Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
1978. augusztus 13., vasárnap " MNíHMW I/qacU-mcuU Ao-mK Emlékek Belátom, bolond tulajdonságokkal vert meg a természet, de hát ki van köztünk olyan, akinek semmi „gyöngéje” ne lenne. Legártatlanabb különcségeim egyike, hogy igyekszem megőrizni régi emlékeimet, s ha szobáink mérete és a lakásban uralkodó rend nem kényszerítene egyfajta fegyelemre, talán már régen elborítottak volna a különböző kacatok. Szó sincs semmiféle rendszerre igazított gyűjtő szenvedélyről, csupán megőrzőm azokat a tárgyakat, amelyekhez érzelmi szálak fűznek. Első elemista számtanfüzetemtől gyerekeim régi játékáig sok mindent egyszerűen képtelen vagyok kidobni. Ës bár úgy veszem észre, hogy az ember állandóan kinövi régi önmagát, mégse árt néha visszagondolni a tegnapokra. Különös mesékre emlékeztetnek a régi használati tárgyak, vagy a mások számára semmit sem mondó kődarabok. A könyvespolcomon például van egy érdekes formájú kőzet, amelyet legtöbb ismerősöm meteordarabnak vélt. Pedig falusi életünk egyik emléke csupán, a kályhában találtuk az elégetett szén salakjai között. Most arra emlékezteti a családot, hogy amikor kevésbé komfortos körülmények közt voltunk, akkor nemcsak a havonta kifizetett gázszámla biztonsága jelentette a téli melegünket, hanem a tüzelőcipelés és a salakolás fáradsága mellett az eleven tűz pattogása is hozzátartozott az életünkhöz. Le nem tagadható tény, hogy a népeknek saját kultúrájuk kialakításához, szellemi arculatuk megformálásához pótolhatatlan alapokat jelent történelmük ismerete és szeretete. Amikor például az amerikai földrészt meghódító telepesek utódai a gyors ipari és gazdasági fejlődés útjára léptek, hamar hiányozni kezdett számukra a saját történelmük. A feledés dzsungelindáiból próbálták kihámozni a leigázott őslakosság életének emlékeit, s vitték a könyv- és a filmpiacra saját múltjuk meghamisított vadnyugati világát. Később elindultak Európa értékeinek felfedezésére, s időnként értetlenül álltak a számukra egészen mást jelentő emlékek előtt. Néhány éve például a barcelónai kikötőben Kolombusz Kristóf hajóján tettem egy kis látogatást. Ámulattal jártam a bátor csodákról mesélő Santa Maria fedélzetén, amikor arra lettem figyelmes, hogy két turista fitymálva mondogatja: nálunk, az óceán túlsó partján, be se engednék az ilyen kis bárkákat a nagy kikötők nyüzsgésébe. Arra már nem gondoltak, hogy ha az a néhány portugál az ilyen hajócskákon nem vág neki a kerek világnak, akkor most az óceánon túl nem olyan lenne se a nyüzsgés, se az élet. Történészek, műgyűjtők, múzeumok munkatársai és a hozzáértő szakemberek sokasága vigyázza a történelem emlékeit, ám egyéni életünk tárgyai is néha többet jelentenek számunkra, mint azt mások gondolnák. Amikor például régi fiókjaim mélyén kutatok, gyakran kezembe kerül egy fénykép, amelyik állítólag a dédapámat ábrázolja. El-elnézegetem a kackiás baj- szú, nyalka öregurat, aki — bármennyire is fáj —, de szinte már semmit sem jelent számomra. Három nemzedékkel élt korábban, mégis egybemosódott az elfeledett emberek emlékeivel. Polcaim másik féltett kincse egy régi újságpéldány: a Pesti Hírlap 1845 februárjában megjelent száma. Olvasgatom a régi híreket, a lelkes hangú országgyűlési tudósításokat, amelyek reformokat sürgetnek, nemzeti önállóságot. Elképzelem a hajdani nyomdászok munkáját, akik ólomsorokba szedték az újságíró gondolatait. Életre kel bennem a régi utca, ahol vették, árusították, olvasták a lapot, Länderer Lajos nyomdájának termékét. A sárguló lapokon sürgetett reformok helyett forradalom született, abból szabadságharc, aztán véres, sötét évek, évtizedek. Forrongó történelem, amelynek most mi is részesei vagyunk. A régi újságok mellett a mai életünkről írjuk a sorokat, s adjuk tovább utódainknak a jó és rossz tapasztalatokat. És szeretnénk minél több megőrzésre érdemes nyomot hagyni magunkról. Andódy Tibor ; Andódy Tibor .Filatéliai hírek A parafilatélia egyik legszebb ága a legtöbb gyűjtő véleménye szerint a carte maximum gyűjtése, amely a legtöbb szórakozást nyújtja. A bélyegek rajzának, kivitelének művészi szépségét, többszörösét adja a képeslapon található, azonos, de nagyobb ábra és az ötletes, változatos rajzú bélyegzőlenyomat. A maximális lap egy olyan filatéliai objektum, melynek mindhárom lényeges alkotó része; a képes levelezőlap, a bélyeg és a bélyegző tárgyát, helyét és a bélyegzést tekintve a lehető legnagyobb összhangban van. A maximális levelezőlap egy olyan képes levelezőlap, amelynek a témája egyezik a bérmentesítésre használt levélbélyeg tárgyával. A bélyegzés helye a levelezőlap képével közvetlen kapcsolatban áll. Ha a posta nem alkalmi bélyegzőt használ, akkor a bélyegzés dátuma, lehetőleg az illető bélyeg kibocsátásának, vagy forgalomból való kivonásának napjával egyezzen meg, mindenképpen azonban arra az időre kell esnie, míg a bélyeg nyilvános forgalomban van. A bélyeg és a képeslap tárgyának megegyezésénél szem előtt kell tartani, hogy akár a képeslapnak, akár annak a tárgynak, melyet reprodukál, már a bélyeg kibocsátását megelőzően forgalomba kell lenni. Figyelembe veendő; ha a bélyegző az ábrázolt tájjal, épülettel, műemlékkel, címerrel megegyezik. Arcképnél az ábrázolt személy születési helyének bélyegzője felel meg a követelményeknek. Alkalmi kapcsolatoknál, ha a bélyegzés nem származási vagy születési helyen történt, de mint alkalmi bélyegző a képes levelezőlappal és a bélyeggel mégis összefügg. Ha a 'levelezőlap és a bélyeg történelmi eseményt ábrázol, ott bélyegzik le, ahol az esemény lejátszódott. A képeslapra ragasztott bélyeget azon időn belül kell lebélyegezni, amíg a bélyeg nyilvános forgalomban van, lehetőleg azonban a kibocsátás vagy a bevonás napján, vagy alkalmi bélyegzés, melyek felirata azonos a bélyeggel. A carte maximum tehát olyan filatéliai objektum, melynél a képes levelezőlap, a bélyeg és a bélyegzés szorosan összefügg. Vas Tibor Kert — háztáji Most vessük a kelkáposztát Most vessük az áttelelő kelkáposztát hidegágyba, gondos talajelőkészítés esetén négyzetméterenként 2,5 g a magszükséglet. Házikertben legkedveltebb a „Mohácsi áttelelő”-fajta. Alacsony növésű, rövid, külső torzsájú. A külső levelek száma kevés, s ezek kicsinyek, közepesen fodrozot- tak, kékeszöld színűek. A fej kicsi, kerek, sötétzöld, gyenge levélerezetű. Belső torzsája vékonyt 6—7 cm hosszú. A termes átlagos tiszta súlya 45 százalék. Korai érésű fajta. Mind a magvetés, mind a palánták igen gondos víz- és tápanyagellátást igényelnek. Az öntözést meghálálja, a tenyészidőben két-há- rom igen alapos öntözést igényel 30—40 mm vízmennyiséggel. A kelkáposzta-palántáinkat a leggondosabb ápolás mellett is megtámadhatják a tavaszi káposztalégy (Phor- bia brassicae) nyüvei. A lárva orsószerű, kifejlett állapotban a 8 mm-t is eléri. Csontfehér színű, testének utolsó szelvényén, jellegzetes húscsapocskák és szemölcsök vannak. A nyű a gyökereken, illetve a gyökerekben károsít. A palánták a lárva károsítása nyomán vontatottan fejlődnek, a levélkék, ólomfényűvé válnak. A károsított növények lankadnak, elsorvadnak, könnyen kihúzhatók a talajból. A gyökereken jól láthatók a nyüvek károsításának nyomai. A súlyosabban sérült gyökerek idő előtt elhalnak. A tavaszi káposztalégynek évente három nemzedéke fejlődik; egy tavaszi, egy nyári, majd szeptemberben egy őszi. Elszaporodását nagy mértékben elősegíti a hűvös tavaszi időjárás után beköszöntő nyári meleg és a rendszertelen, túlméretezett öntözés. Ha szakszerűen öntözünk, vagy ha az öntözővízhez lombtrágyákat — Plantant vagy Wuxált — adunk, a károkat lényegesen mérsékelhetjük, a megtámadott növényeket megmenthetjük. A talajfertőtlenítő szerek közül a káposztalégy és a talajlakó kártevők ellen jó hatású készítmény a Basudin 5 G, 5—7 g/négyzetméter adagolásával vetés előtt, majd kelés után — biztató eredményeket érhetünk el. A Basudin 5 G-t a kiszórás után sekélyen be kell munkálni, majd be kell öntözni ! (Széles) Öregurak menyasszonytánca Az autóklub, no meg jó néhány idejét és pénzét nem kímélő „megszállott” jóvoltából a múlt héten mozgó autómúzeumot láthatott a megyei közönség. A nagyrészt század eleji születéssel büszkélkedő „daráló” és még büszkébb, ámbár jóval fiatalabb tulajdonosaik vegyes érzelmeket keltettek a szemlélőben. Megcsodálhattuk a faküllős kereket, az egyhengeres erőforrást, a fa alvázat, az acetiléngázos fényszórókat, de ha vette valaki a fáradságot és a kocsik alá is benézett, észrevehette, hogy a motorokból jócskán csöpög az olaj, hogy a futóművek állapota miatt a kerekek nyolcast írnak, a karosszériák földi létük végén járó mechanikákat takarnak. A köhögve induló autósor lakodalmi emléket idéz: 100 éves bácsik is táncba vitték a menyasszonyt, ámbár annak derekát inkább csak fogódzónak használták. A nosztalgikus érzéseket pedig végképp félre kellett tenni, egy vadonatúj Renault 5-ös feltüntekor. » Nagyot változott a világ! A fiatalok csodálkozva nézik a régi szerkezeteket ♦ „Német minőségi munka: 100 ezer kilométer garancia” hirdeti az 50 éves Adler műszerfalán a gyári tábla Vajon milyen ifjúkori emlékeket ébreszt az idős párban az öreg autók látványa? Megy az öreg szekér, ki tudja hol áll meg? Ford — rajtszámmal