Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-28 / 229. szám

1978. szeptember 28., csütörtök CH3Ü033 Folytatódnak a békés-tarhosi zenei napok Kedden délután Békésen, a városi tanács vb-termében a békés-tarhosi baráti kör intéző bizottsága ülést tar­tott, és megvitatta a zenei napok 1981-ig terjedő prog­ramtervezetét. Az ülésen részt vett Gulyás György karnagy és dr. Csende Béla, a Békés megyei Tanács mű­velődésügyi osztályának he­lyettes vezetője is. A megje­lenteket Vámos László, a békési Városi Tanács elnök- helyettese köszöntötte, majd Puskás László, a városi ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője értékelte az idei, II. békés-tarhosi zenei napok eseményeit. Az intéző bizottság részle­tesen megtárgyalta a benyúj­tott programtervezetet, töb­ben — közöttük Gulyás György karnagy, dr. Csende Béla és mások — hangsú­lyozták, hogy a békés-tarho­si zenei napok eseménysoro­zatát továbbra is az orszá­gos közérdeklődés közép­pontjában kell tartani, hi­szen lehetőségei más, az or­szág különböző táján már szintén hagyományos zenei napokénál semmivel sem kisebbek, vagy szűkkörűb- bek. Megállapították a hoz­zászólók, hogy a zenei na­pok célja a tarhosi .hagyo­mányok továbbélése, a ze­nekultúra terjesztése. A programtervezet sze­rint jövőre Tarhosi est elne­vezéssel a győri filharmo­nikusok és a debreceni Ko- dály-kórus ad hangversenyt a zenepavilonban, megren­dezik Csukás István és Pri- bojszky Mátyás citeramű- vész közös estjét, ősbemuta­tóként viszik színre — a Gyulai Várszínház közre­működésével — Szokolay Sándor Csalóka Péter című meseoperáját. A következő évben, 1980-ban a hangsze­resek I. tarhosi versenye lesz jelentős esemény Békés vá­ros nagy díjáért, és a Gulyás György által alapított Tar- hosi-díjért. Azt még ezután döntik el, hogy milyen jel­legű hangszeres versenyeket hirdessenek meg, és kik ve­hetnek részt ezeken a ver­senyeken? Az 1980-ban ren­dezendő esti hangversenyek sorában megrendezik Mező László csellóművész és Ko­csis Zoltán zongoraművész estjét, a verseny győztesei­nek hangversenyét. 1981-ben a IV. békés-tarhosi zenei na­pok alkalmával országos kó­rusversenyt hirdetnek. Mindkét évben számos mű­vészetpolitikai program, ta­lálkozó és tanácskozás lesz, és megrendezik a baráti kör közgyűléseit is. (S) I Dalok, táncok Penzából A Szovjetunió messzi tá­jainak üzenetét, dalait, tán­cait hozta el nekünk ezek­ben a napokban testvérme­gyénk, Penza szakszervezeti népi együttese. Kedden este a gyulaiak látták először a megyében a színpompás ru­hákban felvonuló zenekart, kórust, és tánccsoportot. A Szúra-parti város kül­döttei műsoruk első részét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója emlékének szentelték. A mű­sorközlő, Olga Asztafjeva a vendéglátók tiszteletére ma­gyarul idézte a múltat, be­szélt az orosz nép küzdel­méről, győztes háborújáról, hős apáik örök emlékezeté­ről, majd a történelem vi­haros napjairól zengett a kórus éneke. Szovjet költők verseire Oktyabr Grisin, az együttes művészeti vezetője, a Szovjetunió érdemes mű­vésze írt zenét. Mélyről fa­kadó igaz fájdalom szólt a nők és férfiak dalából, ami­kor a cári korszak kegyet­lenségéről, a nép nyomorá­ról énekeltek. A megválto­zott életet, a felszabadulás boldogságát lágy líraiságú dallamok és erőt sugárzó pattogó ritmusok idézték. A tánckarral a műsor má­sodik részében találkoztunk. Utánozhatatlan bájjal forog­tak, pörögtek a lányok, bra­vúros ügyességgel lendültek a magasba a fiúk a Fiatalok táncában, melyet Alekszej Budanov állított színpadra. A Borisz Nyikityin által be­tanított Kadriltánc Poinából ritkán látott táncos humor­ral ajándékozta meg a né­zőket. Mindnyájunk vélemé­nye az, hogy a tánckart szí­vesen láttuk volna még többször is a színpadon! Az együttes minden mű- sorszámából kitűnt, hogy fe­gyelmezett művészi közös­ség az övék. A nagy tehet­ségű szólista, a táncos és a kórus elválaszthatatlan ki­egészítői egymásnak. Külö­nös élményt jelentett az orosz népdalok előadásakor, hogy a zenészek milyen kü­lönleges hangzásokat csal­nak elő a számunkra isme­retlen fúvós és pengetős hangszerekből... O. Grisin dalaiban tovább élnek az orosz népzene hagyományai, a penzai tájakról szóló mű­ve pedig elénk varázsolta a sárguló búzatáblákat, a szor­galmas penzai emberek éle­tét és munkáját. A kórus karmester nélkül énekelt jól és tisztán, mindvégig olyan átéléssel, ahogyan az orosz paraszt átéli dalaiban gond- ját, bánatát és örömét. Éne­keik közül a legtovább meg­marad emlékezetünkben az Itt fut a postaszán című, amelyet A. Matkov énekelt, a Szergej Jeszenyin versére írt Levél az anyámhoz című dal a Lucskov házaspár elő­adásában, s A házalók című orosz népdalfeldolgozás V. Laktajeva és A. Matkov tol­mácsolásában. A gyulaiak virágkosara és a közönség tapsa köszöntötte a műsor végén az együttest: O. Grisin művészeti vezetőt, a karmester Ljubov Szizo- vát, a balettmestert, Vaszilij Szomolkint, s a népi együt­tes vezetőjét, Valerij Lakta- jevet. A penzai szakszervezeti együttes tegnap délután Bé­késcsabán, a Jókai Színház­ban lépett fel a fegyveres erők napjának ünnepségén, ma szeptember 28-án a me- zőberényi művelődési köz­pontban, pénteken a nagy- szénási, szombaton pedig a mezőkovácsházi művelődési központban szerepelnek. B. Zs. SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regén/ 56. Sandi figyelte ezt a szájat, már a szavak váltása alatt is figyelte, s az arcot, az arcra ráhúzódó szürke ár­nyékot, ahogy kioltja a sze­mekből is a gúnyt. Mintha a himlőhelyek megnőttek és szétterjedtek volna. — Na, isten megáldja, használják a vasalót egész­séggel! — búcsúzott a trafi- kos. Fürgén és nagyon vidá­man távozott. Végképp meg­bizonyosodott róla, hogy a török kincs megvan — a föld rejtekében. Ha pedig ott van, akikor nincs baj. Ö még azt megtalálhatja! Tele volt bizakodással,! s új lelkesedéssel. A csend pedig legsúlyo­sabban Matej házán ült. És visszhangzott, ahogy Matej a füves udvaron, a beteg lábát mereven előre­nyújtva, a deszkát dobálta. Felszabdalta az ólnak, és dobálta, egyre dobálta. Hogy hangot halljon a csendben. Az alattomos csendben. Mert alattomos volt e na­pok csendje, nem pedig ál­mos, mint a külső szem fe­lületes érzékelése szerint. Matej udvara kongott. Mint az üres üvegverem, hol nincs már élet. A holtak jég- birodalma. De Matej nem adta fel. Megsimogatta a gyönge, zöld füvet. Nézte, mint hajol meg bársonya a tenyere alatt. S mikor felemeli a tenyerét, mint kel fel újra. S már csil­log egyenesen, ruganyosán, bársonyosan a fürdető nap­ban. Nézte a füvet, és elgondol­kozott a fű természetéről. Aztán hajigálni kezdte megint a deszkát, csak úgy csattant. És nem vette észre az embert az udvaron, a há­ta mögött, csak amikor meg- • szólalt. Mert nem is várta. • Hetek óta. — Hűha, de dühös vagy! • Matej összerezzent, s mi­kor hátrafordult, arca elárul­ta meglepődését, s utána mindjárt lelkének sírós sza­badulását a nagy kő alól. Fekete borostái mélyén re­megett a meglágyult szája, természetellenesen összehú­zott szeme nedvesen csillo­gott. mint imént a tenyere alól szabadult fűszál. — Ján! — szólott. — Hogy te jössz ide? A hang is olyan volt, mint a száj, amely képezte: lágy és reszketeg. — Jöttem lábamon. — S ; legyintett Ján, mintegy elüt- S ve a dolgot, a maga elérzé- : kenyüléséről, nehogy árul- 5 kodjon, a szemét is kacsin- ! tóra állította. — Nem te félsz bélpoklos- ■ tói? — Már Matej is neve- • tett. — Dolgom volt sok — ma- • gyarázkodott Ján újabb le- ! gyintés után. — összegyűlt : neked sok parketta. Matej fölállt, mosolygott. ■ Leverte magáról a forgácsot. : S kiáltott egy nagyot. Vidám : rikkantás volt inkább : — Anyjuk, hé! Teréza kinézett, s csodál- ; kozó arca mindjárt kerekre : derült. (Folytatjuk) A penzai együttes bemutatkozásának néhány emléke­zetes pillanatát örökítettük meg képeinkkel. Tudósítá­sunk alatti első képünk: dr. Takács Lőrinc, Gyula város Tanácsának elnöke köszöntötte a penzai művészegyüttest és vezetőit. Mellette egy hangulatos mozzanatot látunk a Fiatalok táncából Legalsó felvételünkön a kórus tagjai orosz körtáncot járva énekelnek. A különlegesen szép mozgással kompo­nált táncot A. Klimov elképzelései alapján mutatták be az énekesek A Szúra-parti üzenet elért hozzánk. A testvérmegye 100-tagú együttese hozta barátsággal és örömmel Fotó: Gál Edit Megbékélés Emlékek egy falu életéből. Egy olyan faluéból, amelyet így jellemzett az egyik — már nem ott élő — lakosa: a népek országútja volt. Gsávoly, ez a szeged-bajai út menti község Árpád-kori te­lepülés, létét 1198-ig vezeti vissza a krónika. Többször elpusztult a történelem so­rán, és újjáéledésére mindig máshonnan telepítették be. Jó kétszáz évvel ezelőtt dél- szlávokat — bunyevácokat — hozott a földesúr, majd kevéssel utóbb nagyobb számban németeket, az alig megmaradt magyar lakosság közé. A németek lettek túl­súlyban és rövid idő alatt nemcsak számban, de gaz­daságilag is, úgyhogy ők uralták a falut. Ez a helyzet hosszú időre alapvetően meg­határozta az ottaniak életét. De a gazdasági függés mel­lett — mint majd minden vegyes lakosságú községben vagy városban annakidején, itt is — éles ellentét, vita, elkülönülés, gőg és lenézés közepette éltek az emberek. Időnként szinte elviselhetet­len körülmények között. Val­lási és nemzetiségi türelmet­lenség akkora volt, hogy a gyerekek sem hagytak nyug­tot egymásnak. Az évszázados ellenséges­kedés mindennapi — mond­hatni megszokott formája kétszer egészen válságosra fordult: a volksbundos idők alatt ós a felszabadulás után közvetlenül. A kitelepítés­kor. Ez utóbbi megint csak kétszeresen érintette a falut. A német ajkú lakosság felé­nek egyik napról a másikra történt kényszerű távozása ég a Szlovákiából áttelepí­tett magyarok megérkezése miatt. A megrázkódtatások­kal teli időszakot lassan át­vészelve, a közös gazdálko­dás útjára — először ahány nemzetiség, annyi szövetke­zet — lépő falu lakói a szo­cializmus építésével együtt, egymással megbékélve, ösz- szeszokva nyugodt légkörben kezdtek élni. S ma már csak az emléke maradt meg a réginek. Egyórás dokumentumjáté­kot mutatott be szombaton a rádió Csávolyról, a Prix Italia 30. évfordulója alkal­mából, ugyanis Maráz Lász­ló, a Megbékélés alkotója ezen a legrangosabb rádiós és televíziós nemzetközi ver­senyen az olasz sajtó díját nyerte el nemrég. Egy lako­dalom a keret. Folyik a fa­lusi szokások szerinti verses­játékos nagy esemény, viszik a menyasszony ágyát, aztán a vőlegényes háztól elindul a menet kikérni a menyasz- szonyt, akit érzékeny bú­csúztatás után meg is kap­nak, hogy oltár elé kísérjék, s utána vígan elüljék, tán­colják magát a lakodalmat. A víg nóta- és muzsikaszót, a rigmusokat időnként meg­szakítja a násznépből egy- egy ember emlékezése. Elő­ször a régi tanító mondja a község krónikáját, majd ahogy a hangulat emelkedik, a válságosra fordult, elmúlt idők szenvedői beszélnek az akkori eseményekről. Szomo­rú, sőt tragikus eseteket. A saját sorsukat. Olyan néme­tek, akik tévedésből, vagy rosszakarat miatt kerültek 1947-ben a kitelepítettek közé, de sok viszontagság után mégis — kitoloncolás, szökés, bújkálás dacária — a faluban maradtak. Nem tud­tak másutt élni. Aztán fel­vidéki magyarom mondták el, miket éltek át 1948-ban, hogyan kellett eljönniük testvéreket is otthagyva, s hogyan leltek később új ott­hont itt, ahol előbb idegen, sőt betolakodóként kezelték őket. De azt is hozzátették, hogy a múlt — elmúlt. S hogy ez mennyire igaz, azt a szépen komponált do­kumentumjáték Asztalos Já­nos és Gyuics Jolánka há­zasságkötésével dokumentál­ta. Vass Márta

Next

/
Thumbnails
Contents