Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-18 / 194. szám

VB-ülés Békésen 1978. augusztus 18., péntek 9-----—------­N apirenden a társadalmi és családi ünnepségek szervezése A békési Városi Tanács végrehajtó bizottsági ülé­sén többek között a Társa­dalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda tevékenységéről hang­zott el a napokban az a be­számoló, amelyet Molnár Lajos, az iroda vezetője tar­tott. Az elmúlt évben az eskü­vők 98 százalékában kérték az iroda segítségét a fiata­lok. Hogy ez a szám teljessé váljon, elsősorban az ünnep­ségek szebbé, tartalmasabbá tételére van szükség. A legnagyobb gond, hogy a házasságkötő terem olyan kicsi, hogy a vendégek nem egyszer kénytelenek a fo­lyosón kivárni az ünnepség végét. Az iroda az elmúlt évben 25 ezer forintot fordí­tott a technikai eszközök, így erősítők vásárlására, azóta legalább az ünnepi beszédet hallhatják a kint­rekedtek. Lőrincze Lajos mondta nemrég, vannak esetek, ami­kor ő is utánanéz egy sza­bálynak; s az is közismert — bár idegen példa —, hogy Hemingway műveinek köz­pontozását mindig mással csináltatta. Ki is merné ma­gáról állítani, hogy maradék­talanul ismeri anyanyelvének helyesírási szabályait? Pe­dig kellene vagy legalábbis jó lenne, különösen akinek a mesterségéhez, hivatásához nélkülözhetetlen. De minden­ki másnak is, hiszen a le­véltől a beadványig mennyi mindent foglalunk írásba. Mégis, hányszor állunk meg közben, tűnődünk — akár a gyerekek — egy hosszú vagy rövid magánhangzón vagy az egyre vészesebben szaporodó és hosszabbodó összetett sza­vak írásmódján. Sokan, akár­csak Veres Péter — mint ír­ta egyszer — leginkább a fü­lükre és helyesírási érzékük­re bízzák magukat. Csakhogy A névadók terén már ke­vésbé megnyugtató a hely­zet, hiszen az elmúlt év­ben 482 újszülött látott napvilágot, s közülük csu­pán 158 apróságnak ren­deztek névadó ünnepséget. Hogy a jövőben többen le­gyenek, javítják a propa­gandát. Azzal a vándorki­állítással is, amelyet a vá­ros üzemeiben, klubjaiban mutatnak be. Jól segíti munkájukat az aktívaháló­zat, amelyről elismeréssel szólt a beszámoló. A polgári gyászszertartá­sokat is egyre többek ké­rik, ezek száma az évek so­rán fokozatosan növekszik. A vb-ülésen többek között határozat született arról, hogy a jelenleg indokolat­lanul magas temetkezési költségeket tárgyalások út­ján próbálják csökkenteni. Drágák a sírhelyek, s a Bé­kés megyei Temetkezési Vállalat is nagyon magas költségeket számol. Molnár Lajos beszámoló­ez nem a legbiztosabb, egy kézikönyv pontosabban eliga­zít, ezért is van keletje, ha egy-egy helyesírási tanácsadó megjelenik. Ez a legújabb kiadvány, mint a címe is jelzi, „hala­dóknak” készült, s teljesen eltér a hagyományos, eddig ismert formáktól. Főleg fel­építésében, szerkezetében. Magyarázó szöveg a fejeze­tekben rövid, tömör, annál bőségesebb viszont a szem­léltetés. Ez sem a szokott módon, hanem példasorok­kal, feladatokkal, melyek he­lyes megfejtését a kulcsok közlik. Vagyis végig az egész játékos, rejtvényszerű, s va­lóban, akár társasjátéknak is felhasználható, annyi kitalál­ni valót kereshet a 400 olda­lon az ember, amennyi hosz- szú ideig tartó szórakozáshoz is elég. Csak egy példa a ta­lálós kérdésnek beillők közül. Hány magyar szó végződik hosszú í-re? Mindössze hó­jában kitért arra, hogy az iroda munkájában nagy segítséget jelentene, ha új helyiséget kapnának a vá­ros központjában. Ezzel rak­tározási gondjaikat is csökkentenék. A tanácsi ve­zetés igyekszik még ebben az ötéves tervben megoldást találni. A TÜSZSZI a város tár­sadalmi ünnepségeinek meg­szervezéséből szintén részt vállal. Az évek óta gyenge hangerősítés az idén megol­dódott, így megfelelő han­gosítást biztosíthatnak a jövőben a városközpontban megrendezett ünnepségek­hez. A beszámolót követő hoz­zászólások jóváhagyták az elhangzottakat. Lipcsei Fe­renc, az igazgatási osz­tály vezetője külön méltatta az iroda munkáját, mely, mint mondotta: fennállása óta egyre jobban betölti po­litikai és társadalmi hiva­tását. N. A. rom: nyí (szűköl), rí (sír) és a sí (sítalp). Persze nem ez a lényeg, hanem, hogy egy sor feladatot kell — ha veszi va­laki a fáradtságot — megol­dani a szabályok felismeré­sére és begyakorlására. És mind változatos: helyesbítés, válogatás, kiegészítés az alap­juk, s meggondolkoztató a megoldásuk. Az egyes feje­zetek feladatai, egy-egy ki­sebb munkafüzetnek megfe­lelőek. Első áttekintésre talán bo­nyolultnak tetszik ez a szi­gorú rend szerint összeállí­tott mű, még meg is ijed az ember a tengersok példától, feladattól, de ahogy többször forgatja, mind jobban meg­barátkozik vele. Olvasmány­ként is lapozgatja, itt-ott el­időzve. és úgy teszi le, hogy már ismerősen nyitja ki, ha tényleg szüksége lesz belőle valamire. . Aki.pedig komo­lyan veszi az önképzést, te­vékeny közreműködésének nem marad el a jutalma: szinte maga alkotja újjá az írásszabályokat és így biz­tosan be is vési az emléke­zetébe. V. M. Jó segítség mindennap Hernádi Sándor: Helyesírási önképző SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regén/ 22. — És a katonát, azt nem fogták meg? — kérdezte, no­ha tudta még Anyicskától, hogy nem, de annyira sze­rette volna, ha mégis. — Nem, nem fogták meg — mondták az asszonyok. Kisvártatva mondták, nem mindjárt. A konyhai homály meg­telt alattomos és szorongató titkokkal. — Keresték hiába — sutto­gott a babicska. — Rendőr­ség, katonaság. Egész falu keresett. — Átfésülték érte az er­dőt. .. — szólt Teréza is. Lonci Anyicska szavára is­mert, s oly közelről hallotta a kavicsropogást, hogy verí­ték lepte el. Végül is zsib­badt lábát odébb mozdította a konyha sima kövén, s fur­csa volt, hogy nem volt ne­sze. — Ügy beszéled, mintha ottan voltál — mondta a ba­bicska. mosolya visszatért, a lányát mosolyogta. — Másik évben jöttél világra. A történet hirtelen, egy pillanatra távol került tő­lük, különben egész közel volt. Annyira közel, hogy szinte itt volt a konyhában. Lonci agyán átfutott: nem Anyicska, de az anyja sem élt még akkor. Csak átfutott, pillanatra billentvén ki őt csupán, mert Göndör Lidi esete máris újra közel volt és eleven, s Lonci minden idegével élte. — Az a katona... — kér­dezte reménykedve —, biz­tos, hogy az a katona volt? — Az biztos — mondták —, mert árulkodó jelet is ha­gyott. A bajonettet ottan hagyta a nagy sietségbe. Lonci feje az utcáról be­szüremlő gyérecske fény pe­reme alá süllyedt, hogy nem­sokára újra felmerüljön. — És később se lett meg soha? — Az nem — hallatszott a sötétben Herminka hangja. — De tudnak, hol van. A csend olyan volt, mint a hirtelen mélyülő víz. Érez­ni lehetett a félelem fojto- gatását. S benne a susogó nesz, amit az Anyicska ujjai közt morzsolódó hajfonat adott, felerősödött. — És tényleg most is ott bujkál... az erdőben?... Annyi idő után? — Mert Anyicska így mondta ott az árokban. A konyhában bizonytalan árnyékok mozdultak. A bi­zonytalan bólintásoké. S e hangtalan feleletek „igen”- nek hatottak. A babicska szükségét látta a szónak is: — Sok embereket megtá­madta erdőn mostan is... összeszurkált őket, és ott­hagyta. .. — A bajonett nélkül? — No, hát elvett kést tő­lük, aztat elvett — magya­rázta a babicska. Lonci töprengett. — És egyvalaki van ilyen, akit tudnak mondani? . .. — Ó, nem egy!... — kiál­tottak az asszonyok elhamar­kodottan. De mikor névről kellett volna említeni, ezt kérdezték egymástól: — Kit is, no, mondjunk? — Sokan vannak — tértek vissza az általánossághoz. — Súgnak-búgnak. ezt is, meg azt is. Majd Herminka emelt a szón: — Nem mondanak ám, nem szeretnek mondani, aki­vel ez történt. Mert fél. Min- denik’ fél... Teréza kicsit nevetgélve mondta, mert kezdte szé­gyellni magát Lonci el őr.: — Fél, hogyha elárulja, baja lesz. Megbosszulja ka­tona. .. Fél, meg szégyelli is., Lonci az ablak világa mel­lett Anyicskára nézett. Anyicska nemigen látszott „Játszani is engedd... ff A játékgyáros. Sokan így emlegetik Mezőberényben Pintér Jánost, a műszaki és vasipari ktsz termelési osz­tályvezetőjét. Van is rá né­mi ok, hiszen több mint másfél évtizede készítik a játék autókat, traktorokat, perselyeket, az összerakható fémépítőt, és még sok más — kisebb-nagyobb gyerek örömét szolgáló — cikket. Most még sem a termelésről, a gyártás nehézségeiről, gondjairól beszélgetünk, ha­nem magáról a játékról, a vásárló szülőkről és a játszó gyermekekről, illetve az ez­zel kapcsolatos szokásokról. — A játék tulajdonképpen komoly dolog, ha a nevelési szerepét nézzük. De a kis emberpalánta is ugyanígy veszi, csak figyelni kell el­mélyült, magafeledt játsza­dozása közben. Neki ez az igazi életet jelenti, azt igyekszik utánozni okosan, jól, ha megfelelő játékról gondoskodnak számára a fel­nőttek. Ha a korához illőt választják. — Ez a „ha” azt jelenti, hogy nem mindig azt veszik meg a szülők, ami a gyer­meknek való? — Még ha együtt mennek az üzletbe, akkor is a felnőtt vásárol, és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy sokan nem képesek ellenállni a csábí­tásnak : maguknak vesznek, és nem azt nézik, hogy a gyerek mit szeretne, vagy mi való az ő pillanatnyi ér­telmi fejlettségének és testi ügyességének leginkább. Vagyis aminek a működését megérti és kezelni is tudja. Ügyis együtt játszunk majd — gondolják —, de ez csak ritkán, főleg eleinte fordul elő. A gyerek gyorsan magá­ra marad a drága és bonyo­lult játékkal, s egykettőre elrontja. Vagy oda se adják a kezébe azzal, hogy ő még ehhez kicsi. — A játékvásárlás tehát nem is olyan egyszerű, lélek­tani dolgok is befolyásolják. Anyagiak is? — Legalább annyira, sőt összefonódik a kettő, mert sok szülő a saját gyermek­kori vágyát — például egy mindent tudó elektromos mozdulni, azonkívül, hogy haját morzsolgatta, de azért küldött egy egyetértő pillan­tást Loncinak. Ostobaság az egész — mondta ez a pillan­tás. Lonci is mosolygott már magában; felülkerekedett az igézeten. így is kérdezett: — Azt is tudják csak­ugyan, hol bujkál? — No persze. — Ha tudják, miért nem fogták már meg? Az asszonyok furcsán mo­corogtak; előreengedték a tudós Herminka énekes hangját. — Jaj, kedves... — szó­lott Herminka —, öreg szur­dok, emberek ott nem men­nek. Mondanak azt Pokol Tornáca. Ottan lakik maga ördögkirál, Csemi Pán, s la­kik ottan ővele katona, neki szolgálja, bújt oda őhozzája, mert Göndör Lidi őtet keres. Lelke bolyong erdőben, nincs neki nyugodalom, sze­génynek, sírjába... Az asszonyok már sok bort elnyalogattak, mely itt termett a fákra kúszó direkt- termő tőkén. Túlon-túl be­szédesek voltak már, s olyasmiket fecsegtek köny- nyelműségükben, egymás borzongatására, felhevülten az izgalomtól, amiket más­kor még szavakban is jobb­nak láttak messzire kerülni. Bormámorosan száguldoz­tak képzeletük szárnyán, akár seprűjükön a boszorká­nyok, ottfelejtvén a két lányt. (Folytatjuk) vasút vagy más meg nem kapott játék iránt — csak úgy tudja kielégíteni, ha van rá pénze. Ez ma már álta­lában nem probléma. De a rokonok és ismerősök se fu­karkodnak, inkább verse­nyeznek egymással. S gyor­san odajutnak, hogy egy két- hároméves gyerek szobájá­ban halomban áll a sok el­séges, jó és hasznos dolgok. És mind a gyerekeknek ké­szül a természetes játékok­hoz hasonló, képzeletfejlesz­tő céllal. Csak arra kell vi­gyázni, ho®' a hároméves ne a kamasznak valót kapja meg, mondjuk a Forma I-es autócsodát, ami olyan, mint a Laudáé, s már átmenet a játék és hobbi között. Itt vannak a Forma I-esek! Fotó: Veress Erzsi rontott játék, ő pedig vígan játszadozik egy cérnagurigá­val. — Az ilyesmi mindig ked­vence volt a kisgyerekeknek, akár a hintőporosdoboz, vagy még régebben a csut­kababa. Manapság is szóra­koznak ezekkel? — Többször mint gondol­nánk, ha olyan szerencsések, hogy hozzájutnak. Ez azért jó, mert működhet a gyer­meki fantázia. És ez az iga­zán csodálatos dolog, ezt él­vezik legjobban. Nekem van egy tízéves fiam, igazán nem panaszkodhat, hogy nincs elég játékja, méghozzá olyan, amit egyedül vagy a bará­taival kezelni is tud, mégis akkor a legboldogabb, ami­kor egy szál vesszőn lova­gol, a másikkal a kezében. Ilyenkor hol egy egész had­sereget szabdal szét, hol ma­gányos kóborlovagként vív meg egy másikkal a várkis­asszonyért. És még ki tud­ja — rajta kívül —, mi min­den nagy tettet visz végbe, vagy furfangos cselt eszel ki. — Most a játékgyártó nem maga ellen beszél? — Távol áll tőlem. Nem­csak azért, mert amit készí- türik azt el is akarjuk adni, de azért is, mert azok szük­— Igaz, hogy rosszak a játékok, hamar tönkremen­nek? — Még a pár forintos kis­autók is jók. Ha egy játék gyorsan használhatatlanná válik — mint az előbb mondtam —, annak a hozzá nem értés az oka. Ez köny- nyen belátható, hiszen én, a felnőtt is, ha nem ismerem valaminek a kinyitását pél­dául, és a megfelelő gomb­nyomás helyett vésővel fe­szítem fel, akkor csak ma­gamra vethetek. Rengeteg já­ték hasonló okból „rossz”. — Drágák-e a játékok? — Ezt ilyen kategorikusan sem igennel, sem nemmel nem lehet megválaszolni. Vannak valóban olcsó és tényleg drága cikkek. De a drágaság és olcsóság, mint sok minden másnál is, itt sem mindig értékmérő. Attól, hogy valami olcsó, még le­het nagyon jó, célszerű és esztétikus is. Szövetkezetünk játékai közül például a leg­drágább — 115,50 forint — az előbb említett Forma I-es versenyautó. És az is tény, hogy a külföldi árukhoz képest a magyar játékok ol­csók. Vass Márta Mai tévéajánlatunk: Az utolsó huszár Pénteken délután 17-15 órakor a Barátom, a ló cí­mű sorozatban, francia— magyar koprodukcióban ké­szült film feleleveníti a huszárok rohamát, amelyet ma már csak kosztümös fil­mekben lehet látni, hiszen az ötvenes években a ma­gyar néphadseregben vég­leg megszűnt a könnyűlo­vasság, a huszárság. „Az utolsó huszár” ma Bábol­nán dolgozik, s vezeti a lo­vak és lovasok kiképzését. A huszárlovak közül a magyaroké volt a legjobb, a leggyorsabb — így véle­kednek ma is. A mai lovag­lás sokféle kívánalmának is megfelelnek e huszárlovak utódai. Bábolnán tanúi lehetünk e lovak nevelésének, taní­tásának. Egyik kezelőjük mondja: „A becézésnek, ba- busgatásnak nincs értelme, a határozott, céltudatos munka a fontos”. A nagy­szerű ménesben ma a leg­jobb lovasok foglalkoznak a lovak kiképzésével. Sok szép felvétel mutatja be a lovak itteni életét. De ta­núi lehetünk a különféle lovasbravúroknak is, ame­lyek magasfokú ügyességet kívának lovastól és lótól egyaránt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents