Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
O 1978. szeptember 19., kedd Sikeres vendégszereplés Eleken és Méhkeréken Hosszú időre tekint vissza az a kulturális kapcsolat, ami Békés és Arad megye között alakult ki. Legutóbb a Románia Szocialista Köztársaságból, közelebbről a Körös-Ki sjenőről érkezett Békés megyei vendégszereplésre egy 50 tagú amatőr művészegyüttes. Szombaton Kellen hangjával, szug- geszth lőadásmódjával nagy sikert íratott Ambrus Floare Fotó: Béla Ottó Eleken, a művelődési házban fogadta és üdvözölte az együttes vezetőit és tagjait Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint a nagyközség állami és társadalmi vezetői. Sókan voltak kíváncsiak a szomszédos nép kulturális kincseire, hiszen megtelt a művelődési ház színházterme. Elsőként az együttes zenekara mutatkozott be, és román népdalokat adott elő, majd sorra következtek a zenekari szólisták, a furulyá- sok, szaxofonosok, hegedűsök. A táncegyüttes a tájék népi ruháiban mutatta be műsorát, amelyen szerepeltek nadabi, craivai, ineui,---------------------}--------------s ibiui és a Maros menti táncok, de természetesen nem hiányoztak a magyar lakosság által őrzött táncok sem. Az együttesek mellett nagy sikert arattak az énekesek, Ambrus Floare, Mercea Maria, Muresan Floare, Szilá- di Josif és Patkó Stefán. Másnap, vasárnap este Méhkerékre látogattak, ahol ha lehet, még nagyobb sikert arattak és a kultúrházat megtöltő közönség többször megismételtette számaikat. Sí Címképünkön : színpompás ruhákban adták elő a nadabi táncot Pajtás-nap Csillebércen Több mint tízezer kisdobos, úttörő játszott, szórakozott a csillebérci nagytáborban, az úttörőszövetség és a Pajtás újság rendezte Pajtás-napon. A nemzetközi gyermekév eseményeihez kapcsolódó Pajtás-napon már reggel nyolc órától peregtek az ötletes programok. A Bábszínház, a KISZ Központi Művészegyüttes táncosai, és a Rajkó-zenekar, gyermekdivat-bemutatók, rajzverseny színesítette az összeállítást. SZLBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 48. De igencsak magában énekelte, noha a fiúk itt is, ott is felkapták, beledúdoltak. Pontosan egyikük se tudta. Homyák Marci sem, pedig eleget hallják úton-útfélen a táskarádiókban. — No várjatok — szólt az öreg igazgató —, majd én mondok egyet. Köhin tett kettőt, reszelt az öreg húrokon. Bizony reszke- tegen, nyekeregve szóltak már. Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom volna... Kis Pista, akinek a nagyapját még Malicskinak hívták, rozsét dobott a parázsra. Szép, sárga láng csapott fel, hosszú nyelvek. S az arcok körös-körül fényesen lobogtak, világítottak. — „De mivel, hogy nincsen” — csatlakozott Buda tanító, s vele a fiúk, s egyszerre feléledt a társaság —, fából van a kilincsem, madzag a húzója !...” Ezt a sort megismételték, s nagyon jó hangulat támadt a tűz körül. — Hát azt tudjátok még? — szólt Buda tanító, és elmerengve tekintett a tűzön túli sötétbe. Nagyon halkan kezdte, a szívéből: — „Kiszuca, Kiszuca ...” — „Sztugyená vogyicsE ka...” — mondták rá a fiúk máris, egyszerre, valamennyien. És ügyeltek, hogy szép lassan mondják, és hogy ne is legyen nagyon hangos, mert úgy az igazi. És a szemek csillogtak, végig, amíg énekeltek. S ahogy erősödött a dal, az erdő zengve átvette, visszhangozta, a földeken szétterítette. S a szarvasok, és ólálkodó disznók visszatorpanva hallgatták. Kegy sza tyana pijem, kegy sza tyana pijem, boli ma hlavicska, boli