Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-29 / 177. szám

1978. július 29., szombat Éljünk a „tiszta szois □ népművelés klasszikus aranyszabályai közé tartozik, hogy min­denkinek, aki erre adtá az életét, vagy netán csak egy­szerű pénzkereseti forrásnak választotta, de van lelkiis­merete; egyszóval minden népművelőnek meg kell ta­nulnia az igények felkeltésé­nek művészetét. Egyszerű a magyarázat is, hiszen ha nem ismeri ezeket az frottés íratlan szabályokat, tenniva­lókat, üresen kongó házzá változik a művelődés nagy­terme, kisterme, klubszobá­ja, képtelen lesz eljutni az emberekhez, és arra még képtelenebb, hogy vendégfo­gadási szándékát figyelemre méltassák. Közeli és távolabbi időkből említhetnék népművelőket, akiknek munkahelyi háza táján másoktól elütő, kezdet­ben érthetetlenül nagy ered­mények születtek, akik — mint hamarosan kiderül — bátran választották a kísér­letező, új csapásokat, melyek * azóta autósztrádává szélesed­tek. Hozzá kell tennünk azonban, hogy korántsem olyan autósztrádává, amelyen már roppant sokan járná­nak, egyelőre kényelmes, szendergő utazás jellemzi e pompásan kiépített utakat. Utakat: a népművelés szá­mos korszerű metódusát; a kísérletekből kibontakozó, gyümölcsözően alkalmazható új formákat; a kapcsolatte­remtés emberi alkalmait, melyek létrehozásában nem­csak a pedagógia tudomá­nyának, hanem a lélektan­nak is lényeges szerepe van. A népművelés-lélektannak, melynek ismerete nélkül bicskával operál szemhályo­got, az, aki merész, és csal­hatatlannak vélt ösztöneire hagyatkozik. Nem hiszem, hogy fontos lenne manapság — mögöttünk egy jelentős párthatározattal és a köz- művelődési törvénnyel — a népművelés tudományos megszervezését és következe­tes elemzését tovább bizo­nyítani, és az is meggyőző­désem, hogy a népművelés milliónyi ágának-bogának legkisebb részkérdésében sem lehet — sem szabad! — özönvíz előtti módszerekkel bármit is elkezdeni. Olvasom egy hivatalos ösz- szegzésben, hogy az életmód- . változás már nemcsak hogy kopogtat Békésben is, ha­nem belépett az ajtón, és azt keresi, merre tovább? A ha­sonlatrendszer igen érzékle­tes, hiszen, aki belép egy ház ajtaján, azt keresi, ho­vá menjen ? A tömeg a kony­hát találja meg legelőször, és megváltozott anyagi lehe­tőségeit ott éli ki; mások a kamrába halmozzák a gyűj- tenivalót, és fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele; akadnak aztán olyanok is, akik vissza­térnek a kertbe, és vityillót építenek, ahová természet- és mozgásigényük vonzza őket. Számunkra az a legna­gyobb házi lecke, hogy a „tiszta szobába” is becsalo­gassuk az embereket. Hogy ne legyen az a tiszta szoba lakatlan, csak dísznek és mutogatásnak tartogatott, hanem lakott, használt, lel­ki-testi javakat gyarapító életszíntér. Megértjük egymást a tisz­telt olvasóval, hogy ezt a „tiszta szobát” jelképnek szántam; hogy nem más az gondolataim menetében, mint a művelődés, kulturá- lódás igazi helye, a lehető­ség, hogy az anyagi jobblét átalakulhasson szellemi jobblétté, kulturálódási igénnyé és teljesüléssé. Hogy a „tiszta szoba” lakói tisztul- tabb ésszel. érzelmekben gazdagabb szívvel szemlélőd­hessenek körbe a világon, hogy arcuk emberibbé neme­sedjen, hogy rátaláljanak az