Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-23 / 225. szám
1978. szeptember 23., szombat Nem mindennapi ünnepségre került sor a közelmúltban Békéssámsonban. A község legidősebb asszonyának, özv. Bakos Józsefnének 100. születésnapját ünnepelték. Ott voltak a békéssámsoni Előre Tsz, az ÁFÉSZ, a HÓDIKÖT kihelyezett üzeme, a Hazafias Népfront, a helyi Vöröskereszt, a KISZ és az úttörők képviselői, az ünnepelt családtagjai, szocialista brigádok. A községi tanács részéről Zalai Mihály- né főelőadó üdvözölte a megjelenteket és köszöntötte a 100 éves Bakó Józsefnét, majd átadta a tanács ajándékait. Ezt követően a szocialista brigádok, a különböző munkahelyek képviselői is virággal, ajándékkal kedveskedtek. Az ünnepségen az úttörők és a HÖDIKÖT KISZ-szervezetének tagjai adtak műsort. Tanácsés vb-ülésekről jelentjük Gádoros öt napirendi pont szerepelt Gádoros nagyközség Tanácsának szeptember 22-én, tegnap délután megtartott ülésén. Elsőként Fábri István tanácselnök tájékoztatta a testület tagjait a tanácsnak a nem tanácsi szervekkel való kapcsolatáról, együttműködésükről. A napirendnek megfelelően ezután a gádorosi November 7. Tsz gazdasági eredményeiről, tevékenységéről szóló tájékoztatót vitatták meg. A November 7. Tsz meghatározó a község gazdasági, társadalmi életében. A közös gazdaság az idén a tervezettnél összesen tíz vagonnal több búzát takarított be és várhatóan kukoricából is több terem a tervezettnél. A tanácsülés következő témája az V. ötéves terv időszakára szóló helyi pénzügyi fejlesztési terv időarányos végrehajtása volt. Amint Tóth András vb-titkár jelentettem testületnek, e tervfeladatokat időarányosan végrehajtották, az elvárt ütemben fejlődik a község. Most kezdődött meg a nyolctantermes általános iskola kivitelezése, amely a jelenlegi tervidőszak egyik legjelentősebb beruházása Gádorosnak. Végül az önkéntes tűzoltóegyesület munkájáról szóló beszámolót hallgatta meg a tanácsülés, majd megvitatták és jóváhagyták 1 SZEMÉLYGÉPKOCSIK Kivételi sorszémr 1378. szeptember ZZ-ie Trabant Hycomat 7419 Trabant Limousin (Bp.) 15047 Trabant Limousin (Győr) 6310 Trabant Special (Bp.) 22105 Trabant Special (Győr) 12893 Trabant Combi (Győr) 1063 Trabant Combi (Bp.) 3571 Wartburg de Luxe 11924 Wartburg Limousin 10894 Wartburg de Luxe tolót. 4021 Wartburg Limousin tolót. 2546 Wartburg Tourist 3839 Skoda 105 — S 98106 Skoda 120 (Bp.) 3161 Skoda 120 (Debrecen) 1433 Skoda 120 (Győr) 1450 Zsiguli 2101 (Bp.) 96620 Zsiguli 2101 (Debrecen) 47374 Zsiguli 21011 (Bp.) 10661 Zsiguli 21011 (Debrecen) 6253 Zsiguli 2103 18264 Zsiguli Combi 12407 Polski Fiat 126 13248 Dacia 10735 Polski Fiat 1500 13768 Zaporozsec 27012 Moszkvics 2140 3257 a házszámtáblák kifüggesztésével kapcsolatos tanácsrendeletet. Orosháza Orosházán a városi tanács végrehajtó bizottsága tartott tegnap délután ülést. A fő napirend a helyi postahivatal beszámolója volt, amelyet Károlyi György hivatalvezető terjesztett elő. Orosháza belterületén két posta- hivatal működik: az 1-es számú, a „nagyposta” minden postai szolgáltatást ellát, a 2-es számú pedig csak felvételi szolgálatot teljesít. Az 1-es számú hivatal ösz- szesen 114 dolgozót foglalkoztat. Bár az új hírlapkézbesítői bérrendszer alkalmazása óta számottevően növekedett a kézbesítők átlagkeresete, a hivatal által biztosított átlagkereset így is elmarad az orosházi üzemek átlagbérezésétől. A hivatal dolgozóinak 90 százáléka szakképzett. Munkájukat nehéz körülmények között folytatják, hiszen a hivatal épülete már nem felel meg a mai forgalomnak. Szükség lenne átalakítására, de kapacitás hiányában nem akad kivitelező. Végleges megoldást ugyanakkor csak egy új épület jelenthet. A vb-ülés másik fő témája az orosházi szövetkezetek állami törvényességi felügyeletének tapasztalatairól szóló beszámoló volt. Köröstarcsa Köröstarcsán szintén tanácsülés volt tegnap délután. Az egyik fő napirendi pontként szerepelt az ÁFÉSZ kereskedelmi tevékenységéről szóló beszámolója. Az előterjesztés részletesen foglalkozott a község kereskedelmi hálózatának helyzetével, annak fejlesztésével, az áruellátás színvonalával és a jövedelmezőség alakulásával. A községben 13 kiskereskedelmi, 4 vendéglátó és egy felvásárlási egység szolgálja a lakosokat. Az üzletek meglehetősen korszerűtlenek, elavultak. Ennek ellenére megfelelő árukészlettel segítik a lakossági ellátást. A tervidőszak végéig a mezőberé- nyi ÁFÉSZ legnagyobb helyi beruházása a 342 négyzetméter alapterületű ABC- áruház és a 360 négyzetméteres vendéglátóipari egység lesz. A létesítmény-tervezése már folyik, a kereskedelmi komplexum építési költsége meghaladja majd a 8 millió forintot. » Egészségügyi tervezés, szervezés Nemzetközi tanácskozás Budapesten Jegyzőkönyv és feladatterv aláírásával zárult Budapesten a KGST-tagorszá- gok egészségügyi, tudományos-műszaki együttműködési tervének szervezési kérdéseivel foglalkozó nemzetközi szakértői értekezlet. A KSH Számítástechnikai Oktatási Központjában rendezett háromnapos eszmecserén az egészségügy távlati terveinek kidolgozásáról, a járó- és fekvőbetegellátás korszerűsítéséről, a gyógyintézeti hálózat fejlesztésének lehetőségeiről, tapasztalatairól, s mindezzel összhangban a szakemberképzés teendőiről tanácskoztak a bolgár, a csehszlovák, az NDK-beli, a szovjet és a magyar szakemberek. A tanácskozás előzményeiről és eredményeiről szólva Mányi Géza, az Egészségügyi Minisztérium szervezési, tervezési és információs központjának igazgatója, a magyar szakember- csoport vezetője elmondta, hogy a KGST egészségügyi állandó bizottságának koordinálásával az utóbbi években sikeres nemzetközi együttműködés bontakozott ki, például a gyógyászatban, a gyógyszerkutatásban, az orvosi műszergyártásban, s nem utolsó sorban az egészségügyi irányítás, tervezés, szervezés terén. Ez utóbbi témakör szakértői megosztásáról döntöttek. Eszerint — eddigi eredményeik alapján — a magyar szakemberek a gyermekgyógyászati ellátás, a bolgárok a belgyógyászat, az NDK-beliek a szülészet, nőgyógyászat, a szovjetek a szemészet, fül-, orr-, gégészet, s számos más orvosi szakterület hálózata fejlesztésének módozatait kutatják, s az elemző munka nyomán javaslatokat tesznek a távlati tervezés általánosítható módszereire, a várható feladatok megoldására. Az értekezlet külföldi résztvevői pénteken elutaztak Budapestről. Vizsgálatok az SZMT-nöbizottságok programjában A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának nőbizottsága szeptember 22-én, pénteken délután tartott értekezletet, melyen a következő tennivalókat beszélték meg. A nőbizottság foglalkozik a bölcsődei, óvodai és napközi ellátási gondokkal, a nők munkavédelmi helyzetének, a szakképzésüknek figyelemmel kísérésével az üzemekben és egyéb munkahelyeken. Külön figyelmet fordít az üzemekben dolgozó bizalmiak tevékenységére, hiszen általában az a tapasztalat, hogy sokkal több ebben a funkcióban a nők aránya, mint a férfiaké. Az SZMT-nőbizottság programjában szerepel, hogy az ifjúsági bizottsággal közösen dolgozzák ki a gyermekek nemzetközi éve megyei szakszervezeti eseményeinek szervezését, az ezzel kapcsolatos tervet. A munkavédelmi osztállyal közösen vesznek részt az üzemek éjszakai műszakjainak vizsgálatában, elsősorban azokon a munkahelyeken, ahol a foglalkoztatottak többsége nő. Az SZMT elnöksége elé kerülő témák előkészítésében is részt vesznek a nőbizottság tagjai. Így többek között a MEDOSZ területén, az ehhez tartozó munkahelyeken, a mezőgazdasági üzemekben vizsgálják a nőpolitikái határozat végrehajtásának tapasztalatait, vagy az elnökség elé kerülő „Gyermekélelmezés megyei tapasztalatai” című anyaghoz gyűjtenek adatokat, helyszíni tapasztalatokat. Mindezek a nőbizottság félévi munkatervében szerepelnek. A tanácskozáson részt vett és hozzászólt Nagy Im- réné, az MSZMP megyei bizottság nőreferense. Továbbképzés Magyarbánhegyesen A magyarbánhegyesi BAR- TÖV-nél 76 szak- és betanított munkás dolgozik, zömében nők. A családanyáknak eddig igen nagy gondot okozott a három műszakos munkabeosztás. Mivel a megyében nagy a keltetett csibe iránti igény, fejlesztik a vállalatot. Már elkészült az új keltető épülete, hamarosan megvásárolják a korszerű gépeket is. A rekonstrukció lehetővé teszi majd a dolgozók egy műszakos foglalkoztatását. Igen sokan szeretnének szakmunkásvizsgát tenni, ezért a vállalat „házhoz” hozza az iskolát. Ha a továbbtanulni vágyók száma elegendő lesz, a gyomai Mezőgazdasági Szakközépiskola tanárai tartanak majd itt előadásokat. Nyomozás a kunkapitány után A készülő új magyar tájszótár cédulái mindössze nyolc helyről (Ártánd, Békés, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hosszúpályi, Monos- torpályi, Nagyszalonta, Te- tétlen) rögzítik e szót, és néprajzi leírásokból is csak Biharugráról, Nagykerekiből és Pocsajról van rá adat Szeretnénk többet tudni róla (tehát a felsorolt helyekről is várunk leveleket!), s arról, hol ismerték még a kunkapitányt. Kérjük az olvasókat, válaszoljanak a következő kérdésekre, és a válaszokat küldjék el Mándoki László, 7601 Pécs, pl. 158 címre: 1. Kit neveztek kunkapitánynak? 2. Hol volt a helye (hol ült)? 3. Mi volt a szerepe, feladata? 4. Mikor volt utoljára kunkapitány? 5. Aki maga is volt kunkapitány, kérjük, írja meg milyen kérdéseket adott, illetve milyenekre kellett felelnie. A tények vonzásában llőtérbe került a dokumentum. Egyre in- I kább elfoglalja helyét az irodalomban, a filmen és úgy tűnik, a nagy- közönség mind jobban kezd megbarátkozni jelenlétével. Sőt, nemcsak megbarátkozik vele, hanem mindinkább igényli, sok tekintetben előtérbe helyezi az érdeklődési listán, Néhány évvel ezelőtt a veszprémi tévétalálkozón igen éles vita bontakozott ki a jelenlevő írók, rendezőkés kritikusok között, vajon a képernyőn milyenfajta alkotásé a jövő, a fiction, vagy a non fiction kerül-e közelebb a nagy nézőtömegek érdeklődéséhez. A vitában rendkívül határozottan érvelt az azóta sajnálatosan elhunyt Urbán Ernő amellett, hogy igenis nem a kitalált, nem a költött, hanem az élet valós elemeire épülő, a valóságot művészi szinten átszerkesztő játékokra van szükség. Érveléséhez néhány hét múlva letette az asztalra az azóta is felejthetetlen írott malaszt című dokumentum játékát. Ez az érv nyomós volt. És ha végigtekintünk az elmúlt néhány év televíziós produkcióin, úgy tűnik, a közönség körében elsősorban azok a művek keltették a legnagyobb érdeklődést, és legtöbb visszhangot, amelyek hasonló módon készültek, tehát valóságelemekből születtek, vagy pedig a korábbi, hagyományosabb dokumen- tumfilm-eszközökkel éltek. Csak példaként említjük meg Dömölky János Miért? című többszörös díjnyertes tévéfilmjét, vagy Bokor Péter Századunk című sorozatát, az importált művek közül a Rosenberg házaspár tragédiáját bemutató sorozatot és másokat. A rövidfilm műfajokban szintén tapasztalhatjuk, milyen nagy hatású egy-egy, mindennapjaink valamilyen kérdését érintő téma körüljárása, például a miskolci fesztiválon díjazott Hogy a lifttel