Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
1978. július Z., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Talányok a művészetben A közérthetőség színe és visszája Hozhatta a társadalmi tudat fejlődése, hogy a kultúra szférájában rendre visszatérő fogalmainkról felismertük: időszerű kiterjeszteni azoknak nomenklatúráit valami általánosabb, kollektivebb tartalmú meghatározottságig. Így emelte anyanyelvűnk szinte legyezősze- rűen a gondolkodás fogalmi kategóriáját a közgondolkodáséba, a szellemét a közszellembe, így válhatott — lassacskán a (köz)napi szó- használatban is már — a művelődésből közművelődés, az oktatásból közoktatás stb. Jórészt hasonló fogalomtágulás eredménye, ha adott művészeti teljesítmények mérlegelésekor közérthetőségről beszélünk. Legtöbbször, sajnos, csak elvegye, hiszen az esztétikai megközelítés általában rangon alul kezeli1, a hétköznapi pedig szemérmesen eltitkolja, hogy valamely alkotás közérthető, vagy sem, azaz érthető-e a nagyközönség számára, avagy birtokbavételéhez nehezen adja meg magát. Műelemzés rendszerint nem érzi föladatának, hogy az átlagolvasó (néző, hallgató) kapacitására, legalább mint részleges szempontra is. hagyatkozzék — az átlagolvasó (néző, hallgató) pedig szégyenérzetből vagy mázos sznobizmussal félretolja, odahagyja, amit nem ért, szívesebben letagadja, semmint szembe nézne vele, s á tanácstalanságát megváltaná. Egyszerűen nem sikkes valamit nem érteni; így hát csillogó ruhát láttat a par- venű káprázat akkor is, ha a király meztelen. I Nincs abban* semmi restellni való, ha bevalljuk, „igen sok igényes, iskolázott, érdeklődő olvasó kínlódik ma is szembekerülve Thomas Mann Doktor Faustusá- val, Joyce, Proust műveivel”, vagy „sok múltbeli érték befogadása problematikus, ám mennyivel inkább az igen sok kortárs műé”, s hogy „gyakorta hallani, nem értem Juhász Ferenc, Pilinszky több versét. Mándy Iván szépprózáját, Páskándi Géza drámáját és így tovább”. Frappánsak a példák, célra- tartóak, hiszen az irodalom első vonalából kiragadottak. A tudatosított talány ugyanis nem talány többé, amennyiben lehet rágódni, töprengeni a megoldáson, még akkor is, ha az nem olyan gyors és kézenfekvő. Ffa tudom, hogy mások se értenek valamit, amelynek pedig az értéke evidens, majd csak tesz azért a kollektív bölcsesség, hogy közeledjenek a mű és a befogadás ollószárai. Régi bölcsesség: előbb fölismerni. kivallani kell az ellentmondásokat, hogy tom- píthatóak, megszüntethetők legyenek. És még nincs is szó a képzőművészeti, sőt a zenei közérthetőségről, nota bene gyanítom, itt keményebb fába vágna a fejsze. Laikus közelítéssel tudniillik a szépirodalom érthetősége természetesnek látszik. Aki ismeri az ábécét, tud olvasni, előbb-utóbb (magyarázó szövegekkel, segítséggel) majd csak megért egy verset vagy regényt. Hanem a képzőművészet és a zene ábécéjét mennyivel kevesebben ismerik; ezen alkotásoknak jószerivel nincsenek olyan fogódzói, mint a betűk, szavak, mondatok, illetve ezeknek a „fogódzói”, a muzsika és a képzőművészet ábécéi, kevésbé közismertek. Mai irodalmi művek elemzése az esztétikával vas- baöltözött tudós analizátoroknak is „rázós”: értékük az idővel alakul ki, s egy- egy adott mű elhelyezéséhez tudvalévőén a kortársi vonulat minél teljesebb föl- szaporodása sem árt. Hát még a mai festészetben (szobrászatban, iparművészetben) vagy a kor zeneművészetében. ahol tetten érni a megszüntetve megőrzés dialektikáját, s ezáltal elhelyezni valamely alkotást az esztétika mérlegén, éppoly kockázatos vállalkozás, mint lemérni pusztán a kö- zönség-hatását, közérthetőségét. 2 A helyzetet bonyolítja, hogy az alkotás, a produktum is visszaélhet a közérthetőséggel. Ilyen folyamat tetszik föl a giccsben, amely szirupos felszínességével kelleti magát, a látvány má- konyával siet gyorsan meghódítani a befogadót. Ez a visszaélés elrettentő példája. Akadnak azonban manipulációs módszerek is, amikor például a realizmusnál vonják meg a közérthetőség szélső határait, azt privilegizálva, egyszersmind szembeállítva a modem művészeti törekvésekkel — mint érthetetlen zűrzavaros képződményekkel. Ezért illékony igyekezet mondjuk a vásárhelyi festészetet pusztán köziérthetőségével, realisztikus hagyománytisztelete okán fölülbecsülni — miként alábecsülni is az, holmi korszerűtlen jelenségként, realizmusát. De számos példa