ma hlavicska. A fiúk kipirultak. S noha nem volt ott bor, úgy tűnt, mintha ittak volna. Egyikük órájára pillantott, s azt mondta: — Mindjárt éjfél. — Messze még a reggel — mondta Buda tanító. S hogy elhallgatott, közeli neszek hallatszottak. Mindnyájan hallották, s a galagonyabokrok felé fordították a fejüket. Már a bokor zörgött, amelyiknek csaknem a hátukat támasztották, s amelyik egyik,ágával belehajolt a vaskádba. S akkor előlépett egy öreg ember. Odajött a tűzhöz. A fiúk feloldódva, csalódottan nevettek. — Hát maga az, Cíprián bácsi? — Álmélkodva látta Buda tanító az öreg Holub Cipriánt (kinek úgyszintén egybeesett születés- és névnapja, mint sokaké, a hajdan volt pap hóbortjából, ki megsokallta a Jánosokat, Pistákat és Marisákat.) — Eljöttem —„mondta" azw öreg, inkább csak motyogta magának, befele a. tűzbe, beljebb rúgdosva egy gallyat, mely szélre esett, és nem tudott lángra kapni. — Na, de Ciprián bácsi — méltatlankodott Buda tanító, fő-fő feje ennek az egész tűzőrségnek —, csak úgy irniksz-mimiksz otthagyjuk az őrhelyünket?! — Kicsikét csak jöttem el — motyogta Holub Ciprián mentségnek. A nyugalmazott igazgatónak a szája nem, csak a szeme somolygott. Kétfelől az arcinak mereven szögezték le a száját. — Véletlenül, csak úgy kérdem, nem a keresztútnál kell magának helytállni, Ciprián ? Holub Ciprián bólintott, inkább csak ide-oda mozgott a feje a tűz fölött. Maga sem érezte elegendőnek a dolgot, mert motyog- dált is utána valamit: — Ott én állom helyet, csak kicsike én eljöttem ... Nem nagyon sokat, tekintetes igazgató úr. A nyugalmazott igazgató piros arccal nevetett, s tenyerével hessegette el magától a címzést. — Ciprián, maga aludt? Kicsike megváltozott ám vi- ' lúg ! — S szájából a tört magyar beszéd, noha kedélyeskedésnek szánta, csúfolódásnak hatott. Csak az öreg Holubnak nem volt, füle rá. Ebbe született, az Kitüntetett népművelő Máté elvtársat kerestem, a békéscsabai zeneiskolában, mire munkatársai csaknem értetlenül néztek rám. „Máté Mátyást” — javítottam ki magam nagyobb nyomatékkai, erre felderült az arcuk: „Ja, Matyi bácsit?” Azóta sikerült nyélbe ütni a találkozást, s már tudom, őt mindenki csak így ismeri, nekem is így mutatkozott be. A tótkomlósi úttörő fúvós- zenekar karnagya, immár 9 éve került kapcsolatba a gyerekekkel. Korábban hivatásos zenész volt. Nyugdíjazták, de a tétlenséget nem neki találták ki. — Fájt, hogy nyugdíjba kell mennem — emlékezik —, ám a gyerekek mindenért kárpótoltak. Három generációt neveltem már fel, itt a zeneiskolában, és a tótkomlósi zenekarban. Az én kezem alatt ízlelgették meg a zene, s a zenetanulás adta nehézségeket és örömöket. S hogy ez az ismerkedés élményt jelentett számukra, bizonyítja, hogy az idén is nyolcán kerülnek el a zenekartól Szegedre, középiskolába. Azzal búcsúztak tőlem : „visszajövünk, Matyi bácsi !” Félve vállalta a zenekar vezetését. Vajon tud-e bánni a gyerekekkel? Mindez már a múlté. Azóta bebizonyosodott, ért a nyelvükön. 1975- ben megkapta a megyei tanács elnökének elismerő oklevelét, 1977-ben a Kiváló Üttörővezető címet, s ez év "augusztusában vette át a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Az apropó, amely összehozott minket, ez az utóbbi kitüntetés. Róla akartam írni, de a beszélgetés során óhatatlan, hogy ne kerüljön szóba a zenekar, s megint csak a zenekar, amelynek sikerei Matyi bácsi sikerei is egyben. S ez így helyes. — Hogy csak a legfontosabbakat említsem, 1975-ben a váci országos úttörőzenekari fesztiválon az első öt között végeztünk. 1977-ben Sopronban hasonló rendezvényen vettünk részt, ahol Boefféle kedélyeskedő világba. Megszokta. A hirtelenszőke Dombaj Gyurka felkönyökölt a fűben, rávigyorgott az öreg Holubra. — Maga is fél a boszorkányoktól? Az öreg egy szót se szólt, a találat megzavarta. Valami fadarabot keresett, hogy pipája tüzét a parázstól életre keltse, de nem talált. A szemek pedig kérdőn -várakoztak körös-körül. Várakoztak és mosolyogtak. S hogy hiába várakoztak, megint csak Dombaj Gyurka szólt: — No, mert itt van éjfél. Most palávereznek ott a boszorkányok az ördögökkel. Holub Ciprián vállat vont, nagy zavartan a pipáját szortyolgatta. — Palávereznek? — kérdezte, s ártatlanul rájuk nézett, akár a ma született bárány. — Hát mit csinálnak? — Mit azt én tudom — mondta Holub Ciprián. — Ne vicceljen, Ciprián bácsi — szólott Buda tanító is, s az ő szemében is benne lapult a mókás kedv —, hát az a láng, amit maguk mindig látnak? Pontban éjfélkor... Az nem ott van-e a keresztútnál ? — Ott mondanak... — S fülig pirult Holub Ciprián. világért se vállalta volna a dolgot. — Az a kék láng, ami ott fölcsap. Pontban mikor tizenkettőt üt. Megnyílik ott a föld. Suhaj Gyúró is látta, Králik Franyo is, Dombaj Josko, a régi öregek mind. Ondrej minden éjjel látta. Ne mondja már, hogy csak maga nem .. (Folytatjuk) gár István, a Zeneművész- szövetség egyik tagja úgy nyilatkozott rólunk, hogy a fesztivál legjobb zenekara a tótkomlósi volt. Elsők lettünk! Jutalmul részt vehettünk az első arteki nemzetközi gyermekfesztiválon, ahol a zenekar is és én is fesztiváldíjat kaptunk. Az idén nyáron, a Drezda melletti pionírtáborban muzsikáltunk, majd Zánkán töltöttünk két csodálatos hetet. A zenekar január 8-án lesz Fotó Gál Edit 10 éves. Matyi bácsi tele van tervekkel, miként fogják megünnepelni méltóképpen ezt az évtizedet. Tervei is határozottak: — Tovább akarom nevelni az ifjúságot. Amikor a zene kapuját megnyitom előttük, tudom, egy szép, új világ felé irányítom őket, s ők hálásak is mindezért. Amikor itt Csabán, a KISZ-iskolában táboroztunk, nagyon elevenek voltak. Elhatároztam, hagyom, hadd tombolják ki magukat. Egész nap azt csinálták, amit akartak. Este hallom, szól a zene. Ezzel próbáltam kiengesztelni : elhatározták, addig játszanak, míg eléjük nem állok vezé- ■■ nyelni. Nem kellett sokáig S várniuk... ■ Nagy Ágnes ■ ■ - ■ ■ ■ ! Kollégiumi j társadalmi ! munkások ! Endrődön • m m • Most három esztendeje, ! hogy Endrődön megnyitotta ! kapuit az újonnan épült 100 • személyes kollégium, a kül- ! területi, vagyis főleg a : tanyasi kisdiákok előtt. • Azóta az intézmény kollek• tívája — pedagógusok és ! alkalmazottak egyaránt — ; mindig azon fáradoztak, hogy • vonzóbbá, otthonosabbá te- ; gyék a kollégiumot és kör- ; nyékét a gyerekeknek. Sza- ! bad idejüket nem sajnálva ; már eddig is csaknem 20 ■ ezer forint társadalmi mun• kát végeztek ezért. Az idei tanév kezdetét kö• vetően is ilyen hasznos te- j vékenységgel töltötték a hét S végét. A diákotthon udva- ; rán 60 négyzetmétert be- : tonoztak le, hogy a gyere- ; kék sáros időben is játsz■ hassanak a szabad levegőn. ■ Így az endrődi nevelőinté- j zet dolgozói első szabad hét- : végéjükön háromezer forint 5 társadalmi munkával gaz- I dagították az intézetet. Az ; építő-szépítő tervezés azon- ; ban még nem ért véget. Az j intézetet támogató öt szo- I cialista brigád segítségére • számítva egy hajómodellező : szakköri foglalkoztató te- ; rém kialakításán törik a fe- ; jüket a kollégium dolgozói. • A nagyközségi tanács is ! ötezer forinttal járul a szak- ; köri terem építéséhez, hogy • az október végére elkészül- : hessen. ; Sztanyik Károly KÉPERNYŐ Kényes egyensúly Könnyű volt szüléinknek — szoktuk mondani —, meg mindenkinek előttük, nem csináltak nagy ügyet a nevelésből. Éltek, dolgoztak, gondoskodtak rólunk. Osztályonként, rétegenként megvoltak a kialakult erkölcsi normák meg az általánosak is — légy jó, ne bánts senkit, segítsd a kicsit és gyengébbet, tiszteld az öregeket stb. —, ezeket mondogatták, s kérték számon. Ki szigorúbban, ki engedékenyebben. S vagy volt foganatja, vagy nem. Többségében isis. Aztán felnőttünk, és az idő haladtával rádöbbentünk, hogy cselekedeteinkben, ítéleteinkben sorra rendre kiütköznek a szüléinktől látott és hallott minták. Olyanok amiknek örültünk, s hálásak vagyunk érte, de azok is, amelyeket gátnak érzünk. S ha erre elég hamar rájöttünk, a saját fiunk és lányunk nevelése közben már tudatosan igyekeztünk — mi magunk — olyanná lenni, amilyennek gyermekünket látni szeretnénk. Aki megpróbálta, tudja, mennyire nehéz és csak hellyel-közzel sikerül. Ezt a fajta — szemléltető — nevelést végzi a Családi kör is, csak fordítva. Ellenvagy rejtvénypéldával, hiszen nem a gyerekekhez szól, hanem a szülőknek akar segíteni. Így lehetí vitázni is, hibát találni bőven, sőt arra is mód van, hogy a nézők, vagy pedig a jelenlevők tanácsot adhassanak. A legutóbbi alkalommal a teljes időt erre szánták, s három jelenet után — mind a nevelés egy-egy krízishelyzetét mutatta be — o szakértővel megerősített szülők, nagyszülők csoportja látta el tanáccsal a tanácstalan főszereplőket. Mit mondjunk az apróságnak, ha léte titkai után érdeklődik. és mit csináljon a szülő, hogy kamaszodó gyereke ne távolodjon el tőle? Érezhető volt a válaszokból, hogy az elsőre még most sem könnyű megfelelő választ adni, a másodikra egy szó adja meg a legtalálóbban: szeretni. A harmadik jelenet egy középiskolás fiú hirtelen kirobbant válságáról szólt. Az ideges, türelmetlen, s nagyfiát mindig gúnyosan lekezelő apa megtudja, hogy Gábort mindjárt fölhívja egy újságíró, akinek az iskolai diáktanácsról úgy nyilatkozott, hogy az egy nulla. A dühbe gurult apa nekiesik: mit szól majd ehhez az igazgató, és milyen következményei lesznek?! És ha igaz is, amit mondott, mi köze hozzá, ő csak tanuljon és kész. Majd a jelentkező riportert végleg elutasítja. A fiú barátjához rohan és nem is akar hazamenni. A jól megtetézett bonyodalom kibogozására több idő is kevés lett volna. A javaslatok: nem szabad elfojtani a fiú igazságérzetét. hagyja hát az apja, hogy beszéljen az újságíróval és erősítse meg mindazt, amit mondott, mert az önállóságát semmiképp sem szabad elvenni, s még olyan is elhangzott, hogy a jog és az igazság végül is mellette van. S pár szóban még a szökéssel foglalkoztak. Ez a téma lényegében a nevelés kényes egyensúlyát rejtette magában, csak ez a vonatkozása említés nélkül maradt. Senki sem hozta szóba, hogy az igazságot nemcsak ilyen, az iskolára tényleg kínos módon lehet fölfedni, s hogy a közömbösség és a szertelenség között meg kell keresni és meg lehet találni a helyes és célravezető utat. Általánosabban: hogyan is neveljünk úgy becsületre, helytállásra, hogy az ne fejjel a falnak rohanás legyen?! Vass Márta
