Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

1978. augusztus 8-, kedd Gyermekek a gyárban A tanévzárás előtti hóna­pokban majd mindennap gyermekbeszédtől volt han­gos az udvar és a műhely­csarnokok az Orosházi Üveg­gyárban. Vajon mit keres­tek a gyerekek a gyárban? Nem, nem dolgozni jöttek, csupán látogatóba. Látoga­tásuk célja: az üzemi élettel ismerkedni, szüleik, roko­naik, vagy talán testvérük munkahelyével, munkakö­rülményeivel. Kíváncsiságuk határtalan volt, kérdések özönével árasztottak el ben­nünket, minden érdekelte őket a gyártástechnológiától az itt Végzendő -munkák szakmai feltételéig. . Sok-sok kérdés hangzik el ilyenkor, ami lehet, hogy ma még csak a kíváncsiság jele, de két-három év múltán a jó pályaválasztás alapja lehet. Országos jelenség a szak­munkáshiány, mindenütt nagy gondot okoz a munkás­utánpótlás biztosítása. Szívós ismeretterjesztő munkával, megfelelő agitációval, a munkakörülmények bemu­tatásával, valamint a tovább­tanulási lehetőségek biztosí­tásával lehet csak jó ered­ményt elérni. Ehhez nyújta­nak segítséget a gyári üzem- látogatások. Az Orosházi Üveggyárban az első fél­évben mintegy 3800 látogató járt, közülük 2300 felső tago­zatos általános iskolás és középiskolás tanuló ismer­kedett üzemünkkel. A gyár dolgozói bemutatták nekik az üveggyártás technológiá­ját és a korszerűen gépesí­tett munkaterületeket. A lá­togatásokat nemcsak az is­kola kérésére engedélyezzük, hanem a közös cél érdeké­ben igyekszünk azokat rend­szeressé tenni. A kapcsolattartás bevált formája a szocialista brigá­dok iskolapatronáló tevé­kenysége. Rendszeresen lá­togatják egymást a tanulók és a munkások, s az ilyen gyári látogatásokon figyel­mességgel, sok-sok magya­rázattal sikerül egy-egy szakmát megszerettetni és a pályaválasztásban tétovázó fiatalokat megfelelő útra irányítani. Az 1977/78-as tanévben 50 első éves ipari tanulónk volt, de már az 1978/79-es tanévre 60 szer­ződést kötöttünk a gyerekek­kel, s ez a szám még csak nőhet. Gyerekek a gyárban? Igen. Nagyon szívesen látott ven­dégek azok, akik a holnap munkásai lesznek, akiknek nem közömbös, hogy hol, milyen környezetben dolgoz­nak majd. Gálik György Évente 6 millióért vásárolnak könyveket A Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtára az ipar szolgálatában A TUDOMÁNYOS techni­kai forradalom jelenlegi sza­kaszában a tudományos könyvtárak funkciói, felada­tai roppant megnövekedtek, szinte napról napra nagyob­bak velük szemben az igé­nyek. A beruházások, a gyártmányfejlesztés és a szakismeretek általános bő­vülésének igénye növelik el­sősorban a könyvtárak iránti érdeklődést és a könyvtári szolgáltatásokkal szembeni elvárásokat. Így van ez az ország valamennyi tudomá­nyos könyvtárában és ez a helyzet Miskolcon, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem Köz­ponti Könyvtárában is. A Nehézipari Műszaki Egye­tem Központi Könyvtára 400 ezer kötetnyi könyvállo­mánnyal rendelkezik és az állomány gyarapítására évente hatmillió forintot költ. Három megkeresés ér­kezett szinte egyazon órán belül a könyvtárhoz. Az egyik borsodi nagyüzem ar­ra kért választ, hogy meny­nyi a világ tíz legfejlettebb mWWWWWWWWWWMWMWWWWWWWW»mWMWWWWM**WMM^ Lökösházán, a parkban álló egykori kastély épületét felújították és könyvtárat, valamint ifjúsági klubhelyiségeket alakítottak ki benne. A 600 ezer forintba kerülő munkálatokat a megyei tanács, illetve a megyei KISZ-bizottság 100-100 ezer forinttal támogatta. A megyei könyvtár mintegy 150 ezer forint értékű berendezés átadásával segíti az intézményt Fotó: Martin Gábor SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 13. — Látod, hogy nem hamu- káztam — mondta Lonci, összeborültak. — De titeket megtalálni ! Teréza a lépcső felett még korlát nélküli kis előtéren, mosolygott, kezét kötényébe törölgetve. • A szülike, akit itt babics- kának neveztek, s a konyha mélyén kuporgott, kissé már görnyedten, a nagyothallók szokásával, tenyerét füléhez tartva érdeklődött: — Kto tam? — A lányunk kis barátnő­je jött a gyárból! — mondta Teréza kiáltva. A babicska bólintott, mindketten boldogan moso­lyogtak. S Loncit kelleme­sen érintette a vendégszere­tő fogadtatás. Máris úgy találta, hogy nagyon szép napja lesz. Teréza a szobából hozott ki támlás széket, és hűvös­ségtől való homályát — mert porszem ugyan nem volt rajta — ruhával letöröl- gette. A babicska gömyed- ten csoszogott a sütemé­nyért. Matej pedig fekete bársonyünneplőben éppen előjött a szobából, a temp­lomba indult. Elterült a mo­soly az arcán. — Isten minálunk hozta! — Majd Anyicskát figyel­meztette: — Likőrrel meg­kínáljatok vendégkisasz­"szonyka! Ittak, ettek. De csak egy korty, egy falat erejéig, amennyit' a megtisztelés kí­ván. Az ebédnek kell tar­togatni a helyet. Lonci jópofa volt, úgy­szólván csak ő beszélt. — Édes kis fészek — mondta. — De micsoda ócs­ka határokat járatnak hoz­zátok! Azt hittem, kiköhögi a lelkét, mire felérünk. Gondolják, nektek ez is jó. — Azelőtt ilyen se volt — mondta Anyicska —, csak lábbusz. Mindnyájan nevettek a „lábbuszon”. De aztán el­akadt a szó. Hallották á be­harangozást. Anyicska templomra volt öltözve. — Ha gondolod, oda me­hetünk, ott van most a lát­nivaló — ajánlotta Lonci- nak. Lonci benne volt, csak attól tartott, nem felel meg tőkés államának évi ce- menttermelése; egy bírósági megkeresés bizonyos kohá­szati kéményépítési techno­lógiák iránt érdeklődött; a NEB-től pedig azt tudakolták, hogy megadott körben mi­ként realizálódott az általá­nos tankötelezettségi törvény végrehajtása. Évente átlag ötezer ilyen és ehhez ha­sonló megkeresésre válaszol az NME Központi Könyvtá­ra, mindenkor a legponto­sabb, legfrissebb szakirodal­mi adatokkal. A KÖNYVTÁR tájékozta­tó szolgálata sokirányú mun­kájának három tevékenység áll a gerincvonalában: a vegyipari vállalatokkal való együttműködés, a fordítói iroda működtetése, valamint a METADEX kohászati szá­mítógépes tájékoztatási rend­szer. Érdemes ezeket röviden bemutatni. A NME Központi Könyv­tára 1971 februárjától szerző­déses kapcsolatban áll a Borsodi Vegyikombináttal, a Tiszai Vegyikambináttal, valamint az Észak-magyar­országi Vegyiművekkel. Ez évtől csatlakozott a szerző­déshez a TITO, a Tiszai Kő­olajipari Vállalat is. így a négy nagy vegyiüzem és a könyvtár szerződésének az a lényege, hogy a rendkívüli módon megdrágult vegyipa­ri-kémiai irodalmat, amely mind az öt szerződő félnek igen fontos, de megvenni na­gyon nehéz, közösen veszik meg, a beszerzést is termé­szetesen a könyvtár intézi és ez az összefogás mintegy évi húszezer dolláros költség­megtakarítást jelent a be­szerzésben. A könyvtári köz­reműködéssel naprakész lé­péstartás biztosítható a meg­jelenő új szakirodalommal és e szerződés nyomán az egyetemi ‘könyvtár, valamint az érintett iparvállalatok között igen gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Annak érzékeltetésére, hogy ezek a folyóiratok mennyire nem könnyen beszerezhetők, megemlítendő, hogy van kö­zöttük olyan, amelynek az éves előfizetése 200 ezer fo­rint, de volt olyan kiad­ványsorozat is, amely egy­az öltözéke. Farmerét, dzse­kijét mutatta, arcába lógó rendetlen fürtjeit megrázo- gatta. Kirándulásra öltözött, nem ünnepre. — Ö — mondta Anyicska —, nem érdekes! Itt sem úgy van már, mint régen. A babicska is biztatta. — Dávno... ? — mosoly­gott és legyintett. Azt akar­ta mondani, régen se volt másképp. S elmondta, hogy mezítláb is mentek temp­lomba. — Nem volt neki to­pán, bekötötte lába rongyba, azt mondta, van neki seb ... Bízón, bizon ... Mosolygott fogatlan száj­jal. Teréza is mosolygott, a konyhakötény rabigájában. A lányok pedig felkere­kedtek. Az üres utca akárcsak ne­kik lenne locsolva, felseper­ve. S a kövek a fényben nedvesen csillogtak a lábuk előtt. Mintha két királynő elé szőnyeget gurítottak vol­na. Egymásba karoltak, jó­kedvűen, egy „konczsuzsa”- számot dúdoltak. Lonci úgy is viselte a haját, mint