menynyi baj van!, vagy Lakatos Vince tanyavilágot bemutató sorozata. De azt is, milyen érdeklődést kelt a Jogi esetek legtöbb, egyik adásából a másikba átmenő témája, ami valójában nem más, mint a jogi ismeretterjesztést szolgáló dokumentumjáték. És így tovább. A mozikban játszott kisfil- mek közül is a dokumentumfilmeket kíséri most kiemelt érdeklődés. Elég talán olyan dokumentumfilmre hivatkozni, mint az elmúlt esztendei Küldetés, amely bár sok tekintetben vitatható, de igen jó példa arra, hogy valóságos személy és annak gondjai, töprengései nagy tömegek érdeklődésére tarthatnak számot. Élénk vita bontakozott ki a Csatatér című, tavalyi mohácsi jubileumi ünnepségek kapcsán különböző nézeteket ütköztető )1 dokumentumfilm körül. És j négy és fél órás terjedelme ellenére is vitathatatlan a sikere Dárday István Filmregényének, amely tudvalévőén valóságos történeti szálak ötvözéséből készült igen sajátos eszközökkel. Túl is léphetünk gondolatmenetünkkel a televíziózás, vagy a filmművészet körein. Az irodalomban is egyre markánsabban jelentkezik a valóság, a dokumentumok, a tényirodalom iránti érdeklődés. Mind többen kíváncsiak a közvetlen múltra, a két világháború közötti időszakunkra, sőt a távolabbi múltra is, s ennek tudható be az ilyen témákat kínáló művek kiemelkedő sikere. A Magvető Könyvkiadó Tények és tanúk című sorozata okkal lett rendkívül népszerű, csakúgy mint a Kossuth Kiadónak Népszerű történelem című sorozata, és még jó néhány kiadványtípus. Az utóbbi években megmutatkozó történelmi tartalmú érdeklődés, részben a múlttal való őszinte szembenézés, részben a távolabbi múlt mind jobb megismerésének igénye serkenti a kiadókat ilyen művek fokozottabb megjelentetésére. Moziban, televízióban, könyvtárban és könyvesboltban, rádiójátékban, s mindenfelé, ahol csak lehet, az emberek keresik a választ a ma és a tegnap kérdéseire. A tegnapéra és a tegnapelőttére egyre többen. Történelmi tudatunk ellentmondásairól sok szó esett az elmúlt években, hiszen mind történelemtanításunkban, mind történelem- szemléletünkben adódtak a korábbi évtizedekben fonákságok és születtek azok következményeiként történelemismereti szakadékok, hiányosságok. A ránkzúduló újabb ismeretanyagok, például a publikált levéltári kutatások, a két világháború közötti időszak, valamint a második világháború, s az abban való részvételünk különböző forrásokból adódó, frissebb megismerése egyre élesebben világítanak rá az említett ismereti hiányokra, szakadékokra, s ez is indokolja, hogy mind többen fordulnak kiemelt érdeklődéssel olyan művek felé, amelyek az új tények ismeretében eddig megvála- szolatalannak, vagy tévesen megválaszoltnak tűnt kérdésekre megbízhatóbb feleletet ígérnek. A kortárs az összefüggéseket keresi, a fiatalabb érdeklődő egyáltalán az adatokat. A tények iránt érdeklődik mindenki. Ezért növekszik könyvkiadásunkban is a tényirodalom aránya. lényirodalom, doku- mentarista törekvés a I filmművészetben, a non fiction előretörése a képernyőn, mind azt az egészséges érdeklődést hivatottak kielégíteni, amely- lyel a ma embere a tények vonzásában él, és mind többet szeretne környezetéről, annak jelenéről és múltjáról megismerni. Benedek Miklós Az endrődi Lenin Termelőszövetkezet 1-es számú üzemegységének sertéstelepén az ott dolgozók nemrég arra lettek figyelmesek, hogy különös látogatója van a telepnek: egy vadkan. Értesítették a gyomai Kinizsi Vadásztársaságot, ahonnan Gálát Mihály vadászmester vállalta a megfigyelést. Hosszas, türelmes lesben állás után sikerült puskavégre kapni a hívatlan látogatót. A vadkan 100 kilogramm súlyú. Képünkön Gálát Mihályt látjuk, a leterített zsákmánnyal.