Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-23 / 198. szám
1978. augusztus 23., szerda Készülődés a tanévnyitóra Az iskolák tatarozása a hajrá utolsó óráihoz érkezett. Lassan megtelnek a tanári szobák, a pedagógusok készülnek az új tanévre. Az iskolák jó része már döntött az ünnepélyes tanévnyitó időpontjáról is. A békéscsabai Dolgozók Közgazdasági, Kereskedelmi Szakmunkások Szakközépiskolája és Gimnáziuma a kihelyezett tagozatokkal együtt 5 napon bonyolítja le a tanévnyitókat. Szeptember 4-én kezdenek a közgazdasági, a kisegítő és a kereskedelmi szak első-, másodéves tanulói. A szakmunkások hároméves szakközépiskolájának hallgatói, valamint a kereskedelmi tagozat harmad- és negyedévesei pedig szeptember 5-én. Ezt követően a gimnáziumi osztályok tanévnyitójára kerül sor szeptember 6-án. A szarvasi kihelyezett tagozat szintén ezen a napon indít. Orosházán, a közgazdasági és ipari kiegészítő tagozat pedig szeptember 8-án tartja az ünnepélyes tanévnyitót, amely egyben, a korábbi szakok esetében is, az első tanítási napot is jelenti. A tanévnyitók időpontja egységesen délután 2 órakor kezdődik. HÉT FILMJEI Hogyan lesz az iskola hőse Júrából, a félénk és gyáva kisfiúból? Erről szól egy új szovjet ifjúsági film, amelynek címe: Ëszbekaptâl, gratulálok! Júra édesapját, aki katonatiszt, Távol-Keletre helyezik. Ez jó alkalmat ad arra, hogy az új környezetben más képet alakítson ki magáról jövendő osztálytársai előtt... Édesanyja nemsokára megérkezésük után megkéri Jú- rát, hozzon a kútról vizet a házimunkához. A fiú egyszerre két vödör vizet cipel be a házba. Minden gyerek csodálkozva figyeli az erős moszkvait. Ám a mutatvány keltette ellenségeskedés ökölvívó mérkőzésre kényszeríti a kisfiút. A filmet a békéscsabai Szabadság mozi játssza augusztus 24-től 27-ig, délután 4 órától. Az esti előadásokon a Fantozzi című színes olasz filmvígjátékot vetítik. Fantozzi igazi kisember: szerencsétlen kétbalkezes, csúnya, szolgalelkű és kishi- vatalnok. Soha nem törődik vele senki, legfeljebb csak annyira, hogy rossz tréfák, heccek áldozatává tegyék. Még az is előfordulhat vele, hogy munkahelyén, a hatalmas irodaházban, véletlenül befalazzák az átalakítások közben. felesége nem keresi kétségbeesetten, fel sem tűnik a hiánya. A tragikusan szolgalelkű kishivatalnok szerencsétlenkedései mulat. Sággal, de tanulságokkal is szolgálnak a nézőknek. Több évtizedes katonai szolgálat után vonul nyugalomba Polunyin ezredes. Nem vágyik a munkátlan- ságra és eredeti szakmájához visszatérve, vasesztergályos lesz. Hogyan fogadják a fiatalok a gyárban, ezt mutatja be az új szovjet film, a békéscsabai Brigád moziban, augusztus 29—30-án, a címe: A nyugalmazott ezredes. A sokbalkezes könyvelő a Fantozzi című olasz filmben Óvodabővítés, felújítás Tótkomlóson Kispálya épül az általános iskolásoknak Tervszerűen halad a gyermekintézmények tatarozása, karbantartása Tótkomlóson. A bölcsődében, óvodában, iskolai tantermekben csakúgy, mint a 100 személyes diákotthonban rend, tisztaság, szép környezet várja szeptemberben a gyermekeket. A bölcsőde külső-belső tatarozására például mintegy 200 ezer forintot szánnak. Állandó jelleggel 50 apróságot gondoznak itt, nyáron azonban — a mező- gazdasági nagy munkák idején — 15 gyermeket idénybölcsődében helyeznek el. Az idénybölcsőde szeptember végén zárja kapuit. A szlovák tannyelvű iskolában nyolc tanterem került tatarozásra. A szertár az oktatást elősegítő Írásvetítővel gyarapszik, amire 10 200 forintot költöttek. A Jankó János Általános Iskola felújításánál legtöbb pénzt az esőcsatorna felújítása igényelt, a régi épületben négy tanteremben újították fel a padlót és végeztek festést, tatarozást. Az általános iskolás gyermekek nagy örömére — 80 ezer forintos költséggel — kispálya épül Tótkomlóson, ahol kedvükre sportolhatnak majd. A szlovák tannyelvű általános iskola szolgálati lakásaiba bevezetik a vizet, szépen rendbe teszik a termeket, mert átmenetileg itt helyezik el az óvodás korú gyermekeket. A meglevő óvoda bővítésére és korszerűsítésére hárommillió forintot irányoztak elő. Ha elkészülnek a munkálatokkal, régi óhajnak tudnak eleget tenni, újabb óvodai csoport nyílik, s a jelenleginél több gyermeket vehetnek fel. A MAGYAR FILM HÁROM ÉVTIZEDE A tömegek művészete, valóságos népművészet A film csodája a múlt század végén bámulatba ejtette a kor emberét. A film arra vált képessé, hogy a mozgás teljességét csonkítás nélkül adja vissza, vagyis térbeli és időbeli kiterjedésének egységében. Az idő legyőzése mellé tehát még a tér meghódítása is társult. A látható világ, a maga teljes korlátlanságában kínálta fel magát a film számára. Ez a valóság szabadította fel végképp a filmet, adott neki igazi autonómiát, hogy önálló művészetként fejlődjön, a technikai csodából valami több legyen, ami nemcsak a valóság hű képi visszaadására alkalmas, hanem- ábrázolásra, elvontabb művészi gondolatok kifejtésére is. A film viszonylag rövid fejlődési folyamat után már a legjelentősebb, a legnagyobb tömegekre^ ható művészeti ággá vált,1 befolyásoló erejét nemcsak a művészek, hanem a politikusok is felismerték. A 20. század első felében — egészen a televízió elterjedéséig — ez a művészi közvetítő mód volt az, ami legszorosabban kötődött a politikához, de egyben a társadalmi valósághoz is. A legkiválóbb művészek a film valósághoz kötődését az emberi-társadalmi problémák hol direkt, hol elvont ábrázolására használták fel. Nemcsak andalítani és szórakoztatni akartak, hanem tanítani és állásfoglalásra késztetni. A magyar - filmművészet fejlődése sajátos utat járt be, szorosan kötődött az ország társadalmi-politikai helyzetéhez. A Magyar Tanácsköztársaság a világon először 1919. márciusában már államosította a filmipart. A filmet Lenin útmutatása alapján — aki ezt a legfontosabb művészetnek tekintette — a politikai nevelés szolgálatába kívánta állítani. A tartalmas tervek és elképzelések a Tanácsköztársaság bukása miatt nem válhattak valóra. A két világháború közötti magyar filmgyártás nem sok valódi értékkel dicsekedhet. E korszakban nemcsak a tőke profitéhségének, hanem a reakciós, soviniszta, nacionalista kultúrpolitikának is kiszolgáltatva dolgoztak a filmesek. SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 25. — Mit akartok? — kérdezte Any icska, s hangja meg- csuklott. Kérdeznie kellett, nem tehetett mást. Tudta, hiába is kiáltana, nem hallja meg senki amott a zsivajgásban. Vagy emitt'a házak kihunyt ablakai s betett kapui mögött; s ez legkevésbé sem volt az értelem szava, inkább az ijedtségé, mely csak addig lát, ameddig érzékel: a sötétlő, néma falakig. •Menekülést se látott a kapuk felé, melyekbe belelátta a reteszt is, s visszafelé is annyit kellene futni, hogy az is reménytelennek tűnt. ■Valami kis remény mégis ott hunyorgott tudata legmélyén : a közeli hangok idenyúló szaknaszála megcsillantotta a menedéket. — Gyere táncolni — lépett Anyicskához a vigyorgó Zsabka, és megragadta karját. Lonci behunyta szemét. Szeszgőzös lehelet csapott arcába. A ragyaverte pimasz ábrázat oly közel jött hozzá, mint egy kinagyított kráte- res holdtáj, amely elfoglalja az egész látómezőt. És a lehunyt pillák mögött nem tudott csak egyre gondolni, görcsösen és szüntelen. A katonára. — Tetszel nekem — röhögött Zsabka. Magához rántotta a lányt, és esett néki a szájának. Anyicska megfeszítette magát, s ahogy a legény elengedte karját, hogy derekát kapja el, a pillanatnak a töredékében kicsúszott az undok ölelésből. Minthogy hajlékony volt és nádszál- vékony. S most látszott, hogy erős is. Valamint gyors és ügyes. Zsabka képén pofon csattant. — Nesze! Loncinak annyi ideje sem volt, hogy felocsúdjon. Éppen csak kinyitotta szemét a csattanásra, s erre a sziszegő „nesze” hangra. Anyicska már húzta is magával. Át az eleven torlaszon. Ez az eleven torlasz, most különös képet mutatott. Zsabka a szemét törülgette, mert ott csípte meg az erélyes pofon. Hitetlenül töröl- gette. Míg társai szájukat nyitva felejtették. A meglepetéstől felejtették nyitva, de a lányok megláthatták a benne feledkezett kárörömet is vezérük póruljárása felett. A lámpák alatt voltak már, midőn támadóik magukhoz tértek. S itt a kanyarból már a tér nyílt. Mintegy kődobásnyira. S a tér tele volt emberrel. Mint megannyi sötét káposztafej, hullámzott a nép a lampionfüzérek alatt, melyek mintha kedvet kaptak volna az emberektől, himbálózásnak indultak a kifeszített drótokon. A zenészek sátorponyva alatt húzták, s a szellő már nemcsak a vigalom zenebonáját seperte ide, de a zöld gallyak fonnyadt illatát is, az izzadságszaggal együtt, mely a hejehuja fölött párállott. Zsabkáék már csak a téren érték be a lányokat. De itt már nem lépték hozzájuk. Sört hoztak maguknak, és leültek a kocsmaajtó előtt, a híd kőpárkányára, a többi közé. A busz már ott dohogott. Lonci fellépett a lépcsőre, míg Anyicska lent álldogált, háttal a kocsmaajtónak. Ellenben Lonci éppen oda látott. S • a lampionokra meg a táncolókra, meg a vonójukat szaggató, verítékes zenészekre. S azt mondta: — Itt táncolt Göndör Lidi. Anyicska is arrafelé nézett kissé, s nem szólt semmit. A bolyból lányok kiáltottak ide kipirultan, táncosuk karjaiból: — Anyicska, gyere! Anyicska fejét rázta, és visszafordult Loncihoz, még mindig nem indult a busz. Lonci Zsabkát is látta. A hídról sötéten fixírozta őket. És Lonci aggodalmasan azt kérdezte: — Most hogy mégy haza? — Majd valahogy — mondta Anyicska, és kissé vállat rántott. Kissé bizonytalanul. És szája sarkában mosoly reszketett. — Miattam ne izgulj. — Odalesett ő is a híd felé, és nem tudta még, hogyan jut haza. S akkor látta Sandi bácsit kijönni a kocsmából. Egyenesen Zsabkához ment és látszott, hogy a melléig ér neki, pedig Zsabka se volt nagyon magas. Néhány szót váltottak, és együtt mentek vissza a kocsmába. Anyicska gyorsan megcsókolta Loncit. — No szia! — összerántotta vállán a kardigánt, s már szaladt is, mint aki fázik. Lonci kihajolt a lépcsőről, hogy integessen neki, de a tér túlsó oldala, amerre elsietett sötétbe burkolózott. Ekkor felsóhajtott, és elfoglalt egy helyet a buszban. Még mindig nem indultak. (Folytatjuk) A filmvásznak hősei meseautón utaztak, úri passzióknak éltek, míg a valóságban milliók nyomorogtak. A film e korszakban nem volt más, mint hamis illúziók keltése, a valóság elkendőzése. Az 1945-ös, társadalmi létünket megújító • nagy esztendő, mint annyi mindenben, a művészetek területén is soha nem remélt távlatokat ígért és nyitott. Ha valaminek, a filmnek 'igazán nagy szüksége volt az új lehetőségekre, a politikai bizalomra és ezzel együtt az elkötelezettségre. Üj társadalmi szerepre volt szüksége, új szemléletre, megközelítési módra, hogy megújhodjon, a társadalmi valósághoz közelítsen, hogy a haladó politikai nézetek irányában nyitott nézőhöz szólhasson, a kor nyelvén, a valóság nyelvén. Az 1945—48-as koalíciós időszakban a demokratikus pártok irányították a stúdiókat, tartották fenn a filmszínházakat. A politikai pártok filmvállalatai művészileg értékes és magas színvonalú filmek készítését tervezték, elsőrangú szereposztásban, kitűnő forgatókönyvírókkal és rendezőkkel. Elég egyetlen filmet, a korszak legnagyobb eredményét, a kommunista párt filmvállalata által készített Valahol Európában című alkotást említeni. Ez az egyetlen film azonban kevés volt a magyar filmművészet igazi kiteljesedéséhez. Az igazi távlatokat a magyar filmművészet számára valójában 1948 nyitotta meg, amikor filmgyártásunk irányítását központosították. Állami garanciával és összefogással. a szellemi és anyagi erőket egyesítve, új szervezeti keretben, indult újra a magyar filmgyártás. Egy kivételesen nagy mű gyorsan igazolta : így és csakis így lehet olyan filmművészetet létrehozni, mely másképpen vizsgálja és eleveníti meg önmagunk múltját és jelenét. A Talpalatnyi föld nemcsak hazai, hanem világsikere is jelzi, hogy ami 1948-ban, egyebek között a filmművészetben történt, nem egyszerűen gazdasági, politikai változás, hanem a szellem forradalma is volt. Valós, hiteles szereplők és történet jelent meg a filmvásznon, és a közvetített gondolat eljutott a nézőhöz. A Szabó Pál regényéből készült film az írón keresztül Békés megyéhez is kötődik. Ahogy a biharugrai emberek a film megnézése után behelyettesítették a szereplőket, úgy ismertek rá a nézők más magyar falvakban is a saját sorsukra, és evvel együtt a saját filmjükre. Ekkor igazolódott be Balázs Béla vélekedése, hogy a film a tömegek művészete, valóságos népművészet. A magyar film megújulá- ' sának szellemi, szemléleti gyökereit keresve két jelentős forrást találunk. Az egyik a népi írók valóságos emberábrázoló ereje, a másik pedig a szovjet film hatása és számos, kimagasló eredménye. A lendületes kezdést az ötvenes évek elején elhomályosította, hogy a művészetet napi szempontokra kellett felváltani, hogy a filmművészetben, mint a többi művészetben is uralkodóvá vált a sematizmus. De a folytonosságot és állandóságot körvonalazza, hogy mégis létrejön Fábri Körhintája, Máriássy Egy pikoló világosa és a Budapesti tavasz. A hatvanas években éppen filmművészetünk példázta szellemi eredményeinket a világ előtt. Fesztiválsikerek jelezték a magyar film világszínvonalát. egyéni, iskolateremtő erejét. A Talpalatnyi föld hűsége és igazsága új művekben, tehetséges alkotók tevékenységében tükröződik. Ügy, ahogy Jancsó Miklós a Szegénylegényekben, a Csillagosokban _ és más filmjeiben történelmünk újrafogalmazását példázza; ahogy Fábri Zoltán a háború borzalmait teszi el- feledhetetlenné; ahogy Ra- nódi László, Kosztolányi, Móricz, Darvas művein át protestai az emberi méltóságért; ahogy Makk Károly az emberi kapcsolatok lélektani finomságait fejti ki; ahogy Kovács András történelmi, politikai esszéfilmeket készít. A magyar filmművészet fejlődése azonban nem egyenes ívű. Sok vita folyt és folyik a magyar filmek értékéről, a filmkritika gyengéjéről, a filmgyártás szervezeti kereteiről. Ebben a művészeti ágban, ahol több tucat alkotó összehangolt tevékenységére van szükség, ahol a technika meghatározó szerephez jut, nagy a felelősség, nagy a vállalás súlya. Visszatérő kérdés a filmek kritikai elismerése és közönségfogadtatása közötti különbség, a művészfilm és közönségfilm szembeállítása. Jogos igény a nézők részéről a szórakoztató, látványos magyar filmek követelése, mert hamis az a nézet, hogy a közönségfilmben nem lehet újat és remeket alkotni. Pártunk két évtizedes, következetes művészetpolitikájának eredményeként ma a filmművészet alkotó lehetőségei igen jók. Az időnkénti sikertelenebb, szériákat követőén is a bizalom az, ami átsegíti a művészeket a válságos időszakokon. A magyar kulturális életnek, a fümforgalmazásnak egyik legfontosabb feladata a magyar filmek széles körű, az alkotásnak megfelelő forgalmazása. Itt nem egyszerűen a film vetítéséről van szó. hanem fogadtatásuk előkészítéséről, a jó propagandáról, a művész-közönségtalálkozókról, a filmek értékeinek felmutatásáról. Talán éppen a magyar filmekhez kellene szorosabban kötni a filmművészeti nevelést is. Azt hiszem, igaz tapasztalat az, hogy a művészetek közül a legtöbb és legmarkánsabban megmaradó élményünk a filmekről van. Ebben rejlik a filmművészet hallatlan ereje, abban, hogy nemcsak a gondolattal, de a képpel is, hogy nemcsak rációval, de érzelmekkel is bevésődik az ember tudatába és formálja azt. Ezért tekintjük ma is az egyik legfontosabb, legnagyobb tömegekre ható művészetnek, emlékezünk meg utóbbi három évtizedéről elismeréssel, és a jövő felé tekintő várakozással. Dr. Becsei József Mai tévéajánlatunk: Örökösök és örökség. Tolnai Gábor irodalomtörténész, kritikus, író, közéleti ember. Örökösök és örökség címmel nemrég kötete jelent meg; Kockás Sándor irodalomtörténész kérdéseire e kötet témáit járják körül. Volt könyvtáros és az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, volt művelődésügyi minisztériumi főosztályvezető és római nagykövet, a • Kortárs szerkesztője, és egye• térni tanár. Ez a sokrétű szellemi munka különös színfolt kulturális életünkben. A 17.30 órakor kezdődő portréfilmben szó esik útiélményeiről; tanulmányáról, amelyben Radnóti Miklós és Federico Garcia Lorca viszonyát elemezte, művészekkel való kapcsolatáról, kritikusokkal való vitáiról. Különösen a régi magyar irodalommal kapcsolatos tanulmányai figyelemreméltóak. Ugyanolyan odaadással foglalkozott az olasz és spanyol irodalom itthoni megismertetésével, mint amilyen lelkesedéssel Petőfit ültette át olasz nyelvre ... A filmet Kis József rendezte.
