Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-10 / 187. szám

1978. augusztus 10., csütörtök A Televízióból jelentjük A jószívű rablók és a filozófia Mesevilág a televízió né­gyes stúdiójában. Mesevilág, bár minden olyan kedvesen valóságos, mintha divatja­múlt korokat idézne fel a rendező és a jelmeztervező valahonnan a múltból, de át­szőve mindezt a mese finom atmoszférájával. Parányi városka a stúdió­ban. Utcák, házacskák, üz­letek. És emberek színes, fő­leg fehér, földig omló ruhák­ban. A főtéren egy szem vil­lamos, ahol mindenkinek perecet osztogatnak. Köte­lező az utazás a perecfo­gyasztóknak az egyetlen ál­lomásig. A városkába tévedő há­rom, kócos, de jószívű rab­ló: Kaszper, Jeszper és Jo­natán igyekszik is kihasznál­ni a bőségforrást, többször is felugranak a vllamosra. — Az a fontos, hogy végre jóllakunk — rikkantja egyi­kük. Csakhogy Kardemom vá­roska lakói nem tűrik a ren­detlenséget, hát még a csa­lást! — Kifélék, mifélék az urak, és mi járatban Karde- momban — harsogja gyana- kodón Basztian, a derék rendőr ! i Azért jöttünk Kardemom- ba, ment úgy hallottuk, hogy ez a legbékésebb város a vi­lágon — mondja Jonatán. Valóban a rend városa ! Ez kiderül néhány perc múlva Basztián rendőr énekéből is. „Én, a kardemomi Basztian / Jó rendőr vagyok, / Jónak lenni azt hiszem szép dolog, / ... mert én a rendet kedve­lem. Csakis / azt kedvelem!” A rend városa, a mesék városa, amely filozófiai mélységeket hordoz. — Egy elképzelt, nem lé­tező kisvárost írt meg a svéd Thornböm Egner, Tar- bay Ede átdolgozásában. La­kói kevesen vannak, majd ki­vétel nélkül elégedettek és boldogok. Közéjük téved be a három rabló — meséli a stúdió sarkában Pogány Ju­dit, mint a derék Basztián rendőr tv-játékbeli felesége. A rablókról azonban kiderül, hogy civilben zenészek és kedves, jó szándékú embe­rek. Csakhogy ellopták hang­szereiket és semmijük sincs. Ezért kezdenek lopni a vá­roskában. Mindenhol ellop­ják azt, ami felesleges, egy teáskannát, egy törülközőt... Aztán berendezkednek a vá­rosszéli barlangban. Ez lenne hát az abszolút jó városka! — Egy fiú és egy lány, Tomi és Kamamilla azonban szeretik egymást. A három rabló működése akadályoz­za szerelmüket, mert Zsófi néni, az egyetlen boldogtalan asszony elküldi a lányt a városból. A fiú tehát elfogja a rablókat. Börtönbe vetik és beveszik valamennyiüket a városi zenekarba. — Milyen gondolati mag­ja,filozófiája van a jó város meséjének? — Főleg az, hogy bár min­denütt rendnek és törvény­nek kell lennie, abszurdum A battonyai Nagyközségi Tanács legutóbb öt évvel ez­előtt tűzte napirendre a mo­ziüzemi vállalat helyi tevé­kenységét. Annak idején egyebek között úgy határo­zott a testület: meg kell te­remteni a nézőtéren a kor­szerű fűtési lehetőséget, s a lakosság nemzetiségi össze­tételére való tekintettel, ha­vonta legalább egy-egy ro­mán, illetve jugoszláv film kerüljön a műsorba. Most, amikor fél évtized távlatából megvizsgálták: mit hajtot­tak végre a határozatból, egyebek között kiderült, hogy a nézőtéri fűtést nem sikerült korszerűsíteni. Bár a filmszínház technikai fel­szereltsége modem, az épü­let külsőleg és belsőleg szép, a székek állandó recsegése, ropogása azonban zavarja a nézőket. Ez is évek óta hú­zódó probléma. az állandó tartós boldogság. A tv-mesejátékból sugárzik a fantasztikus boldogságvágy. A mesének a vége már el­vont, de a valóságra figyel­meztető. A meseváros lakói kivonulnak az erdőbe. — Valóban az elvágyako- zás világa ez a minden csu­pa jó város — vélekedik Basztián rendőr is azaz Vaj­da László. A három rabló azonban helyrebillenti az egyensúlyt, az életet, hi­szen ebben a városkában még egy rabló—pandúrt sem lehet jóízűen eljátszani. Ez a mese filozófiája. — Zenés mesejáték? — Sok, sok dallal. Min­denkinek jut egyikét song — mondja Pogány Judit. — A Darvas Ferenc által kompo­nált dalok dallamos gyöngy­szemek. A beszélgétésnék vége. Gazdag Gyula rendező uta­sítja a színészeket, hogy fog­lalják el helyüket. Kezdődik a felvétel. S a* jószívű rab» lók (Ács János, Lukáts An­dor, Dömer György) dalra fakadnak: „Ha majd a vá­ros elpihent, / és itt az éj, a néma csend, / dologhoz lát három hű zsivány / Kasz­per, Jeszper és Jonatán.” Pedig Battonyán ma is kedvelt szórakozóhely a mo­zi. Egy év alatt 66 és fél ez­ren nézték meg az előadáso­kat. Egy előadást átlag 134- en láttak a 103-as megyei átlaggal szemben. A nyugdí­jasok és a fiatalok is szíve­sen járnak moziba. A legújabb magyar és külföldi filmeket vetítik, de havonta legalább egyszer valóban láthatnak román, il­letve jugoszláv filmet is Bat­tonyán. Természetesen az idén is megrendezték a ma­gyar, a szovjet, a román és a jugoszláv filmheteket. A moziüzem dolgozói jó kapcsolatot tartanak az is­kolákkal, a könyvtárral, az üzemekkel és más intézmé­nyekkel is. Arra töreksze­nek, hogy az elkövetkező időben az eddiginél is töb­ben nézzék meg a közmű­velődésben, közoktatásban oly nagy szerepet játszó fil­meket. Szémann Béla A mozi ma is kedvelt szórakozóhely Battonyán SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regény 15. Lonf és Anyicska fagy­laltot ttek, és itt is, ott is hosszan elálldogáltak. A táncolókat szerették nagyon nézni, de azért nem álltak be a körbe. Az iskolások zsákfutó versenyén jót mu­lattak. Valamennyien a ba- záros papírcsákóit viselték, és nagyokat buktak a zsá­kokban. > Buda tanító, a kultúrcso- port vezetője megrázott egy kolompot, melyet évközben mint néprajzi emléket az iskola szekrényében őriztek. Buda tanító apját még Bodának hívták, és magya­rul csak száz-egynéhány szóval fejezte ki magát. A régi igazgató, ki nyugalomba vonultán él a faluban, de a közéletben ma is hasznát veszik — ha választási el­nök kell, ha vadkárbecslési bizottságot állítanak össze, ha egy jelentés elé meg kell írni a falu múltját, őt rán­gatják elő —, szóval a nyu­galmazott igazgató addig magyarázta az öreg Bodá­nak, hogy ő tulajdonképpen Buda, és ősei Árpáddal jöt­E tek e hazába, és hogy ő csak eltótosodott, míg az öreg kérelmezte a visszamagya- rosítást, Fia, ifjú Buda Jó­zsef is az öreg igazgató buzgalmából végezte el a tanítóképzőt, de a kolomp dolgában nem egyeznek. Az öreg azt állítja, hogy a po­gány magyarok ezt a kolom­pot rázták meg, a Kopnyi- cán, Koppány sziklaoltárán áldozatot mutattak be, vi­szont Buda tanító, ki mel­léktantárgyként a szlovák anyanyelvet tanítja kezdet­leges körülmények között, azt vallja, hogy a kolomp 1700-ban érkezett ide egy miavai tehén nyakán, ami­kor a mai lakosság e török tarolta földre települt; éppen ezért a Kopnyicának is alig­ha van köze Koppányhoz, minthogy vízgyűjtőt jelent magyarul. Buda tanítót az öreg igazgató hálátlannak tartja, és csak látszólag ba­rátságos hozzá. Buda tanító tehát megráz­ta az ősi kolompot. Az em­berek . felugráltak söreik mellől, s a legelő közepére tódultak. A banda felcihelő- dütt, hogy ott húzza tovább. Anyicskáék a tömegben előre furakodtak, hogy jobban lássanak. Malomke­réknyi lepény függött egy rúdon, lekvárral vastagon megkenve. Foggal elérhető magasságban függött. — Kezet nem szabad hasz­nálni — jelentette ki Buda tanító az ugrásra kész ver­senyzőknek, kik körbevet­ték a lepényt. Csaknem valamennyi ver­senyző növesztette és bodorí- totta a haját. És láncon ló­gó nagyméretű papundekli keresztet viselt. — A televízióból lesték el? — fintorgott Lonci. — Biztos — mondta szó­rakozottan Anyicska, kí­váncsian nézte a készülő­dést. Egy sárgafejűnek külö­nösen csillogott a lánca, összeszabdalt dróthaja még nem nőtt le annyira, mint a többinek. Lonci úgy látt^. a haja is sárgaréz, akár a lánca. Rézgróf — mondta magában. Elfordult, hogy ne lássa a rettentő ronda, foltos képét. És, mert idegesítette valami. Egyszer csak azt’mondta: — Borzadok a mozdulat­lan szemű emberektől. — Mi? — szólt Anyicska szórakozottan, A sípot les­te Buda tanító szájában. — Az a rablóképű pofa le se veszi rólad a szemét. — Üj vagy itt — mondta1' Anyicska. — Nem engem pécézett ki, téged. Bemutatjuk Golarits Erzsébetet A lenvászon hullámai A fekete alapot vékony fehér csíkok szelik át. Fel­jebb a fehér csíkok kicsit megtörnek, elmozdulnak, megszélesednek. A csíkok fehérből feketébe, majd fe­ketéből fehérbe váltanak. A fehér vastagabb íve hullám­tarajt formáz, mögötte a fe­kete sűrűsödik, hogy ismét fehér hullámtarajban bugy- gyanjon fel, egy másik sor­ban. Ahogyan emelkedik a tekintet, úgy lesz egyre gaz­dagabb a vastag, fehér csí­kok tartománya sűrűbbek a hullámok. Legfelül már csak vékonyan mozdul a csík hullámvonallá, majd a szé­les, nyugodt fehérséget csak egy-egy szál fekete vonal töri meg... Golarits Erzsébet lenvá­szonra nyomott faliképét próbáltam szavakkal leírni, jóllehet tudom, a textil lát­ni- és tapintani való; a le" írás csak halvány érzékel- tethetője lehet. Mint ahogyan nem ad pontos képet egy másik len­vászon falikép mellékelt fo­tója sem. Erről bárki azt hi- hetné, hogy egyszerűen gyű­rött textilanyag. Pedig a gyűrődés: nyomott minta. Olyan érzékletes, hogy az ember kisimítani készül vagy legalábbis megérintve megtapasztalni. Ehhez ha­sonló volt az a textilképe is, amellyel a legutóbbi szom­bathelyi Textilbiennálén dí­jat nyert: nagy gyűrött fe­lület, amely csupán nyomás­sal mímelte a gyűrődést. Olyan volt, mintha... Ez a díj annál is jelentősebb Go­larits Erzsében. életében, mert alig néhány esztendeje« végzett az Iparművészeti Fő­iskolán ' nyomottanyag- tervezőként. Az 1976-os szombathelyi díjat külföldi siker előzte meg: a londoni Minitextil kiállításon — amely a kisméretű textilké- peic és tárgyak bemutatója volt —. negyedmagával kép­viselte a magyar színeket. A Anyicska odanézett, és Zsabka Janó merev tekinte­tébe ütközött. Vad, éhes te­kintetébe. Felhő borult Anyicska homlokára. — Az a vezér. Bicskázá­sért ült — suttogta csaknem hangtalanul, mert elakadt a hangja. — Rézgróf — kedélyeske- dett Lonci, és Anyicskát fürkészte. Megijedt az ar­cától; arcán a kimutatott megvetéstől. Félteni kezdte őt, mert ezt a rabló is lát­hatja. A síp még mindig nem szólalt meg. Anyicska fá­zósan összerázkódott, pedig az erdő árnyéka még nem ért odáig. Egyszer csak így szólt Loncihhoz, a szája alig mozgott: — Ez azt hiszi, ő kacsint, és minden lánynak muszáj odaszaladni neki.... Nem meri neki azt mondani sen­ki, hogy nem. — Ennyit szólt, és a sípot nézte Buda tanító szájában. Most! — gondolta, mert Buda tanító lélegzetet vett. S valóban: trillázva szállt fel a vissz- hangos vögyben az indító­jel. A banda rázendített a Rá- kóczi-indulóra, s a keresz­tesek a lepénynek ugrottak. Merő vér lett egyszeriben a képük — merő lekvár. A közönség ugrált. Kacag­va tombolt. — Zabáljad, Feró, zabál- jad! — Vigyáz te, Janó, ha­rapja! Fogát neki vigyázz! (Folytatjuk) díjazott mű vízszintes ala­pon különféle anyagok haj­togatásával képzett felületű. A nyersszínű textilek kü­lönböző árnyalatai szélfútta homokbuckákat juttattak az ember eszébe. Már főiskolás diploma­munkájában is a legegysze­rűbb motívumok és színek megvallatásával foglalkozott, A művész otthonában A nagymama lakásában, ahol egy kis szobát mondhat a magáénak, legfontosabb berendezési tárgy egy nagy asztal. Ezt, meg a konyhai asztalt használja, ha szita­nyomatokat készít. (Nemrég kapott egy telefonhívást: egy ausztrál művész van itt, aki hallott már róla (0, s szeretné meglátogatni műter­mében. Szívesen látta, de bizony ezt a két asztalt tud­ta megmutatni neki, „műte­remként”. Eddigi munkáit maga is kísérletnek, készülődésnek tekinti. A sikerek és díjak jelzik: jó úton keresgél. Szinte kizárólagosan a ter­mészetes anyagokat használ­ja. Len, pamut, vászon, fla- néll. Mert közben játszik is. Flanellruhákat tervez és ki­vitelez. Ruhái mindig „tex­tilcentrikusok”, azaz elha­nyagolható a szabásuk — többnyire T-ujjal készülnek —. díszítésük is textilből van. Például: fekete flanell- ruha, T-ujjal, csuklónál be­húzva. Dísze virágos, pety- tyes, aprómintás kartonda­rabkákból összevarrott „foltminta”, amely a nyak körül, a vállon, s a ruha al­ján húzódik végig. Nyárra, ugyancsak foltokkal díszí- tetten, kékfestő ruhát készít. Golarits Erzsébet munka közben (Hauer Lajos felvételei —KS) s ezt folytatja mostanáig, kis szériában készülő függönye­in, faliképéin. Legkedvesebb színállása a fekete-fehér; szereti a nyersszínű alapot, s szereti, műveli a kékfestő technikát. Különös világot hordoznak Golarits csíkjai. A csík, ez a szabályos, kiművelt csíkmin­ta — még akkor is, ha nem léniával húzott, merev, ha­nem kézi rajzzal egyengetett — emberalkotta találmány, absztrakció, a legrégebbi kultúráknak is kedvelt díszí­tő motívuma. A fiatal mű­vész, amikor ezeket a csíko­kat egymás alá, fölé, mellé húzza, eltolja, hajlítja, mégis azonnal természeti ké­pet idéz fel, hullámok meg­törését. dombok vonulatát, felhők játékát. A VIT tiszteletére kiírt pályázatra egy zászlóval ké­szült. A sima lenvászonból szabott zászlón négyzet alakú nyílásokat vágott, ezekbe a nyílásokbá kisebb-nagyobb valódi és fantázia zászlócs­kákat helyezett el, ezzel is jelezve a VIT sokszínűségét. Most Gdanskba készül, ahol több műve is szerepel a magyar textilművészetet bemutató kiállításon. A fiatal textiltervező pá­lyája elején áll. Ruhái, füg­gönyei az ipari formák ter­vezése terén mutatják kvali­tásait; faliképéi, minitextil­jei pedig művészi útját jel­zik. Ami, ha meggondoljuk, nem ellentmondás, hanem az igazi „iparművész” sajátja. Torday Aliz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents