Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-31 / 205. szám
1978. augusztus 31., csütörtök A könyv több mint jóbarát Olvasni jó „A fiatalokat kommunistává, forradalmárrá csak úgy tudjuk nevelni, hogy ha a problémalátásra, vitára, az alternatívák közötti döntésre neveljük őket... Mi is úgy lettünk annak idején forradalmárok, hogy az akkori valóság ellentmondásaira kerestük a választ, és a marxizmusban találtuk meg...” Darvas József író fogalmazott így az Olvasó népért mozgalom első országos tanácskozásán. Darvas József jó tanácsa egy évtized távlatából sem veszített aktualitásából. Problémalátás, vitakészség, a döntés felelőssége. Hol és hogyan tanulhatjuk meg ezeket? A könyv — gyakran kimondtuk, leírtuk már — az ismeretszerzés egyik fontos forrása. Az olvasó ember, miközben magára ismer a történet egyik vagy másik szereplőjében, ismerkedik is önmagával. Élő alakokat, összefüggő képeket, emberi sorsokat lát maga előtt, önmagát különböző alakokban és helyzetekben képzeli el, erkölcsi és társadalmi kérdésekről alkot véleményt, egyetért az íróval vagy magában vitatkozik vele. Közben ismerkedik a világgal, amely mind szélesebbre tágul körülötte, s feltárja titkait. Problémalátás, vitakészség, a döntés felelőssége. Az olvasó ember mindezt szórakozva sajátíthatja el. Ha akarja. Mert a könyv mindenki számára elérhető. De vajon akarjuk-e? Magyarországon évente tízezer lakosra több mint nyolc könyv megjelenése jut. Az UNESCO adatai szerint az európai országok átlaga hat, az egész világra vonatkozóan pedig kettő. A kiadott könyvek t példányszáma az elmúlt esztendőben kereken kilencvenmillió volt. Ebből a szépirodalmi művek tizenhétmilliós példányszámmal részesültek, amelyből tízmillió volt a fordítás. A legtöbb művet orosz nyelvből fordították, de példányszám tekintetében a francia^ és az angol fordítások állnak az élen. A lakosság egy esztendőben másfél milliárd forint értékben vásárol könyveket, ami kulturális kiadásainak tizenkét százalékát teszi ki. Természetesen az emberek nemcsak vásárolják, hanem kölcsönzik is a könyA nagybánhegyesi községi könyvtárban 6300 kötet közül válogathatnak az olvasók. A polcokat az általános iskolások által összegyűjtött szlovák tájjellegű régiségek — lámpák, korsók, faliórák — díszítik Fotó: Martin Gábor veket. Magyarországon jelenleg tizenhatezer-háromszáz könyvtárat tartanak számon. Ezekből kilencezer- nyolcszáz közművelődési, ezemyolcszázötven tudományos és szak-, négyezer- hatszázötven pedig az iskolai könyvtár. A könyvtárakban összesen nyolcvankilencmillió kötet található, ezekből harmincnégymillió a közművelődési könyvtárakban. Ezeknek az elmúlt esztendőben kétmillió-kétszázezer beiratkozott olvasója volt, akik egy év alatt ötvenhatmillió kötetet kölcsönöztek. Azaz, az ország lakosságának több mint egyötöde tagja valamelyik könyvtárnak. S ez a szám még kedvezőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a kivett könyveket nemcsak a kölcsönzők olvassák el, hanem igen sok esetben azok családtagjai is. Kik és miért olvasnak Magyarországon ? A diákok csaknem fele rendszeres könyvtárlátogató. A vezetők és diplomások körében ezek aránya harmincnégy százalék. Az egyéb szellemi foglalkozásúak között pedig huszonhárom százalék. A fizikai dolgozók tíz százaléka jár jelenleg könyvtárba. A miértre sokféle a válasz. „Nekem az életem nagy szenvedélye az olvasás. Ügy gondolok azokra a könyvekre, amelyeket elolvastam, mint egy végeláthatatlan hadseregre, amely mögöttem áll, engem véd” — írta a Munkások és könyvek című pályázatra beküldött művében egy autógyári gépmunkás. Egy másik így vélekedett: „Az ember, ha olvasni szeret, sokat tanulhat. Az olvasás felvilágosít, ezáltal köny- nyebbé, tartalmasabbá válik az életem.” Mások az olvasást mint tanulásuk eszközét jelölték meg. Megint mások csupán a szórakozás kedvéért veszik kezükbe a könyveket. A művelődésnek, a szellemi javak gyarapításának sokféle módja van. Ezek közül az egyik, s talán a legfontosabb, a könyv forgatása, az olvasás, amely mással nem pótolható. A könyvtárak akkor töltik be igazán hivatásukat, ha segítenek abban, hogy az emberek minél nagyobb számban megtalálják az utat az érdeklődésüknek, műveltségük gyarapításának legmegfelelőbb könyvekhez. Prukner Pál A hagyományok ma is élő ereje Iskolaépítés kondorosi módra „Kondoros történetének kezdeti szakaszában — az újjátelepülés dátumától, 1875- től — nagyarányú erőfeszítés jellemző a községgé alakulás problémáinak megoldására. A községnek mindent a saját erejéből kellett megteremtenie, állami támogatást nem kapott. Ez a tendencia egész történetén végigvonul, egészen a felszabadulásig” — írja dr. Bella István, a „Kondoros száz esztendeje” című, 1975-ben megjelent tanulmányában. S hogy ez a sok-sok évtizedre visszanyúló teremtő hagyomány tovább él a kondorosiakban, azt az állandóan bővülő, korszerűsödő általános iskola épülete is bizonyítja. Az iskola igazgatója, dr. Bella István büszke erre a hagyományra, s az iskola érdekében jól is sáfárkodik vele. Az iskolaépítés történetét felidéző beszélgetésünk az indulás éveinek felelevenítésével kezdődött. — Kétségbeejtő tantermi gondjaink enyhítésére állami támogatással 1960 közepén épült fel az új, négytantermes iskolánk. Aztán, mert továbbra is égető tanteremhiánnyal küszködtünk, a község saját erőből újabb négy tantermet és két szertárhelyiséget épített 1975- ben. Ennek mai értéke közel ötmillió. Mi pedig mindössze másfél millióból hoztuk ki az egészet. S ebben már benne van a társadalmi munka is! — Ez igencsak meglepő, hiszen egyébről sem hallunk, mint az építkezésnél rendre előforduló költségnövekedésekről. Mi lehet a titka a több mint hárommillió forintos megtakarításnak? — kérdeztük az igazgatót. — így visszanézve egyszerűnek tűnik. Először is a régi, három szükségtanteremből álló iskolaépületet bontották le a szülők és a termelőszövetkezet dolgozói társadalmi munkában. Aztán a bontási anyagból, ami csak hasznosítható volt, mindent felhasználtak az építők. Az akkori három termelőszövetkezetünk első kérésre biztosította a szükséges gépeket ■V 32. — A károsulton kívül más nem is észlelte a földlökéseket? — kérdezték, mintegy kétkedve a károsult jóhiszeműségében. Sandi nem hallotta a kérdést, csak a tanácselnök bizonytalan válaszát: — Nem... Nem hiszem .. Nem tudok róla. Azaz éppen ekörül van egy kis probléma... Letette a kagylót. A tra- fikoshoz fordult. — ök se biztosak a dologban — sóhajtott. — Ide figyelj, Sándor! Nem lehet, hogy csak képzelődsz? Nézd csak, senki se jött még ezzel. Magam se tudok róla. Igaz, jó az alvókám... De ha földrengés volt, valaki csak van még rajtad kívül, aki észlelte... A trafikos nyelt egyet: hiszen van, a Zsabka, ketten észlelték a sírnál. De ezt hogyan mondja meg? Nem szólt. — Várj csak — mondta a tanácselnök, az ablakra nézett. Felállt, kinyitotta. A kocsma előtt ma többen lődörögtek, mint máskor. Mert az ünnepnek még átlógott a lába a hétfőre is, meg volt is mit beszélni. Szétfutott hamar a hír, hogy a Cserni Pán megsokallta a dolgokat. Ma éjjel aztán odacsapott. így járnak, akik ujjat húznak vele. Lám, a Sandi mester háza odalett, és Matejéknál is van ’ sírás-rívás. Marisa boldog, mert őt kihagyta a Cserni Pán. Boldogságában nem fér a bőrébe. Állandóan kiszaladgál a kapuba, és beszédesebb mint bármikor. Mindenkinek el kel! mondania — mert nem fér meg benne —, hogy őrá nem is haragudhat a pokolok fejedelme, mert ő volt, aki nem akart a Vaskapusziklához menni, és ő volt aki mondta, hogy forduljanak vissza. S akit Marisa egy kis beszélgetésre elkap, váltogathatja a lábát, míg továbbengedi. Ezeket tárgyalgatták a kocsma előtt, s éppen azon röhögtek, Marisa milyen boldog, hogy kimaradt a szórásból, mikor nyílott a tanácsháza ablaka. Az elnök kikiabált az embereknek : — Maguk tudnak a földrengésről? Az emberek odanéztek, a vigyor ott volt az ajkukon. S hogy nem feleltek, az elnök még egyszer szólt: — Észlelt valaki ilyet az éjjel? — Éjjel? — töprengett Martin, a borbély. —■ Sokaknak forr a világ éjjel. Ezen megint nevettek egy jót, még az elnök is elmosolyodott. Akkor is mosolygott, mikor visszafordult Sandihoz. — Hát látod. — Részeg volt ez mind — dohogott keserűen Sandi. — Ezeket ugyan hiába kérded. — Ez van — mondta az elnök. — Egyelőre. Nézte kicsit a mosolygós kék szemével Sandit, s megkockáztatott egy kérdést: — Te józan voltál? Sandi felállt, és sértődötten elment. Másnap reggel jót nevetett a falu. Mert legjobb öröm a káröröm. Marisát szarvára szúrta egy szarvas. Ezt akkor tette, amikor Marisa keblét elégedettség dagasztotta, és szívesen tett összehasonlításokat a maga javára, és nagyon biztos volt a maga dolgában. Elég kényes helyen ejtett sebet rajta. Szerencsére a hely inkább il- Tem szerint volt kényes, semmint életveszély tekintetében. A szarvas pirkadatkor jelent meg az udvaron. A zárt kapu ellenére. Ezt később az emberek bizonyító jelként emlegették, holott tudták, hogy a szarvas könnyedén libben át a kerítéseken. Marisa felnyitotta a tiszta lelkiismeretűek édes álmából szemét, és hallotta, hogy kívül motoz valaki. Megböködte a férjét. — Te, jár itt valaki... — Hagyj békén! —mondta Gyúró, ki este sokat ivott, és átfordult a másik oldalára. Marisa felkelt, az ablakhoz lépett, és látta, hogy egy szarvas a fiatal almafát dézsmálja. Cseppet se volt , rest, nosza, seprűt ragadott, s amúgy pendelyben a szarvasra támadt. — Hess te! — rikoltott. A szarvas legelt még egy kicsit, s csak akkor fordult meg, mikor csattant lapockáján a seprű. Egy szó nélkül szarva közé vette Marisát, és feltette a kerítésre. Marisa éktelen visítást csapott, melyet a méltatlanul ért sérelem felhangjai színesítettek. Ült a kerítésen amúgy pendelyben, és visított, ülepéből csörgedezett a vér, mert bár a hím állat a gyengébb nemre tekintettel finoman cselekedte, amit cselekedett, kapitális fejdíszének egy oldalágacskája mégiscsak beleakadt az asszonyba. — Isten nem ver bottal j / — mondták az előszaladó t emberek, mert azonnal lát- ; tán a dolgok jelentését. ■ (Folytatjuk) ! Az új ebédlőbe új bútorok is kellenek — mutatja az igazgató és szállítóeszközöket. Az egész munkát, a társadalmi erők csoportosítását pedig a nagyközségi tanács elnöke, Tóth Pál fogta össze. A szocialista brigádok is igyekeztek a szakmájuknak megfelelő, jól hasznosítható szakipari munkát végezni. — Mikor az új iskolarészt átadtuk, tovább nőtt az étvágyunk. Tavaly a tanács kisajátította az udvarunkon hatalmas területet elfoglaló két szolgálati lakást. Ezt és a hozzájuk tartozó mellék- épületeket aztán társadalmi munkában lebontották, megint a községben dolgozó szocialista brigádok, s a gépeket a kondorosi Egyesült Termelőszövetkezet adta. Szükség volt erre a lépésre, hiszen az udvarnak alig nevezhető szűk kis téren megoldatlan volt a gyerekek mozgásigényének kielégítése. Most már tágas udvarunk van. Közben elkészült az új bitumenes sportudvar és „játszóudvar” hozzávetőleges terve is. Szeretnénk, ha majd az új, beépített mászókák, játék- és sporteszközök az óraközi szünetékben is a céltudatos testnevelésre ösztönöznék gyermekeinket. — Gondoljuk, ezekkel meg is oldódott a tanteremhiány, és a közeljövőben a sportudvarral a testnevelési probléma is. — Annyira azért nem állunk jól! A közel hétszáz gyerekünket hét udvaron és tizenegy épületcsoportban tudjuk csak elhelyezni. De most már legalább tantermeink 30 százaléka modem, 33 százaléka szükség, és 33 százaléka csak nagy ráfordításokkal mondható használhatónak. — Akkor van gond még bőven. Hiszen a társadalmi öszefogásból adódó erőket sem lehet a végtelenségig kihasználni. Mégis, hogyan tovább? — Azért van még egy meglepetésünk — mondja. Július 31-én fejeződött be az ebédlő kibővítése, ahol most már egyszerre 60 gyereket étkeztetünk. Idén az öregek napközijével együtt 330-an veszik igénybe konyhánk főztjét. Végre megszűnt a nagy zsúfoltság. A nagyközségi tanács 60 ezer forintot adott az építkezéshez, s az egész százezer forintba került. A különbözetet az iskola saját költségvetéséből gazdálkodta ki. A nagyablakos, belül erős tartóoszlopokon nyugvó új épületrész építési költsége is alacsonynak tűnik Kérdésünkre egyszerű, sajnos, csak ritkán haHható választ kapunk. — Mivel az épületrátoldás komoly hozzáértést követelt, nem vehettünk igénybe társadalmi munkát, de a kivitelezők, a kondorosi Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének dolgozói példásan oldották meg feladatukat. Jó volt a szervezés, a dolgozók és az iskola közötti együttműködés. Apró újítások, ötletek is születtek a gyorsabb, olcsóbb építés érdekében. Igaz, én is mindig ott voltam, és közösen törtük a fejünket az emberekkel. Ismeretes, hogy Békés megye tantermi ellátottsága az országos átlagtól igen messze van. A sok évtizedes lemaradást máról holnapra nem Megkezdődött a nagytakarítás is Fotó: Orbán Károly lehet behozni. Az általános iskolás korú gyermekek száma pedig egyre nő. S azt is tudjuk, hogy nem nyújtózkodhatunk tovább, mint ameddig a takarónk ér, azaz a megye anyagi lehetőségei érnek. De vannak még rejtett tartalékaink, amelyek egy-egy település emberi, közösségi erőforrásaiban rejtőznek. S hogy érdemes felkutatni, támaszkodni rájuk, azt a kondorosi példa is bizonyítja. B. Sajti Emese Mai tévéajánlatunk: Kinek a zsebére megy? Gyakoriak a munkaerkölcsöt bíráló cikkek, a viták, amelyek a népgazdaság gyarapodása érdekében, a mindenki számára járható utakat, megoldásokat keresik. Ez a ma este 21.20 órakor kezdődő televíziós sorozat: Hozzászólás — kamerával. Az első rész címe: Kinek a zsebére megy? Ebben a részben keresik azokat az okokat, amelyek miatt elvész a munkaidő jelentős része, pontosabban a munkakezdés utáni 1—2 óra. A tévé stábja végig követett például egy szervizkocsit, amely a háromnegyed hetes munkakezdés mellett csak tíz óra után tudott érdemi munkát végezni. A sorozat és a hozzá kapcsolódó vita keresi a megoldást: hogyan lehetne ezeket a mindenki számára hátrányos hiányosságokat kiküszöbölni. A műsor készítői azt is várják, hogy a tévénézők segítségükre lesznek további témák, ötletek adásában.
