Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-03 / 129. szám

1978. június 3., szombat NÉPÚJSÁG A nánási vásártéren A hajdúnánási városi mű­velődési központ rendezésé­ben hagyományteremtő szán­dékkal új kulturális prog­ramsorozat indul útjára. Ahogyan a rendező szervek megfogalmazták: „Komplex rendezvényünket hagyo­mányteremtőnek szánjuk, évente ismétlődő nyári prog­ramnak, melynek célja a népművészeti kiállítás és vásár megrendezésével a né­pi kézművesség hagyomá­nyainak ápolása; valamint az utcai színjátszás, a vásári já­tékok felelevenítése, annak legjobb hagyományait a ma legjobb amatőr törekvéseivel ötvözve.” A népművészeti kiállítás megnyitójára a hajdúnánási kisgalériában június 4-én, délelőtt 9 órakor kerül sor. A nánási vásártéren több amatőr színjátszó csoport mellett a Mátyás király ju­hásza című mesejátékkal a debreceni Csokonai Színház művészei is fellépnek. Este nagyszabású bállal fejeződik be a több helyszínen is egy­szerre folyó rendezvénysoro­zat. Fiataloknak a modern francia irodalomról A Megyei Művelődési Köz­pont meghívására immár másodszor látogatott me­gyénkbe a Madách Színház fiatal színművésze, Dunai Tamás. Betekintés a XX. század francia irodalmába című összeállításában az egyes művészek alkotói szub­jektumán keresztül sokféle­képpen tükröződő valóságot, a kor és irodalmi ízlés függ­vényeként változó alkotói módszereket, valamint az írók és társadalom kapcso­latát tárta fel gazdag pél­dákkal illusztrált, szuggesz- tíven előadott irodalmi'“mű­sorában. A kétnapos turnén, május Mai tévéajánlatunk : A hal Nemcsak a mezőgazdasági szakembereket foglalkoztatja a haltenyésztés manapság. Amikor a világ élelmezése egyre nagyobb gond, a poli­tikusok, a közgazdászok is törődnek ezzel az egyszerű­en előállítható, fehérjedús, emberi fogyasztásra nemcsak alkalmas, hanem különösen ajánlott húsféleségeknek az előállításával. Az ENSZ ke­retén belül a FAO is kiter­jedt tevékenységet folytat ilyen irányban. Magyarországon nőtt a hal- fogyasztás az utóbbi időszak­ban. De a hal nemcsak em­beri eledel, jelentős takar­mányforrás is lehet. A hazai halhústermelés eszközeivel ismertet meg, és a forgal­mazás, értékesítés helyzetét mutatja be, a ma délután 16 órakor kezdődő riportfilm. 31-én és június 1-én a bé­késcsabai Rózsa Ferenc Gim­názium harmadéves népmű­velés szakos tanulóinak, a dévaványai és füzesgyarmati ifjúsági klubok tagjainak, valamint a szeghalmi gim­názium diákjainak szerzett felejthetetlen irodalmi és művészi élményt. Nyári hangversenyek Igazi komoly zenei cse­megével szolgálnak — a Bé­késcsaba város Tanácsa és az Országos Filharmónia közös rendezésében sorra kerülő — ez évi nyári hangversenyek. Június 12- én, hétfőn a békéscsabai evangélikus nagytemplom­ban este fél hét órakor kez­dődik majd Sebestyén János orgonaestje. A műsorban szerepel még a Magyar Rá­dió és Televízió gyermek­kara is Botka Valéria és Csányi László vezényletével. Július 7-én, pénteken a városi tanács udvarán Schubert-hangverseny kez­dődik, amelyen a nemzetkö­zi zenei életben is elismert Tátrai vonósnégyes lép fel, Szabó Csilla zongora- művésznő közreműködésé­vel. Az orgonahangversenyek kedvelői a júniusi koncert után újabb neves orgona­művész koncertjén vehet­nek részt augusztus 4-én, pénteken este fél 8 órai kez­dettel Békéscsabán az evan­gélikus nagytemplomban. Lehotka Gábor orgonaest­jén közreműködőként Ko­vács Kálmán trombitamű­vész is részt vesz. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 28. Nem volt nyihogós ló. A jó ló keveset szól. Ez föl- fölnyerít a magos égre, de olyan veszedelmesen, hogy a fogát is összevicsorította hozzá. Kezes volt rettentő^ névre kijött a csorda közül, kérdem tőle, mi baja? De ő csak szitál a fejével, nye­rít, kapar, a habot dúrja két pofazacskójából, mint­ha most szállt volna le ép­pen a negyedik kancáról. Pedig a napokban tán nem is láttam ágaskodni. Tapo­gatom, nézem körül, talán valami betegségbe esett. Lá­ba ficamodott, csípeje rán- erőlködéstől, de semmi kül- dult, monya hibbant az erőlködéstől, de semmi kül- csíni baja, azon egy karisto- lás nincsen. Az este még nem vettem észre rajta semmi hibát. Dehát a jó csődör vagy sántul, vagy vakul, meg­mondták már a régi öre­gek. Na, így tanakodok én Adjázzal, de nem sokáig, mert kapja magát, megin­dul nap szállatnak. Kever­ni esi gyöpösökön éltünk épp akkoriban, de megy az én török monyasom olyan sebes sietséggel, alig bírom lábul venni magam alá a nyergesemet, bizonyos Bej- rám nevezetű török hátast, úgy jó látótávolságról be is érem vele az Adjazt, le­sem, mire megyünk. Sieté­séből nem eresztve, időn­ként ő is hátra-hátranéz, de mintha csak attól kapna erőre, magabiztosan, mint­ha zsinóron húznák, trap­pot ám Battonya irányába. A szag a lónak olyan pos­ta, mint nekem a levél. Sejtettem én, hogy a spa­nyol kancaménestől való postaszagok irányítják az Adjazt, hát a végére akar­tam jutni, mire is járunk. Jó háromórás száraz sietés után rátérünk a 'sziondai gyöpek szélére. Gondoltam, egy kis spanyol menyecské­re készül a török bestia! Na, mikor megközelítjük a fakósárga spanyolokat, lá­tom, szépen elterülközve le­gelésznek, s legszélről az én török ménesemből való két Tanár szeretnék lenni Gimnazisták látogatása a szegedi tanárképző főiskolán Szerdán két buszra való harmadikos gimnazista fiú és leány indult útnak me­gyénkből a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolá­ra, hogy újabb erőt merítse­nek a közvetlen találkozás élményéből. Mindnyájan ta­nárok szeretnének lenni... A kirándulás vezetője és szervezője, Selmeczi László, a Békés megyei Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézet munkatársa a látogatás szo­katlan ideje miatt legalább úgy izgult a program meg­valósulása előtt, mint a füstbe és vizsgaidőszaki csendbe burkolózó főiskola folyosóin először járó Békés megyei gimnazisták. De kár volt aggódni! Az intézmény nevében szeretet­tel fogadta a 62 pedagógus- pályára készülő diákot a ta­nárképző főépületének nagy előadójában Elek József, a tanulmányi hivatal vezető­je. Rövid iskolatörténeti tájé­koztatója után a papírt, ce­ruzát szorongató diákoknak rendszerinti izgalmat keltő „eligazítást” adott az 1978— 79-es tanév felvételi lehető­ségeiről. A magyar—történe­lem, magyar—népművelés, biológia—földrajz szakokra pályázó ifjú jelöltek bizony csalódott morajjal vették tudomásul a többieknél lé­nyegesen gyengébb felvételi esélyüket. Hiába, ez a „di­vatos” szakpárok átka. Csak a legjobbak kerülhetnek be. A matematika szak — kü­lönböző párosításokkal — to­vábbra is minél több jelent­kezőt vár. Kár, hogy a Bé­kés megyei diákok körében sem látszott ez túl népszerű­nek. A felvételi pontrendszeré­nek ismertetésekor sebesen szántottak a tollak a papíro­kon. Ez az a reményt keltő számítgatás, ami pedig tu­dás nélkül — erre később úgyis mindnyájan rájönnek — nem sokat ér. A látogatás újabb állomá­sa, az oktatástechnológiai tanszék felé haladva a szarvasi Hugyik Éva kissé letörten latolgatja felvételi esélyeit. Eddig csak a bio­lógia—földrajz szakra gon­dolt, most harmadik kedves tárgyával, a kémiával kacér­remek kanca, a Zefir, meg az Ej rám. De játszanak a fakószőrű spanyol csődör urakkal, olyan magukbafe- ledkezve, hogy észre sem vették jöttünket. Mert a lo­vak tudnak olyan szépen játszadozni, szerelmük ide­jén, hogy friss házasok alul­maradnának abban. Fel­ágaskodnak, hogy terülköző sörényük a hátukat veri, mennek két hátsó lábon, fe­jükkel, mint tulipánok him­bálnak, első lábukat, mint­ha kezük lenne, finomságo- san eresztik a monyas szü- gye széleire, és nyihároznak, de csak maguknak, nem a világ örömére, és valóságos lappantyús lejtő táncot fo­rognak, farkuk lombozata söpörgeti léptük nyomát, a gyöpöt. Orrcimpáikkal bö- ködik, szagulják, tajtékos pofával nyakon, térdkalá­cson, farcsumán puszilják egymást. Csikós létemre láthattam életem során már sokféle lószerelmet. Szomo­rúan kezdődött, ímmel-ám- mal menőt, sebes vágtában történőt, halálos végződésűt, legényes-lányost, kényeske- dőt, igazti, muszájból, téve­désből valót, de ilyet? Ma­gam is elgyönyörködtem műveskedésükön de az Ad- jáz egy pillanatot se várako­zott. Közéjük dobbantott, s már rúgta is a spanyol cső- dört, amelyik a Zefirrel ci- cázott. Egy szempillantás alatt az oldalához farolt, hátsó lábbal akkorát rúgott rajta, hogy megkondult, akár a törökök nagydobja, ramazánkor. Na, annak se Elek József tájékoztatót tart a főiskola nagytermében Fotó: Gál Edit kodik. Látszik rajta, min­denáron tanár szeretne len­ni. Az „átálláshoz” még van idő... A teremben négy kamera. Molnár Péter tanársegéd tá­jékoztatója után a fejüket meglepetten ide-odakapó diákok képmagnófelvételről egy tanítási óra előkészíté­sét, s egy tanárjelölt bioló­giaóráját tekinthették meg. De az idő sürget, álmélko- dásra nincs idő. Már pereg is egy szellemes rajzfilm a keskenyfilmvetítőről, amely a programozott oktatás elő­nyét, korszerűségét hivatott bizonyítani. A látogató gimnazisták ar­ca végre felderül, lassan ol­dódik megilletódöttségük ! Már kevésbé elfogódottan néznek szét a biológiai tan­szék gazdag „szertárában”, ahol megcsodálhatták Kit- tenberger Kálmán Afrikában szerzett trófeáit, az apró ko­libriket, vagy a különböző trópusi lepkéket és ritkán látható tengeri halfajtákat a tanszék adjunktusa, Bába Károly érdekes előadása kö­zepette. A régi épületben, ami jó 15 perces állandó ingázást jelent a már szerencsésen bejutott főiskolásoknak, a neveléstudományi tanszék ta­nársegédje, K. Farkas Kata­lin fogadta a diákokat, s tar­tott rövid tájékoztatást a kellett több. Nem volt har­cias csődör, fájhatott is né­ki a figyelmeztetés. Ahogy levegőt vehetett, csörtetett be a kancái közé. Aztán Adjáz az Emfira udvarlója ellen fordult, de azt is el­rúgta a két lábáról olyan villanat alatt, hogy el is esett szegény, mint a sün- disznó a réten. A két kóbor­ló kanca meg csak bámult kiguvadt szemekkel. Lábu­kat szétvetve várták a ve- zércsődör intézkedését. Sok várakozásra nem maradt idejük, mert Adjáz, de ad­ta ám a hátukra azoknak is az áldást, két első lábával dörömbölt rajtuk, mint téli temetéskor a koporsóra hul­ló fagyos göröngy. Csak úgy zuhogott. Tudta a két me­nyecske a bűnt, annyi bizo­nyos, hiszen vették az irány- zamot hazafelé. Az Adjáz meg harapta őket a marju­kon, a farszíjukon, ahol ér­te, hogy minél sebesebbre vegye a hazafelé vezető utat. Amikor azok kicsit kocogóra fogták volna, hogy netán a Kupa partján vízre hajtsák kiszáradó po­fájukat, hát Adjáz megihin- gette őket. Harapott akkorá­kat rajtuk, hogy hetek múl­va is virított nyakukon, fa­rukon a foga helye. Otthon aztán hetekig figyeltem, az Adjáz kint á.'.Jf a ménes szé­lén, ügyintette asszonyait. Ha csak pár lépést is elsza­kadt valamelyik a többitől, már ott pandúrolta, lök- döste visszafelé őket. (Folytatjuk) pedagógushivatásról, a tan­szék feladatáról. A súlyos vasajtóval lezárt „kerámia”-teremben még gyakorlatlanságról árulkodó anyagtanulmányfejek hever­nek szerteszét, a kihűlt ége­tőkemence körül apró ke­rámia figurák árválkodnak. Hiába, vizsgaidőszak van. A folyosón még, a volt diá­kok falon függő grafikái kö­zött, a békéscsabai Lonovics László munkáját fedezte fel néhány friss szemű diák. A főiskola önkiszolgáló menzá­ján még gyakorlatlanul mo­zogtak a bejutásra várók, de a vizsgaeredményeket izga­tottan tárgyaló „nagyok” be­szélgetése a lehetséges jövő pillanatait éreztette meg ve­lük. A visszafelé vezető úton már előkerültek a középisko­lás tankönyvek. De a szán­dék csak szándék maradt, jobban esett inkább a fris­sen szerzett élményeket meg­tárgyalni. Az alaposan hosszúra nyúlt szarvasi gimnazista, Homok Ernő a családdal együtt sokat utazott. Szereti böngészni a térképeket, ér­dekli a különböző országok gazdasági élete, a világ fo­lyása. — Hiába nehéz bejutni, nem tudtak lebeszélni a földrajz—rajz szakról. Mást el sem tudnék képzelni. Az orosházi Paulovics Vali ma­gyar—népművelés szakra pá- ! lyázik. Inkább a kicsikkel ! foglalkozna szívesen, de sa­• ját bevallása szerint „botfü­• le” van. A nagyobbakhoz S nem vonzódik. Inkább gyár- ! ban, népművelőként képzeli I el a jövőjét. A békési Koz- ! ma Inén magyar—történelem S szakos tanár szeretne len- ! ni. • — Nagyon örülök a főis- ! kólán tett látogatásnak. { Igaz, kicsit letörtem, hogy a S választott szakomra ennyi • jelentkező van mindig, de • így legalább reálisan látom : a helyzetem. A bátyámat fel- ; vették. Azért én is megpró­■ bálom. Mindenképpen tanár j szeretnék lenni. Illyés Mária szintén Bé­• késről jött. Nagyon szeretett • volna egy „igazi” főiskolai ■ előadásra bekerülni. (Csak 5 úgy az összevetés kedvéért.) ; ö lényegesen vidámabb. Az ■ orosz—testnevelési szakra ; nem nagyon tolonganak... A békéscsabai szlovák ; gimnáziumból jött a talpra­• esett Prasz Marika, Szák Ági • és Fraukó Anna. Mindnyájan fellégezhettek. ; A felvételiről elhangzott tá­• jékozta tó megnyugtatta őket, ; a főiskola levegője, az új él- ; mények, lelkes hangulatú • hosszú beszélgetések forrá­: sává vált. ■ ! A látogatáson részt vett 62 ! Békés megyei diák elhatáro­• zása erős. Nehéz, de szép • pályát választottak maguk- S nak. Mindenkinek ugyan nem ; sikerülhet, de azzal a hittel ■ indultak haza, hogy egy év • még hátra van, s ezt már i nem fecsérelhetik el. B. Sajti Emese HANG­SZÓRÓ Lazítani, de hogyan?! Azt énekli Hofi Géza, hogy „tanuljunk lazítani”. Meg azt is, hogy „kell egy kis áramszünet”. Amikor a nótát hallgatjuk, mosoly- gunk magunkban, hogy nem mondaná mikor és ho­gyan? Aztán később, túl már a mosolyon, az is eszünkbe jut, hogy ebben a szívinfarktusos világban valahogyan kötelezővé kel­lene tenni, hogy az emberek lazítsanak, és rövid kis időkre kikapcsolják magu­kat, mert különben késő lesz a bánat, és jön a vízözön. Tényleg, kedves olvasóim, mi ez a rohanás? Ez a józan ésszel fel sem fogható ro­ham az élet kisebb-nagyobb dolgai ellen és dolgaiért? Mi ez a már-már megállít­hatatlan figyelmetlenség és könnyelműség önmagunk­kal szemben? Mintha bizony most is azt .sulykolná be­lénk valaki, hogy rá-rá- hajrá, éjjel-nappal, nincs megállás, nincs pihenő, nincs egyéni élet, nincs ér­zelem, nincs félelem, és az az igazi, ha még álmunkban is százalékok kergetőznek az agyunkban?! Micsoda téve­dés! És mi jött, mi van he­lyette? Az individuális célo­kat hajszoló ember, aki még álmában is ... Kérem, ne kerekítsék el a szemüket, igen, vannak kivételek. Na­gyon sokan. De, hogy a ro­hanás, a hajszolódás ma­napság nagyon is egyéni elő­jelű, tagadni furcsa önámí­tás volna. Mondják, jó magyar szo­kás szerint a ló, vagy trak­tor egyik oldaláról egyetlen, parádés lendülettel szok­tunk átesni a túlsó oldalára, de, hogy a nyeregbe lendül­nénk, az kizárt. Hogy van ebben némi túlzás? Hogy vannak, akik azért nagyon ügyesen felülnek a nyereg­be is? Persze, hogy túlzás, és persze, hogy vannak, de nem ez az általános. Meggyőződésem, hogy so­kan keressük a kiutat vala­mi tökéletesebb életmód irányában, és korunk leg­alapvetőbb jelenségéről van szó. Tudjuk, hogy „ez így nem mehet tovább” és még­is csináljuk, rohanunk, fe­szítjük’magunkat, elkapkod­juk a pihenésünket, mi több, „nem is ismerjük a pihenés igazi formáit.” Ez utóbbi félmondat a rádióban, Szél Júlia Válo­gatott perceink című műso­rában hangzott el csütörtö­kön délután. Mátrai László akadémikussal beszélgetett a riporter a hajszolt élet­mód következményeiről és egyebekről. Akadémikusunk világosan leszögezte: nem 8, hanem legalább 10 óra al­vásra lenne szüksége ko­runk emberének ahhoz, hogy elviselje azt az élet­módot, amibe a modem technika vitte, különben menthetetlenül bekövetke­zik a neurózis, az idegrend­szeri összeomlás és ha­sonlók. Hogy itt is vannak kivételek? Természetesen, bár a hajszolódásba sem kapcsolódik mindenki egyenlő mértékben. Köz­ben ijesztően növekszik az öngyilkosságok száma, mi több, a gyermeköngyilkosok számá is, emellett pedig el­menni, nem keresni rá vá­laszokat az életmód torzu­lásaiban — cinizmus lenne. Több figyelmet érdemel­ne ez a téma, hogy keve­sebb nekrológot olvassunk hirtelen halálról, meg ke­vesebb cikket, nyilatkozatot arról, hogy a XX. század súlyos betegsége nemhogy visszavonulóban lenne, most tör csak igazán előre. Nem szántam többnek ezt a jegyzetet gondolatserken­tőnél. Az összefüggések bo­nyolult láncolatát és a gyógymódot kutatni hétköz­napi és tudományos feladat egyszerre. Nélkülünk, em­berek nélkül, azonban nem megy. Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents