt egyik-másik nevetett is. — No, és ha elhoztad ma­gaddal kincset? — Emberfia! — kiáltott a trafikos. — Az nem lehet, azt ti is tudjátok. Élete vé­géig ott kell neki csücsülni. — Az egyszer igaz. Sandi tisztára mosva ült a többi közt, teljes békesség­ben. S a következő rundót Králik Franyo rendelte. Aztán már Sandi el tudta magyarázni nyugodtan, hogy áll a dolog. — Az az igazság, a hét bükkfánál ott voltam én csakugyan, de én ott az ég­világon egyebet nem talál­tam, mint követ, meg zúz- mót, meg tüskebozótot. El is jöttem üres kézzel. Marisa meg Teréza pedig még odá­ig se jöttek, faképnél hagy­tak. Ez így volt... Egyéb­ként a bajok elérik az em­bert. Engem is, mást is, min­denkit. Nem kell ahhoz sem­mi. Az év első orosz nyelvi órája a gyulai román tanítási nyelvű iskolában (Folytatjuk) ! Az érkezés pillanatai a békéscsabai 1. számú iskolában

Next

/
Thumbnails
Contents