értelmes élet bizakodással teli, meghitt, az együvétarto- zás emelkedetten szép érzé­seit is hordozó irányaira. O mit most felsoroltam, soha nem jön magá­tól. A létező vagy nem létező, belső Ösztönző erők mellett és alapvetően azoknak állandó, szüntelen és heroikusnak is mondható sugárzása szükséges, akik a népművelő hivatást válasz­tották. Nélkülük évek jöhet­nek, évek mehetnek: tö- megnyi ember sorsa-élete marad szürkeségben, meg­szokott kis csapásokon a születéstől a halálig. És eb­ben az lenne a döbbenete­sen szomorú, hogy — diva­tos. de találó latin mondás­sal élve magyarul: — itt és most maradnának igényte­len sivárságban, amikor pe­dig megépültek a közös és a személyi tulajdonú „tiszta szobák” is, csak szépen be kell rendezni azokat, és meg­tanulni élni bennük. Sass Ervin SZEBERÉNY! LEHEL: A RÉM Regén/ 5. Néha felnézett, követte a nap útját. Mikor a nagy, ké­kesfekete hegyhez ért, mely­nek múmia alakja volt, fel­állt, eldugta egy kő alá az ásót, és elindult hazafelé. Az út most rövidebb volt, mert csaknem szüntelen le­felé vitt, hozzá a kis ember csaknem futott. Egyhamar az erdei keresztnél volt, ahol kalapot emelt, és ahol az er­dőből kiérve hirtelen érezni lehetett az esti szél hűvössé­gét, mely, mint a forrás, a sűrűben ered. A kis ember hátán végigszaladt a szél, végigborzongatta. A falu felett pára és por lebegett. A. tehenek hazafelé tartottak. De a kis ember nem ment haza, ahol a trafikja is volt. Elhaladt mellette, meg­bukva kissé egy kőben, melybe bakancsa ütközött. A benépesült utcában utá­na néztek, és kinyitották a kaput a tehénnek. A trafikos fittyet hányt az érdeklődésre, az utcácska sarkán is éppen csak maga köré nézett, ahová befor­dult, és amelyet Újsornak neveztek, mert néhány új házból állt. Egyébként csu­pa kő volt ez is, és magas agyagparton vitt a gyalog­járó. Villanyoszlop pedig még csak egy volt benne, s az erdő a kertekben, s a nyúlfarknyi utca végében kezdődött, noha bátortala­nul és csenevészen. A kis ember sátortetős, vakolatlan ház előtt állott meg. Még kerítése sem volt, s az udvara csupasz. Hátul nevelkedett némi szőlő, fél­vad fajok, melyek indái az erdei fákra kapaszkodtak, és amelyek permetlé nélkül is tömött fürtöket teremnek, haragoszöld színűt meg ké­tesen kéket. Magas betonlépcső vitt fel a házba, a parányi előtérre, honnan a konyhaajtó nyílott. A hármas ablak is maga­san állott, tokja még testet­len, elfogyhatott itt a pénz. Az ablakon át embermoraj szüremlett ki az útra. A trafikos fülelt, és fel­ismerte a templomi zsolozs­mát: Vízhiány a Berettyó mellett Nincs olyan kis- és nagy- diák, aki ne várná a vaká­ciót, s a vele járó örömöket. Jó dolog is, az egyre nehe­zebbé váló iskolai munka után végre fellélegezni, utazni, egész nap gondtala­nul játszani, szórakozni. De ez az az idő. amikor erősöd­nek a gyerekben a család­hoz, a rokonokhoz fűződő ér­zelmi szálak is. Mégis, hány és hány kisiskolás kényte­len a nyár nagyobb részét ugyanabban az iskolaépület­ben eltölteni, s mondjuk ki, erre a célra még alig, vagy nem alkalmas körülmények között! Szeghalmon az 1-es számú iskolában, vagy ahogyan a helybéliek nevezik, „az öreg iskolában” nap mint nap 65—70 gyerek tölti az idejét reggel 8-tól délután 4-ig. A napközis terem lehangoló látványt nyújt. A folyosón felfordulás, vastagon leüle­pedett por, a teremben pedig a földön, a padokon, a ta­nári asztalon kopott játékok hevernek szerteszét. A gyermekek a „hajós” li­getben játszanak. Néhány napja szerencsére jó idő van. Kiss Árpád Béláné, az 1-es számú iskola tanítónője — mint a többi kollégája — három napon át ügyel a napköziben. A körülmények­ről elkeseredéssel szól. — Sajnálom a gyerekeket. Sokáig rossz volt az idő, be­szorultunk a terembe. Fele nem is tudott leülni, állva játszott egész napon át. És hogy oldjam meg a pihente­tésüket? A padok tetejére nem rakhatom őket, nem fémek el. Lehet, hogy ki­visszük a rossz szőnyegeket, s az udvar füves részében leheveredünk. Nem tudunk tartalmas programot sem biztosítani. Strand sincs, hogy legalább fürödni vi­gyük őket. Játékunk kevés van, az is nagyon hiányos. Régóta várjuk már, hogy el­készüljön a napközis tábor. Főleg a kicsik, az alsósok ve­szik igénybe a napközit. A nagyobbak elmennek dolgoz­ni : gyümölcsöt szedneik, gyomlálnak. A körénk gyűlt gyerekek kíváncsian hallgatják a be­szélgetést. Mosolygósak, vi­dámak. Süt a nap, most lel­het a parkban focizni, hin­tázni. Közülük még kevesen utazhattak el nyaralni. Dan- ka Ildi csöndesen áll a ta­nító néni mellett. Ruhája példásan tiszta. Ő az egész nyarat a napköziben tölti. Szabó Kati legnagyobb él­Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!... Többen mormolták. Asz- szonyok. „Kissé szokatlan” — szólt magában a trafikos, felmá­szott a betonlépcsőn. Kopo­gására női hang felelt a konyhából : — Tessék! Bátor, erős kis hang volt, s a kis ember tudta, hogy Anyicskáé. — Hát te? — szólott kö­szönés helyett, benyitván a kis ember. — Anyád odabe? A leány a tükrös kredenc előtt állott, s kardigánját gombolgatta. Haját még csak ezután akarta felpol­colni, így arcába lógott, s hátracsapódott a kardigánra, ahogy fejbillentést tett a szobaajtó felé. — Benn vannak — mond­ta, s folytatta a dolgát. Már a konyhaajtóban megcsapta a tisztaság sza­ga. Előre tudta, hogy a szo­bában ez csak fokozódik,- oda egy porszem se férkőz­het, s a hófehér fal szent­képekkel és M.ziáldásokkal rakott, csupa virító szín, Szűz Mária-kék és Szentlé- lek-fehér, galambrajok, és ciprusok. A szoba tele volt. Az asszonyok összebújtak, fe­ketén, mint a varjak, s jól­lehet a mindenszentek litá­niája zsongta be a kissé nyirkos, de friss léget, egyő- jük csuklójáról se hiányzott a rózsafűzér, s nyitott ima­könyvüket, mely csatos és ménye a rövid dévaványai rokonlátogatás volt. Jókat játszott és új barátnők is akadtak. A fiúk a vidám hétvége­ket emlegetik. Olyankor Fü- zesgyarmatra és Gyulára mennek strandolni. Rácz Er­nő délutánonként kétszemé­lyes vitorlás csónakot eszká- bál a barátaival. Alig várja a délután 4 órát, hogy hoz­zákezdhessen. Az úttörőcsapatok a tanév végére szervezték a közös is­kolai kirándulást, de az már régen volt, és az iskolakez­désig még egy hónap hátra van. De egy dolognak azért mégis örülnek a napközisek. A szakácsnénik szerencsére kitűnően főznék... A napközis tábor régóta húzódó ■ problémájában a szeghalmi Nagyközségi Ta­nács szervezési csoportveze­tője, Baji Ferenc segít el­igazodni. — Ezen a nyáron már na­gyon szerettük volna a Vár- helyen épült tábort megnyit­ni. El is készültünk minden­veretes volt, sűrűn illették remegő ajkukkal. A vigasztaló Szentlélek eljövetele által ments meg, Uram, minket! Az ítélet napján, mi, bűnös lelkek, kérünk Téged, hallgass meg minket!... A trafikos *az ajtóban állt, s hogy véget vessen, beleka- nyarította a maga basszu­sát: Isten báránya ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!... Az asszonyok odakapták a fejüket, elsápadtak. Meglepetésük egy pilla­natig tartott. Teréza kivált a bolyból, Marisa követte. Zokogtak, és zokogott a többi asszony is. Körülvették a trafikost, húzogatták zo­kogva a ruháját, vállába, karjába kapaszkodtak, tér­képtáskáját szorongatták, térdét ölelték, a bő zacskó- jú térdnadrágját. Teréza kezét a kis ember mellére tette, hogy a kis ember szíve beledobogott a tenyerébe. — Jaj, trafikos úr, könyö­rüljön rajtunk! Ne hozza ránk a bajt! S az asszonyok kórusban felelték, jajgatták: — Ne hozza ránk a bajt! Mint a zsolozsmát az imént. Nyílott az ajtó. Erős férfi jött be. Zsíros inget viselt, és borostás arca sötétlett. Az asszonyok közé lépett, a tra- fikoshoz. (Folytatjuk) nel. Aki csak tudott, segített. A szép környezetbe, a tábor mellé a Vésztői Erdészeti Vállalat KISZ-fiataljai tor­napályát építettek, és a nagyközségi tanács KISZ- a lapszervezetének védnöksé­gével felépült egy faház is. A kőépület 'kifestve, fürdő­szobákkal, vízvezetékkel el­látva, berendezve, szinte ké­szen áll. Csak ivóvíz nincs. A pénzzel nem volt különö­sebb probléma. A KISZ KB az úttörőtábor építéséhez fél­millió forintot adott, ami persze kevésnek bizonyult, de kipótolta a tanács, és se­gített a sok-sok társadalmi munka. Tudjuk mi, hogy nagy a zsúfoltság a napközi­ben. Ezért is szorgalmaztuk az építést. Még a járási mun­kásőrség is besegített; befes­tették az összes ágyat. Már csak kút és út kell. De a kútfúráshoz sehogy se sike­rül vállalkozót találni. Most üzentek a polgári védelmi bázisról — ami közel van az új úttörőtáborhoz —, hogy talán sikerül közös erővel vállalkozót keríteni. A késői remény azonban a sikertelenül eltöltött nyárért a kisdiákokat, a tehetetlenül küszködő pedagógusokat, a szülőket, s a község vezetőit aligha vigasztalhatja. Elké­szült a régóta áhított úttörő- és napközis tábor, de kút híján továbbra is üresen áll, a következő nyárra várva. B. Sajti Emese Mai tévéajánlatunk : Hedda Gabler „Különösen az ilyen női lelkek hidegek, meddők és terméketlenek. Leánykoruk­ban megtanulják az illem- szabályokat és azután cso­dálkoznak, hogy a világmin­denség nem r. konvenció törvényei szerint forog. Hed­da is csak ilyen féligazságo­kat hozott magával a szülői házból. Az élet értéke előtte merőben ismeretlen. Ámde azért él lelkében valami ho­mályos vágy az örök szépség, a friss, egészséges akarás után, melyet sem a katonás nevelés, sem az élet prózai- sága nem - tudott elfojtani benne. Ez ennek a különös léleknek szépsége. Természe­tesen a leghamisabb utakon keresi az ideált, s ez Hedda Gabler tragikomikuma” — így ír Kosztolányi Dezső Ib­sen drámai hősnőjéről, Hed­da Gablerről. A drámát an­gol televíziós feldolgozásban láthatják ma este 22 óra 55 { perckor, az Ingrid Bergman Î sorozatban. A