Koncz Zsuzsa. „ Felértek a templomdomb­ra, s ott mindjárt el is hall­gattak. Nem voltak már egyedül. Különösen a sát­raknál ácsorgott néhány bámészkodó. De a kereszt kőtalpán is ültek. Suhan- cok. Lonci azt hitte, hogy láncon viselt papírkeresztjük búcsús szokás. Megfújták színes papírdudáikat a lá­nyoknak, ámbár csak féÜ tüdőből, a templom közelsé­ge miatt, melynek vastag falait erős hullámokban meg-megrázta az ájtatos ének, s az öblös orgonaszó. E hullámok kiszaladtak a sátrak közé, s elterültek, mint parti fövenyen a ten­gervíz. Ügy tetszett: a templom falán hajszálrepe­dések keletkeznek, s azon át nyomakodik, csordul ki a zengő fohász. A két lány még inkább összebújt. — Sikered van, Annám — mondta Lonci. — Nem nekem fújják. — Hát? — Neked. — Meg neked. Anyicska vállat vont. — Felőlem fújhatják. Lonci kinevetett a fekete hajából. — Huh, de utálkozva mondtad. — Beképzelt majmok — suttogta Anyicska. — Min­den férfi. Lonci csókot nyomott Anyicska arcára. — Kis csalódott csacsikám — mondta, és könnyedén átölelte barátnőjét, Karjá­nak szép íve elbújt, majd kibukkant a szőke fonatok alatt. A templomba nem mentek be. Ügy gondolták, majd a körmenettel, feltűnés nél­kül. A sátrak közt szédeleg- tek. A mézeskalácsosnál színes fűzért vettek és a nyakukba akasztották. Lon­ci azt mondta, hogy ennyi kegytárgyat csak gyerek­korában látott. A bazáráruk csillogása felvillanyozta őket. Loncit elfogta a költe­kező kedv. (Folytatjuk) millióba került. Az együtt­működés során viszont ezek a költségek megoszlanak. A MŰSZAKI fordító iro­da a miskolci egyetemi könyvtár kezdeményezéseire öt évvel ezelőtt, 1973. szep­tember elsején alakult meg, azóta Debrecenben és Kecs­keméten is követőre talált. Elfoglaltságára jellemző, hogy 1977-ben 60 ezer ol­dalnyi fordítás készült el. Körülbelül kétszáz fordító­val dolgozik az iroda, s azoknak 8 százaléka mérnök. A NME Központi Könyvtár fordítóirodája elsősorban a borsodi üzemeket, kutatóin­tézeteket és természetesen magát az egyetemet látja el, illetve közvetíti számukra a szükséges szákirodalmi anya­got. Folyamatos nagy mun­kájuk például a területen folyó nagy beruházások gé­pi technológiai leírásainak fordítása Példaként érdemes megemlíteni, hogy az oren- burgi gázvezeték építésé­hez a Guszjatyin és Bogo- rodcsány térségben folyó épí­tés terveit az ÉSZAKTERV- nék ők fordították oroszra. A MEDICOR Művek miskolci gyára intenzív exporttevé­kenységéhez pedig az ide­gen nyelvű dokumentáció el­készítésével adnak segítséget. Éppen napirenden van egy igen fontos munka, a Le­nin Kohászati Művek kon- verteres acélgyártási beruhá­zása dokumentációinak for­dítása. Gyakori eset, hogy olyan fejlesztési, kutatási anyagot kell fordítaniok, amelyhez a megrendelő pvártó üzem vagy kutatóin­tézet stb. csak a címet tud­ta megadni, s így az anyagot nekik kell előkutatni, meg­rendelni, hogy aztán a for­dítást elvégezhessék és a fel­használóhoz eljuttathassák. A HARMADIK ilyen na­gyobb tevékenység, mint em­lítettük, a MATEDEX kohá­szati számítógépes tájékoz­tató rendszer, amelynek az a lényege, hogy a kívánt ko­hászati kutatási témákhoz számítógéppel keresik ki a szükséges műszaki szakiro­dalmat. Ebben a rendszerben a miskolci egyetemi központi könyvtár irányításával két budapesti intézmény is dol­gozik : az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet, valamint a Központi Fizikai Kutató Intézet Évente álta­lában száztíz témában vé­geznek ilyen számítógépes kutatást. E számítógépes ku­tatási rendszert először Veszprémben fejlesztették ki vegyipari területre. Második­ként szervezte meg Miskolc kohászati témakörökben, harmadikként pedig a fővá­rosban, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ a fizika és elektro­technika területén. Az NME Központi Könyv­tára által végzett mindhárom fentebb említett tevékeny­ségben a korszerű szakiro­dalmi ellátás színvonala igen magas. Nem ritka eset az sem, hogy a kutató vagy a gyártó olyan szakirodalmat kér, amely Magyarországon nem lelhető fel, de a kor­mányzat, amely ismeri a miskolci egyetemi könyvtár munkáját, és azt igen nagy­ra értékeli, biztosította a fel­tételeket ahhoz, hogy Mis­kolc, illetve az NME Köz­ponti Könyvtára az ily mó­don igényelt szakirodalmat közvetlenül külföldről is be­szereztesse. BEVEZETŐBEN a tudo­mányos technikai forradalom jelenlegi szakaszában megnö­vekedett igényekről és a tu­dományos könyvtárakra váró feladatok szélesedéséről szól­tunk. Miskolcon a Nehézipa­ri Műszaki Egyetem Közpon­ti Könyvtára — többek kö­zött — a fentiekben ismer­tetett módon kíván mindjob­ban helytállni a vele szem­ben jelentkező igények ma­gas szintű kielégítésében. Benedek Miklós KÉP­ERNYŐ Kuba, VIT Ha csak annyit jelentett volna az átlagnézőnek a VIT-közvetítés-sorozat, hogy naponta kétszer Kubába látogathatott a műhold és a televíziós stáb segítségé­vel, máris nagyon sokat je­lentett. Pedig mennyivel több volt ennél ! A látvány varázsán túl ritka alkalom arra, hogy megérezzük egy nép lelkét, hogy a kintle- vőkkel együtt mi is Ha­vanna utcáin sétálgassunk, vagy valamelyik színház­teremben tapsoljunk az ép­pen bemutatkozó nemzeti együtteseknek ; vagy fi­gyelemmel kísérjük a poli­tikai fórumok vitáit, és lás­suk a nagy karnevált, mint a napokban éppen. őszintén szólva a VIT- közvetítések első napjában attól tartottam, hogy az előbb-utóbb a hasonlók sor­sára jut, és fárasztóvá vá­lik. Nos, hogy ez nem tör­tént meg, azt elsősorban a kinti televíziósok ötletgaz­dagságának, és a kitűnő Horvát Jánosnak köszön­hettük, bár az itthoni stú­diórészleg nem mindig vizs­gázott kitűnőre. Különösen a műsor vezetője küszködött a közvetlenkedéssel, ese­tenként képtelen volt mon­danivalójának céljához ér­ni, aztán az is az apró, de jellemző bosszúságok közé tartozott, hogy a chileiek est­jén végig és következetesen csilleiekről és Csilléről be­szélt, rossz kiejtésével össze­tévesztve a nép nevét és az országot a bányákban hasz­nálatos szállítóeszközzel... Szerencsére, mégsem ezek az apró bosszúságok jelle­mezték a közvetítés-soroza­tot, hiszen, mint említettem volt, a kubai stáb kitűnően vizsgázott. Ott voltak min­denütt, ahol ott lehettek, idő­ben ; bemutattak mindent, ami csak belefért az adás­időbe; riportokat, tudósítá­sokat készítettek a legkü­lönbözőbb helyszínekről és emberekkel. Ha végiggondoljuk mind­azt, ami történt, amit a képernyő, a technika se­gítségével szobánkba, klub­jainkba hozott, elégedettek lehetünk. Részeseivé vál­hattunk egy olyan esemény­nek, mely régóta visszaté­rő, hagyományos fóruma a világ ifjúságának, akik e ta­lálkozó idején még jobban megismerkednek egymás­sal, barátkoznak, eszmét cserélnek, vitatkoznak és nyilván — hiszen fiatalok — szórakoznak is, és jól ér­zik magukat a vendéglátó országban. Különösen, hogy a mostani vendéglátónak, a földgömb túlsó felén levő Kubának roppant nagy va­rázsa van az ifjúság köré­ben. Ez a varázs egyetlen névvel is kifejezhető: Fidel. Láttuk, ahogy közöttük jár, ahogy együtt van velük, ahogy érdeklődik, tapsol; és azt is láttuk, éreztük: hon­nan ez a nagy tisztelet? Pénteken este csillogott- villogott a Havanna melletti tengerpart. Aki színes tele­vízión láthatta a közvetítést, bizonyára felejthetetlen színkavalkádot látott, tán­cosok megállíthatatlan for­gatagát, a tűzijáték lila, kék, sárga, piros sziporkái­nak robbanását az égen, és tükörképét a tenger sötétkék színén, zászlók lobogását, és a közönség tarka tömegét; de ha csak fekete-fehér volt a televíziós masina, az él­mény akkor sem lehetett múlandó. Gyönyörű volt a péntek esti nagy karnevál, és elárult valamit abból, amit már fentebb is említet­tem: milyen is valójában a kubai nép lelke, és miként fogadták, vendégelték meg a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett fiatalo­kat. És, hogy mi, televízónézők is ott lehettünk naponta egy-két órára, külön örö­münk volt. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents