Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-14 / 164. szám
1978. július 14., péntek ÚJ ISKOLA KÉSZÜL OROSHÁZÁN, ÉPÍTŐJE A VÁROS Oktatási intézményeink zöme elavult, a szükségtantermek száma évről évre nő. Az óvodák és általános iskolák kihasználtsága sok helyütt a megengedettnél is magasabb. Ha megyei átlagot vizsgálunk, a stagnáló vagy csökkenő lakosságú községek jobb óvodai, iskolai ellátottsága miatt a valóságnál kedvezőbb összképet kapunk, de a városok, a fejlődő nagyközségek esetében, s a megye- székhelynél különösen — mivel egyenletes ütemben nő a lakossága száma — az oktatási intézmények igénybevétele is egyre inkább fokozódik. A szülők gyakran fakadnak ki a szűkös óvodai, napközis felvételi lehetőségek miatt, de az iskolák, óvodák sem léphetik túl a már amúgy is felduzzasztott kereteiket, ha felelősen akarják ellátni feladatukat. Békés megyében az ötödik ötéves tervben az oktatási intézmények építésére, felújítására 564 millió forintot irányoztak elő. Az összeg ránézésre is szép summának tűnik, de mindenki tisztában van vele, hogy további türelemre lesz szükség, mert még ez sem oldja meg, legfeljebb csak enyhíti a meglevő gondokat. Békéscsabán, a József At- tila-lakótelepen élő általános iskolás korú gyermekek számára 1977 őszén kezdte meg egy 16 tantermes, korszerű iskola építését a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, s várhatóan 1979 őszén meg is kezdődhet az új épületben a tanítás. A 32 millió 400 ezer forintosra tervezett létesítményben 23 osztályt helyeznek el. Egy felmérés alapján azonban már az is kiderült, hogy ez sem oldja meg a lakótelep igényeit. Ugyancsak Békéscsabán, az Erzsébethelyen, az 5-ös— 6-os iskola égető gondjain próbálnak enyhíteni 8 tanterem felépítésével, a Békéscsabai 2-es számú Általános Iskolához pedig társadalmi hozzájárulással 12 tantermet építenek, amelyet várhatóan 1980-ban adnak át. Bár részletesen moát nem térünk ki a megyében épülő minden óvodára és általános iskolára, annyi bizonyos, hogy sok helyen lesz szükség új oktatási intézményre. A népgazdaság lehetőségeit, sa növekvő igényeket figyelembe véve van egy újszerű, a korábbiaknál gyorsabban, olcsóbban járható út is: a társadalmi összefogás. Ily módon születik meg i Orosházán, az ifjúsági lakótelepen is egy új, 8 tantermes, tornateremmel ellátott iskola, amelyben 1978 szeptemberében megkezdődhet a tanítás. Az építkezésen, ahol kora reggeltől késő estig mindig találni munkásokat, a kivitelezőket hirdető képzeletbeli táblára azt lehetne felírni: építője a város. Tény, hogy az ötödik ötéves terben nem is szerepel ez az építkezés, de olyan hihetetlen zsúfoltság van a város 5 iskolájában, hogy felelőtlenség lett volna tovább várni — magyarázza a terv születését Zilahy Lajos, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője. — Még ez sem old meg mindent, de legalább nem lesznek negyvenen fölüli osztálylétszámaink. 1977. március 21-én volt az alapkőletétel, s mert bravúros tempót diktáltak az építők, ez év szeptemberében már taníthatunk is benne. A gyorsaságban a hazai pálya előnye, a város összefogása, akarása érvényesül Talán nincs olyan orosházi, aki ne tudna az építkezésről. Kezdéskor 420 gyereket fogadhatunk, s ezzel a város környékéről több mint 300 gyerek fárasztó bejárása szűnik Horváth Sándor és Máthé Gábor nem takarékoskodott az erejével: a központit ütés-szerelés is jól halad Fotó: Gál Edit TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 63. Zámbó únhatja ezt a csetlő, botló, fárasztó csámbor- gást. Éhes is, szomjas is. Vennénk meg ezeknek a híres emberektől használt lovaknak bármelyikét, aztán gyerünk. Ló, ló. Francia mesterlovak. Én úgy vagyok vele, életemben először nézhetem szakmám szerint a portékát, hová siessek? Rossz ló van otthon is. Csöndesebb katonákupecek rekesztékéhez érünk. Zámbó ruházatukról ismeri őket^ Burkus katonák, vagyis poroszok, akik a rossieri ménesből zsákmányolt gyönyörű lovakat kínálgatják. De nem kiabálnak, nem csapnak nagy hűhót portékájukhoz. Igaz jószágaik vannak s a csöndöskék, pulykatojás- pöttyözéssel díszített pofájú, nagy csontú poroszok komoly embereknek mutatkoznak. A ménes matrikulája is náluk. Aki kíváncsi, belenőhet a lovak írott történetébe. Nem könyvből tanultam lovat megismerni. Szemre csápászom a burkusok zsákmányolta lóságot. Egy beszédesebb porosz, pipával az agyarán, sorolja a lovak históriáját. Ezek a kancák és mének Napóleont a borogyinói vereség után, csikorgó orosz télben tizenkét nap alatt Párizsba röpítették. Egy karis- tolás, egy ínrándulás nem látszik rajtuk. Nem karácsonyi játékszerek, ezek lovak! Iszem, gondolom, nem vagyunk vakok ! Persze, hogy nem tevék. Lovak ezek. Nekik nem dicsérem, mert akkor maguktól is csavargatják fölfelé az árat. De megakad lóismerő szemem egy gyönyörűséges világos pej csődörcsikón, olyan ötödfű korú lehetett látszatra. Poros is. meg árva is. Rendes lovas ember nem szólt ahhoz már úgy lehet évek óta. A ló meg érzékeny jószág. Elszomorodik, ha megfeledkeznek róla. De elhanyagoltságán is látszik, hogy nem akárki ő. Füle billenőse, ahogy szomorkás szemével rám pislog, ahogy négy lábára egyformán terheli súlyát, ahogy tartja szép ívű nyakára tűzött fejét, ahogy rajzolnak formába öntött lábai, hajlik fara dombja, hullámzik sörénye, farka sűrűje. Ügy megáhítottám azt a párát, azt hittem, a nyakába borulok. — Hogy adják? — kérdem, csak úgy mellékesen, hiszen nagy érdeklődést észnél levő ' vevő ne mutasson a kívánt portéka iránt, mert nem tudja megvenni. — Négyszáz rénus forint. Nevetünk. Négyet is adnak annyiért, nem is ilyen hitványát, hanem egyenesen tábornoki lovakat, hát hová a csillagos egekbe beszélnek maguk, katonák! — Na, akkor háromszáz! — Azt is csak lajtorjáról érhetnénk el! — Kétszáz, de a vele .bandás másik kilenc arabust is vinni kell, s azokért 150-et leszámolni darabonként. — Hát annyi pénz nincs is a világon! — ijedt meg hirtelen Zámbó. Félrehúzódunk kicsit az eladóktól, a pénzeinket ösz- szemogyorózni, de akárhogy csűrjük, csavarjuk, a számtiszt Zámbónál nincs több 1300 forintnál. — Mondok én egyet, két- tő lesz belőle, számtiszt uram, Józsi bátyám, már megbocsásson kéretlen közvetlenségemért. Én megbírok a csődör árával, itt van a rávaló, maga a kilenc kancát fizesse! Ha én csikós vagyok, azok mesteri lovak, fejemmel kezeskedem értük! Van tán annyi szavam tizenkét évi szolgálatom után maga előtt! — Van fiam, hogyne volna, még több is! — Föbátorít, Józsi bátyám. Tudja mit, az enyém a csődör, s egyúttal szépen kérem legkisebb, nekem legmeg. Sikerült a személyi feltételeket is biztosítani, többségében fiatal kollégák alkotják majd az új tantestületet. — Az iskolát társadalmi igény, szorongató szükség szülte — kapcsolódik a beszélgetésbe Polgár Sándor, a művelődésügyi osztály gazdasági felügyelője. — Az építkezés fontosságát mutatja, hogy már 12 osztályt kell indítanunk a váltakozó tanítás elkerüléséhez. Több mint 3 millió forint értékű társadalmi munkát terveztünk, s ezt megközelítően teljesítettük is. Ezen felül az „Egy nap a városért és a gyermekintézményekért” akcióból is 1.4 millió forint gyűlt össze. Tizenhatmillió forintos költségvetéssel kezdtük, s tervmódosítás nélkül, berendezéssel együtt 14 és fél millióból kihozzák az egészet. Ez nem mindennapos dolog! Minden elismerést megérdemel az építkezést teljes egészében vállaló és megvalósító Orosházi Üveggyár, de a városi pártbizottság, a tanács, valamint a város gazdasági egységei is összehangoltan, jól dolgoztak. Feltétlenül említse meg — tesd még hozzá —. hogy a 612-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet fiataljai az építés egész ideie alatt segítettek! S a védnökök, az üveggyári KISZ-bizottság is felelősen látta el feladatát. A koordinációs bizottság hetenként, kéthetenkét ül össze, hogy ellenőrizze a munkát, és meghatározza a következő tennivalókat. A társadalmi munkáról Sütő Géza, az üveggyár munka- verseny-felelőse tájékoztatott bennünket : — 1978 első felében az üveggyárból 25 kollektíva mintegy 371 részvevővel 2330 óra társadalmi munkát végzett. Ezenfelül a kommunista műszakokból 566 ezer forint jött be, amelyet szintén az iskola építésére adtunk. A város többi üzeméből 28 kollektíva 5031 résztvevővel 30 ezer 190 óra szak- és segédmunkát végzett az építkezésen. Igaz, az oroszlánrész a gyárnak jutott, de a város összefogása nélkül nem végezhettük volna munkánkat ilyen eredményesen. Építője a város, említettük. Tény, hogy a közös ösz- szefogás és akarat jó példáját adták Orosházán. B. S. E. IMIMSltlHMMIMHIVmuiI kedvesebb Linus lánya kezét! — Ne, te, ne! Egyszerre mindent! Mit szól ő? — Száz éve már rábólintott. — Akkor mit mondhat egy hatlányú apa? — Azt, hogy ti tudjátok! — Hát akkor, ha tudjátok, akkor ti tudjátok! Mentem olyan örömriva- logva, fújta bennem hetven rezesbanda, de hazáig egy szót se szóltunk. A porosz katonakupecek, igazolásul, hogy nem loptuk a cocókat, minden elkeltnek kitépték az anyakönyvi lapját, ráírták: megvásárolta Eszes Boldizsár alcsuti lovászmester, 1815. július 16- án Bécsújhelyen, a Mi- schelle-lovasezred finánckorpuszától. „Nonius senior, született 18Í0-ben, világos pej, marmagassága 12 marok. Apja Orion angol telivér, anyja normandiai nagy csontú.” * * * Azon az őszön, ahogy rozsdásodni kezdtek az alsóbükki erdők lombjai, mint nős ember búcsúztam el Al- csut minden bokrától, lovától. Szülőföldem hívott engem, apám, anyám. És küldött Sári sógorasszonyom sárkánytüzet lövellő szeme. Könnyen sátort bontottam, a világ Paulinával velem jött. S jaj, anyámék, nem is tudták, hogy örüljenek szép kis menyüknek, elkóborolt fiuknak, szerencséjüknek. Megyek jelentkezni a parancsnoknál. Áll kint Cse- konics, bámulja a lovam. (Folytatjuk) Gyulának gyermeke... Nekem az orgona mély hangjai mogorván morduló fekete szakállas férfiak a föld gyomrában, a magasak hajlékony bajadérok, karcsún nyúlnak fölfelé, összefonódnak, szétválnak, hajladoznak, lejtenek... Áchim Erzsébet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke a zene túlvilágából zökken vissza faggatásaimra. Ujjait felemeli a billentyűkről, lábait a pi- hentetőre rakja, s a „hangszerek királynője” elhallgat sok sípjával. Valóban templomi csönd veszi át az uralmat a gyulai belvárosi templom homályba vesző boltívei alatt. is, amiket dédelgetve őrizget lelke mélyén, zárt kazettában. Két évvel ezelőtt lehívtak Gyulára, tartsak önálló hangversenyt itt, ebben a templomban... — És? — .. .és utána a fülembe súgták, jöjjek le, menjek végig a padsorok közepén, nézzem meg, milyen sokan jöttek el, s azt is, kik... — És? — Borzasztó nagy zavarban voltam, idétlen kamaszlánynak éreztem magam, ahogy hosszú ruhámban végigbotladoztam a végtelennek tűnő úton; semmit sem láttam zavaromban, de egy hang eljutott a fülemig: Fotó : Fábián Ferenc — Nekem eddig minden nagyon simán ment; s ez zavar is kissé, hiszen hallom, látom, hogy az igazi nagy művészek megrendülések, bukások, egyéni tragédiák árán jutnak el a csúcsig... Most kérdeznem kellene valamit, de szerencsére folytatja: — Erkel Ferenc, nemzeti operánk atyja születésének 150. évfordulóján dundi kislány voltam, s Erkel Tibor, a zeneakadémia tanára meghallgatta zongorajátékomat... — Hány éves volt akkor? — öt... — elmosolyodik. Itt, a gyulai zeneiskolában szeretettel és nagy hozzáértéssel okítottak. Kisebb koncerteken gyakran felléphettem. ez igen nagy hasznomra volt a későbbiek során. Aztán Pestre kerültem, a Bartók Béla Zenei Szakiskola tanulója lehettem, s itt kerülhettem szoros kapcsolatba az orgonával. Idén végeztem sikerrel a főiskola negyedik évfolyamát az orgonaművészeti tanszakon... — Szerényen elhallgat, van egy olyan érzésem is, hogy az orgona billentyűi sokkal érdekesebbek számára, mintáz én kérdéseim, mert ujjai a billentyűk felé tétováznak... — Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne... — Nézze, vannak olyan emlékei az embernek, ha még csak huszonhárom éves „Jól van, Erzsikém, jól van kislányom...” Ekkor éreztem igazán, gyermeke vagyok Gyulának, ahonnan szeretetteljes aggódással figyelik sorsom, pályám alakulását. — Alakult azóta? — Igen és jól. Az elmúlt évben állami ösztöndíjra tartottak érdemesnek, egy hónappal ezelőtt pedig Linzben nemzetközi orgonahangversenyen vehettem részt..., sokat tanultam; szinte a világ minden részéről igen népes és neves művészek társaságában versenyezhettem. Sikerült a középdöntőbe jutnom. .. Pillantása egyre gyakrabban siklik az orgonabillentyűkre, s váratlan-hirtelen fejezi be a beszélgetést: — Még a nyáron Brüsszelbe küldenek tanulmányútra, de az igazi az a nagy nemzetközi orgonaverseny lesz, amit szeptemberben Budapesten rendeznek, most is arra készülök, azzal töltöm a vakációmat. — Milyen sikerre számít? — Szeretném, ha ott is azt hallhatnám, mint itt, Gyulán: — jól van, kislányom, jól van, Erzsikém... Lefelé baktatok a kopott csigalépcsőn; egy korái zú- gó-búgó, zsoltáros dallama úszik utánam. A billentyűk fölé átszellemült leányarc hajol. Temyák Ferenc Baráti István orgonahangversenye A XVI. nyári eszperantó szabadegyetem hagyományos zenei eseménye a 200 éves fennállását ünneplő belvárosi templomban megrendezésre kerülő orgonahangverseny. Nemcsak az eszperan- tisták, de a gyulai zeneszerető közönség is szép számmal gyűlt össze kedden este, hogy meghallgassa Baráti István orgonaművész nívós műso- , rát. A műsor első felében a XVII. század két világhírű orgonistájának: a lübecki D. Buxtehudének és a lipcsei J. S. Bach művei csendültek fel. A különböző prelúdiumok és fúgák mellett figyelmet érdemelt J. S. Bach : G- dúr, hatodik, triószonátája, ami a fia számára írt hat triószonáta egyike. Igen hatásos volt Caesár Franck három korálfantáziája közül az előadott h-moll, de különösen a hangversenyt befejező Liszt Ferenc : B—A—C—H- prelúdium és fúga, mely érzelemgazdagságával, démoni- kus erővel zengő variációival méltó befejezése volt a műsornak. Antal Lívia énekművésznő három művel működött közre. J. S. Bach: Magnificat- jából egy áriát, Alessandro Straddle : Piéta Signore című művét, valamint Koloss István : Noel című karácsonyi dalsorozatát énekelte or- gonakísérettd. Ez utóbbi sikerült a legjobban. Dr. Marschall György konferálta a hangverseny számait. Dr. Márai György
