Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-05 / 183. szám
1978. augusztus 5., szombat Megfelelő élelmiszer-ellátás Tatarozzák az 1-es számú óvodát Eleken. A nagyközségi tanács költségvetési Szemének dolgozói Június 10-én kezdték és augusztus 31-re szeretnék befejezni a mintegy 600 ezer forintba kerülő felújítási munkálatokat Fotó: Martin Gábor A Békés megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat a közelmúltban összegezte a lakossági áruellátás féléves tapasztalatait. Egyebek között megállapították, hogy ellentétes tendenciák mutatkoztak az árubeszerzésben. Az első negyedévben az árukínálat volt a jelemző, a második negyedévben már a termékcsoportok egy részénél nem tudtak folyamatosan kellő választékot biztosítani, fő• leg hús és húskészítményekből. Különösen érez• hető volt ez a hiány a második negyedévben Gyula, Orosháza és Békés boltjaiban. Az viszont örvendetes, hogy a baromfi iránti keresletet minden időben ki tudták elégíteni. Megfelelő volt a kínálat tojásból, tej és tejtermékekből, édesipari árukból és konzervek- ből. Az utóbbi időben rendkívül megnőtt az igény a hal iránt, ebből viszont nem tudtak elegendő .mennyiséget biztosítani. Bár a zöldség és gyümölcs forgalmára negatívan hatott a kedEgy gazdag életút koronája Az ismerkedés kedves epizódokkal kezdődött. Egyszerre érkeztem a helyi postással Velki Györgyné szarvasi lakására. Egy képeslapot nyújtott át a háziasszonynak. — Szemüveggel is rosszul látok. Kedvesem, olvassa fel! — mondta Velki néni felém fordulva, amikor bemutatkoztam, s ezzel egyben a bizalmasává avatott. Szeretettől sugárzott a levelezőlap, ami Csehszlovákiából jött „Drága Nagyika!” — Így kezdődött, majd szívhez szóló köszöntővel folytatódott a Nagyi 90. születésnapjára, ami augusztus 7-én lesz, és amelyen sajnos nem lehetnek ott, mivel úton vannak, de gondolatban vele lesznek és sok-sok szeretettel kívánnak jó egészséget. Az aláírás: Zsuzsi és Tibi. Zsuzsi az unokája... Ez az alkalom magyarázta az én látogatásom is, no meg egy ünnepi esemény. A „Nagyi” 90 éve ellenére is jó egészségnek örvend, mozgékony, kedélyes és szívesen fogadja a vendéget. Perceken belül megtudtam, hogy lánya Pesten él, sűrűn látogatja, és az unoka a kedvenc, a férjével együtt A beszélgetés ezután már könnyen ment... A munkásmozgalomban eltöltött éveiről érdeklődtem, hiszen nem kevesebb mint 60 éve, 1918-ban kezdte, vállalva a nehézségeket, későbbi megpróbáltatásokat is. Már az első időben tisztséggel ruházták fel, a Tanácsköztársaság kezdetén népei- , lenőr lett, majd beválasztották a direktóriumba, övolt Szarvason az egyedüli nő ilyen pozícióban. Nagyszerű szervező egyéniség. Ennek a mozgalomban 1945 után különösen nagy hasznát vették. Derűs iróniával emlékezik vissza a régmúlt időkre, és az 1945 utáni hős korra. Az elsők között vett részt a nőszövetség — MNDSZ — helyi szervezetének megalakításában. — Miről is beszéljek? Hiszen, ha mindent leírna, regény kerekedne ki belőle. De az ilyen történeteket már sokan megírták. A régi időkről csak annyit, hogy szegény család gyermekeként már 12 éves koromban elszegődtem cselédnek. Nem mondom, jó gazdáim voltak, de mégis csak cseléd volt a nevem. Sokat dolgoztam és sokat gondolkoztam. Ez utóbbi vezetett el a mozgalomhoz, a párthoz. Nem akartam úgy élni, ahogyan éltem. És azt sem, hogy mások hasonló nyomorban éljenek. Ezért vettem részt a munkában már 1918-ban, és azután is — illegalitásban... Negyvenöt után jött el a mi igazi időnk. A férjem is párttag volt, mindjárt a kezdet kezdetén. Társaival együtt megkezdte a szervezkedést. Mi, asszonyok pedig követtük férjeinket. Megalakítottuk a nőszövetséget. De hogyan? Milyen körülmények között? Kaptunk egy rettenetesen elhanyagolt, szétzilált helyiséget a főutcán. Szalma, piszok, hulladék, pókháló, korom a falakon. Nem baj. Ezzel mit sem törődtünk. Tető volt a fejünk felett. Mi, asz- szonyok hozzáfogtunk takarítani. Súroltunk, pókhálóztunk, meszeltünk. Kész volt a székházunk. De üresen, se egy szék, se egy pad vagy asztal. Pénzünk nem volt a berendezéshez. Hát szereztünk. Hogyan? Teadélutánokat, műsoros estéket szerveztünk. Akkor voltunk már vagy hetvenen, hát könnyű volt kultúrcsoportot szervezni. Fel is léptünk. Képzelje, 60 évesen népi táncot táncoltam. Aztán sorra jöttek az ötletek. Még a szlovák népi együttest és a citerazenekart is megalapítottuk. Ma is csodálkozom azon, hogy "adhattam arra a vén fejemet, hogy fellépjek. De sikerünk volt... Még a rádióban is szerepeltünk. Persze ez már jóval később történt Visszatérve az első időkre: teadélutánjainkat úgy szerveztük, hogy a hozzávalót összeadtuk. Még a saját ter ánkat is kifizettük. A pénz pedig gyűlt, ment minden, mint a karikacsapás. Örömünk tellett abban, amit csináltunk. Hogy felvilágosító előadásokat tarthattunk, hogy egyre több lányt és asszonyt tudtunk magunk mellé állítani. • Röviddel az MNDSZ után a Vöröskeresztet is megalapítottuk. Az volt ám a szép idő, amikor sok-sok embert tudtunk e nemes munka segítőjévé szervezni. Sokszor házról házra járva agitáltunk. Kerestük a kapcsolatot az emberekkel. És ha kudarc ért, sohasem csüggedtünk. Velki néni hirtelen abbahagyta a mesélést. Aztán megkérdezte, tudok-e szlovákul? Hát persze, hogy tudok ! Felderült az arca, aztán újabb történetek, epizódok elbeszélésébe kezdett, most már hol szlovákul, hol magyarul. Így jobban ment. — Mit is mondjak még? — kérdezte, majd, mint akinek hirtelen eszébe jut, té- rült-fordult. Frissen, mintha nem is 90 év lenne a vállán. A szekrény fiókjából gondosan zsebkendőbe bugyolált csomagot vett ki. .A kitüntetéseket őrzi benne. A Tanácsköztársaságért, a Vöröskereszt-munkáért, a Felszabadulási Emlékérem, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, és így tovább. Ezek egy életút kincsei. A legutóbbit 1969-ben kapta. — Tudod kedvesem, már tíz éve nem veszek részt aktívan a munkában — folytatta egy kis nosztalgiával. — Mit is kezdenének egy ilyen koros asszonnyal? Csinálják helyettem, helyettünk úgyis a fiatalok. De itt vannak az emlékeim — mutatott a jelvényekre — ezekben gyönyörködöm. Szép volt, érdemes volt... A fiataloknak, akik most vesznek részt a mozgalomban azt üzenem: „Soha ne csüggedjenek el, ha nehézségekbe ütköznek, mert ez a munka mindig szép, és mindig van értelme. Csak úgy lesz még szebb az életünk, ha mindvégig kitartunk.” Egy tartalmas, gazdag élet sok szép epizódjának, élményének megismerésével lettem én is gazdagabb a beszélgetés során. Köszönöm... Kasnyik Judit vezőtlen időjárás, mégsem volt nagyobb fennakadás, ami annak köszönhető, hogy a Csongrád megyei ZÖLDÉRT nagyobb mennyiséget tudott biztosítani a megye ellátására. Ha már más megyéknél tartunk, az is megállapítható, hogy kedvezően hatott a cukrászkészítmények ellátására és forgalmára a szentesi cukrászüzem termékeinek Békés megyében való árusítása. Nem mindenben felelt meg a követelményeknek a likőr- és söripar sem, amely az üdítő ital forgalmának elmaradását az alaptevékenységéhez tartozó cikkek korlátozott beszerzésével próbálta magyarázni. A élelmiszerkiskereskedelmi vállalat áruforgalma, értékesítése a kedvezőtlen jelenségek ellenére is terven felül alakult. Erre az évre 70 millió forint többletbevételt terveztek, és az első félév során csaknem 42 millió forintot teljesítettek, vagyis 9,5 százalékkal teljesítették túl az időarányosan előírtakat. Persze az árbevétel túlteljesítésében objektív tényezők is- jelentősen közrejátszottak Érződött a kávé áremelésének hatása, és a szeszárusítás korlátozása óta eltelt időszak alatt tapasztalt