Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
O 1978. augusztus 6.. vasárnap ■^HiluVTiTd — El kell egyszer jönni — mondta. És mindjárt Lon- cit hívta, hogy jöjjön el búcsúra, most, Péter-Pálkor. Meglátja, milyen szép falu, és milyen jók ott a népek. Lonciba fogódzott, de a többieknek is szólt. — Lesz citromos torta? — kérdezte Lonci csak úgy. — Lesz. — Hát tudd meg, hogy megyek. — Elhatározta egy pillanat alatt. A technikus még akkor is ottmaradt, mikor a többiek elszéledtek a helyükre. Hívta Anyicskát, hogy úgyse tud mit csinálni, nézze meg a festődét. Anyicska gondolta, miért ne. Mikor a bálákhoz értek, tréfásan azt mondta a technikus, hogy tartsák tiszteletben a „törvényt”, és bújjanak a bálák közé, mintha odahaza lennének a szénapadláson, amit a segédmester beszélt. Anyicska a homályos világításban felnézett. Tiszta szeme csupa hitetlenség volt, s egy harmatcsepp csilla- nását is észre lehetett venni benne. De csak egy pillanatra, mert hirtelen sarkon fordult és elszaladt. Később lett áram. Üjra csattogtak a gépek. Anyicska fürge ujjakkal dolgozott: vakokat kötött be, és szakadt szálakat sodort össze; járt-járt a fonógép kocsija mögött kilométereket. Míg Lonci egyszer megkérdezte tőle: — Bogaram, te sírsz? • * * Itt volt Péter-Pál ünnepe. Kellemes kirándulóidővel. Hegyi szellő lengedezett, és szárítgatta a könnyű párákat. Már hetekkel előbb festettek, meszeltek, csinosították a házakat, takarították az udvarokat. A templomot felöltöztették, az oltárok fölé zöld gallysátrakat emeltek, és zöld gallyal díszítették a bejáratot. A cifra művű kereszt alatt, mely friss ezüstben ragyogott, és amelynek talapzatát megtisztogatták a mohától, vásárosok verték fel sátraikat. Az utca fellocsolva, kiseperve, s a portalan légben sütés-főzés illatfelhői gomolyogtak. A falevél is csillogóbban fürdött a nedves napfényben, mint köznapokon. Csaknem minden házba vendéget vártak. Anyicská- ék vendége is megjött a városból. — Lonci! — kiáltott Anyicska. Leszaladt a magas betonlépcsőn. Véletlenül tekintett ki a konyhaablakon, hát csak megpillantja: de ismerős! (Folytatjuk) Százhuszonhét évvel ezelőtt,- 1851. május 13-án gördült be a Szalontárói érkező Arany János szekere a geszti kastély elé. Kovács János, Tisza Domokos nevelője ajánlotta be Aranyt a költá hajlamú fiú mellé, s ez a megbízatás számára a jövő reményét is jelentette. A geszti csend és nyugalom önmaga megtalálásának útján fontos állomás. Egyik levelében le is írja később: „Szalontai tartózkodásom idejére esik a félév, midőn többnyire Geszten tanyázva, Domokosnak órákat adtam a költészetben.” Ha a kastélytól, ahol most a kultúrház működik, sétálunk a fehér falú kerti lak felé, a látogatót különös ért zés tölti el. Erre járt Arany János, itt sétált ifjú tanítványával, akihez búcsúversében ezt írta: „Legnagyobb cél pedig, itt e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.’’ A valamikori kerti lakot elsöpörte a háború vihara, de a hagyománytisztelő emlékezés újra felépítette, a régi alapjain. Az akkori népfrontbizottság tagjai voltak az elsők a társadalmi munkában. Az avatás éve 1971, a házikóban Aranyemlékmúzeumot rendeztek be, korabeli fényképekkel, könyvekkel, a költő használati tárgyaival. Mondják a gesztiek, hogy sűrűn megfordulnak érdeklődők a kerti lakban, melynek emlékkönyve is erről tanúskodik. öreg vadgesztenyefa vet árnyékot a nádtetőre. Csend és nyugalom tanyája ez most is. (s—n) 12. A technikus is mosolygott a festődéből, ő is odajött. Egy szót sem szólt, csak Anyicska megérezte, hogy ott van. Szeme bársonyát megérezte a hátában. A szív kis kalimpálása elég volt, hogy ujjai elbutuljanak, csaknem elejtett egy csévét, s a kettes szedegetéshez is alig lett mersze. Mikor félre is lesett, hogy megbizonyosodjék, magában pajkos elégedettséget és megnyugvást érzett: „Hát idejött. Idehúzta valami”. Anyicska észrevehetően megváltozott. Mikor pedig a technikus megszólalt, egyszeriben ő is szóra bátorodott, és nagyon is élénk lett. A technikus csinos volt és fiatal, s máris sok mindent tudott. Az újságok és könyvek érdekelték. És minden, ami a világban történik. Most is érdeklődve figyelt, s amikor beleszólt, kedvesen és választékosán beszélt. Ezt mondta: — Az ilyen népszigeteknek nincs utánpótlásuk a kultúrában ... Nem lehet okolni őket a magunk felelősségének fölvetése nélkül ... Ezt arra mondta, hogy a hegyi falucskákat elmaradottsága miatt csepülték, ahol az emberek közmondásosan együgyűek, viselkedésük durva, és a fejük tele van babonával; tán bizony még boszorkányok is vannak náluk. — Lonci is kifogott egy csinosát — mondta a segédmester. Mikor kimulatták ezen magukat, akkor mondta a technikus, amit mondott, és még ezt szólta: — De befizetek én a magunkfajta kultúremberekre is. Anyicska szövetségest érzett maga mögött. És még túláradó kedvet érzett. Fényképek, lúdtoll, tintatartó, könyvek : Fotó: Gál Edit Luuivnoui un <*£• CUUCAIVUU^ V be. Az ablakból a kastélyra látni... SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regény Folytatása következik... A régi mozikból csak a stúdiók varázsa maradt? Nulla dies sine linea — hangoztatták a régi latinok. Nulla dies sine séria — mondják manapság a magyar tv-nézők az időfaló tv-lsten jóvoltából. A folytatásos produkciók népszerűsége ugyanis ma már több, mint divat. Kortfinet, olykor pedig egyenesen kórtünet. Pedig a „folyt, köv.’* *, a befejezetlen és mindig újra és újra kezdődő históriák nem új találmányok. Azon a félelmen alapulnak, amely gyerekkorunk óta él bennünk — hogy egyszer véget ér a mese. Tudjuk, a mesék sohasem érhetnek véget. Később, ■ amikor aztán olvasni kezdett az ember, elbűvölték azok a bájos történetek amelyekből hiányzott az utálatos „vége” szó, s helyette a „folyt, köv." megjelölés állt az utolsó lapon. A folytatás igénye — talán naiv —, de nagyon is emberi. S a filmművészet a maga furcsa és csodálatos ravaszságával képtelen volt ellenállni ennek a kísértésnek. Rögeszme vagy szükséglet? A többrészes történetek vetítése nem annyira lét- szükséglet a televízió számára, mintsem inkább rögeszme: pszichózis, divat és valahol technika, sőt olykor a folytatásos regények népszerűségének „átszivárgása”. A folytatásos film valóban lehet divat is, méghozzá reális divat, amellyel a világ sok filmgyártó cégénél találkozhatunk, nemcsak a tv- stúdiókban. De ugyanakkor lehet pszichózis is, mert hiszen az utóbbi évtizedekben már hatalmas nézőtábor harcol az újabb epizódok műsorra tűzéséért, megköveteli, heti randevúját a közkedvelt hőssel, és ezért már nyugodtan beszélhetünk akár pszichózisról is. Aztán a többrészes művek idővel puszta technikává is válhatnak, a rendezői, operatőri színészi, sőt forgatókönyvírói mesterség mindennapos gyakorlatává, mert bizony, jónéhány példát ismer a történelem arról, hogy a többrészes filmek még akkor is folytatódnak, amikor az író vagy a rendező, s színész már gyakorlatilag régesrég elmondta mindazt, amit eredetileg közölni kívánt. S mindehhez ráadás a többrészes regények feléledő népszerűsége is... A folytatásos filmek népszerűségét sok más tényező is indokolja. Be nem ismert realitás : hogy tulajdonképpen film és televízió békés egymás mellett élése éppen a többrészes produkciók közvetítésével valósul meg. Ez az együttélés azon alapul, hogy a mozi időben felismerte, csak úgy maradhat életben, ha együtt dolgozik a televízióval, míg a televízió saját túlzsúfolt programja fojtogatásában beletörődött abba, hogy filmeket csak az „idősebb testvér” segítségével készíthet. Az üres, alig elhagyott filmstúdiók, amelyeket mindeddig tétlenségre ítéltek, lázas gyorsasággal láttak hozzá filmek, főleg folytatásos filmek forgatásához. És ez nem is történhetett másként. Hollywood elvesztette a csatát, nem maradhatott tovább a világ filmfővárosa. S az sem titok már, hogy az Universal és 20-th century Fox gyárakat tulajdonképpen a televízió tartja fenn, s ez mentette meg az összeomlástól a Columbia céget is. Persze, az olvasó azt kérdezheti, miért a folytatásos filmek uralják Nyugaton elsősorban a piacot, s miért nem a hagyományos produkciók? Sitt érhető tetten az üzleti számítás, a gyártók kalkulációja, akik alaposan ismerik kívülről, belülről minden igényével és főleg gyengéjével a fogyasztót, és tulajdonképpen egy adott életritmushoz is alkalmazkodnak. Vizuális menüt szolgálnak fel olcsón praktikusan, adott időben, akárcsak egy könnyű sonkás szendvicset. A kényelem pszichózisa Kényelmes lett a film fogyasztója? — kérdezik. Otthonába visszük a produkciókat a képernyő segítségével! Fáradt a hosszú nap után? Egyszerű, könnyen érthető, vonzó történeteket pergetünk neki Angyalokkal, Bosszúállókkal, Belphegorokkal, olyasmit, amihez nem kell sok fejtörés. Nincs türelme? 30, 60, legfeljebb 90 perces epizódokat adunk sűrített cselekménnyel, amelyben itt- ott művészet is akadhat. A sematizmus határozza meg az életmódját? Bizonyos napon, bizonyos órában és bizonyos percben sugározzuk a műsort, s ezzel máris megvetjük egy feltételes reflex kialakításának alapját. Nincs Ideje olvasni? Tájékoztatjuk — a legfrissebb színházi, s regényújdonságok — megfilmesítésével. Sikerélményre van szüksége? Ezt is köny- nyen biztosítjuk számára szimpatikus hősökkel, akiket jóság, bátorság, becsület jellemez, s akikkel nagyon könnyű azonosulni. Ha egy többrészes filmnek sikere van, akkor akár az esztendő 52 hetén át is vetíthetik, de ha nem megy, megáll a hetediknél, a tizenharmadiknál, a huszonhatodiknál. De a kockázat nagy. A filmművészet tapasztalata tanulságosan keserű volt ahhoz, hogy bárkinek is kedve kerekedne megismételni. A nagy tv-társaságok eljutottak odáig, hogy a gyártók egyetlen „teszt-epizód” le- forgatásával próbálják kipuhatolni a közvéleményt, felmérni a közönség várható reagálását, és csak ezután döntenek à teljes film le- forgatásáról. Minél gyorsabban és olcsóbban leforgatni a produkciót — ez a televízió élet-halál kérdése. Például 1971-ben a Columbia Brodcasting System Tv- társaság tizenhat, egyenként 90 perces filmet forgatott, amelyet minden péntek este a CBS Friday Nights Movies programban sugároztak. A film forgatókönyvét öt hét alatt írták meg, három hétig tartottak az előkészületek, s 12 napig a forgatás. Hat hetet vett igénybe a montázs és a szinkronizálás. Érthető, hogy ezt a nagyon is gyors ritmust nem lehet a filmgyártás klasszikus törvényeinek betartásával .biztosítani. A stúdiókban ezért teret hódított az elektronikus technika, a többkamerás felvételi módszer, az elektronikus trükkök, az elektronikus montázs és az elektronikus gondolkozás is. A régi moziból nem maradt más, csak a stúdiók varázsa és a remény, a hihetetlen, megcáfolhatatlan remény, hogy talán egyszer a világ mégis csak ráun ezekre a magnetikus csodákra és a film az lesz, ami volt: celluloidszalag és még inkább csendes, nyugodt alkotás, ahol a „folyt, köv.” művészetet is jelent. Nemlaha György A kerti rak
