Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

1978. augusztus 27., vasárnap

o

Telei Miklós:

Hét a napon

Majdnem véget ért augusztus, amikor a strandon észrevette, hogy Zita ott hasal egy törölközőn a medence szélén. Három évig jártak egy osztályba, de az alatt nem tűnt fel neki, hogy Zita ennyire szép. Most mintha a medence betonja is hullámzana alatta, nemcsak a víz, amibe a karját lógatja. Feri gyorsan Zita mellé hasalt, egész délután együtt napoztak, úsztak, beszélgettek. Este elkísérte haza, s másnap reggel a lakótelep sarkán állt, nézte az egyforma blokkoMennyivel izgalmasabb az 5 régi, zegzugos utcájuk, egy-egy kopaszodó fával minden udvaron, mint ez az új negyed, örült, hogy nem itt laknak. Pöttyös strandzsákját lóbálva végre megérkezett Zita.

— Ezt neked hoztam — mondta, és a pöttyös zsákból kivett egy borítékot.^ — Mi van benne?

— Nézd meg! — mondta Zita.

Feri kinyitotta a borítékot. Kép volt benne. A kicsit formátlan, csámpás vázában nagyfejű, sárga virágok álltak.

— Milyen virág ez? — kérdezte- Feri.

— Nem virág.

— Hát?

— Napraforgók. Ez van Gogh Napraforgók című képének reprodukciója. A kedvencem. Azért adom oda, hogy a te kedvenced is legyen. Jó?

— Jó — mondta Feri és Zitát nézte. — Nagyon szép.

— Ó, az eredeti ennél sokkal szebb lehet! — csapta össze tenyerét a lányka.

— Tudod, a nyomdában elvész a színekből. Van Gogh egyébként holland festő és grafikus volt, a nap szerelmese, született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezernyolcszázkilencven.

— Tényleg, fakó egy kicsit. — csodálkozott Feri.

— De ha nem mondod, észre sem veszem. Honnan tudod, hogy mikor született van Gogh?

— Az anyukám mondta. Meg egy csomó mást is. Van hét nagy lexikonunk, abból nézi ki nekem. A képeket is ő adta, de nemcsak van Goghtól ám! És azt mondta, hogy válasszak mindegyik festőtől egy képet, mert a jól nevelt ember művelt, és vannak kedvenc képei. Csontvárytól is van kedvenc képem.

— Tényleg? Az ki?

— Született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt

ezerkilencszáztizenkilenc. Magyar festő, eredeti foglalkozása gyógyszerész, Magányos cédrusa a kedvenc képem.

— Könnyű megjegyezni. Akkor született, amikor van Gogh és akkor halt meg, amikor a Tanácsköztársaság

— mondta vállrándítva Feri.

— Igen, van mihez kötnöm, mondta az anyukám. Már egy csomó dátumot tudok. Az anyukám néha kikérdezi, nehogy elfelejtsem. Â kedvenc képeimet is ki szokta kérdezni.

— Nem unalmas?

— Egyáltalán. Azt mondta

az anyukám, mostWelég, ha csak a dátumokai» tudom. Ha megnövök, meg kell majd ismerkednem szenvedélyes életükkel. A kedvenc zeneszerzőm Mozart. Te mit hallottál Mozarttól?

— Én? Semmit.

— Richard Wagnertől se?

— Attól se.

— Nahát ez elég baj. Nem tudod, -Tnilyen élményektől fosztottad meg magad

— Én? — kérdezte Feri.

— Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Ferire. — Ennek véget kell vetni. Majd holnap

felírom neked az összes dátumot, amit én már tudok, és megtanulod őket. Rendben?

— Igen — válaszolta gondterhelten Feri, és a nadrágba gyömöszölte az ingét.

— Ne vegyél csak belépőt — szólt Zita a pénztár előtt. — Mi bérelünk kabint. Addig is kell valami, amíg meglesz a vikendhá- zunk.

— Megéri?

— Hogyne érné meg, bármikor jöhetünk.

Én is, gondolta Feri, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekötötte annál, semhogy meg tudjon szólalni.

— Lesz házatok? — kérdezte végül.

— Persze lesz.

— Még ezen a nyáron?

— Hát azt nem tudom. Lehet, hogy még soká. Majd örökölni fogunk a nagymamitól, azt eladjuk, és abból vesszünk a vikendházat. Csak megy föl az áruk. Évről évre drágább az ilyesmi. Rémes.

— Dehát ahhoz a nagymamádnak meg kell halnia — mondta piros arccal Feri.

Zita csodálkozva nézett rá. Madár melle megmozdult a kicsi trikóban, ahogy odafordította a fejét.

— Mindenkinek meg kell halnia. Erre lehet számítani.

Feri nem tudott mit mondani, bólogatott, mintha értené miről van szó. Talán értette is, és ezért nem tudott mondani semmit.

— Itt vagyunk — állt meg Zita a 72-es számú kabin ajtajában. Leguggolt, a nyakában lógó kulccsal kinyitott a nem éppen kiesig Tuto lakatot. — Várj meg, hamar elkészülök, azután jöhetsz te is, és megyünk a napra.

Mintha várkaput őrizne, Feri olyan komolyan állt. az ajtó elé.

Egy hét is eltelt, vagy talán több. Zita már megmeghívta hozzájuk Ferit, s Feri megtanult tizenöt dátumot. Azért ennyit, mert a nyolcadik festő élt még, s így a neve mellől egyelőre hiányzott a vonatkozó évszám.

— Ez él még ! — csodálkozott Feri.

— Az nem baj. Annyival

is könnyebb a dolgod —

válaszolta Zita. Csak egy

dátumot kell megtanulnod.

Bejött Zita mamája, és

terefere süteményt tett eléjük.

— Parancsoljatok.

— Köszönöm szépen, de

én ezt nem szeretem —

mondta Feri.

— Mit szeretsz?

— Ilyenkor a zsíros kenyeret !

Zita mamája szótlanul ment át a nagyszobába, rózsaszín pongyolája úgy úszott utána, mint egy fakuló királynői palást a kelléktárból.

Csak akkor jött elő megint, amikor Feri az ajtóban állt menésre készen.

— Mielőtt elbúcsúznánk, kisfiam, arra szeretnélek kérni, hogy ezután ritkábban gyere, mert megkezdődött a gimnázium, és Zitu- kának meg kell alapoznia a nevét. Sokat kell tanulnia.

— Nekem is kell tanulnom — mondta értetlenül és mosolyogva Feri.

— De neked sokkal kevesebbet, mert csak iptanos vagy — érvelt Zita. — Én pedig gimnáziumba járok!

Feri elvörösödött, az arcáról eltűnt a mosoly.

— Jó — mondta és kifordult az ajtón.

Zsebbe dugta a két öklét és futott. Forró ökle megérezte a papírt. Kivette és vigyorogva összetépte. Még huszonhat dátum volt rajta. .

Viera Bombova: Két asszony

kát.

Marcel Dubravec: Csendélet

Céllövölde

A céllövölde meséi mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók. A puskák fegyverállványon nyugszanak, olajos csövük tompán fénylik. Aki töltögeti és kínál- gatja őket.— az nagy mellű, fekete szemű, fekete hajú lány, feszülő virágos ruhában — bordó rúzzsal kihúzott vastag száját biggyeszti, hogy nem fogadod el a szíves kínálást, mondván : nézelődsz egyelőre, hiszen látnod kell, mi az, amiben részt veszel.

Szemben, a vasfalon ott függnek mind a célok, a céllövölde legszebb meséi. Az ádáz Farkas, a sunyi Róka, a tolldíszes Indián, a méla Sünike, a titokzatos Macska, a nagybotú Szolgalegény, a kövér Gazdag, a félelmetes Tigris, de vannak célul kitett diók, cigaretták, gyufaszálak, hurkapálcára kötött papírrózsák és cémaszálon függő tüllbaba is. És fent a magasban, mindezek felett ott forog a szerencsekerék. A nikkel, plasztik csoda, amelynek ha valamelyik színét eltalálod, megáll, csönget és nagy nyereményt ad érte a lány.

De te mégse lőj a szerencsekerékre, könyökölj a vörös bársonnyal bevont fapultra, hárítsd el a szíves kínálást biztos mosollyal, és figyeld, hogy mások, akik párosával jönnek, mire lőnek és mit nyernek vele, és a ráncos arcú boszorkányt, aki néha kiles a vasfal mögül, biztosan ő az, aki rit- musos rockzenét vált ésRol- lingot és cowboy-dalokat, ez kell ide, hiszen itt sem csalás, sem ámítás, a céllövölde meséi és nyereményei mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók, mindenki nyer azért, még az is, aki nem talál.

Mert oldalt a kis asztalon ott sorakoznak a nyeremények is. A skót whisky, a rugóskés, a bőrkalap, valószínűleg csak reprezentációk, azt valószínűleg csak az kapja meg, aki a szépmosolyút lövi meg, de előtte tornyosulnak a jelvények, a díszek, a similabdák, a papírcsákók és az üveggolyók, most már sajnálhatod is, hogy nincs kiírva, miért mi jár.

Hát nézelődsz, a vörös bársonnyal bevont fapulton könyökölve, időnként, ha a lány feléd kínálja a puskát, csak mosolyogsz, és elhárítod, ő pedig fordulásból lő egy sárga rózsát, nehogy azt hidd, ez a sarki Közért, itta játék a lényeg. De gondolhatná azt is a szépmosolyú, hogy nem bízol benne. Hiszen annyi mese szól arról is, hogy a céllövölde puskáit mind félreállítják, hogy nehezebb legyen nyerni velük, de te tudod, ma már a céllövölde puskáit sem állítják félre, nincs szükség csalafintaságokra, hiszen van nyeremény éppen elég, mindenkinek jut belőle, bár azt azért sejteni lehet, hogy a bőrkalap, a rugóskés, a skót whisky csak reprezentáció, mégsem háborodik fel ezen senki igazán.

Csak könyökölsz a vörös bársonnyal bevont fapulton, és figyeled, hogyan forog fenn a szerencsekerék. Egy fiú lövöldöz rá, a hozzá tartozó lány aggódva figyel, de a fiú ügyes és kéket talál. A szerkezet megáll, fények és hangok tündér játéka, aztán egy csomag színes rágógumit kap, míg egy kisfiú a sünikéért üveggolyót, a papája a harsány Bohócért papír trombitát, tehát itt is mindenkinek a képességei szerint, tehát minden jól van.

Lőni kéne vagy továbbáll- ni. De te csak könyökölsz, a lányt, a meséket, és a nyereményeket figyeled, és bosz- szankodsz azon, mint már annyiszor, hogy képtelen vagy részt venni valamiben, amiben mások szemlátomást jól érzik magukat. Mint az a férfi, aki a szerencsekerékre lövöldöz, de nem talál, és végül, hogy helyrehozza megromlott tekintélyét a mama előtt, úgy belelő az Indiánfőnökbe, a titokzatosba, hogy az egyből hajlongani kezd, mint a cigányprímás, ha ötszázast nyálaznak a homlokára, persze hogy-mem szép mese, de szerencsére nem nagy nyeremény, a Győztes Szolgalegény sokkal szebb.

Ha a lány a puskát kínál- gatja továbbra is, és te visz- szautasítod, voltaképpen már

haverok vagytok valameny- nyire, te már régen figyeled, mit csinál, gondolhatnák azt is az újonnan jöttek, te vagy a szépmosolyú fiúja, 'hiszen gyakran néztek egymásra, majdnem cinkos mosollyal, egyszer volt; hol nem volt, talán majd egy ágyban, vagy egy barikádon, nem mintha mindegy lenne, nézed az arcát, összejönne, nem jönne össze, lehet, hogy ez is afféle vendéglátóipari mosoly, bár játszani azért lehet.

Bár lőhetnél is. Igazán semmi cikis nincs ebben. Ez a liget, és mint olyan, sajátos világ. Legfeljebb még egy felesleges részvétel, any- nyi felesleges után talán nem iS- számítanak De igazán beindíthatnád találatoddal azt az ősi, szép mesét, a Győztes Szolgalegényről szólót, ahol már készen állnak a szereplők, a sovány, bár igen izmos szolgalegény, nagy bottal, csak meg kell lőni a korongot, és máris puffog a bot a kövér Gazdag hátán. Szép mese, és biztosan szép nyeremény is. Bár ha a szerencsekerékre lőnél, az is sokat jelenthetne. Ha a kéket találod, akkor rágógumit kapsz. Ezt már tudod. Valószínűleg a piros érhet a legtöbbet, azért talán a skót whiskyt is megkaphatnád, hiszen az van a sor legelején.

De lőhetnél a nyereményekre is. Azonnal és közvetlenül. Biztosan nagy balhé lenne belőle, de szép mese is. Bár kétséges, hogy megéri-e a nyilvánosság kockázatát, aztán még tűzharcba kerülnétek a fent említett boszorkánnyal.

Védekezésként talán elmondanád: engem csak az háborított fel annyira, hogy nincs kiírva, miért mi jár, valamint, ahogy a részvétel kockázata nélkül ugyan, de láttam, a főbb nyeremények a többség számára teljesen elérhetetlenek. Csak csaloga- tónak vannak kitéve, szinte megtévesztésnek.

Lőni kéne vagy továbbáll- ni. De te csak könyökölsz a vörös bársonnyal bevont fapulton, a lányt, a meséket, a nyereményeket figyeled. Talán döntened kellene. Addig várj, amíg a szépmosolyú fiúja is megjön, és annak a mesének is vége, vagy állj tovább, hiszen annyi csoda és mese történhet: mindig éppen máshol.

Mózes Lajos