jelentős bolti forgalom- növekedés. A többletbevételnek megfelelően jól alakult a jövedelmezőség is. A félév alatt elért 376 milliós forgalom 7,7 milliós nyereséget hozott, ami majdnem 20 százalékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az áruforgalom alakulására — amint azt Ábrahám György igazgatóhelyettes megállapította — rendkívül jó hatással volt a nemrégiben megnyitott békéscsabai 100-as ABC-áruház, amely hat hónap alatt 33 millió forintos forgalmat ért el. Gondolnak a hálózatfejlesztésre is. A szarvasi vásártéri ABC-áruház építését elkezdték, és hamarosan hozzáfognak a békéscsabai KISZ-lakótelepi ABC-áruház építéséhez. Rövidesen befejeződik az átépítés és átadják a vásárlóknak a 125-ös gyulai árudát, és az 53-as békéscsabai húsáruházát. B. O. Hiúság és érdem R égóta foglalkoztat egy bizonyos téma, és ez a hiúság. Ha nem párosul más olyan visszatetsző emberi tulajdonságokkal, mint a kapzsiság vagy a gátlástalanság, akkor talán nem is érdemes sok szót vesztegetni a fejtegetésekre. Hallottam viszont olyan véleményt is, amelyben minden bizonnyal van némi igazság: éspedig híres emberek; feltalálók, tudások, művészek érzelemvilágában a becsvágy is valamiféle hajtó-mozgató erőként dominálhatott és közrejátszhatott abban, hogy maradandót alkothattak. Mondanunk sem kell: nincs ebben semmi különös és semmi rendkívüli. No, de vegyünk egy megtörtént esetet. X. valamelyik szervezet vezetője minden erejét latba vetve, szorgalma és kitartása révén elérte, hogy Y. községben fedett uszoda épüljön. Noha a munkálatokat elkezdték, de később különböző okok miatt abba kellett hagyni. Amint mondják, még jósolni sem lehet, mikor készül el ez a létesítmény. Objektív okok miatt nem szabad hibáztatni azt, aki úgymond kiharcolta, hogy uszodája legyen egy községnek. Telt-múlt az idő és később a felsőbb szervek úgy határoztak, hogy ezen a településen iskolacentrum épül. Ekkor született meg egy újabb uszoda ötlete. Nehéz azonban eldönteni: mi jobb: befejezni a régit, vagy lebon- "tani a födémszerkezetet és átszállítani arra a helyre, ahol az új felépülhetne. Azok, akik a jelenlegi félkész állapotban levő medence befejezéséért kardoskodnak, készek megakadályozni — részben érthető módon — a másik létesítését. Azt mondják, ők harcoltak, ők fáradoztak any- nyit az uszodáért. Szerintük nem szabad megengedni, hogy mindez most kárba vesszen. Az ellentábor viszont azzal érvel — látva a bizonytalanságot —, hogy feltétlenül gazdaságosabb lenne a centrumban felépíteni az újat. Ebben az esetben nem kellene külön kazánházat és egyéb mellékhelyiségeket létrehozni. így nemcsak pénzt és időt, hanem jelentős munkaerőt is megtakaríthatnának. Kétségtelen, a jövő egyetlen járható útja: a koncentrálás. Nagyon is racionális elképzelés az, ami a -,minél kevesebb befektetéssel, minél több létesítményt üzemeltetni” — koncepcióra épül. Nem szükséges bizonygatni, mekkora károkat okozhatnak azok, akik figyelmen 'kívül hagyva a gazdaságosságot, a takarékosság követelményeit, erőnek erejével ragaszkodnak korábbi tervükhöz. Nem az a célunk, hogy eldöntsük: mi jobb és kinek van igaza? Csupán a túlfokozott szubjektivitás káros voltára hívjuk fel a figyelmet. Azt valljuk, hogy rugalmasságra, gyors helyzet- felismerésre, valamint az érzelmi „áthangolódásra” kell törekedniük azoknak, akikkel ellentétben mások már sokkal joftb, korszerűbb és olcsóbb megoldásokat kínálnak. És ha az utóbbiak kerülnek ki 'győztesen, a korábbi tervek patrónusaitól senki sem fogja elvitatni az érdemeket. Sőt, ők maguk is joggal lehetnek büszkék arra, hogy egy-egy ötlet tőlük származott, ők voltak a közösség érdekét szolgáló nagyszerű kezdeményezések úttörői. n körülmények váratlan alakulása — minden gondos tervezés ellenére is — esetenként olyan helyzetet idézhet elő, amelyben gyorsan kell cselekedni, hirtelen kell dönteni egy-egy kérdésben. Aki képtelen a rugalmas gondolkodásra, aki nem tudja dialektikusán szemlélni a valóságot és csökönyösen ragaszkodik további elképzeléseihez, az előbb vagy utóbb — mint jeleztük — gátjává válik a fejlődésnek. Bukovlnszky István Augusztus 4-én, pénteken Szarvason, a városi pártbizottságon az Elnöki Tanács megbízásából Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke Velki Györgyné nyugdíjas pártmunkásnak 90. születésnapja alkalmából átadta a Munka Érdemrend arany fokozata kormánykitüntetést Láttam, amint a tekintetek megváltoznak. Nem tudnám megnevezni, mi tükröződik bennük; talán feszültség, talán várakozás, némi izgalom, de még inkább mindezek keveréke. Ketten — Kóczán István és Pálfi György — az olvasztókemencéhez lépnek. Bár a kompresszor kikapcsolása után a kemencenyílást övező lángkorona eltűnt, azért még mindig óvatosak: hihetetlen a forróság, s könnyen megszédül az ember. Földre kerül a fedőlemez, s egy hatalmas kétkarú fogóval benyúlnak a függőleges olvasztótérbe. Óvatosan emelik ki a vörösen izzó olvasztótégelyt és a kemence mellé készített tartóba helyezik, amellyel mozgatni, billenteni tudják. S már billentik is. Èçp csak annyira, hogy a bugÿ- borgó, folyékony bronz elérje a tégely peremét. Ekkor az eddig a háttérből figyelő Gutta István — a csoportvezető helyettese — előlép, s egy hosszú rúddal és néhány ügyes mozdulattal lesalakolja az izzó fémet, majd ismét hátralép. A következő pillanatban égő, lángoló, sistergő, fröcskölő patak zúdul a „tölcsérbe”, látom, ahogyan az egymásra helyezett minták belsejében végigömlik az izzó, folyékony bronz, mindig újabb és újabb darab alól csap ki a láng, már a legutolsó is fellobban, „Kész!” — kiáltja a háttérből figyelő betanított munkás, kellemetlen, szemet csípő, orrot facsaró, szúrós szagú füst terjeng, a forróság most már perzselő, észreveszem, hogy a tégely kiürült. Az arcok feszessége fölenged. Ismét előkerül a kétkarú fogó, s a kis vasbödön — az olvasztótégely — újfent eltűnik a kemence gyomrában, egy kattanás .. .és száz megvadult harang kezd koncertre hallószerveimben — bekapcsolták a kompresz- szort. Körülállnak, tréfálkoznak, mosolyognak. Könnyed, fesztelen a beszélgetés, ide- oda csapong, de nem törekszem, hogy határozottabb mederbe tereljem, amire kíváncsi vagyok, így is megtudhatom. — Iszonyú a zaj — mondom, amikor rövid időre csend támad. — Meg a hőség, meg a por, meg a füst... — kap a szón Gutta István, aki láthatólag a leghatározottabb, legmagabiztosabb közöttük. — Védőétel? Védőital? — Van — bólogatnak szaporán, komolykodó arccal. — Mindennap kapunk tejet. Meg van szóda is. — Na és használ? — Persze. Annyival kevesebb vizet iszunk — és nevetnek. — Az biztos, hogy nem egy könnyű munka ez a miénk — veszi át ismét a szót Gutta. Nem is nagyon csodálkozom, hogy elnéptelenedik az öntőszakma. Az idén is, mindössze csákókét srác jelentkezett tanulónak. — Nézzen meg bennünket! — szól közbe Bódi József betanított munkás. — Nem lát itt senkin egy szemernyi súlyfölösleget se. A hőség, az aztán mindent leszed. — Igen, ez valóban nem könnyű szakma. De ezt választották, nem? — .. .én?— néz rám kérdőn Gútta. — Én azt sem tudtam eszik-e vagy isszák. Elmentem Pestre. Szakma kellett, azt akartam, püff, szinte egyik napról a másikra öntő lettem. De ugyanúgy lehettem volna más is. — Megbánta? — Hát... régebben még el-elgondolkodtam: milyen is volna, ha más szakmám lenne? Jobb? Rosszabb? A fene tudja. Most már jó így. — Elégedett? — Nézze, havi háromezeröt az átlagom... — Egyébként a cégen belül mi keresünk a legjobban — szól közbe Kóczán István. » — De évi hárommilliót termelünk. Az össztermelési érték negyven százalékát... — így Pálfi. Öntők között
