Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
o 1978. augusztus 6- vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET A költészet közérthetősége Aki értelmesen néz a világra, arra értelmesen néz vissza a világ. Aki értelmesen néz a művészetre, nem válik értetlenkedővé. S az a művészet, amely értelmesen néz közönségére, nem válik érthetetlenné. Olyan egyszerű ezl Csakhogy nem mindenki nézhet értelmesen a művészetre és nem mindenkire néz értelmesen a művészet. Hiszen a műélvezés „szervei” nem közvetlenül adottak. Márpedig, mint tudjuk, a „zeneieden fül” számára nincs értelme a legszebb zenének sem, az emberi szem másképp élvez, mint a nyers, embertelen szem, és így tovább. Az, hogy társadalomban élünk, nem biztosítja még mindenki számára ugyanazokat az emberi érzékszerveket. De — annyi értelmetlenség közepette — a művészet is egyre nehezebben képes értelmesen tekinteni a világra. Kivételes bátorság és konok- ság kell hozzá, hogy ne adja fel ,a valóság emberi nézőpontját, amely minden „érthetőség” alapja. A közérthetőség végső soron annak a kulturális kö; zegnek a minőségétől függ, amelyben a műalkotás létezik és felfogásának „érzékszervei” kialakulnak. Így aztán minden változása a kulturális közeg minőségének változásával függ össze. Történt-e valami e tekintetben az utolsó tíz évben — minálunk? Azt hiszem, igen, s nem is kevés. Másképp érzékelünk és élünk ma, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, másképp érzékelik egymást és a világot a ma fiataljai, mások a gondjaik, más az ízlésük, érdeklődésük. Megnőtt a személyiség szerepe kultúránkban, a civilizációs szint emelkedése a mindennapi élet minőségének megváltozásában is kifejeződik (gondoljunk környezetünk esztétikusabbá válására, az áruválaszték nevekedésére, á szabad idő gyarapodására, a turizmusra, az autós életmód kialakulására. stb.) Mennyivel több figyelmet szentelünk a formatervezés, a díszítőművészet, a folklór-művészet vagy egyszerűen a divat, az öltözködés jelentőségének növekedésére mindennapi életünkben. Az urbanizáció át; kai mellett előnyeinek élvezetére is berendezkedünk. A játék, a zene, az érzékiség felszabadítása egyre nagyobb szerepet játszik a mindennapi élet szervezésformáiban — főképp a fiataloknál. A fogyasztás új módja rányomja bélyegét a művészet „fogyasztására” is. A megváltozott és gazdagodott érzékelésmód nyilvánul meg az amatőrmozgalom fellendülésben, a táncházmozgalomban, a zenélési lázban, a növekvő utazási és olvasási kedvben stb. stb. A kulturális közeg változott meg tehát. De ha így van, akkor ennek nemcsak a közönség érzékelésmódjában, hanem a művészet közönség-érzékelésében is meg kell nyilvánulnia.. Lássuk például a költészetét! Életművé tágult költői birodalmak egész sorát veheti birtokába a hetvenes évek új olvasója. Az életműben természetessé válhat egy még nemrégiben is annyira értetlenkedést szülő költői szemléletmód vagy érthetetlen nyelv, s a költői „köznyelv” részeként nyerhet elismerést. így fogadtatta el magát a hetvenes évek gazdagabb kulturális közegében Nagy László lírai „mágiája”, Kormos István gyermekien érzéki szürrealizmusa, Weöres Sándor omamentikus költőisége, vagy Ladányi Mihály politizáló „argója”, a nekik megfelelő etikai, filozófiai, politikai attitűdökkel együtt. De ha egy költői nyelv a befejezettség jeleit mutatja, el lehetünk készülve rá, hogy máris új költői szemléletmód kezdi ki, szűkösnek és korlátoltnak mutatva az elért tökéletességet. Mi volt és mi maradt a közérthetőség tágulásának legfőbb akadálya napjaink költészetében? Egyetlen szóval válaszolva: a stilizálás. A stilizálás — absztrakció: elvonatkoztatás az eleven személyiségtől, az érzékletes mindennapi és szociális világtól, amelyben olvasóikkal, együtt a költők is élnek. Szinte uralkodónak mondható a 70-es évek költészetében a stilizáló-ornamen- tikus, a stilizáló-mitikus (sőt mesei), valamint a stilizáló- irónikus költői nyelv és személyesség. számtalan eredeti és kevésbé eredeti változatával. Anélkül, hogy máris kész lenne ítéletünk az ilyen költészetről, megállapíthatjuk, hogy az olvasók nagy része számára ez nehézséget jelent. Csakhogy a költő számára is egyre nagyobb nehézséget jelent a világ költői megformálása, „értelmes” elrendezése a mű világában. Áttetsző, evidensen ható, tehát közérthető műhöz szükség lenne valóságos közösségek tartalmára is. S minél inkább hiányoznak ezek a közösségek, annál elvontabb formáhan, például morálisan, filozófiai- lag, esztétikailag lehet csak az emberi közösséget a forma világosságaként, a tartalom evidenciájaként kifejezésre juttatni. Annál közvetettebb, intellektuálisabb, poétikailag pedig annál erősebben stilizáló forma születik. Az utolsó tíz évben mi is a hagyományos közösségek (pl. a szegénység alkalmi közösségei, a falusi világ, a régi nagycsalád, bizonyos politikai közösségek stb.) felbomlásának tanúi és résztvevői vagyunk. Az egyéniség új, átmeneti típusa van kialakulóban, amelynek kialakulása nélkül — ma már — semmiféle felnőtt közösségi individualitást nem tudunk elképzelni. A stilizálás felsorolt költői képletei épp erre az ellentmondásra. a közösség hiányára és a közösség vágyára, a személyiség problematikus helyzetének kifejezésére épülnek. A nemzeti közösség hiányának és akarásának lírája a tragikus pátosz és a díszítőművészet könnyed játékossága között mozog. Képeinek történelmi anyaga, motívumainak paraszti folklór-ihletése, modernizált hagyomány-elvhűsége — az erős stilizáltság dacára — legszélesebbre vonta e líra befogadásának közönségét. A proletár osztály-közösségnek az átalakulásából fakadó líra a politikai pátosz retorikájára és kesernyésen groteszk kritikára épüL Szahadszájúsága, politikai mondanivalójának határozottsága, formájának olykor robusztus anyagszerűsége és egyszerűsége révén tágít az érthetőség körén: nevel és aktivizál a maga módján. Végül a „magányos egyén” értelmiségi lírájában a veszteség végleges és általános képet ölt, s tragikus vagy irónikus személyiséget fejez ki. S bár ez a líra a legkisebb közönséggel rendelkezik (igaz, ez a közönség aktív és igényes), s bár megköveteli a humán tudás professzionális ismeretét, mégis jelentősen járul, hozzá líránk megújulásához, tágítja élménykörét, kifejezési lehetőségét, ösztönzi gondolati és formai igényességét. Ezek a — most csak pozitív szempontból vázolt — változások közvetlenül csak az irodalmi szakma területén éreztetik hatásukat. Ez is nagy dolog. Hisz a közérthetőség hivatalos megbízottai, a kritikusok türelmetlenségén, felkészületlenségén, konzervativizmusán múlik sokszor, hogy kialakul-e a „közös ihlet”, az új befogadásához szükséges érzékenység tágabb körben is. De mivel a kulturális közeg átalakulásáról van szó. az is igaz, hogy egyre nagyobb közönség egyre több műre tud „értelmesen” nézni. A közérthetőség felé, mint az újabb magyar költészet példája is mutatta, nem egy nivellált tömegművészet létrehozásán keresztül vezet az út, hanem a kulturális közeg megújulásán át. A pozitív változások persze csak jelek és nem rajzolnak még ki összefüggő változás-folyamatot. De legalább felvillantják annak a művészetnek a perspektíváját, amelynek nem lesz többé ^szüksége a közérthetőség fogalmára. Szilágyi Ákos Szente Béla A kés a kés születését ünnep járta körül: táncot kívánt az éj, áldott asszonyi táncot. I három pásztor-isten jött föl a Föld mögül, s hoztak a szülöttnek szép, szegetlen kalácsot. letérdeltek csöndben, messzi áldozatként, a korcs öszvér-népek megszentelt jászlához: „ki lesz, ki imát kezd az elkárhozókért, s öszvérek helyett tiszta juhot áldoz? ki lesz e föld felett első igaz isten, kit dolgában nem bánt szörnyű kétkedés?!" fölnőttem, s nem értem, nyíló kezeimben miért lett oly gyorsan fegyverré a kés. Sárándi József • • Oreganyám a gyilkosra gondol öreganyám a tévé előtt ül s az álomgyár műsorain szórakozgat Csak azt látja a világból amit mások eléje vetítenek Háza pusztuló rezervátum de már fejében is kalapálnak az idő fekete bontómesterei Sírkő várja a temetőben s nagymamaszagú szoba falán gongos óra zenél Amikor bezörgetek hozzá összerezzen A Kék íény-körözte gyilkosra gondol s lelke varjú-képében szökni készül Zana Zoltán Ajánlások Az éjszakával Is Baka Istvánnak Füstös műhely. Napsugarak tömör nyalábjából kerítést kovácsol az alkonyat, sötét inasai testemre edzik buraként az izzó eget, gyerünk arcom távolból hallom a harangokat, az éjszakával is, ha nélküle nem lehet. Zöld erdősátor Varga Gézának Ledöfköd kozákdzsidával a sárga ősz, zöld erdősátor holtan lerogysz, utolsó sóhajod is ködbe vész — meztelen ágaid: Krisztus-karok. Vájnál László Elfutni legalább Az élet szakadós, Minden nap akadós kerítés, sövény, tüske, — örömnek bánat az üszke. Ahány nézetből látszik az ég annyi öröm a szívnek is elég, de a vágy iramlik, mint karámban a csikó. Kitörni gőzölgő szüggyél az volna jó elfutni legalább: és a mindenségnél nem adni alább. Péntek Imre Balatoni képeslap A szédült nyár itt száguldozik a sztrádán bukósisakja villanó fehér — stopposok szemében alkonyati ábránd a messzeségbe húzó útszegély... Nyög a szezon, mint kólikás vénség, állott sörén vitorlás biceg; mosoly kattan és elkészült a fénykép örök emlékül Gertinek. Bulldogot terel a tilalmas tópart, póráz feszült meg dülledő nyakán; siklik előle, menekül a megmart kószáló léptű, üdültetett magány. Hunya Márta Nagyapám Nem látok mást, csak háromhónapos étlenségben elaszott kezét a takaró fehér hűvösén. Mord volt, szigorú, nagy haragra termett, nem értett soha semmilyen érzelemhez. Megszelídült mégis, mikor nekem legyintett: „Eh, nem ér ez semmit, Mártikám”, hiába tudta, „ez nem gyerek, ez csak lyány”. Nagyon szerettem. De miért e múlt idő? Alighogy meghalt, máris eltemettem? Koszta Rozália: Kárpátaljai emlék I.
