Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
1978. augusztus 20., vasárnap KHílUkfiTci A paraszti élet — ma Országos fotókiállítás Szarvason Két turné között A mester bölcsőt farag Augusztus 18-án, pénteken délután nyitotta meg Ambrus Zoltán, a megyei tanács népművelési csoportvezetője Szarvason, a művelődési központban „A paraszti élet — ma" című országos fotókiállítást. Az ötödik alkalommal meghirdetett pályázat legjobb 67 fotográfiáját láthatják az érdeklődők a művelődési központ felső galériáján, a kiállítások szokásos helyén. A látvány, amit a 26 szerző 67 felvétele nyújt, érzékletesen tükrözi a meghirdetés alapelvét, és zömmel a mai pusztai élet számos pillanatát, eseményét rögzíti. Nyilván — és ezt a képek alkotói sem tagadják — a régi paraszti élet nem egyik percről a másikra múlik el a földdel és a föld közvetlen kapcsolatában dolgozók hétköznapjaiból, ünnepeiből; őrzik azt hagyománnyá nemesedett, szép szokások csakúgy, mint ahogyan őrzi a még közöttünk élő öregek tekintete, valóságos jelenléte is. Mégis, így az egész, együtt alkotja a mai paraszti életet, amelyből nem hiányzanak a szupermodern gépek, de nem hiányzik a búbos kemence sem, és az öreg, meszelt falú konyhák sem, glédába rakott edényekkel, csuprokkal, köcsögökkel. Mint említettük, a kiállítás félszáznál több fotográfiája végigvezeti a nézőt a paraszti élet sokféleségén, portréi bölcs és vidám arcokról tudósítanak, és tudósítanak talán a legihletettebben a munkáról, az élet betakarításáról. De híreket hoznak a változásokról is, különösen a megyei tanács nagydíjáyal és a szarvasi járási hivatal díjával jutalmazott Kozák Albert képein, melyek megérdemelten állnak a fő helyen. Két tablót is betöltő sorozatából kiemelni is nehéz; a kiállítás alapgondolatához legközelebb álló Idők I. és II. bizonyára sokak figyelmét megragadja. öten kaptak ezerforintos díjat és öten különdíjakat, melyek felajánlásában a szarvasi Városi Tanács, a HAKI, az OKI, a Dózsa és a Táncsics Tsz jeleskedett. A különdíjasok közül a kiállítás igen nagy nyeresége Bahget Iszkander Épül a családi ház című képe, mely a jó szívvel, vidáman végzett közös munkát dicséri, vagy Berta Béla Domboldala, Juhos Nándor Odasüss! című felvétele, melynek egyetlen arcba sűrített mozgalmassága példa lehetne. Mikó István Lakodalom című képe — bár különdíjat kapott — nem meggyőző, a túlrendezettséget nem tudta leküzdeni. Esemény ez a kiállítás Szarvas életében, most már ötödik alkalommal az. Hogy célját is mind jobban betölti, az a legfontosabb. (s—n) Augusztus 16-án, szerdán érkezett haza a gyulai szövetkezeti Körös táncegyüttes 21 napos szicíliai útjáról. Részt vettek a messinai nemzetközi néptáncfesztiválon, ahol rajtuk kívül még 12 együttes mutatkozott be. A gyulaiak jó szereplését bizonyítja, hogy hazatértükkor magukkal hozták a fesztivál nagydíját is. A csoport tagjainak nem sok idejük lesz a pihenésre, hiszen 24-én csütörtökön a bulgáriai Stara Zagorára utaznak, az ottani ének-, zene- és táncegyüttes áprilisi vendégszereplésének viszonzásaként. Az együttes fiataljai szeptember 1-ig élvezik a bolgár barátok vendégszeretetét, ez idő alatt három alkalommal adnak majd önálló műsort. „A mi dolgunk...” Az ifjúsági klubmozgalom — amely a 60-as évek elején bontakozott ki — sok fiatal tartalmas, kulturált együttlétének kereteit igyekszik ma is megteremteni. A Békés megyei Művelődési Központ és a Békés megyei Klubtanács „A mi dolgunk ...” címmel három évre szóló pályázati felhívással fordult a megyében működő több mint száz ifjúsági klub vezetőihez és tagjaihoz. Az 1978. szeptember 15-től 1981. június 30-ig tartó pályázat többek között a következő tartalmi célokat tűzte a klubok elé: a közösségi élet és a klubtagok közéleti aktivitásának erősítését, a társadalommal és az ifjúság problémáival foglalkozó igényes irodalmi, művészeti alkotások és alkotók megismerését. Az aktualitások sorában kiemelten szerepel a 60 éves jubileumát ünneplő Magyar Tanácsköztársaság történetének sokoldalú megismerése. A pályázati felhívás, amellyel segítséget, fogódzót szeretnének adni az ifjúsági klubok munkájához, évenkénti és a harmadik év végén egy összesített értékeléssel zárul majd. Az értékelés során a megyei klubtanács „A legjobb klubközösség”, a „Terület legjobb klubvezetője” és „A megye legjobb klubtanácsa” címet ítéli oda a jól dolgozó kluboknak, klubvezetőknek és klubtahácsoknak. Ugyanakkor jelentős jutalomban is részesülnek a jól dolgozó klubok. Nagy lombú olajfák ágai hajolnak egészen a bejáróig Ecsegfalván, a Kossuth utca 37. számú ház előtt. Kádár Zsigmond fafaragó lakik itt, nyolc éve jöttek be a köd- mönösi határból, ahol negyvenöt óta éltek. Hosszú sora van ennek a negyvenöt utáni életnek, de annak is, ami megelőzte, hiszen Zsiga bátyánk éppen a hetvenegye- diket tapossa erőben, jókedvben is hiánytalanul, munkában méginkább. Augusztusi délelőtt köszönünk be a portára. A jó napot kívánókra nyílik a kertajtó, a házigazda bölcsőt farag az üvegezett tornác előtt, kedvenc helyén, napsütéses, szép időben. Elza néni csirkét pucol: nagy még az itthon lakó család, és kicsik- nagyok szeretik a jó paprikást. .. Ismerkedünk, beszélgetünk. A fabölcső kígyózó-hullámzó díszeit csodáljuk, a ringató- talp szirmos virágait, és legfőképpen a mester ügyes kezét, mely valóságosan aranyat ér. „Gondolat is kell hozzá azért, nem is egy. Ne higgye, hogy csak úgy jön magától, amit fába faragok. Hetekig töprengek egy ötleten, milyen is legyen? Néha előre lerajzolom, megkeresem a szobor igazi vonalait, vagy a dobozok mintáját... Ez a bölcső első az életemben, pedig összefaragtam már sok ezer mindenfélét, pásztor-szobrot, karikást, kam- pós botot, falidíszt, bicskatartót.” Talán illő lett volna már eddig is elmondani, hogy mi szél hozott az ecsegfalvi Kádár-házba, megismerkedni annak gazdájával? Hogy a tiszta források- keresése miért ágazik annyifelé, ahol őstehetségű emberek dolgoznak, birkóznak álmaikkal és a választott anyaggal? Hogy a szépre áhítozás (néha persze a sznobizmus is) hogyan talál rá ezekre az emberekre, a Kádár Zsigmondokra és a többiekre, akik apjuktól, nagyapjuktól hallott-látott szépségeket őriznek magukban, és teszik közkinccsé, ha úgy hozza a sors, a körülmény. Hogy figyelnek rájuk azok, akik a megbecsülést osztják, a mi nevünkben, milliók nevében. Egyszóval azzal is kezdhettem volna, hogy gratulálok Kádár Zsig- mondnak. a Népművészet Mestere kitüntetéshez. „Ismerős vagyok Pesten, a harmincas években a Goldber- gerben dolgoztam. Ott leszek a Parlamentben időre.” Szerda volt még akkor, és péntekre invitálta a hivatalos levél. Kozák Albert nagydíjas képeiből egy, az Idők Szeptembertől: Tizenegy napos tanítási rend az általános iskolákban Szeptembertől minden második szombatjuk szabad lesz az általános iskolásoknak — az új tanévtől már a 11 napos tanítási rend szerint járnak majd iskolába. Két évvel ezelőtt oktatási miniszteri utasítás tette lehetővé, hogy bevezessék a 11 napos ciklust a tanácsi fenntartású óvodákban és az általános iskolák 1—4. osztályaiban. A lehetőséggel az intézmények 85 százaléka élt. A kedvező tapasztalatok után az idén júniusban megjelent miniszteri utasítás kiterjesztette az intézmények körét: ily módon szeptembertől az új rend szerint szervezik meg a munkát az általános iskolák 5—8. osztályaiban, a kisegítő iskolákban és az általános iskolai diákotthonokban is. Ha a feltételek adottak, élhetnek a lehetőséggel a bentlakásos gyógypedagógiai intézmények és a nevelőotthonok is. A 11 napos tanítási rend mindenekelőtt a családi nevelés erősítését szolgálja — mondották az Oktatási Minisztériumban az MTI-mun- katársának. Az iskolákban is akkor lesz szabad szombat, amikor a szülők sem dolgoznak a hét végén, az idén tehát általában a páros heteken. Az a cél, hogy a gyermekek többet legyenek együtt szüleikkel, együtt kiránduljanak, szórakozzanak, együtt vásároljanak az üzletekben, segítsenek szüleiknek a házi munkában. Ezért ott, ahol a szülők többségének a szabad szombatja eltér az úgynevezett „nagy szabad • szombattól”, az iskola a szakigazgatási szerv engedélyével ugyancsak átteheti -a másik hétre a gyermekek szabad szombatját. Természetesen az iskola nem „zár be” szabad szombaton sem. Köteles ügyeletet tartani azoknak a napközis gyerekeknek a részére, akik valamilyen ok miatt nem tudnak együtt lenni szüleikkel, s ezeken a foglalkozásokon a nem napközisek is részt vehetnek. A tapasztalatok azt jelzik, hogy szabad szombatokon a napközis gyermekeknek csak a 10—15 százaléka megy be az iskolába, és nem valószínű, hogy lényegesen változna ez az arány a jövőben. A rendelkezések lehetővé teszik, hogy ha egy-egy iskolában kevés gyermek gyűlik össze, az iskola társuljon egy másik, közeli intézménnyel, s közösen tartsanak ügyeletet. Az új munkarend kapcsán az eddigiektől eltér majd a gyermekek tanrendje, illetve órarendje is. Az eddigi, két teljes hétre eső tanítási órák száma valamelyest csökken, azokat a pedagógusok 11 napra, az első hét 6, és a második hét 5 munkanapjára arányosan osztják szét. Nem nő tehát az egy- egy tanítási napra jutó órák száma, ennek fejében viszont — mint ismeretes — valamelyest később — általában június 15-én — fejeződik be a tanítás. Az új órarend tehát nem egy-egy hétre, hanem két hétre, pontosabban 11 munkanapra határozza meg a gyerekek tanórai elfoglaltságát. Azokban az iskolákban, ahol váltakozó rendszerű a tanítás, tehát egyik héten délelőtt, a másik héten délután jártak a gyerekek az iskolába, a korábbitól el fog térni a váltakozás üteme is. A jövőben két hétig — 11 munkanapon át — délelőtt, s ugyanennyi ideig délután mennek a gyerekek iskolába. A tapasztalatok szerint ez nem jelent majd számukra az eddiginél nagyobb megterhelést. Ha az órarendben arányosan váltakoznak a „könnyebb” és a „nehezebb” órák, akkor a második délutános hét sem lesz az elsőnél kevésbé hatékony. „Ismerős vagyok Pesten” — mondta a kézfogás után alig valamivel, és később bent, a hűvös szobában azt is elmesélte miért, hogyan? Az életét mesélte, a hetvenegy esztendőt, ami valóságos regény. Jó regény, téli meglepő fordulatokkal, összeütközésekkel, vívódással és furfanggal is: effélét tartogatott régen a sors a pásztorembereknek, a föld rokonainak. Apáról fiúra szállt az anyagot formázó, faragó tudomány és tehetség a ványai, az ecsegi pusztán. Csakúgy, mint máshol, ahol a nyáj- őrizés hosszú napjait, hónapjait, és a magány óráit elűzni mi sem volt jobb és alkalmasabb. ka volt, nem szerettem. A magam feje után jobb faragni, emlékszik, említettem. Azóta is csak így van. Ha meg külön kérnek valamire, megfontolom, tetszik-e a kérés? Így született ez a bölcső. No, ilyet még nem csináltam! Bementem Vá- nyára, a múzeumos Bereczki Imréhez. Neki még megvan a saját bölcsője. Megnéztem, lemértem, új mintákat találtam ki, rajzolgattam. Aztán elő a fát, a szalagfűrészt, kezdődhet a nagyja. Most már hamarosan teljesen elkészül. Hát ez a bölcső története.” Régi fényképeket nézünk. A pesti kiállításról. Zsiga bátyánk fiatalon, negyvenévesen, lengő, fehér bajuszú „Szégény világ volt az én gyerekkoromban. Akkor is, ahogy felnőni kezdtem. Meg aztán is, megállás nélkül. Ha valakibe szorult egy kis faragótudomány, pénzre válthatta azt. A tehetősek megvették a díszes botokat, karikásokat, dobozokat. Mások meg kereskedtek vele. Felvásárolták olcsó pénzen, és eladták drágábban. Aki csinálta, mégse járt túl rosz- szul. Egy tál étellel több, megérte.” Kádár Zsigmond a harmincas években bejárta Pestet, mint mondja, innen az ismeretség. Goldbergerék- nél kitanulta a szövőszakmát, és cérnázó gépmester lett. „A gyárban is volt egy kis műhelyem. Engedték. Persze, a főnökök vitték el a legszebb darabokat.” Ami igaz, igaz: híre ment a Kádároknak Pesten. Any- nyira, hogy nyolc éven át, 1941-ig ott voltak minden mezőgazdasági kiállításon. „Vittük a faragványokat, nádkunyhót állítottunk az apámmal, cifraszűrbe bújtunk. Ez volt a követelmény, mert mi szállítottuk a pusztai hangulatot... Fényképeztek bennünket jobbról, balról, a külföldi vendég még azt is elkívánta, hogy együtt igyunk a gémeskút vödréből. Egy német lányra vicsorognom kellett, hogy menten leharapom az orrát. Mert olyan fotográfiát akart hazavinni.” A világégés Kádár Zsig- mondot is messzire sodorta, de mikorra hazakerült a hadifogságból, osztott föld várta Ködmönösön. Tíz kemény hold, meg a család, a munka. De ahogy összerázódott az életé, a fránya bicska újra csak előkerült, és ha ideje engedte, megint faragott, faragott. .. Dolgozott a nép- művészeti szövetkezetnek, megrendelésre. „Tucatmunédesapja szűrben, fekete pörge kalapban. A másik még a ködmönösi tanyán készült, az asztalon azóta kiállítást járt szobrai: a Bika, a Szalonnasütő, a Vágtázó csikós. Beviharzik Vali, a legkisebbik lány, tizenhét éves, gimnazista Kisújszálláson. Van-e benne valami az apja tehetségéből ? „Rajztanár akar lenni, nagyon dicsérik. Legyen is az, ami szeretne!” Ebben a mondatban hetvenegy esztendejének bölcsessége fénylik. így van: fénylik. Nem írhatom más szavakkal, mert így éreztem. A szegény világtól a másféle világig, amikor már a Népművészet Mestere, Kádár Zsigmond nem az egy tállal több ételért kénytelen bicskát venni a kezébe, hogy hajló, hullámzó ágakat, virágokat, leveleket álmodjon a körtefa, vagy a nyárfa húsába, gyönyörködtetőnek. Iszunk egy kupica császárkörtét a kitüntetésre, de még inkább a kitüntetett egészségére, az eljövendő munkákra, a kellemes, gondolatokat érlelő őszre, az egész családra, itt az ecsegfalvi Kossuth utca 37-ben. „Tudja, évek óta nem hagy nyugodni valami.” „Éspedig?” „Meg kéne írnom azt a rengeteg történetet, amit az apámtól, meg a nagyapámtól hallottam. A pusztáról, a pásztorok életéről, meg a betyárokról, akikkel az én nagyapám nem is egyszer találkozott. ..” „Meg kéne írni.” „Megírom. Meg én.” — emeli fel az apró pohárkát, és furfangosan nevet a szeme a szemüveg mögött. Sass Ervin
