Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-12 / 189. szám
1978. augusztus 12., szombat Ideális alkotólégkör Mártélyon A Tisza holtága körül háborítatlan csend uralkodik. A töltésen túl frissen aratott gabona illata nehezíti a levegőt. A sötétzöld víz még szelíden paskolja a hatalmas törzsű parti fákat. Mégis, már érezni a vibráló forróságban: vihar lesz. Az ifjú alkotók ebben "az ideális környezetben dolgozhatnak nyaranként. A KISZ KB, a KISZ Csongrád megyei bizottsága és a Csongrád megyei Tanács segítségével az országos ifjúsági képzőművész tábor most ti- zenharmadszor nyithatta meg kapuit a fiatal amatőr képzőművészék előtt. A tábor munkáját 12 esztendeje irányítja Hézső Fe— Mitől? — nevetett Anyic, .a. Hátradobta hajának egyik ágát, mely minduntalan arcába hullott. Egy ösvényen ereszkedtek lefele, mely ösvény csak annak mutatja magát a sűrű, indás bozótban, aki ismerős. A ragadós levelek közt még éretlen málnabogyók zöldelltek. — Én sem úgy gondoltam — locsogott Lomci —, csak olyan izgi. — Vigyázz! — mondta Anyicska. A part meredeken lej tett. Kőről kőre kellett lépni. S mögöttük, ahogy a bozót összezárult, mind többet nyelt el a népmulatság zsivajából. Végül már csak a nagybőgő brummogását lehetett hallani. Anyicska egy öreg tuskó gyökerére lépett, s onnan leugrott a száraz patakmederbe, a csörgő kavicsokra. Lonci ugyanígy tett, csak óvatosabban, és kicsit a tenyéré is homokos lett. Elismerte, hogy Anyicska a „vadon lánya”. renc képzőművész, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára. A most épült impozáns épület árnyékában ráérősen beszélgetünk. Ugyanis a több mint 30 táborlakó vázlatfüzetekkel a kézben, már szétszéledt a környező tanyák irányába. Ma az alföldi tanyák jellegzetes népi építkezési' formáit örökítik meg. — Nem kész képeket várunk — magyarázza’ az idei esztendő új módszertani célkitűzéseit Hézső Ferenc. — Inkább a megismerés folyamatának szélesebb értelmezésével próbálkozunk. A jelenség — itt az alföldi táj, a természetvédelmi környezet — alaposabb megismerésére Anyicska nevetett ezen. Tudta, hogy az egy film, és abban van egy lány. A kavics zengve ropogott a talpuk alatt, és nevetésüket, mint valami tükör, visszaverte az erdő fala. És a hangjukat is visszaverte és zengette. És amikor elhallgattak, és megálltak a kavicson, olyan csend lett, hogy a szívük beledobogott. Egymás tekintetébe kapaszkodtak és hallgatóztak. Meghallották a levelek susogását és a legyek döngését. S a madarakat is meghallották. És nagyon távol a bőgőt, mintha dongó zümmögne. Mosoly nyílott az arcukon, és Lonci szép szemén az áhítat könnye ragyogott. Anyicska egy nagy homokkőre mutatott. Termetes kő volt. Termetesebb a többinél, melyek a mederben itt-ott feltorlódtak, szél és víz simára és gömbölyűre gyalulta. És mintha kigurították volna a széli homokra. — Egy kereszt — mondta Lonci, felfedezte. A nap már a fák lombja közé süppedt törekszünk. S majd így, az analitikus módon szerzett információkkal jutnak el az alkotók az egyéniségükön keresztül tükröződő képi megvalósításhoz. Három fő tematika szerepel munkánkban: az ember és lakóhelye, a természeti formák és karakterük, valamint az adott tárgyi világ megismerése és ábrázolása. Délelőtt a résztvevők kinn dolgoznak a szabadban, délután 2-től konzultációkat tartunk. pihenés, aztán este 6- tól kezdődnek az előadások. Sok művészettörténész, képzőművész segíti munkánkat. Az udvar végéből kopá- csolás hallatszik. Sebestyén Sándor, nyíregyházi üvegműves a közönséges gyujto- ványfű törékeny virágját próbálja gyertyánfából kifaragni. Igaz, otthon inkább bronzöntéssel foglalkozik, de a környéket körülölelő fák itt fafaragásra inspirálják. Szerény, szimpatikus művészalkat. S hogy vonzódik a mártélyi műhelyhez, azt idei visszatérése is bizonyítja. S mikor arról faggatjuk, „ hogy elismerik-e szűkebb pátriájában munkáját, lako- nikus tömörséggel csak any- nyit mond: — Én nem mee délutáni órában, így nem sütötte a követ, de a vályat árnyéka most is meglátszott. — Erdei kereszt. így hívják — mondta Anyicska. — Állati érdekes... És minek van ez itt? — Régen itt van — mondta Anyicska, és keskeny vállát vonogatva kissé elgondolkozott. — Valami lányt meggyilkoltak itt régen... Valami katona. Így beszélik. Lonci megdermedt, s hátralépett a kőtől, tágra nyűt, rémült szemekkel. Az erdő csendje és árnyéka szorongó szíve ellen kelt; e két ellenséges marok fojtogatta, sarcán szétterjedt a félelem sápadása. Anyicska látta, s így nyugtatta: — Ó, nagyon régen volt ez! Mi még a világon se voltunk. — Menjünk innen — mondta Lonci, kocogott a foga. Majd mikor elindultak, ezt kérdezte: — Te tényleg nem félsz? — Egy kőtől? — mosolyo- dott el Anyicska. —• Ettől az egésztől... Igazán minden csodálatom a tiéd. Anyicska nem értette. — Ó! — mondta és nevetett. •— Ne butáskodj! — És ha most előlépne a katona? Anyicska Loncira nézett. S a néma erdő nézte őket a magasból, a bozótos árok fe^ lett. — Tudod, milyen régen volt az? gyek sehova rimánkodni. A képzőművészetben nem szövegelni kell, hanem letépni a kész munkát. Beszéljen az, és ne én. Elindulunk a tábor két legfiatalabb, Békés megyei lakójának felderítésére. A környező tanyák felé haladva autónk hatalmas porfelhőt kavar. A tanyák körül mindenütt rajztáblák fölé görnyedő alakokat látunk. Sajnos, a mieink sehol. Délben, lábukon bokáig érő iszapnyomokkal, karjukra száradt festékmaradványokkal fáradtan bandukolnak be a tábor kapuján. Cselkovszki Zoltán és Kolarovszki Zoltán most érettségizett a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban. A felvételi egyikőjüknek sem sikerült, mégsem törtek le. Mlado- nyiczkÿ Béla tanítványai remekül érzik magukat a táborban. Kolarovszki Zoltán : Itt egészen új dolgokat hallunk, új világgal ismerkedünk meg. Az az igazság, én eddig nem nagyon ismertem a tanyavilágot. Az itt készített vázlataim alapján otthon majd érmeket fogok készíteni. Idő kell hozzá, hogy az itt szerzett tapasztalatok leülepedjenek bennünk. Munkában — ecsettel Lonci ámult Anyicska szemének derűjén, hangjának nyugalmán, s egy kicsit meg- fogózott benne. — Könnyű neked. Te vagy a vadon lánya. — S kényszeredetten nevetett. Nevetését, bármily halk volt, a kövek megzengették. Anyicska mosolyogva fogadta el a címet, melyet Lonci már másodszor aggatott rá, ámbár törékeny alkatához sehogy se pászolt, de az erdőben otthon volt csakugyan. — Sokat járunk ide mál- názni — mondta —, ősszel meg gomba van. Rozsét is szoktunk gyűjteni. Azelőtt meg mohát hordtunk a piacra... Ismerem ezt a helyet. Kézenfogva lépkedtek a kiszáradt meder kövein, a málnabozóttal sűrűn benőtt árok mélyén, s Anyicska magyarázta, hogy itt nincs más út. csak ez, és hogy a templomnál fognak kilyukadni. — Egyébként — mondta — tényleg beszélnek mindenféle butaságokat, hogy az a katona itt bújkáina még most is az erdőben... De hát hogyan lehetne igaz. annyi idő után? Lonci nem merte ijedelmét kimutatni. — Nem fogták el? — kérdezte. — Átfésülték érte az egész erdőt — mondta Anyicska. — No de ez nagyon régen .volt, mondom. Még a háború előtt... Azóta már előkerült volna... (Folytatjuk) Engedelmeskedik az anyag Cselkovszki Zoltán : Engem — mivel építész szeretnék lenni — külnösen a népi építészet érdekel. Sok vázlatot készítettem már. Egy egész napon át például két tanyaépület metszéspontjait rajzolgattam. Az a jó, hogy sok idő jut a pihenésre és a tartalmas, szakmai beszélgetésekre is. Köszönjük a bizalmat, amellyel eljuthattunk ebbe a nagyszerű alkotóközösségbe. Iskolák tatarozása A szarvasi járásban az iskolákban az átalakítási felújítási munkálatok nagyrészt már befejeződtek. Ebben közrejátszott több vállalat és szövetkezet dolgozóinak társadalmi munkája is. Endrődön például legtöbbet a cipész- és a szabó ktsz fenntartó brigádjai tettek az iskolákért. Kardoson még épül az új napközi otthoni konyha, melyet szeretnének szeptemberre befejezni. A mintegy másfél millió forintos beruházással egy új étkezőt és két tanulószobát is magukénak mondhatnak a diákok. A szeghalmi Járási Hivatalnál arról tájékoztatták lapunkat, hogy legtöbb helyen a szülők segítették a tatarozás korai befejezését. Volt iskola, ahol ipari tanulók dolgoztak, nyári gyakorlatukon. így a budapesti 21-es Állami Építőipari Vállalat Steimecz brigádja több mint 11 ezer forint értékű társadalmi munkával varázsolta újjá a Zsadányi Általános Iskolát. Vésztőn az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet dolgozói végeztek elismerésre méltó munkát a tanteremek kifestésével. E segítőkészségnek köszönhető, hogy a szeghalmi járásban már augusztus 15- én minden iskola készen várja az új tanév megkezdését. Eszter és a többiek Az embernek vannak válságos időszakai, mint a kamaszkor, klimax, melyek bár természetes állapotok, mégis testi leg-lelkileg próbára tehetik az egyént. Teszik is olykor. De maga az élet is teli van buktatókkal, kisebb-nagyobb nehézségekkel, kicsi gyerekkortól egészen a halálig. Időnként ezek úgy összesűrűsödhetnek, hogy már akibírha- tatlanság határát súrolják, vagyis válsághelyzet áll elő. Az okok a legkülönbözőbbek lehetnek: gyermek, házastárs elvesztése ; házasság felbomlása és egyéb tragikus dolgok ; munkahelyi problémák, de még anyagi, hiúsági kérdések is. Ahány ember — beteg —, szinte annyiféle. És a teherbíróképesség is sokféle: van aki hamar összeroppan, más esetleg csak akkor, ha teté- zetten sújtja a sors. A rádió „Életed a kezedben van ...” című hétfői műsora egy ezzel a témával foglalkozó sorozat első adása volt. Eke Károly mikrofonja a Fővárosi Pszichoterápiás Központba kalauzolta a hallgatókat és ezután hathetenként fog jelentkezni. Mint most is, mindig egy ember életéről lesz szó. Az első Eszter volt, aki sorozatosan súlyos műtéteken esett át, és nagyon leromlott testi állapotban érte édesapja tragikus halála: a teljesen egészséges férfit elütötte egy motorbiciklis. Ezzel a pohár betelt, a fiatal nő többet már nem tudott elviselni, s így került a pszichoterápiás intézetbe. A m ' sorban nemcsak megszólaltak ő és orvosai — a belgyógyász és sebész is —, de vizsgálatokat, véleményeket, beszélgetéseket hallhattunk. Legérdekesebb a pszichológusnőé volt, aki szinte a gyógyító, felszabadító beszélgetés mintáját adta, oly módon, mintha nem is orvos és beteg társalgóit volna. Szó volt ebben — akárcsak két barát között — Eszter életéről, természetéről, beállítottságáról, hangulatairól úgy, hogy közben kialakult a kép egy tevékeny, közösségi életet élő és szerető, főleg humán érdeklődésű emberről. Aki óvónőként kezdte a pályát, két színjátszó csoportban szerepelt, statisztálni járt az Operaházba, ahova óvodás gyermekeit is elvitte, s akikből többen már azóta ott kórustagok lettek. Mikor a hangszálai nem bírták az óvodai munkát, a gyermekvédelemben kezdett dolgozni, szívvel-lélekkel egészen addig, míg a sorozatos betegségek, műtétek nem jöttek. Az apa haláláról is beszélgettek, s arról a bensőséges kapcsolatról, mely összefűzte őket. Végül pedig a mostani, intézeti életről, betegtársairól, egymás segítéséről. És ekkor értek el a legfontosabbhoz. Nemrég, amikor Eszter összeesett, egy teljesen világtalan kislány segített neki nagy szeretettel. Neki — aki a mostani állapotában mindent és mindenkit elutasított, még látogatót sem engedett magához. Ez a geszus viszont egy változást indított el a betegben, érdeklődése magáról kezd mások felé fordulni. Már látja, hogy van nála is nehezebb helyzetű társa, és egymás segítése — gyógyszei S élete — mely sokáig az orvosok kezében volt — az ő kezébe került. S már érdemes küzdeni érte, sőt másoknak is tanulságul szolgálni. Ezért volt hajlandó közreműködni az adásban. Vass Márta Tanyai idill IIIIIIIBIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIBIIfl SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regény 17. B. Sajti Emese Fotó: Martin Gábor