bizonyítja: a befogadásnak azt a természetét, hogy szégyelli, elhallgatja az ember, amit nem ért, kihasználhatja, meglovagolhatja a művészi koncepció gyengesége is. Így születnek különféle esztétikai maszlagok, amivel nem tud mit kezdeni a közönség; hogy göncnek érzi magán, röstelii, inkább hallgat róla, TÉKA Akik ismerik Kosztolányi életművét, rég várták már színházi kritikáit, ezeket az apróbb-nagyobb terjedelmű, remekbe készült bírálatokat, melyek napilapok, folyóiratok hasábjain jelentek meg, azonnal a bemutatók után. Az első benyomásokat rögzítve, de nem elhamarkodott véleményként. A két vaskos kötet tizedik darabja az Ólom és álom-mai megkezdett sorozatnak, s ez önmagában is megdöbbentő szám, ugyanis minden egyes kötet az újságíró Kosztolányit idézi. Azt az embert, aki a versek, műfordítások, novellák, regények, esszék, tanulmányok, műbírálatok mellett szinte egész életében újságíró is volt, és mindössze csak s messzi ívben elkerüli. Ilyesmit tapasztalni a zenés népdráma színpadán, ahol a politizáló szándék kisajátítja, helyenként pedig üres bombasztokkal félreérti a szerzőt, vagy klasszikus tragédiában a lisztporral befestett színészarcok látványa, mely netán egy zűrzavaros forduló történelmi kor indulatainak időtlenségét példázná, miközben erőszakot tesz a drámán, ahol is nagyon határozott szereparcok villannak elő. Félreértés ne essék, az interpretáció szabadsága több mint lehetőség. A teremtő és újjáteremtő művészet legbecsesebb igénye és adománya, ám ha a produktumnak csekély a művészi hitele, mit sem ér a célzatos belemagyarázás. 3 A kiragadott példák persze esetlegesek. Tetszés szerint vitathatóak, vagy sza- poríthatóak. Maga a közérthetőség sem holmi steril esztétikai kategória; társadalmi szinten mindig egy adott közösség értelmi-érzelmi állapotának függvénye. Ehhez szabad tehát igazítani az elvárások szempontjait is, mindkét oldalról, a közlőéről és a befogadóéról egyaránt. Nikolényi István 51 évet élt. S nyelvművelő, működésének első percétől fogva. S mindezt mély érzékenységgel, az emberek iránti határtalan megértéssel és csodálatos tehetségét el nem fecsérelve hozta létre. Műveltsége mérhetetlen, stílusa pedig az ízlésbeli igényesség, az elegancia. Több mint 1600 oldalon megszámlálhatatlan színibírálat. Antik tragédiák, Shakespeare, Molière és mások, kicsik és nagyok a világ- és magyar színpadi irodalomból. Írók, drámák, színészek kerültek tollára tizennyolc éves korától haláláig. Örök és nagy szerelme Shakespeare. Minden darabja, de különösen a Hamlet, amelynél tökéletesebbet nem ismer, s amelyről annyit írt pályája során, mindig újra és újra elámulva az értő művész és gyermeki naivság csodálatával az alkotó és a fordító — Arany János — nagyszerűségén és mindent tudásán. És kevesen jellemezték oly találóan Ibsen és Csehov művészetét, mint ő. Az utóbbiról szólva, így ír: „Még az orosz irodalomban is alig van hozzá fogható em- beralkötó... Szelíden félretol minden színpadi hagyományt, szabályt. Azt kell hinnünk, hogy ő . maga a szabály. Mert az a rend, ahogy mondatai sora folyik, és az a természet, mely az ő természete.” Dicsér vagy megró, mikor mi kell, a darab vagy az előadás szerint. Szókimondó. Nincs tekintettel nagyságokra, tekintélyekre. Az előadások bírálatában mércéje a kulturáltság és korszerűség. Üldözi a konzervatív, merev színpadi hagyományokat, s a színészi játékban mindig az adott teljesítményt nézi. Kritikai működése több mint 30 évet fog át, így a két kötetet forgatva, a magyar színházi élet három évtizedébe pillanthat be az olvasó. Vass Márta Kosztolányi Dezső: Színházi esték Gaburek Károly: Virágzó vadkörtefa Gaburek Károly: Folyosó Gaburek Károly: Este az erdőben Polner Zoltán Rugóskés Luxus gyerekkor. Tündér mezőit a szülők elvetélték. Teleragasztva álom-matricákkal a ház. Vigyorognak a gőgös porcelán figurák. Forgószél pörgeti az autókulcsot. Hiába csöngetsz be, hazám, te szegény rokoni Mucsi József 62. születésnapomra A nyárnak pokla, az aljas aszály, szegődött mellém, és szolgaként kísér; rétemen a zöld tűk sokasága aranyokker lett, és ebszőlőt ér. Hajnali árvíz zuhogva zúdult, elöntötte a házam, a kertem. Évekig álltak derékig vízben, ázott arcukat nézni se mertem. Mocsár és sziksó ül a rétemen, sás, nád és silány füvecske terem. Inas karomban a nyár heve reng, mások azt mondták, szűkül a terem.