nagyszerű szí- I nésznő a címszerepet alakít- ! ja. Nincs is baj, ha jó idő van... Fotó: Gál Edit Körmikrofon Darázsfészekbe csöppent az„ aki csütörtök délután a Kossuth adó műsorában meghallgatta Mester Ákos és Vértes Csaba vitaműso­rát, a Körmikrofont. Az igényről és az igényességről beszélgettek a stúdióba meghívott vendégek, ám hogy a vita élénkebb le­gyen — vagy mert a nega­tív példák sokkal szembe- ötlőbbek és talán gyakorib­bak is — a műsor nagyob­bik részében az igénytelen­ségről hallottunk vélemé­nyeket. Végre egy jól megszerkesztett, pergő vi­taműsort bocsátottak az éter hullámaira, olyan be­szélgetést, amelyik nem akart kőbe vésett igazsá­gokat a hallgatók tudatá­ba darálni. Szerencsére még el sem dőlt, hogy egyáltalán ki­nek van igaza, mivel a mű­sor szerkesztői a hallgató­ra bízták a döntést. Azért mondom mindezt, mert a közel- és távolabbi múlt hasonló vitaműsorairól saj­nos csak erős fenntartás­sal lehetett szólni. Persze, voltak a csütörtöki adásnak is gyenge pillanatai, külö­nösen amikor a beszélgetők idegen szavakkal dobálódz- tak. Egyikőjük arról szólt, hogy a munkáját involvál­ják, a másik a strukturált szerkezetről beszélt... Pe­dig ha a vitában az igényes­ségről van szó, a résztvevők igazán egy kicsit közért­hetőbben, igényesebben be­szélhetnének. A munkaerkölcs címszó alatt is megállták volna he­lyüket azok a példák, ame­lyeket a műsorban hallot­tunk. Mert nem az öltöz­ködésünkről, étkezési szo­kásainkról, vagy netán a művelődéssel és szórakozás­sal kapcsolatos igényeink­ről volt szó, hanem az el­végzett munka minőségé­ről, annak értékéről be­széltek. A műsort hallva azok a gyakran olvasható apróhirdetések jutottak eszembe, amikor jó ál­lapotban levő autót, házat és egyéb javakat kínálnak „igényes” vevőknek. Nyil­vánvaló, hogy a hirdető ilyenkor „pénzes” jelentke­zőkre vár, csak finomab­ban fejezi ki magát. A csü­törtöki adásban megszóla­lók is gyakran emlegették azt a sokfelé hallható mondatot, mely szerint „ennyi pénzért ne várjanak jobb munkát”. Igaz, hogy a takarékosság éveit éljük, minden forintot jó helyre kell költenünk, de annál nagyobb pazarlást elkép­zelni sem lehet, ha akármi­lyen hanyagul összecsapott munkáért tisztességes bért fizetünk. Ezerszer elmondott, mégis egyre aktuálisabb példák­kal, az építőiparban ta­pasztalható állapotokkal tették szemléletessé az igénytelenség káros terjedé­sét. Nagyon szellemesen „Cs”-lakásoknak, csökken­tett értékűeknek nevez­ték azokat a lelketlenül összecsapott, csúnya be­tonerődítményeket, ame­lyekről hull a vakolat, ahol az ajtókat nem lehet be­csukni, s ahol a lakók csak bosszúságot kapnak, egyre magasabb összegekért. A hiba valahol ott van — és ezt a csütör­töki beszélgetők is hang­súlyozták —, hogy a fizeté­seknél nem tesznek éles különbséget a jól dolgozók és a hanyag munkát vég­zők díjazása között. Nem­csak a jó munkát, hanem a munkahelyen eltöltött icjőt, vagy ami néha még ennél is rosszabb: a gondtalanul összecsapott munka „ered­ményét” is hasonlóan díjaz­zák. E káros szemléletről pedig úgy látszik nem le­het eleget beszélni. Persze, nem ártana, ha hatékonyab­ban tennénk is valamit az igényesség érdekében. (Andódy)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents