Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-28 / 229. szám
1978. szeptember 28., csütörtök CH3Ü033 Folytatódnak a békés-tarhosi zenei napok Kedden délután Békésen, a városi tanács vb-termében a békés-tarhosi baráti kör intéző bizottsága ülést tartott, és megvitatta a zenei napok 1981-ig terjedő programtervezetét. Az ülésen részt vett Gulyás György karnagy és dr. Csende Béla, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője is. A megjelenteket Vámos László, a békési Városi Tanács elnök- helyettese köszöntötte, majd Puskás László, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője értékelte az idei, II. békés-tarhosi zenei napok eseményeit. Az intéző bizottság részletesen megtárgyalta a benyújtott programtervezetet, többen — közöttük Gulyás György karnagy, dr. Csende Béla és mások — hangsúlyozták, hogy a békés-tarhosi zenei napok eseménysorozatát továbbra is az országos közérdeklődés középpontjában kell tartani, hiszen lehetőségei más, az ország különböző táján már szintén hagyományos zenei napokénál semmivel sem kisebbek, vagy szűkkörűb- bek. Megállapították a hozzászólók, hogy a zenei napok célja a tarhosi .hagyományok továbbélése, a zenekultúra terjesztése. A programtervezet szerint jövőre Tarhosi est elnevezéssel a győri filharmonikusok és a debreceni Ko- dály-kórus ad hangversenyt a zenepavilonban, megrendezik Csukás István és Pri- bojszky Mátyás citeramű- vész közös estjét, ősbemutatóként viszik színre — a Gyulai Várszínház közreműködésével — Szokolay Sándor Csalóka Péter című meseoperáját. A következő évben, 1980-ban a hangszeresek I. tarhosi versenye lesz jelentős esemény Békés város nagy díjáért, és a Gulyás György által alapított Tar- hosi-díjért. Azt még ezután döntik el, hogy milyen jellegű hangszeres versenyeket hirdessenek meg, és kik vehetnek részt ezeken a versenyeken? Az 1980-ban rendezendő esti hangversenyek sorában megrendezik Mező László csellóművész és Kocsis Zoltán zongoraművész estjét, a verseny győzteseinek hangversenyét. 1981-ben a IV. békés-tarhosi zenei napok alkalmával országos kórusversenyt hirdetnek. Mindkét évben számos művészetpolitikai program, találkozó és tanácskozás lesz, és megrendezik a baráti kör közgyűléseit is. (S) I Dalok, táncok Penzából A Szovjetunió messzi tájainak üzenetét, dalait, táncait hozta el nekünk ezekben a napokban testvérmegyénk, Penza szakszervezeti népi együttese. Kedden este a gyulaiak látták először a megyében a színpompás ruhákban felvonuló zenekart, kórust, és tánccsoportot. A Szúra-parti város küldöttei műsoruk első részét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója emlékének szentelték. A műsorközlő, Olga Asztafjeva a vendéglátók tiszteletére magyarul idézte a múltat, beszélt az orosz nép küzdelméről, győztes háborújáról, hős apáik örök emlékezetéről, majd a történelem viharos napjairól zengett a kórus éneke. Szovjet költők verseire Oktyabr Grisin, az együttes művészeti vezetője, a Szovjetunió érdemes művésze írt zenét. Mélyről fakadó igaz fájdalom szólt a nők és férfiak dalából, amikor a cári korszak kegyetlenségéről, a nép nyomoráról énekeltek. A megváltozott életet, a felszabadulás boldogságát lágy líraiságú dallamok és erőt sugárzó pattogó ritmusok idézték. A tánckarral a műsor második részében találkoztunk. Utánozhatatlan bájjal forogtak, pörögtek a lányok, bravúros ügyességgel lendültek a magasba a fiúk a Fiatalok táncában, melyet Alekszej Budanov állított színpadra. A Borisz Nyikityin által betanított Kadriltánc Poinából ritkán látott táncos humorral ajándékozta meg a nézőket. Mindnyájunk véleménye az, hogy a tánckart szívesen láttuk volna még többször is a színpadon! Az együttes minden mű- sorszámából kitűnt, hogy fegyelmezett művészi közösség az övék. A nagy tehetségű szólista, a táncos és a kórus elválaszthatatlan kiegészítői egymásnak. Különös élményt jelentett az orosz népdalok előadásakor, hogy a zenészek milyen különleges hangzásokat csalnak elő a számunkra ismeretlen fúvós és pengetős hangszerekből... O. Grisin dalaiban tovább élnek az orosz népzene hagyományai, a penzai tájakról szóló műve pedig elénk varázsolta a sárguló búzatáblákat, a szorgalmas penzai emberek életét és munkáját. A kórus karmester nélkül énekelt jól és tisztán, mindvégig olyan átéléssel, ahogyan az orosz paraszt átéli dalaiban gond- ját, bánatát és örömét. Énekeik közül a legtovább megmarad emlékezetünkben az Itt fut a postaszán című, amelyet A. Matkov énekelt, a Szergej Jeszenyin versére írt Levél az anyámhoz című dal a Lucskov házaspár előadásában, s A házalók című orosz népdalfeldolgozás V. Laktajeva és A. Matkov tolmácsolásában. A gyulaiak virágkosara és a közönség tapsa köszöntötte a műsor végén az együttest: O. Grisin művészeti vezetőt, a karmester Ljubov Szizo- vát, a balettmestert, Vaszilij Szomolkint, s a népi együttes vezetőjét, Valerij Lakta- jevet. A penzai szakszervezeti együttes tegnap délután Békéscsabán, a Jókai Színházban lépett fel a fegyveres erők napjának ünnepségén, ma szeptember 28-án a me- zőberényi művelődési központban, pénteken a nagy- szénási, szombaton pedig a mezőkovácsházi művelődési központban szerepelnek. B. Zs. SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regén/ 56. Sandi figyelte ezt a szájat, már a szavak váltása alatt is figyelte, s az arcot, az arcra ráhúzódó szürke árnyékot, ahogy kioltja a szemekből is a gúnyt. Mintha a himlőhelyek megnőttek és szétterjedtek volna. — Na, isten megáldja, használják a vasalót egészséggel! — búcsúzott a trafi- kos. Fürgén és nagyon vidáman távozott. Végképp megbizonyosodott róla, hogy a török kincs megvan — a föld rejtekében. Ha pedig ott van, akikor nincs baj. Ö még azt megtalálhatja! Tele volt bizakodással,! s új lelkesedéssel. A csend pedig legsúlyosabban Matej házán ült. És visszhangzott, ahogy Matej a füves udvaron, a beteg lábát mereven előrenyújtva, a deszkát dobálta. Felszabdalta az ólnak, és dobálta, egyre dobálta. Hogy hangot halljon a csendben. Az alattomos csendben. Mert alattomos volt e napok csendje, nem pedig álmos, mint a külső szem felületes érzékelése szerint. Matej udvara kongott. Mint az üres üvegverem, hol nincs már élet. A holtak jég- birodalma. De Matej nem adta fel. Megsimogatta a gyönge, zöld füvet. Nézte, mint hajol meg bársonya a tenyere alatt. S mikor felemeli a tenyerét, mint kel fel újra. S már csillog egyenesen, ruganyosán, bársonyosan a fürdető napban. Nézte a füvet, és elgondolkozott a fű természetéről. Aztán hajigálni kezdte megint a deszkát, csak úgy csattant. És nem vette észre az embert az udvaron, a háta mögött, csak amikor meg- • szólalt. Mert nem is várta. • Hetek óta. — Hűha, de dühös vagy! • Matej összerezzent, s mikor hátrafordult, arca elárulta meglepődését, s utána mindjárt lelkének sírós szabadulását a nagy kő alól. Fekete borostái mélyén remegett a meglágyult szája, természetellenesen összehúzott szeme nedvesen csillogott. mint imént a tenyere alól szabadult fűszál. — Ján! — szólott. — Hogy te jössz ide? A hang is olyan volt, mint a száj, amely képezte: lágy és reszketeg. — Jöttem lábamon. — S ; legyintett Ján, mintegy elüt- S ve a dolgot, a maga elérzé- : kenyüléséről, nehogy árul- 5 kodjon, a szemét is kacsin- ! tóra állította. — Nem te félsz bélpoklos- ■ tói? — Már Matej is neve- • tett. — Dolgom volt sok — ma- • gyarázkodott Ján újabb le- ! gyintés után. — összegyűlt : neked sok parketta. Matej fölállt, mosolygott. ■ Leverte magáról a forgácsot. : S kiáltott egy nagyot. Vidám : rikkantás volt inkább : — Anyjuk, hé! Teréza kinézett, s csodál- ; kozó arca mindjárt kerekre : derült. (Folytatjuk) A penzai együttes bemutatkozásának néhány emlékezetes pillanatát örökítettük meg képeinkkel. Tudósításunk alatti első képünk: dr. Takács Lőrinc, Gyula város Tanácsának elnöke köszöntötte a penzai művészegyüttest és vezetőit. Mellette egy hangulatos mozzanatot látunk a Fiatalok táncából Legalsó felvételünkön a kórus tagjai orosz körtáncot járva énekelnek. A különlegesen szép mozgással komponált táncot A. Klimov elképzelései alapján mutatták be az énekesek A Szúra-parti üzenet elért hozzánk. A testvérmegye 100-tagú együttese hozta barátsággal és örömmel Fotó: Gál Edit Megbékélés Emlékek egy falu életéből. Egy olyan faluéból, amelyet így jellemzett az egyik — már nem ott élő — lakosa: a népek országútja volt. Gsávoly, ez a szeged-bajai út menti község Árpád-kori település, létét 1198-ig vezeti vissza a krónika. Többször elpusztult a történelem során, és újjáéledésére mindig máshonnan telepítették be. Jó kétszáz évvel ezelőtt dél- szlávokat — bunyevácokat — hozott a földesúr, majd kevéssel utóbb nagyobb számban németeket, az alig megmaradt magyar lakosság közé. A németek lettek túlsúlyban és rövid idő alatt nemcsak számban, de gazdaságilag is, úgyhogy ők uralták a falut. Ez a helyzet hosszú időre alapvetően meghatározta az ottaniak életét. De a gazdasági függés mellett — mint majd minden vegyes lakosságú községben vagy városban annakidején, itt is — éles ellentét, vita, elkülönülés, gőg és lenézés közepette éltek az emberek. Időnként szinte elviselhetetlen körülmények között. Vallási és nemzetiségi türelmetlenség akkora volt, hogy a gyerekek sem hagytak nyugtot egymásnak. Az évszázados ellenségeskedés mindennapi — mondhatni megszokott formája kétszer egészen válságosra fordult: a volksbundos idők alatt ós a felszabadulás után közvetlenül. A kitelepítéskor. Ez utóbbi megint csak kétszeresen érintette a falut. A német ajkú lakosság felének egyik napról a másikra történt kényszerű távozása ég a Szlovákiából áttelepített magyarok megérkezése miatt. A megrázkódtatásokkal teli időszakot lassan átvészelve, a közös gazdálkodás útjára — először ahány nemzetiség, annyi szövetkezet — lépő falu lakói a szocializmus építésével együtt, egymással megbékélve, ösz- szeszokva nyugodt légkörben kezdtek élni. S ma már csak az emléke maradt meg a réginek. Egyórás dokumentumjátékot mutatott be szombaton a rádió Csávolyról, a Prix Italia 30. évfordulója alkalmából, ugyanis Maráz László, a Megbékélés alkotója ezen a legrangosabb rádiós és televíziós nemzetközi versenyen az olasz sajtó díját nyerte el nemrég. Egy lakodalom a keret. Folyik a falusi szokások szerinti versesjátékos nagy esemény, viszik a menyasszony ágyát, aztán a vőlegényes háztól elindul a menet kikérni a menyasz- szonyt, akit érzékeny búcsúztatás után meg is kapnak, hogy oltár elé kísérjék, s utána vígan elüljék, táncolják magát a lakodalmat. A víg nóta- és muzsikaszót, a rigmusokat időnként megszakítja a násznépből egy- egy ember emlékezése. Először a régi tanító mondja a község krónikáját, majd ahogy a hangulat emelkedik, a válságosra fordult, elmúlt idők szenvedői beszélnek az akkori eseményekről. Szomorú, sőt tragikus eseteket. A saját sorsukat. Olyan németek, akik tévedésből, vagy rosszakarat miatt kerültek 1947-ben a kitelepítettek közé, de sok viszontagság után mégis — kitoloncolás, szökés, bújkálás dacária — a faluban maradtak. Nem tudtak másutt élni. Aztán felvidéki magyarom mondták el, miket éltek át 1948-ban, hogyan kellett eljönniük testvéreket is otthagyva, s hogyan leltek később új otthont itt, ahol előbb idegen, sőt betolakodóként kezelték őket. De azt is hozzátették, hogy a múlt — elmúlt. S hogy ez mennyire igaz, azt a szépen komponált dokumentumjáték Asztalos János és Gyuics Jolánka házasságkötésével dokumentálta. Vass Márta
