Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
Barátaink életéből 1978. szeptember 24., vasárnap Miniváros vagy maxifalu? A Szovjetunióban egyre több iparvállalat telepíti vidékre, községekbe és falvakba üzemeit vagy üzemrészeit, hogy tehermentesítse a modern városokat, az ipari központokat. Vajon minivárossá alakul-e az a falu, ahova ipar kerül? Nevezhetjük-e továbbra is községnek, amikor a lakosság nagyobb része vasas-, szerelő- vagy gépipari munkás? Latin-dmerika szabad földje: Kuba " " '™ 11 11 F 111 flz írástudatlanság felszámolása A dél-kazahsztáni területi központtól, Csimkenttől 35 kilométerre a Tien-San hegység nyúlványainál épült szép községben hatalmas gépgyár épületei magasodnak. A Szovjetunióban csak itt készülnek komplett vízellátó berendezések a távol eső legelők és állattenyésztő-telepek ellátására. Az ott gyártott különféle szivattyúállomások, kútásó gépek, vízkiviteli művek megtalálhatók Irakban és Etiópiában, Mongóliában és Kubában, Vietnamban és Algériában, Peruban, Bulgáriában és egy sor más országban. A gyár évente több mint 20 ezer különféle gépet gyárt kitűnő minőségben, s különösebb reklám nélkül is alig győzik teljesíteni a megrendeléseket, A gyárban 2350 ember dolgozik, zömében szakmunkások. A község ad otthont a gyárnak és biztosítja jórészt a munkáskezeket is. Az urbanizáció századában, amikor a városok óriási mágnesként vonzzák az embereket, hogyan lehet előteremteni a szükséges munkaerőt? A gyár megjelenésével nem válik-e várossá a község? Vlagyimir Panov, a gyár igazgatója így fogalmazott: — Miért igyekeznek az emberek a városba? Érdekesebb életre vágynak, összkomfortos lakásra, sokrétűbb szakmaválasztási lehetőségre, színházba akarnak járni, sportolni és így tovább. A város pedig ezt kínálja. De a városi életnek is megvannak a negatív oldalai. Akik visszatérnek a falvakba, azt mondják, hogy nem tetszett nekik a városi zaj, a szennyezett levegő, s az, hogy teljesen elszakadtak a földtől. A gyár vezetői és a szak- szervezet mindezt figyelembe veszi. A vállalat közelében 24 és 36 lakásos házakból felépült egy kényelmes lakótelep. Mások inkább kertes családi ház mellett döntöttek. A helyi tanács minden építkezni akarónak 0,07 hektár telket adott, választhattak a különféle típustervek között. A gyár építőanyaggal, gépekkel segített, elkészítette a vízvezetéket és bevezette a gázt. Ma 1500 dolgozó él ilyen kertes családi házakban. A községekben megjelentek a városi életmód jegyei. Szép helyen építették fel az óvodát, tágas, kényelmes szobákkal, sport- és zeneteremmel, két kis úszómedencével. Akik kinőnek az óvodákból, azokat zenei stúdió, balett-tanfolyam, szakkörök, gyermek népi zenekar várja. A gyár sportlétesítményében sportiskola működik. A gépgyáriak is gyakori látogatói a művelődési háznak és a sportteremnek. Minden 15. munkás tagja valamely amatőr együttesnek, a további 14-ből 10 szenvedélyes műsorlátogató. A művelődési házban gyakori vendégek hivatásos színházi együttesek, a könnyű műfaj képviselői. A gyári szakszervezet a színházkedvelőknek rendszeresen rendez utazásokat Csimkentbe vagy a 150 km-re levő Taskentba. A vidéki gyártelepítés nemcsak Kazahsztán sajátossága, elterjedt másutt is, például a Csuvasföldön, Ka- réliában is. Az egész országban munkaerőhiány van, s ezzel be lehet vonni a termelésbe azokat a parasztembereket is, akik nem akarnak megválni a falutól. Tulajdonképpen nem is érdekes, hogyan nevezik majd az új településeket, amelyekben egyesül a város kényelme és a falusi élet kötetlensége. Nyikolaj Maszlov (APN—KS) Penzai építők sikere A Penzeszkaja Pravda az első oldalon közli, hogy penzai építők nyerték a Szovjetunió építésügyi minisztériuma által hirdetett versenyt. A Tallinban tartott rendezvényre — Le- ningrádtól Vlagyivosztokig — összesen 33 építőipari vállalat küldte el képviselőit, akik magas szintű szakmai tudásukról és gyors munkájukról adhattak számot az ötnapos versenyben. A penzai építők hírnevét Nyikoláj Ivánovics Zaharov kollektívája öregbítette. Maga Ny. I. Zaharov 30 éve dolgozik a város különböző építkezésein, valamint a házgyári kombinátban. Ezt az ács, kőműves és vasbetonszerelő szakmával rendelkező brigádvezetőt joggal tartják kiváló mesternek. Munkatársai is megszerezték a négyes fokozatot, ami lehetővé tette, hogy ők is részt vegyenek az országos versenyben. Feladatuk közé tartozott: egy 82 négyzetméteres falfelület burkolása is, amelyet precízen és időre kellett megcsinálniuk. A penzai építőbrigád a megszabott időnél nyolc órával előbb fejezte be a munkát és ezzel jócskán megelőzte a leningrádiakat, akik egyébként a második helyet szerezték meg. Zaharov brigádja a kiváló munka elismeréseképpen megkapta a Szovjetunió építésügyi minisztériumának, valamint az építőmunkások szakszervezete központi bizottságának kitüntető okleveleit. NDK-hírek MÁGNESSZALAGOK, TÁROLÓK AZ ŰRHAJÓKON Immár hatodszor próbálták ki az űrhajók fedélzeti készülékei által mért , adatok vételére és adására az NDK-ban kifejlesztett mágnesszalag-tárolókat. A „Meteor” típusú szovjet meteorológiai űrállomáson felszerelt digitális mágnesszalag-tároló több mint másfél éve hibátlanul működik. A készülék előrelátható élettartama mintegy hat hónap. TROPIKUS MEZŐGAZDASÁGI TANSZÉK Az altenborgi agrármérnöki főiskolán és a lipcsei Kari Marx Egyetemen tropikus mezőgazdasági szakán eddig 44 fejlődő ország 600 szakembere tanult. Az altenborgi főiskolán, az ország egyetlen speciális tanszakán tizedik alkalommal ismerte el a tanári testület a vizsgázótok érdemeit. Az eddig diplomát kapott 200 hallgató legtöbbje ma már hazája vezető mezőgazda- sági szakembere. CSOMÓ NÉLKÜLI HALÁSZHÁLÓK A wiesenbadeni Egyesült Szövőgyár üzemegységében csomó nélküli halászhálót sikerült előállítani. A hálót nem csomózzák, hanem fűzik. Az eddig egyedülálló terméket a rostocki Tengeri Halászati Intézetben kísérletezték ki. Csomó nélkül a poliamid selyem 30 százaléka megtakarítható, és további előnye a fűzött kivitelnek, hogy a lyukméret jobban megfelel a nemzetközi halászati szabályoknak, mint a csomózott hálók esetében. (BUDAPRESS — PANORAMA) Amikor 1960 szeptemberében Fidel Castro bejelentette az ENSZ közgyűlésén, hogy 1961 „az oktatás éve” lesz Kubában, s egy év alatt leküzdik az írástudatlanságot, a világ némi hitetlenséggel fogadta a hírt. Igaz, hogy a kubai forradalom már sok „meglepetéssel” szolgált addig is. De mindenki tudta, hogy az analfabétizmus leküzdése bizonyos értelemben minden más feladatnál nehezebb. Hiszen a földreform, az államosítás, a honvédelem a nemzet túlnyomó többségének közvetlen érdeke: könnyen melléjük lehet állítani a tömegeket! Am el lehet-e fogadtatni a tanulás szükségét csaknem 980 ezer emberrel — a felnőtt lakosság csaknem 25%-ával —, akik fel sem tudják mérni, miért fontos ez nekik? Az analfabétizmus „tehetetlenségi nyomtékának” visz- szahúzó súlyát sok ország tapasztalata bizonyította. Például Mexikóé, ahol az 1910-es évektől több tucat országos kampány indult, de 1958-ban még mindig írástudatlan volt a lakosság 54%-a. Érthető hát, hogy világszerte némi kétely fogadta Kuba bejelentését... Annál osztatlanabb volt a nemzetközi elismerés 15 hónap múlva. Az 1961-es évben több mint 707 ezer ember tanult meg írni, olvasni, s így az analfabéták aránya Kubában — elsőként Latin-Ameri kában! — az összlakosság 3,9%-ára csökkent. Még Kuba ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy ez a forradalom „csodákra képes” ... Aligha lehet lebecsülni az írástudatlanság leküzdésének tényleges nehézségeit. De látni kell azt is: Kubában nem „csoda” történt. Az alfabetizáló kampány átütő sikere egyenesen következett a forradalom eredményeiből, légköréből, a nép és a vezetők bensőséges kapcsolatából. Érdemes hát szemügyre venni, hogyan születhetett meg ez a nagyszerű eredmény? E győzelem első oka abban is kifejezésre jutott, hogy ez a célkitűzés már 1960 őszén napirendre került: vagyis akkor, amikor a forradalom sok más tennivalója — legalábbis látszólag — fontosabb, sürgetőbb lett volna. Miért történt így? Nemcsak azért — bár ennek is nagy része volt benne —, mert a forradalmárok szent kötelességüknek tekintették népük kulturális felemelését is. Hanem azért is, mert ekkoriban — a forradalom előrehaladásának, a főellenséggel vívott harc rendkívüli kiéleződésének folyamatában — a győzelem nagymértékben azon múlott, mennyire szoros és megbonthatatlan a nép és a vezetők egysége. S báT igaz, hogy a tudatlanok tömegei is mélységes hittel, lelkesedéssel zárkóztak fel a Fidel vezette forradalmárok mellé, ők nem érték be eny- nyivel. Nemcsak népük hitére, szeretetére, szívére, hanem tudatos, alkotó részvételére — eszére — is számot tartottak. Azt akarták, valóban a nép politizáljon, s beleszólása a közügyekbe ne legyen formális. Ehhez azonban szakértelem is kell az odaadás mellett. Ezért kezdték meg a forradalmárok már a Sierra Maestrában paraszti származású harcostársaik tanítását; s ezért határozták el az 1959—60-as próbálkozások után, hogy egyetlen hatalmas erőfeszítéssel leküzdik az írástudatlanságot. Felhívásuk áradóan lelkes fogadtatásra talált. S ennek alapos oka volt. A tömegekhez először fordultak olyan vezetők Kubában, akik — mint Fidel Castro — így beszéltek: „Nem azt mondjuk a népnek: higgy! Azt mondjuk: olvass! A forradalom első két évében a szegények olyan hatalmas változások tanúi, részesei voltak, oly sokat kaptak a forradalomtól, hogy a tudásból mindeddig kisemmizettekben lázas akarat élt: „Meg kell érteni ezt a folyamatot, hogy többet is tehessenek érte!” Ehhez pedig — megértették — tanulniuk kellett. S így verbuválódott össze az a sok százezer fős „tanuló” tömeg — munkások, parasztok, háziasszonyok —, akik munká-. juk végeztével esténként órákon át görnyedtek füzeteik fölé, s rajzolgatták az első betűket. Sok olyan öreg volt köztük, akik eddig soha nem gondolták volna, hogy valaha életükben írástudók lesznek. S kik tanították őket? Hiszen a kulturálisan elmaradott Kuba — ,ahol a forradalom előtt a gyerekek százezreinek nem jutott iskola — alig 35 ezer szakképzett tanítót tudott csatasorba állítani: elenyészően keveset a csaknem 1 millió írástudatlanhoz. Ezért született a jelszó: „Ha tudsz, taníts! Ha nem tudsz, tanulj!” S jöttek az újdonsült tanítók: munkások, alkalmazottak, háziasszonyok, diákok — köztük nemcsak egyetemisták, középiskolások, hanem 10—12 éves elemi iskolások is —, akiknek műveltsége, végzettsége igencsak sokféle volt. Egy közös bennük: tudtak ími-olvasni, s készen voltak rá, hogy tudásukat átadják honfitársaiknak. A lelkesedés mellett persze gondos előkészületdere, szervezésre is szükség volt. Az írástudatlanok számának felmérése után Kuba első állami nyomdáig kezdte ontani a tankönyveket, szemléltető füzeteket. A napilapok is kivették részüket a tanításból; egyes cikkeik szókincse, sőt betűtípusa is a tanulók ismereteihez alkalmazkodott. A rádió, a tv naponta sugárzott olyan műsorokat, amelyek a tanulókat és a tanítókat segítették. S hatalmas társadalmi összefogás bontakozott ki. Az írás- tanítókat képzett pedagógusok készítették fel a tanításra, rövid módszertani tanfolyamokon. Aztán munkába álltak. Volt, aki munkahelyén, volt, aki lakása környékén tanított esténként ; de nagyon sok alfabetizáló brigád alakult arra, hogy távoli vidékeken, szétszórt paraszti településeket látogasson sorra, egy-egy faluban — nemegyszer egy magányos tanyán — osztva meg ismereteit a parasztokkal. A gyári munkások átvállalták vidéken tanító társaik feladatait is. Az írástanító bri* gádokba szerveződött fiatalok feladták a városi kényelmet, s zokszó nélkül viselték el a vidéki élet nehézségeit. Szüleik elfojtották szorongásukat, s elengedték őket. Pedig a vidéki vándor- tanító korántsem volt biztonságban ekkoriban! A külső-belső ellenség — a Playa Girón-i vereségen felbőszülve — kétségbeesetten igyekezett meghiúsítani a kampány sikerét. Nem egy vidéken fegyveres ellenforradalmi banditák ijesztgették, fenyegették a tanítókat és tanulókat egyaránt, nem riadva vissza a gyilkosságoktól sem. Az alfabetizáló kampánynak — mint a forradalmi harc előző szakaszainak — is voltak mártírjai, akik között 17 évesnél fiatalabbak is akadtak... összesen kb. 270 ezer tanító — köztük 100 ezer diák — több hónapos erőfeszítésének eredményeként, 1961. december 22-én, a' Forradalom Terén tartott nagygyűlésen ünnepélyesen „Írástudatlanságból Felszabadult Föld”-nek nevezték el Kubát. A kampány sikerének külső-belső hatása szinte felmérhetetlen volt. A kubai nép ismét megbizonyosodhatott önnön erejéről, győzelmi esélyéről. A nép és a vezetés egysége — amit a kampány fényesen bizonyított — figyelmeztetés volt Kuba ellenségei számára, akik még talán hittek a belső ellenforradalom lehetőségében. E politikai jelentőség mellett — amely 1961-ben nagymértékben segítette a szocialista útra tért Kuba pozícióinak megszilárdulását — természetesen szintén felbecsülhetetlen a kampány kulturális szerepe is. Ez nyitotta és alapozta meg a kubai kulturális forradalmat, amely a következő évtől kezdve új és új területekre terjedt ki, új és új eredményeket hozott, radikálisan átalakítva a forradalmi szigetország kulturális panorámáját. De ez már külön cikk tárgyra... Benkő Judit, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete A gépgyáriak gyakori látogatói a sportteremnek (Fotó: APN—KS) A „betűhadsereg” önkéntesei: felnőtteket tanítanak
