Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-13 / 137. szám

1978. június 13-, kedd A gyakorló és felügyelő pedagógus Bajnok Zoltán szakfel­ügyelő a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanára a pályát általános iskolai ma- tematika-fizika-kémia ta­nárként kezdte. Közben egyetemet végzett, s mostani iskolájában 1964 óta tanít. ' Kilenc éve gimnáziumi és szakközépiskolai matemati­kai szakfelügyelő. Nemrég vette át 23 éves munkája el­ismeréséül a „Kiváló Peda­gógus” kitüntetést a Parla­mentben. — tíosszú évek óta csak matematikával foglalkozik, mint tanár, és mint szak- felügyelő is. Valóban száraz — mint ahogy sokan hiszik — ez a tantárgy? — Az elvontsága miatt tartják annak. Túl sok benne az absztrakció és nehéz meg­mutatni a gyakorlati élettel való kapcsolatát, pedig ugyanakkor mindezek ellené­re a matematika szinte min­den fejezete a valóságot tük­rözi. A tanárnak kell ezt vi­lágossá tenni, méghozzá úgy, hogy a felfedezés erejével hasson, és egy új, izgalmas világ nyíljon meg a diák előtt. Kisebb, nagyobb sike­rek közepette persze, mert csak akkor szeretheti meg. — Ezek szerint más a ma­tematikus és a matematika tanár szerepe? — Igen. Az előbbi kutat, alkot, új dolgokat hoz létre. A tanár pedig a már megis­mertet, bebizonyítottat adja tovább, s ehhez a szakmai tudáson kívül pedagógiai ér­zék és tapasztalat is kell. Egyszerűen, érthetően ma­gyarázni, és bánni tudni a tanulóval. Ezt készen senki sem kapja a diplomával, mindenki maga alakítja ki az első idők sok melléfogá­sán okulva a gyakorlatban. — A kezdő pedagógus ne­hézségei ezek. Képes önma­ga megbirkózni velük? — Részben. De sok segít­séget nyújthat és nyújt is a szakfelügyelő, akinek az el­lenőrzésen kívül a tanács­adás a feladata. Mindkét ténykedés tapintatot kíván, ha bárki óráját, vagyis a munkáját valaki figyeli, az feszültséget teremt. Magam is azt élem át, ha rólam van szó, hát még a kevés tapasz­talattal rendelkező fiatal pe­dagógusok. De a kontroll szükséges, hiszen önmagát senki sem képes megfelelően ellenőrizni. — Munkássága kettős, megoszlik a tanár és szak- felügyelő között, mondhatni fele-fele arányban. Nem len­ne helyes, ha a szakfelügye­lők mással nem foglalkozná­nak? — Ez a vita évek óta fo­lyik, s mindkét megoldás mellett vannak érvek. Én jobbn&k látom így, ahogy van, együtt a kettőt, mert csak így lehet igazán a szak- felügyelet segítő funkcióját ellátni. Ha magam is taní­tok, ismerem a gyakorlatban előforduló problémákat, egé­szen másképp látom a kollé­gák munkáját, mintha nem lennék benne az oktatás na­pi életében. Különösen most, az új tantervek idején. — A Rózsában a gimná­ziumi kísérleti matematika- oktatást a most érettségizők­kel kezdték, s jövőre már az egész országban bevezetik az új tantervet. Mi a lényege, mi az új benne? — Néhány szóban az, hogy megszűntek a tagoza­tok, nincs jobb vagy gyen­gébb válogatású osztály, egy­forma anyagot tanulnak az elsősök, s csak a második­ban kezdődik meg az orien­tálás a humán vagy reál pá­lyák felé, s aki az utóbbira készül, fél évig heti két órá­val több matematikát tanul. Év végén pedig dönt: a har­madiktól a sokféle blokkból melyiket akarja választani, és a továbbiakban majd aszerint kap például mate­matikából több órát, vagyis több ismeretet. Ez sokkal előnyösebb a tanulóknak az előzőnél, és a szülőknek is megnyugtatóbb, hiszen aki nem készül egyetemre, az nem kénytelen átvenni a fa­kultatív anyagot, míg a to­vább tanulók előkészítése jó­val alaposabb lesz. Vass Márta Emlékezetes ballada-est Kétegyházán A kétegyházi öreg kastély fái alatt igencsak szokatlan látványt nyújtottak a jupi- terlámpák, az ügyesen fel­állított pódium, s mellette a zongora. A mezőgazdasági szakmunkásképző intézet fi­atal diákjai hiába készítettek előrelátóan a pódium köré sok-sok széksort, a nagy ér­deklődés miatt új és új so­rok születtek, fi vonzerőt, június 9-én, péntek este Bicskey Károly Jászai-díjas színművészünk ballada-estje jelentette. Az est hangulatát a művész Békés megyei bú­csúfellépése, a diákok más­napi ballagása, a tanév be­fejezése tette a szokásosnál is meghatóbbá. Nyolc órakor a jupiter- lámpák fénnyel árasztották el az alkalmi színpadot, s a rendhagyó irodalomórák­ról, a sikeres Ady-estről oly ismerős kis faragott asztal mellett, Bicskey Károly a ballada születéséről, világ- irodalmi, s különösen euró­pai sorsáról adott tömör, lé­nyegre törő kitekintést. A népballadák, költőket és zeneszerzőket egyaránt meg­ihlető drámai erejét néhány székely népballada elmon­dásával illusztrálta a műsort összeállító szerző, Bicskey Károly. Az egyre sejtelmesebbé, vibrálóbbá váló hangulatban szinte elemi erővel robban­tak be Kodály Zoltán nép- ballada-feldolgozásai, ame­lyeket nagyszerű átéléssel tolmácsolt Paál Olga és zon­gorakísérője, Csonka Barna. „A rossz feleség” című Ko­dály-mű utolsó akkordjai el­hangzása után a taps a döbbent csendben csak aka- dozvá, tétován indult útjára. És aztán Arany János. Az életének főbb állomásait megörökítő vetített képek jól segítették Bicskey Károly tiszteletről, szeretetről árul­kodó Arany-portréját. Az est fénypontja, a sorban elhang­zó, csak világirodalmi lép­tekkel mérhető Arany-balla­dák zuhatagja: a Tetemre- hívás, az Ágnes asszony, a Walesi bárdok, a Tengeri­hántás lenyűgöző erővel kel­tek életre az előadóművész értő tolmácsolásában. S a diákokra — ez kissé megle­petésként hatott — a szá­mukra teljesen ismeretlen Hídavatás című, késői Arany­Fotó: Szántó Péter Bicskey Károly a ballada-esten ballada tette a legnagyobb hatást. A kétegyházi szakmunkás- képző intézethez baráti szál­lal kötődő színművész, és a közreműködők estje szinte véget nem érő tapssal zá­rult. Befejeződött az év, s az élő irodalomórák méltó­képpen zárultak e nagysze­rű ballada-esttel. A késő esti beszélgetésen az intézmény vendégei, a Szlovák Szocialista Köztár­saság mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztériuma bratislavai munkásképző központjának igazgatója, Jan Lopusek, és a szlovák testvér-szakmunkásképző in­tézet igazgatója, Zlaté Mo- ravce is melegen gratulált a művészeknek. De talán a legmagasabb elismerés még­is a diákoktól érkezett: akik az élő irodalomórák ízén rá­kapva az irodalom szerteté- re és becsülésére, a harma­dik év végén magyar iro­dalomból szeretnének vizsgát tenni. S kell ennél több? B. S. E. Jól működő művelődési bizottságok Júniusban lesz két esz­tendeje, hogy az Országos Közművelődési Tanács és a SZOT együttes határozatot hozott a vállalati működési bizottságok létrehozásáról. Megyénkben a MEDOSZ-hoz tartozó üzemekben eddig 16 bizottság alakult, közülük nyolc az állami gazdaságok­ban tevékenykedik. A ME- DOSZ Békés megyei bizott­sága értékelte: e viszonylag rövid idő alatt milyen ered­ményeket produkáltak. A bizottságokban megta­lálni a gazdasági vezetőket csakúgy, mint a szakszerve­zeti tisztségviselőket, illetve a művelődési házak igazga­tóit. Az intézkedési tervek nagy körültekintéssel készül­tek, ezért legtöbb helyen si­került a határozat célkitűzé­seinek megfelelően az anyagi és szellemi erőket összponto­sítani, megteremteni a tár­gyi és személyi feltételeket ahhoz, hogy a különböző ok­tatási, képzési és közművelő­dési terveket egységes prog­rammá szervezzék. Szerve­zettebbé vált a szakmai és politikai oktatás, a szabad idő hasznos eltöltése, a mun­kahelyi kollektívák kirándu­lása, tapasztalatcseréje. A Hidasháti Állami Gazdaság­ban például területi jelleg­gel működik a MEDOSZ mű­velődési háza. Így nemcsak a gazdaság dolgozóinak, de a falu lakóinak is messzemenő segítséget nyújt a tanuláshoz, a művelődéshez. A művelő­dési ház nyolc klubjában a bizottság megalakulása óta mozgalmasabb az élet, s egyéb területen is figyelem­re méltó eredmények szület­tek. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 36. A följebb való idődben baromorvosnak került a ka­tonai ménesek köré Batto- nyára egy Babarci nevű va­laki. Szép szál dolgos ember, feleséges. No, szemre való egy asszonyság volt a fele­ség is, vidám urastúl, min­den pásztori mulatságokban, tanult ember létére beleme- riilközött vele. De a nótát, meg a nótát kifogyhatatlanul öntötte magából mind a kettő. Úgy megkedveltették magukat az arravaló pász- torsággal, hogy a tájékban egy keresztelő, lakodalom vagy disznótor meg nem esett nélkülük. Mind mondám: kereszte­lő, lakodalom, disznótor meg más — ilyenkor száz alkalom adódik a szépen 'való beszédekre, hát az asszonyságnak bizony ciró- gatós szavakat soroltak az­tán a kivagyi csikósok, va­kítókat, ahogy az ötven- gombos, ezüstpitykés csi- kóslajbi szikrázik déli nap­sütésben. Az asszony meg jókat mosolyintott az ajánl- kozásokon, de nem ám, hogy visszalökdelte volna az ille­tők szavát, hanem söpörte befelé kedve bugyraiba, ahogy szegedi halaskofa az aprópénzt. De ha az orvost messzi földekre hívta a pa­rancs, az asszony bezárkó­zott. Bár szalad egy kivá­lasztott deli, szép csikósle­gény az asszony ablakához, kocogtatott, suttogott, bé nem bocsájtatott. És a ba­romorvos, ahogy a híre te­rebélyesedett, úgy járt egy­re messzibb-messzibb ott­honától. Mindmegannyi al­kalmat nyitogatva az asz- szony körül legyeskedő le­génynek, bizonyos Bimbó András nevezetűnek. Egész kivilágos hajnalokig elhall­gatta a csikós udvarlását, de ő belül a rácsos ablakon, András meg kívül állt, egyik lábáról a másikra. Na, így telegetett szépen az idő közöttük, az orvos tet­te, hogy de a világ minden kincséért sem tud a kettő­jük közötti beszélgetésekről. Hanem azon év disznóölé­sének idejében csak meg­hívja váratlan Bimbó Andrást a baromorvos. Nem böllérndk, hanem va­csoravendégnek. Ment is Bimbó, gondolta, eldanolász- nak, láthatja az asszonyt. De csak hárman ültek a gyertyákkal megvilágított asztalhoz, a házban sincsen rajtuk kívül még egy élő. Na, kicsit szepegni kezdett Bimbó, hogy ez a baromor­vos most számol a fejével, hiszen csalárd éjszakai ud­varlásait kitudta valami­képpen. Mindegy már, gon­dolta Bimbó, lesz, ahogy lesz, el nem szaladhat. Isz­nak, ahogy szokás, fehér pálinkákkal kezdik. Szól­nak a lóról, a hadiviszony­ról. Jó magyar ember ez a Babarci, szép, bajszos, piros képű mindig, mint a faka­dó rózsa. A kedve is emel­kedik. Nótáznak. Kiöntött a Tisza vize, Barna kislány fürdik ben- ne, En is megfürödtem benne, Rám is ragadt a szerelme, Mert, hogy Este virágzik a repce, lány vagy-e te vagy menyecske, Nem vagyok én lány, me­nyecske, rózsa vagyok a kis­kertben, de ha te rózsa vagy a kertben, én meg harmat az egekben, este ajkaidra szállók, hajnalig rajta ta­nyázok. Ment egyik nóta a másik után, ahogy a pohár borok köszöngéltek befelé a gyo­mon pörnyésgödrökbe. Már a Göncölszekér is rúdjával fordulgatott a földnek, ki­kinéztek az ég alá kicsit. Már éjféledéit az , idő, de nem voltak részögök, csak odaterelgeti a szót a barom­orvos Bimbó elébe, hogy hát tetszik-e néki az ő felesége. Váltott az esze a csikós­nak. Mondja, hát ilyen vi­rágszálas szép asszonyi sze­mély ugyan kinek ne tet­szenék ebben a búrjával fölvert kerek világban? No, erre inni kellett megint, mert úgy volt igaz, ahogy Bimbó mondta, — Aztán szeretnéd-e. Bimbó, ezt az asszonyt? Hát mit mondhat erre a puskapor lobbantó csikós. Hát szeretnék én szám­adó is lenni, meg miegyéb is, hát egy ilyen asszonyt, de hogy is kérdezhet ilyeneket az orvos úr a saját felesége után? — Most olyant játszunk, hogy én kérdezek, te vála­szolsz! Szeretnéd? — Hát eladó? — Ha te magyarul be­szélsz, én is. Eladó! Kevés időre ! (Folytatjuk) Mai tv-ajánlatunk: Tótágas „Elég volt, elmegyünk vég­leg, boldogulj magadban kérlek”. Ezt a levélkét talál­ja a város minden gyereke, amikor reggelre virradóan szüleit kezdi keresni. Egye­dül maradtak a városban. Megszűnt az iskola, a házi munka, de nem kell többet mosakodni sem! Sőt, aki akar, még cigarettára is rá­gyújthat — különösen, ha talál trafikot. Egyetlen „felnőtt” maradt csak a városban — talán vé­letlenül — egy bohóc, aki vendégszereplésere érkezett. A gyerekek gyanakodva fo­gadják, és amikor még némi figyelmeztetésre is veteme­dik, becsukják... Szergej Mifaalkov „A szó- fogadatlanság ünnepe” című regényéből készült magyar filmet Palásthy György ren­dezte. Az író neve nem is­meretlen a fiatal olvasók előtt. Magyarul megjelent többek között Az öt kiscica, a Három kismalac és az Ál­latmesék című könyve. A Tótágast 16 óra 5 perctől láthatják a gyerekek a tele­vízióban. KÉP­ERNYŐ Ez már „sex”? Szombaton, a tévé képer­nyője előtt, annak rendje- módja szerint végigunatkoz­tam, sok millió honfitársam­mal együtt a francia—ma­gyar világbajnoki — nem tu­dom milyen jelzővel illessem — futballprodukciót, s ha­talmas szemeket meresztve figyeltem fel később a mo­nitoron jó hatvan másod­percig nyomatékosan bemu­tatott feliratra, miszerint a 18 éven aluli állampolgárok búcsút mondhatnak a továb­bi tévézésnek. Ugyanis — ígérték — most „olyan” mű­sor fog következni. Lelki szemeim előtt végig­vonultak a gyermekeiket sürgősen eltávolító család­atyák, akik hideg sörért, jobb helyen jeges koktélért loholva készülődtek az ízes, pajzán jelenetek látványára. S ekkor tovább erősítve re­ményeinket, azt is megtud­hattuk, hogy a reneszánsz nagy novellaíró mestere, a pajzán történeteket garma­dával ontó Boccaccio mester lesz a mű főszereplője. így hát, még az operettet kevésbé szeretők is próbáltak beletörődni a műfajba. Hogy nem csalódhattak, azt a be­mutatásra kerülő darab egy híján százesztendős színházi sikere is jelezte, valamint a zene szerzője, Franz von Suppé, aki e művel valóban ragyogót alkotott. De a si­kerhez, a Dekameron törté­neteihez ügyes kézzel nyúló szövegírók: F. Zell és Ri­chard Genée, de a neves ze­nekart vezénylő vendégkar­mester, a bécsi Herbert Mogg is egyaránt biztosíté­kot adtak. így hát többé-ke- vésbé sejtettük előre; jól szórakozunk majd. (Termé­szetesen a 18 éven aluliak nélkül !) Aztán, ahogy haladt az idő, egyre inkább beláthat­tuk — s immár hanyadjára! —, hogy a korhatárokat hű­ségesen figyelmünkbe ajánló műsorszerkesztők megint mellényúltak. Mert akár­hogy csűrjük-csavarjuk, gimnazista diákjaink bizony tantervi követelményként is­merkednek ma már Boccaccio mester alkotásai­val, s az általa bravúrosan, és nem minden tanulság nélkül megírt apró történe­tek, azt hiszem — a mostani tévés esetet leszámítva —, utoljára a középkorban szá­mítottak korhatárhoz kötött­nek. Vagy nem is annyira a mű történései, mint a képi lát­vány aggasztotta az erkölcs­re, jóneveltségre igencsak adó műsorszerkesztőket? Alig hiszem. Mert néhány gondosan félárbocra eresz­tett kebel látványán, s egy unalmassá vált combmasszí- rozgatáson kívül semmi leta­karásra érdemes nem történt. No, ha így áll a helyzet, bizony kimondom: én nem értem, miért ne nézhették volna ezt a műsort a 16—18 évesek is velünk? Mert ugye, a különleges szadiz- mussal kiirtott krimihullák látványa például (ezek sze­rint) nem fejt ki ifjaink er­kölcseire olyan romboló ha­tást, mint egy teljes menet- felszerelésben ágyba bújó operetténekés. (Az előzőtől ugyanis még a kisiskolásokat sem óvják!) De zárójelben még azt is meg merem említeni, hogy csak a mi kis, majd 8 ezres lakótelepünk — és hány ilyen van az országban! — meghitt lépcsőházaiban is különb jelenetek játszódnak le nap mint nap. S ott még zene sincs mellékelve! S a példát nem ifjaink, bár nem is a televízió, hanem a hely­telenül élő felnőttek százai szolgáltatják. Csak egy dolgot sajnálok, így is oly nehéz a még iga­zán művészi zenés darabok mellé is odaszögezni gyer­mekeinket. S ha ebben még a tévé is segít? Akkor iga­zán nincs mit tenni. B. S. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents