Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-06 / 131. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JŰNIUS 6., KEDD Ára: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM Elutazott Budapestről a mozambiki párt- és állami küldöttség A mozambiki párt- és állami küldöttség élén Samora Moises Machellel, a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökével vasárnap a zánkai úttörővárosba látogatott. A delegációt elkísérte Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, Púja Frigyes, külügyminiszter, Erdei Lász- lóné, a Magyar Nők Országos tanácsának elnöke, valamint Sütő Gábor, hazánk maputói nagykövete. Úttörők sorfala s úttörőzenekar hangjai köszöntötték a vendégeket, akiket Szűcs Istvánná, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, Pap János, az MSZMP Veszprém megyei bizottságának tanácselnök-helyettese • fogadott. Ezután a vendégek megtekintették az úttörőgárda szemlefoglalkozásait, majd a vöröskeresztesek az elsősegélynyújtást mutatták be, az ifjú tűzoltók pedig gyorsaságukat és szakértelmüket. A színházteremben az úttörő- együttesek adtak műsort a vendégek tiszteletére. A látogatás végén Samora Machel átadta a mozambiki fiatalok üdvözlését a magyar úttörőknek, s a látottakat méltatva hangsúlyozta: a magyar úttörőmozgalom ösztönző példát jelent számukra is, megmutatja, hogyan kell szocialista, internacionalista szellemben neveim a fiatalokat. A mozambiki párt- és állami küldöttség, amely Samora Moises Machelnek, a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének vezetésével a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban, vasárnap a késő esti órákban elutazott Budapestről. A mozambiki elnököt elkísérte útjára felesége, Graca Machel is. A küldöttséget ünnepélyesen búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren, amelyet a magyar, mozambiki és vörös zászlók, búcsúfeliratok díszítettek. A betonon csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszzászlóalja. A búcsúztatáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és felesége, Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bi-r zottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titTanácskozás Martonvásáron A fejlett ipari országokban az átlagos táplálkozás kétszer-háromszor kalória- dúsabb a kívánatosnál, míg ugyanakkor az emberek töbsége nem jut hozzá a lét- fontosságú tápanyagokhoz sem — állapították meg a magyar és Svéd tudományos Akadémia rendezésében hétfőn, Martonvásáron megkezdődött nemzetközi tanácskozáson. Az ötnapos tudományos szeminárium napirendjén az élelmiszer- termelés és az emberi táplálkozás összefüggései szerepelnek. Meghatározzák az emberi élelmiszerszükséglet optimális összetételeit, illetve a hiányos táplálkozás következményeit, végezetül javaslatokat tesznek a növénytermesztés és az állat- tenyésztés gyors fejlesztésére. kára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, továbbá Púja Frigyes, külügyminiszter, Bíró József, külkereskedelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Soltész István, kohó- és gépipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagjai, Trethon Ferenc, munkaügyi miniszter, valamint Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Várkonyi Péter, államtitkár, a Minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnöke, a Központi Bizottság tagjai, Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezés- ügyi államtitkár, továbbá a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt Sütő Gábor, hazánk maputói nagykövete. Ott volt a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Samora Moises Machelnek, majd felcsendült a magyar és a mozambiki himnusz, közben huszonegy tüzérségi díszlövés hangzott el a küldöttség vezetőjének tiszteletére. Samora Moises Machel Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, s köszöntötte a katonákat. A vendégek szívélyes búcsút vettek a megjelent magyar közéleti vezetőktől, a diplomáciai testület képviselőitől. A díszzászlóalj díszmenete után úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek. Kádár János és Losonczi Pál baráti kézfogással vett búcsút a repülőgépbe beszálló Samora Moises Macheltől, a küldöttség tagjaitól. Néhány perc múlva a magasba emelkedett a mozambiki elnök különgépe. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Szekér Gyula látogatása Jugoszláviában Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese hétfőn Ivan Sztambolicsnak, a Szerb Szocialista Köztársaság kormányelnökének és Petar Flekovicsnak, a Hor- ( vát Szocialista Köztársaság kormányelnökének meghívására baráti látogatásra Belg- rádba érkezett. A magyar vendégeket a belgrádi repülőtéren Ivan Sztamboliccsal az élen a szerb köztársasági kormány több tagja fogadta. Ott volt Halász József, belgrádi magyar nagykövet is. Szekér Gyula, aki egyhetes látogatása idején Magyarország Jugoszláviával — különösen Szerbiával és Horvátországgal — folytatott gazdasági együttműködésének további fejlesztéséről tárgyal, röviddel Belgrádba érkezése után megkezdte megbeszéléseit Iván Sztambolics- csal, a szerb kormány elnökével. A Budapesti Műszaki Egyetem épületgépészeti II. tanszékén kutatómunka kezdődött a napenergia minél gazdaságosabb és célszerűbb hasznosítására. A különleges világítástechnikai méréseket hat méter átmérőjű kupolába épített mesterséges égbolt alatt végzik. Képünk a tanszék laboratóriumában készült (MTI-fotó — Csikós Gábor felvétele — KS) A rehabilitációs albizottság ülése Becslések szerint mintegy 600 ezer csökkent vagy megváltozott munkaképességű fiatal és felnőtt figyel fel joggal, ha valamilyen formában szó esik a rehabilitációról. A társadalom hasznos tagjává válásuk azonban nem gond nélküli — állapíTermészetvédelem — életvédelem Központi rendezvény Ajkán A Békéscsabai Hűtőházban kétmillió forintos költséggel szemesborsó-fogadó és -tisztító állomást állítanak üzembe. Ezzel itt óránként a korábbi mennyiség dupláját, 2,5 vagon borsót dolgozhatnak fel Fotó: Veress Erzsi Hétfőn országszerte megemlékezéseket, ankétokat rendeztek a környezetvédelmi világnap alkalmából, fel- híva a figyelmet a természetet fenyegető számos veszélyre, amely megbontja az ember és a környezet harmonikus kapcsolatát. A tudományos kutatások tapasztalatai az eddiginél is körültekintőbb, szervezettebb munkára intenek — hangsúlyozta Straub F. Brúnó akadémikus, az Országos Kör- nyezetv és Természetvédelmi Tanács elnöke a világnap hazai központi rendezvényén, az Ajkán megtartott tanácskozáson. Tóth Béla, a timföldgyár igazgatója elmondotta, hogy a gyár és az erőmű közötti együttműködés eredményeként ma már biztonságosan tárolhatják a melléktermékeket. Ésszerű és gazdaságos megállapodást kötöttek az üveggyárral is: az ottani kénsavtartalmú hulladékot a timföldgyári szennyvíztisztítóból származó lúggal semlegesítik. A szakembereknek, a társadalmi szervezetek képviselőinek bemutatták az erőmű salakjának megkötésére szolgáló ajkai erdészeti kísérlet eredményét is. Már csaknem 1 hektáron sikerült növényzettel „megkötni” a szeles időben egyébként porzó területet. A vendégeket Ajka vezetői elkalauzolták az egykori mocsaras vidékre is, ahol — nagyrészt társadalmi munkával 17 hektáros parkot építettek: ezt a megyei tanács természetvédelmi területté nyilvánította. A tanácskozáson — amelynek elnökségében helyet foglalt S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára is — átadták a Széchenyi István emlékplaketteket, és kihirdették a környezetvédelmi fotópályázat eredményét. tóttá meg hétfői ülésén az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának másfél évvel ezelőtt életre hívott rehabilitációs albizottsága. • A rehabilitációra szoruló 600 ezer ember között egyenlő arányt képviselnek a született fogyatékosok, a rokkant nyugdíjasok és a szakmájukban már nem, de valamilyen más munkaterületen még foglalkoztathatók. A szociális szempontokon, s egyéni érdekükön túl a népgazdaság munkaerőhelyzete is szükségessé teszi, hogy biztosítsák számukra az egészségi állapotuknak megfelelő foglalkoztatást. Megyei megemlékezés a környezetvédelmi világnapon Mezöberényben Környezetvédelem — életvédelem — ez a jelmondat fogadta a mezőberényi művelődési ház színháztermét megtöltő közönséget a június 5-i, tegnap délutáni megyei szintű rendezvényen, melyre a környezet- védelmi világnap alkalmából került sor. A Hazafias Népfront Békés megyei környezetvédelmi munkabizottsága, az MSZMP mezőberényi nagyközségi bizottságával, és a helyi népfrontbizottsággal karöltve rendezte meg az ünnepi megemlékezést, melyen Zolnai László, a nagyközségi párt- bizottság titkára, országgyűlési képviselő megnyitója után dr. Horváth Éva, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke mondott beszédet. Az írókat, költőket, művészeket, tudósokat, közöttük Petőfit, Arany Jánost, Erkel Ferencet, Dürert, Tesse- diket —akik rövidebb-hosz- szabb ideig kapcsolatban álltak megyénkkel — megihlette a táj, az egészséges levegő, a természet szépsége — kezdte az előadó. Ám ez a kép napjainkban már korántsem olyan zavartalanul tiszta, mint akár néhány évtizede. „Az ember szellemi óriás lett, csodálatos gépeket produkál, űrhajókkal eljut más planétákra, s e sokféle tevékenység közben — nem céltudatosan — beleavatkozik a bioszféra egyensúlyrendszerébe, megváltoztatja a faunát és a flórát,, szennyezi a levegőt, tönkre teszi a vizeiket” — hívta fel a figyelmet dr. Horváth Éva napjaink mind égetőbb gondjaira. Szólt egyes állatfajok, növények pusztulásáról, az urbanizáció hozta környezetváltozás kapcsán az ivóvízről — 1985-re például 14 milliárd köbméter lesz hazánk víz- fogyasztása, melyet biztosítani nem kis feladat —, a levegőszennyeződésről, a zajártalomról, a szemétkezelés problémáiról. Környezetünk tisztán tartása, megóvása — amelyre 1976-ban hazánkban törvény születet — nem csekély összegbe kerül; az V. ötéves terv időszakában 25 milliárd forintot fordítunk az ágazati feladatok közé nem sorolható környezetvédelmi célokra. Végül az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács, s ennek Békés megyei bizottsága tevékenységéről, majd a környezetvédelemben a lakosságra háruló felelősségről és_ feladatokról beszélt az előadó. Mint hangsúlyozta ; minden egyes lakos személyes felelőssége is a tiszta, egészséges környezet, melynek megóvása nem igényel tőlük milliárdokat, csak egyet; helyes magatartást!