Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

1978. június 25., vasárnap lO Jó munkát, lányok, fiúk! KISZ-esek a megyei úttörövezetö-képző táborért Az elmúlt vasárnap ország­szerte megkezdődött az élet a nyári építőtáborokban, a megnyitó után az első tur­nusok fiataljai már munká­hoz láttak. Megyénkben két központi tábor nyitotta a sort; a Békéscsabai Állami Gazdaság telekgerendási és a Békéscsabai Konzervgyár építőtáborában kezdték meg a munkát a diákok. Telekge­rendáson az idén nyáron 5 turnusban összesen 1100 fia­tal dolgozik, valamennyien Komárom megyeiek. Az el­ső csoporttal 200-an érkez­tek, apró faházakban lak­nak, a munkájuk jelenleg a növényápolás, idegenelés, majd a beérett, a hibrid ku­korica címer ezése. Központi építőtábor műkö­dik július 2-től Békésen; itt összesen 600 Pest és Vas me­gyei fiatalt fogadnak. Me­gyei címerező tábor lesz még a nyáron a hidasháti, a me- zőhegyesi, az Orosházi Álla­mi Gazdaságban, a telekge­rendási Vörös Csillag Tsz- ben, valamint a gyomai Győzelem és Alkotmány Tsz- ben is. Ezek mellett dolgoz­nak fiatalok több megyei, központi szakmai építőtábor­ban, és a zánkai úttörőváros­ban is. E nyári elfoglaltság­hoz jó munkát, jó szórako­zást kívánunk valamennyi­nknek! A Békéscsabai Egészség- ügyi Szakközépiskola ország­járó diákjainak különösen sokat mond a fenti három kirándulóhely. Túl az itt töl­tött idő feltehetően kellemes emlékein, fontos állomások az iskola két éve működő or­szágjáró diákkör-szakosztá­lyának életében. A gazdag program a csoport felcsepe- redésének-fejlődésének bizo­nyítéka. A szakosztály legaktívabb tagjai számára — az előző évhez hasonlóan — a most befejeződött iskolaév hegy­vidéki táborral zárult: júni­us elején már a Lillafüred melletti Hollóstető camping- jében állt — és ázott — sá­tortáboruk (képünkön). A rossz idő ellenére a három nap túrateljesítménye meg­haladta a 40 kilométert. A közös túrák után „vizsga” következett: ismeretlen, tú­rajelzéstől távoli vidékről rajonkénti verseny a tábo­rig. A legjobban tájékozódók jutalma csokoládé, a sokat hibázok „büntetése” a té­velygés miatt ráadásként megtett kilométerek voltak. A következő állomás a jú­nius 10—13. között Póstele- ken megrendezett megyei Az úttörő—KISZ testvér- kapcsolat, illetve az úttörők KISZ-taggá nevelése kap­csán hangzott el, a megyei KISZ-küldöttgyűlésen a ja­vaslat: megyénk ifjúkommu­nistái is járuljanak hozzá a megyei úttörővezető-képző tábor felépítéséhez. A kö­vetkezőkben két küldött hozzászólásából idézzük az elhangzottakat : Albel Andor, Gyula város küldötte, a KISZ gyulai vá­rosi bizottságának titkára eképpen fejezte be hozzá­szólását: „A városi küldött- értekezleten az úttörők arról panaszkodtak, hogy a jó út­törővezetőket „elviszi” a KISZ. Mit lehet erre mon­dani?: Erre büszkék lehet­nek! A. KISZ-funkcióba ke­rült igazán jó úttörővezető pedig küldjön két, hozzá ha­sonló ifit maga helyett a pajtások közé. Szeretnénk minél több felkészült úttö­rőt sorainkba fogadni a jö­vőben is, ehhez viszont elen­gedhetetlen, hogy megte­remtsük az úttörővezető-kép- zés megyei bázisát... Városi küldöttértekezletünk elfo­gadta és javasolja a megyei értekezletnek is, hogy közös akcióval, anyagi hozzájáru­lással és társadalmi munká­val segítsük a megyei út- törővezető-képző tábor fel­építését.” ODK-találkozó volt. A me­gye 29 középfokú intézmé­nyéből 300 diák gyűlt össze Pósteleken, ahol tájfutásban, honvédelmi rajversenyben és akadályfutásban, továbbá városismereti versenyen mér­ték össze tudásukat. Közü­lük 40 fiú és 40 lány jutott tovább az országos találko­zóra. Kiemelkedően a békés­csabai Kemény Gábor Szak- középiskola fiataljai szere­pelték — mind az öt csapa­tuk továbbjutott —, de el­utazhattak Fadd-Domboriba az egészségügyi szakközépis­kola lányai is, mint a me­gyei találkozó 3. helyezett­jei. Ezekben a napokban te­hát a Szekszárd melletti Fadd-Domboriban „állomá­soznak” a csabai szakközép- iskolások, 2000 társukkal egyetemben ismerkednek újabb tájakkal, töltik szóra­kozva és hasznosan a június 23-tól 29-ig tartó XIII. or­szágos találkozó hat napját. Az egészségügyiek egy ki­csit már a tolnai tájakon is arra gondolnak: a jövő tan­évben ott folytatják, ahol most, a vakáció közben ab­bahagyják... (hajnal) Hozzászólását hasonló in­dítvánnyal zárta Varga Im­re, Békéscsaba város kül­dötte, a KISZ békéscsabai városi bizottságának titkára is. „Tudjuk, hogy az 1979-es évet az ENSZ a gyermekek nemzetközi évének nyilvání­totta. A nemzetközi év hazai programja hasonló feladato­kat fogalmaz meg, mint ame­lyek a KISZ feladatai is. Ezek között szerepel a na­gyobb társadalmi összefogás­ra való felhívás... Mint most, az úttörők köszöntőjében is hallhattuk, a megye kisdo­bosai, úttörői évente 6 fo­rint társadalmi munkával szerzett pénzzel járulnak a tábor felépítéséhez. Javas­lom a küldöttgyűlésnek, hogy a megye valamennyi KISZ-tagja és fiatalja járul­jon hozzá az 1979—80-as év­ben társadalmi munkaakci­ók. kommunista műszakok során összegyűjtött pénzből az úttörőtábor felépítésé­hez!” A megyei küldöttgyűlés a javaslatot elfogadta; a jövő­ben tehát — híven az „Együtt egymásért” jelszó­hoz — a KISZ-esek is dol­goznak azért, hogy mielőbb felépülhessen a tervezett me­gyei úttörővezető-képző tá­bor. Évadzárás az orosházi Dzsessz- klubban a leghűbb Szív tiszteletére” Az ősszel a Hat Szív együttes jól sikerült kon­certjével kezdte meg prog­ramját az orosházi Petőfi Művelődési Központban működő Dzsessz-klub. Az el­múlt héten, az első év mél­tó lezárásaként, a .,leg­hűbb” Szív tiszteletére ren­deztek hangversenyt; így hívják ugyanis Orosházán Szaniszló Jánost, a kiváló zongoristát és szerzőt. •í* Az est — melyre sajnos a szokottnál kevesebben jöt­tek el, főleg az érettségi vizsgák és feltehetőleg Trenck báró (!) miatt — művészi színvonalában és hangulatában jól sikerült. Először Szaniszló Já­nos adta elő nagy gonddal előkészített szólózongora­koncertjét, amelyben al­kotói attitűdjét, zenei ideál­jait foglalta össze. A kissé szokatlan műfaj nagy át­gondoltságot és alapos fel- készültséget igényel, és a nézőktől is fokozott aktivi­tást követel meg. A köve­telményeknek ezúttal in­kább az előadó felelt meg. A második részben tehetsé­ges fővárosi zenészfiata­lokkal együtt, oldottabb hangulatban saját szerze­ményeket és örökzölS dzsesszdallamokat szólal­tattak meg. Alkalmi felál­lás volt ez, noha korábban már játszottak együtt Békéscsabán és a győ­ri dzsessz-klubban, még­hozzá nagy siker­rel. A Tomsits és a Deseő együttesből jól ismert Tóth Tamás bőgőzött, Gritz Pé­ter dobolt, és Dresch Mi­hály játszott szaxofonon. (Pleskovics) Hollóstető, Póstelek, Fadd-Dombori Hollóstető — 1978 június Érettségi Érettségi Érettségi Ki felejtené el még évtize­dek múlva is a „fogvacogta- tó” napokat, melyek meg­előzték élete első jelentős akadályát? Ki nem emlék­szik még nagypapa-nagyma­ma korában is az elcsönde- sült, félelmetesen hűvös fo­lyosók hangulatára, az érett­ségizőterem-ajtó könyörte­lenségére, az ünneplőbe búj­tatott gyomrok remegésére, a fogvacogva, sápadtan átlé­pett küszöbre, az egymásba kapaszkodó könyörgő tekin­tetekre? Sok-sok nehéz vizsgát el­felejtünk, de az első, a fel­nőtté válás szimbóluma egész életre szóló élmény­ként vésődik emlékezetünk­be. A vizsgázó elkészült, re­megő lábakkal botladozik a bizottság elé, s akadozva belekezd mondókájába. Ké­sőbb felbátorodik, az ajtón kilépve megkönnyebbülten sóhajt, majd arcára vissza­térő színnel, és újonnan szerzett önbizalommal közli társaival: „Semmi volt az egész!’’ Képriportunk a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskolában ké­szült. .....nevezzük most rosszcsontnak...” A z Ifjúsági Magazin nem­rég megjelent alkalmi kiad­ványában „Művér és nyak­örv” címmel a nyugati fia­talok egyes köreiben más­fél éve dívó punk-rockot mutatja be és elemzi Tardos Péter. Az érdekes írásból ki­derül, hogy ez a zenei moz­galom meg sem közelíti a hasonló korábbi mozgalma­kat. Mit is jelent egyáltalán a punk szó? „A punk szó jelentését nem egyszerű le­fordítani, nevezzük most rosszcsontnak, ha tetszik hu­ligánnak, süvölvénynek” —; olvashatjuk a cikkben. „Ma Angliában háromszoro­sára nőtt a munkanélküli 20 éven aluliak tömege, mint annak idején volt Liverpool­ban. Ezek a mai fiatalok is gitárt ragadtak, éneklik az újfajta zenéiket, szövegeiket, egyetlen, de annál jelentő­sebb különbséggel: a maiak között nincsen egyetlen Beatles nagyságú és jelentő­ségű muzsikusegyéniség.” Nem is muzsikájukkal, ha­nem divatba hozott „csecse­becséikkel” — a biztosítótű­től a rongyos-lyukas trikó­kig, a nyakban viselt kutya­láncig — hívták fel magukra a figyelmet. Végül is felteszi a kérdést a szerző: „Van-e politikai jelentősége ennek, és kiikre hathat, van-e ze­nei jelentősége e másfél éve divatozó irányzatnak, és ha egyik sincsen, akkor végül is minek köszönheti létét?” Nos, a válasz röviden: a po­litika távol áll tőlük, zenei jelentőségük sem nagy, lé­tüket pedig — ez bizonyára nem meglepő — az üzletnek köszönhetik. aforizmák A nők feltétlenül meg tud­ják őrizni a titkot — de csak közösen. (Indonéz közmondás) * * * Te is Brutus vagy, én is Brutus vagyok, mindnyájan kissé Brutusok vagyunk. (Brutusnak tulajdonított mondás) * * » Az élet rövid — de temér­dek időt rabol el. (N. Stone, amerikai humoris­ta) * * * A tehetség Istentől van: az egyik ember felfedezi a re­lativitás elméletét — másik pedig mozgatni tudja a fü­lét. (A „Mi a tehetség?” című angol könyvből)

Next

/
Thumbnails
Contents