Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-08 / 133. szám

a 1978. június 8., csütörtök A IV. üveggyári munkásművelődési napokról Az Orosházi Üveggyárban már hagyománynak számít, hogy minden év májusában művelődési napokat rende­zünk. A hónap programját igyekszünk úgy összeállítani, hogy minden korosztály, minden réteg megtalálja az érdeklődési köréhez legköze­lebb álló műfajt. A rendezvénysorozatot a „Kell a jó könyv ’77” irodal­mi összeállítással nyitottuk meg; a békéscsabai Jókai Színház művészei orosz­szovjet írók műveiből adtak elő részleteket. A Partizán moziban két filmet vetítet­tünk, Mészáros Márta ök ketten című alkotását, és ifj. Schiffer Pál dokumentumjá­tékát, a Cséplő Gyurit. Űj kezdeményezés volt a tévé filmjeiből összeállított soro­zat, melynek célja, hogy a televízió keretei közül ki­lépve együtt nézzük ezeket a filmeket, s vitatkozzunk, beszélgessünk róluk. Május — a béke hónapja. A győzelem napjáról május 9-én emlékeztünk meg. A Békés megyei APN-napok gyárunkban tartott ünnepsé­ge után megtekinthettük a Szovjetunió életét, fejlődését bemutató kiállítást. Sok lá­togatót vonzott a Békéscsa­bai Konzervgyár díszítőmű­vész szakkörének bemutatko­zása; békési, Békés környé­ki és kalocsai hímzésmintá­kat láthattunk ezen a kiál­lításon. A munkásművelődési na­pok keretében ez évben is sor került a Képcsarnok Vállalat árusítással egybekö­tött tárlatára. Ezt követte a Népi építészeti emlékeink című, hazánk legszebb, leg­értékesebb épületeit bemu­tató fotókiállítás. Az olvasni vágyók 3 napig válogathat­tak az irodaház előcsarnoká­ban kiállított könyvújdonsá­gokból. TIT-előadás kereté­ben ismertette az ifjúsági törvényt dr. Ambrus Pál. Közös műsort adott két iro­dalmi színpad; a 612-es szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet klubszínpada Kö­szöntünk VIT címmel a Vi­lágifjúsági Találkozók ki­emelkedő eseményeit eleve­nítette fel, gyárunk Nagy László-klubszínpada pedig Táborén és társai, avagy a megbékült ellenségek című vásári komédiát tűzte műso­rára. József Attila művészetéből adott ízelítőt Forgószélben, avagy hozzászólás a végren­deletekhez című irodalmi estjén Teszáry Gábor elő­adóművész. Az orosházi if­júsági és úttörőház Hétszín- virág bábcsoportja gyárunk kultúrtermében zenés mese­játékkal szórakoztatta dolgo­zóink gyermekeit. A gyári klubban láttuk vendégül Dinnyés József polbeat éne­kest, aki műsorával nagy si­kert aratott. A művelődési hónap má­jus végén lezárult, de bí­zunk abban, hogy ezzel nem szűnt meg a művelődés, is­meretterjesztés iránti igény. Célunk az, hogy az év min­den hónapjáról elmondhas­suk: az aktív művelődés, ön­képzés, kulturális szórakozás jegyében telt el. Búza Katalin, közművelődési előadó Korszerű zenehallgató-sarok az átalakított békési könyvtárban Fotó: Martin Gábor Hullámvölgy után TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 32. Gavallér az öreg, Kara aka­rata szerint mindháromun- kat számadónak tett egy-egy katonaménes mellé, mert Lá­pot utóda, III. Károly se tu­dott meglenni háborúskodás nélkül. Ahhoz katona kel­lett. A katona alá meg ló. így nekünk is megvolt a kenyerünk. Hoztak szilajo- kat, meg kancaméneseket, fabrikáltuk a lovat. A ménesekhez úgy jártak a hadfiak, akár a kocsmába. Megsúgták, milyen lóra vá­gyakoznak, mi megfabrikál­tuk kívánalmuk szerint. A lengyel háborúra készülő rangos tisztek szerették ma­guk alatt a kék színű lova­kat. Ugye olyan nem szüle­tik. Tudtunk hozzá az öreg Karától. Pokolkő tejet ke­vertünk török indigóval. Ló­farokecsettel, választóvízzel, hogy a bőrt ne érje, lepuhí­tottuk a szőrt. Jött rá a gyönyörű, vízálló kék festék. Mint a frissen vert kék vas, úgy ragyogott a rendelt ló. Majd megbolondult örömé­ben a gazdája. Fizetett. Nem úgy, mint a hadikincstár. Tudományunk híre mesz- szi földekre eljárt. Túl a du­nai oldalról is vezettek át je­gyes lovakat festésre. Elein­te nem tudtuk, hogy a csil­lagos fejű, szárcsapofájúakat miért festeti át, hisz olyan szép jegye az a lónak, hogy csuda. Hát lopottak voltak. Ha az ismertető jegyek el­tűntek, üthette bottal a nyo­mát a volt gazdája, örege­dő, szürkülő szőrűeket át­festettük feketére, fiatalítot­tuk. Zöld dió gubacsát meg­áztattuk gálickőoldatban, az­zal öltöztettük a lovakat. Lettek olyan rigószőrűek, a tulajdon gazdáját elfogta a dadogás örömében. Némely háborúhoz meg olyan flanco- lás kapott lábra, hogy piros farkú, sörényű lovakon sza­ladjon a tiszt. A fehér ló sörényét, farkát vörösre, a , barna szőrűek farkát fe­hérre festették. Kara Matyi tanítása után a módik olyanok, hogy visz- sza-visszatémek. ö is az ap­jától tudta, hogy a törökök uralma idején annyiféle szín­ben festették a lovakat, ahogy a katonakenyerű em­beriségnek váltakozott a gusztusa. Volt idő, amikor a piros színű lovakért égett a ked­ve a vagyonos katonának. Az akkori lónevelők tudtak is olyat pingálni. Mi több, azok között is többféle változatot. Voltak uszályveres színűre festettek, habos szeplősek A Doboz község 900 esz­tendeje című helytörténeti összeállítást a három évvel ezelőtti évfordulóra adták ki. s az Árpád-korból eredő messzi múlttól a közeli éve* kig foglalkozik a település életével. Részletesen és súly- lyal a felszabadulás utáni időkkel. Sok érdekes, sőt iz­galmas tényt, adatot találni a ma már történelemnek számító átalakulás korszaká­ból. A közoktatásra vonatko­zóan is. Például; „1945 óta 10 igazgató és mintegy 170 nevelő jött és ment el... A két szomszédos város — Bé­késcsaba és Gyula — szívó? hatása ' igen nagy ... Doboz egyike azoknak a községek­nek, ahol a legtöbb képesí­tés nélküli nevelő működik.” Mi most a helyzet? vagy szepék, habzó tubinok, ikrás galambszínűek, pettye­sek, tarka foltos farúak és mások. Magunk között mondogat­tuk, hogy több gyászt érde­melt volna tőlünk az öreg Kara, de hát egyre ágasko­dott bennünk a legényi erő, karódzott a kimondhatatlan, így azután a csikóslajbi, de ötvengombos, szűr meg csiz­ma, téli készség, pénz kel­lett ahhoz. A gvárdián jobbágyai vol­tunk továbbra is? de bérbe adva harci ló nevelésére a kincstárnak, szőröstől, bő­röstől. Nagy ígéreteink vol­tak tőlük, de mindig kicsit kaptunk. Lopni azért nem loptunk. Hanem, ha pap az oltárról él, mi a ménes után. Festettünk, orvosoltunk, né­mely lovakat magunknak te­remtettünk, műveskedtünk. Ha van és létezik immáron ágyúműves, puskaműves, hogyne lennénk mi, lóte­nyésztők és tanítók egyene­sen lóművesek. Hogy erre a szavakkal ke­vert valóságos játékra rá­bukkantunk, emelkedett is gőgösségünk lajtorjája akko­rát, azt hittük, a Fiastyúkot mi ültettük, pitykegombos lajbijú csikósok hajtottuk a Göncölszekeret. Amúgy meg a világ szigorú volt, ke­gyetlen. Azért lassan mégis kinőttek a szomszéd falvak a vermek • közül. Karóba vert falak emelkedtek, igaz, nádtetővel, de ablakokkal immár, s füstölő kémények­kel. Kondoros, Szentandrás, Tornya, Szentes emelintettek magukon akkorát, hogy ma­gunk is csak lóhátról értük el róluk a csurgást. No, vol­Kiss László tanácstitkárral a központi iskolaépületbe igyekszünk. Az udvaron és az új sportpályán játszadoz­nak, ugrálnak, szaladgálnak a gyerekek. Szünet van. Zsi- bongás közben harapnak egyet a kifliből a tejhez vagy kakaóhoz. Esetleg a csokis tejhez. Ki mit szeret, azt kap, lehet válogatni. — Megállt fluktuáció — mondja Váradi Mihályné igazgatóhelyettes. — Az. utóbbi két-három évben már nincs egyéb mozgás, csak amit az élet bárhol másutt is magával hoz: nyugdi'i vagy férjhez menés miatti eltávo­zás. Mikor én nyolcadma- gammal képesítés nélkül 1963-ban idekerültem, szinte ugródeszka volt ez a község. Itt lehetett munka mellett tanulni, diplomát szerezni, aztán elmenni. Ebből a nyolcból is, mikor végeztünk, heten elmentek. De nemcsak ők, előbb és utóbb is többen. Igaz, akkor még kevés volt a szolgálati lakás, egy páran albérletben laktunk, mások meg — több mint a fele a gárdának — kijártak ide ta­nítani. Most képesítés nél­küli nevelőnk csak egy van, de ő is hamarosan diplomás lesz. És az itt letelepedettek száma is jócskán megnőtt. — Ma már a 35‘tagú tan­testületből 12 szolgálati la­tafc is új urak. Az egész tér­ség Kötegyántól mihozzánkig Harruckern báróé, ki is a törököt űző keresztényi ha­dak élelmezési dicsőségéért kapta ezt a kis darab föl­det, amelyet lóhátról fél év alatt lehetett volna tán be- poroszkálni. ö aztán kisebb úri mivoltokba adta tovább a tájékot, ahogy nagy bol­tosok adnak kis boltosoknak kifelé a portékából. De ezek a kisebb urak se tartották magukat alábbvalónak Har- ruckernél. Minden kakas úr a maga szemétdombján. Hogy több embernek le­hessen parancsolni a népte* lenségtől kongó térségben, hát hordták a sűrűbb or­szágrészek megijedt szegé­nyeit. Trencsényi tésztaevő moldvaiak, máléevők, liptói brinzafalók polyogtak le a síkságokra, s nagy maguk- ba-féltükben szorgoskodtak a nekik idegen megélésen. Mert azok aztán nem aján­dékba kapták a zsebkendő- nyi pusztarészeket. Harmad­évre már sarcot vetettek rá­juk, és adót és porciót. Hogy így emberrel szök­kentek teli hirtelenében a faluk, bennünk kocsmák, lá­nyok, hát volt nékünk ma­gunkban élő, viruló kedvű csikósoknak is hova járni. Ugyan a falu is kijárt hoz­zánk. Az igavonó úgy kellett azoknak, akár a napi betevő. Az igavonó a pusztán ter­mett, a pásztori népezetek keze alatt. A felülről jöttek sörcsináló, pálinkafőző em­berek voltak. Főzték százfé­lét. Bogyóságokból, szeder­ből, körtéből, meggyből, fe­hér eperből. Ezzel fizettek. Így készült a sportpálya kásban 14 pedagógus lakik, saját háza van négynek, ugyanennyi a szüleinél él helyben, és hárman most építenek — folytatja Kiss László. — A tanács legfon­tosabbnak a lakáskérdés megoldását tartotta, mert igazán ez köti ide az embe­reket. Meg a tovább tanulók visszatérését. Ezt ösztöndíj­jal támogattuk, az utóbbi 10 évben hét helybeli fiatallal kötöttünk szerződést, és ha­tan közülük már itt taníta­nak. A tizedik. A lakás és az ösztöndíj mellett a változáshoz a jó munkahelyi légkör kialakí­tása is hozzájárult, s ebben nem kis része a felsza­badulás utáni tizedik igazga­tónak, Bálint Jánosnak van. Tizenhárom éve tölti be ezt a pozíciót, régi pedagógus a községben, 1954 óta itt tanít. A dobozi iskolának jó a híre nemcsak a gyulai járás­ban, de a megyében is. S hogy nem alaptalanul, azt egy számmal lehet érzékel­tetni: 16 éves koráig a beis­kolázottak 96 százaléka el­végzi a nyolc osztályt, pedig a helyzetet nehezíti, hogy igen nagy számban vannak cigány tanulóik, kikkel jó­val többet kell foglalkozni. A most végzős 44 nyolca­dikosból kettő kivételével mindenki tovább tanul: gim­náziumba szakközépiskolá­ba és szakmunkásképző inté­zetbe megy. Az a kettő pe­dig már elhelyezkedett a ha­risnyagyár helyi üzemében. Legvonzóbb pályának fiúk­nál az esztergályos, lányok­nál pedig az eladói munka­kör számít. Ez utóbbival az a hiba, hogy csak nagyon kis számban lehet beiskolázni. Felnőttoktatás 1960-tól fo­lyik kisebb-nagyobb megsza­kítással, és összesen hatszá­zan szereztek általános isko­lai végbizonyítványt, közü­lük az utóbbi öt évben há- romszázhúszan. Sportpályát avattak a gyermeknapon Hivatalosan ugyan nem nevezhető sportudvarnak, a gyakorlatban mégiscsak az, mert a kosárlabdapályán kívül két betonozott ping­pongasztal és egy szerállvány csábítja a gyerekeket test­edzésre, szórakozásra az ud­varon. Nincs is egyetlen percre se kihasználatlanul egyik sem. A kosárlabdapá­lyát kézilabdázáshoz is lehet használni, és kevés átalakí­tással alkalmassá tehető a röplabdázáshoz. Igazi társa­dalmi összefogással épült. Nagyon kevés pénzzel fog­tak hozzá a munkához, vé­gül 100 ezer forint lett be­lőle: a megyei tömegsport- bizottság, úttörőelnökség és a helyi tanács adta. Éppen hogy kifutotta az anyagkölt­séget. A többit mind — csak­nem 300 ezer forintnyi mun­kát — a gyerekek, szülők és üzemek produkálták. Az ösz- szes fuvarköltséget — 20 ezer forint — a gyerekek ledol­gozták a tsz-nek és ezenkí­vül még az építésben is se­gítettek, amit kellett. És a felnőttek? Megmozdult az egész falu a jó szervezés eredményeképpen. Most örülnek. Gyerekek, pedagógusok, szülők. Tudják, hogy a mozgás egészség, élet- szükséglet. Pedig eddig is volt egy nagy előnye a do­bozi iskolának sok másikkal szemben: a tornaszoba. Ez a teremnek is, beillő 100 négy­zetméteres, jól felszerelt he­lyiség, melyhez az utóbbi időben öltözőt és hideg, me­leg vizes fürdőt építettek. Vass Márta (Folytatjuk) Megjelent az új ábécéskönyv Százkilencvenezer pél­dányban megjelent az új ábécéskönyv, amelyből — az új tantervek alapján — szeptembertől tanulnak az elsősök. Az új könyv gya­korló pedagógusok : Roman- kovics András és felesége, valamint Meixner Ildikó pszichológus munkája. Mind formájában, mind tartalmá­ban lényegesen eltér az ed­dig használt ábécésköny­vektől. Mindenekelőtt: nem egy, hanem négy kötetből áll, az „Olvasni tanulok”, az „Olva­sókönyv”, az „írni tanulok”, és a „Feladatlapok” elneve­zésű könyvecskékből, illetve kiadványból. Elsőként majd az „Olvasni tanulókat” for­gatják a kicsik és a szer­kesztő ígérete szerint nem­csak olvashatnak belőle, ha­nem rajzolhatnak is bele, az ábrákat színezhetik, formál­hatják. Az első félévben kötnek barátságot a kisdiákok az „írni tanulok” munkafüzet- tell is, amely füzet is, könyv is. Az írott kisbetűk tanítá­sánál, írásánál, a szavak írá­sánál és kapcsolásánál hasz­nálják majd a gyerekek. A második félévben nyit­ják ki először „hivatalosan” az „Olvasókönyvet”, amely­ben a gyermekek lelkivilá­gához közel álló, színes raj­zokkal illusztrált versek, el­beszélések találhatók, klasz- szikus és mai költők, írók könyveiből válogatva. A „Feladatlapokat” a má­sodik félévben az olvasás és írás tanulásához használják. Az új ábécéskönyv 22.50 forintba kerül. A pedagógu­sok a tervek szerint még a tanév befejezése előtt kéz­hez kapják és így módjuk lesz ismerkedniük vele. Az elsősök a korábbi gyakorlat­nak megfelelően szeptem­berben az iskolában a pe­dagógusoktól kapják meg az új ábécéskönyvet. A Tankönyvkiadó közre­adta az első osztályosok töb­bi tankönyvét is, megjelent a matematika tanításához a „Munkalapok”, az Ének-ze­ne könyv”, a kömyezetisme- reti munkafüzet, a technika munkafüzet és a testnevelési teljesítményfüzet is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents