Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25., vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Holló László-emlékház Debrecenben « Zsigmond Zsigmond Ede — József Attila tanítványa és méltó követője, a magyar szocialista költészet komoly ígérete volt. Elszántan és szelíden című 1938-ban megjelent posztumusz kötetében így mutatta be a kort, melyben élt: „Bűnös, kis sikkaszt, lop, rabol / vagy koponyát bever, / de legbűnősebb mégis az, / ki gondolkodni mer”. (A diktátor dala) Verskötetét a Szépirodalmi Könyvkiadó 1961-ben újból kiadta azokkal a versekkel együtt, melyek előző kötetében még nem szerepeltek. Ebben a kötetben A kiemelt lépcső mögött volt a szoba, ahol üldözői elől elrejtőzött Ede Mezökovácsházán találjuk utolsó versét — Adj erőt címmel —, melyben így ír: „Kell, hogy hozzátok visszatérjek, / visz munkavágy és szerelem / győztesen e mocsáron át. / S kell, hogy lemossam szép szemedről / e könnyes esztendők nyomát”. E kötethez Pándi Pál írt előszót és azt a következő szavakkal fejezi be: „A költő mégsem jutott keresztül a mocsáron. A mocsár megfojtotta, elpusztította a költőt, 1944-ben.” Zsigmond Ede pesterzsébeti proletárcsaládból származik. 1916. május 18-án született. Szülei a csepeli Weiss Manfréd Művekben dolgoztak, s fiukkal nagy nélkülözések árán tudták a középiskolát is elvégeztetni. Ennek ellenére érettségi után beiratkozik az egyetemre, s házitanítóskodással keresi meg a tanuláshoz és létfenntartáshoz szükséges pénzt. Magyar— német szakos tanári oklevelet szerez, majd hivatalnokként helyezkedik el. A Népszava külső munkatársa lesz. Részt vesz a munkásmozgalomban, barátja, Ságvári Endre személyén keresztül kapcsolatba kerül az illegális KMP-vel is. Versei a korabeli Szép Szó, a Magyar Csillag, a Válasz című folyóiratokban, valamint a munkásköltők antológiáiban jelennek meg. 1943-ban munka- szolgálatra hívják be. Fiatalon, 28 éves korában ismeretlen körülmények között hal meg. Kevesen tudják, pedig igaz, hogy Zsigmond Ede életének egy rövid szakaszát Mezökovácsházán töltötte. 1941-ben a külföldi honos zsidókat, mint nem magyar állampolgárokat Internálták. Zsigmond Ede szüleit és két öccsét is elvitték a pesterzsébeti prolilakásból és harmincezer kis- zsidóval együtt beleölték őket a kamenec—podolski tömegsírba. A költő — aki ekkor már 25 éves — úgy menekült meg, hogy Mező- kovácsházán rokonainál és barátainál tartózkodott. Itt is halálra keresték. Salamon Jenő azonban elbújtatta. A falu szélén levő Salamon- féle kocsma (ma MÉH-te- lep) padlásfeljárója mögött egy kis szoba volt kiképezve, melyet csak akkor lehetett észrevenni, ha a padlásfeljáró alsó részét kiemelték. (Lásd 1. sz. fotó.) Az ott levő börtönszerű kis szobában töltött napokat, heteket, hónapokat a költő. Nem tudjuk, hogy ez idő alatt Mezökovácsházán írt- e verset a költő. Kötetében több 1941-es évszámmal jelzett verse szerepel, közelebbi helymegjelölés nélkül. Zsigmond Ede, a költő, most lenne 62 éves, ha élne. Életének egyik legnehezebb időszakában községünkben talált menedéket üldözői elől. Rá, a szépszavú, forradalmi költőre, irodalmunk nagy ígéretére emlékezzünk ezekkel a sorokkal. Emlékezzünk arra az emberre, f akinek korában egyik legnagyobb bűne az volt, hogy „gondolkozni mer”-t. Balogh György A volt Salamon-féle kocsma. Ebben az épületben bújdosott Zsigmond Ede 1941-ben A gyopárosi letartóztatások évfordulóján Az emlékezés, a túlélők megbecsülése a soros nemzedék feladatai közé tartozik. Fokozatosan kötelességünkké válik ez napjainkban, amikor a megkezdett út folytatóivá váltunk, s küzdelmes sorsú elődeink által lerakott szilárd alapokra építhetjük tovább szó-« cialista- hazánkat. Ennek az emlékezésnek kapcsán az előzmények felelevenítése, az azóta eltelt, ma már történelmi időszak hiteles értékmérőként hat mai életünkben. Az 1937. június 17-én, Gyopároson kezdődő és 28- ig tartó tömeges letartóztatások előzményei, a történelmi tények és a résztvevők emlékezései egyaránt az 1930-as évek általános világválságának magyarországi — ezen belül orosházi — helyzetébe, szakaszaiba illeszthetők be. Orosházán az 1925—26-os években jelentkezett a radikális baloldalt képviselő szocialisták csoportja. Ehhez a csoporthoz tartozott többek között Du- mitrás Mihály, Soós Gyula, Szverle Mihály, Vági József, Birkás Imre, Keresztes Mihály, Németh Mihály és még sokan mások. Ebben a válságtól terhes időszakban Orosházán az ipari dolgozók általános keresete alig érte el a szükséges életminimumot. A mezőgazdaságban dolgozó nincstelen agrárproletárok helyzete még elkeserítőbb volt. A kormányzat által indított „ínségmunka”, amely hetenként 2 napig 1—1 pengőt juttatott a bő gyermekáldással rendelkező agrárproletár családok számára, semmit sem jelentett. A munkásfiatalok egy csoportja összeköttetést tartott a faluról Budapestre feljutott, de ugyancsak munka nélkül levő szegény diákokkal, akik ilyen, vagy olyan formában kapcsolatban voltak a fővárosban mindinkább erősebb és komolyabb tevékenységet kifejtő illegális kommunista párttal, annak ifjúsági cso- iSortjával, vagy a szakszervezeti ellenzékkel. Ez utóbbi a kommunista párt irányítása alatt állott. A faluról fölkerült fiatal értelmiségieken keresztül sajtótermékeket, illegális nyomtatványokat és egyéb más, a rendszer által tiltott olvasmányokat kaptak, amelyeket ovasókörszerű ösz- szejöveteleken vitattak meg, s annak szellemében igyekeztek — ki-ki munka- területén — az ott hallottakat, tanultakat továbbterjeszteni. Orosházán működött a 20- as évek végétől a 30-as évek derekáig egy munkáseszperantó egyesület, amelynek kerete rendkívül alkalmas volt ilyen tevékenységek végrehajtására. Bár a rendőrség és csendőrséf nagyon éberen figyelte és ellenőrizte e mozgalom munkáját, összejövetelein gyakran képviseltette magát, mégis mód adódott, hogy e keretbe tömörült fiatalokat, dolgozókat a baloldali mozgalom részvételére alkalmassá tegyék. 1935-ben a föloszlott munkáseszperantó mozgalom tagjai Szikháton Sülé Józseféknél illegálisan konferenciát tartottak. E konferenciára gyűlt össze Dél-Magyarország forradalmi ifjúsága, amelynek zavatalan működését úgynevezett biztonsági szervek védték. Később e szervezetből kikerült elvtársak folytatták tovább a mozgalom aktív tevékenységét. A 30-as években megváltozott az összekötők személye. Budapestről E. Kovács Kálmán, Dér István, Kun László elvtársak kezdtek idejárni, akiken keresztül tovább folytathatták az akkor már rendkívül veszélyes tevékenységet. Számos esetben az összeköttetést és az illegális sajtótermékek leszállítását kiskerékpárral tették meg Orosháza és Budapest között, ami nem volt éppen veszélytelen vállalkozás. Később az 1936-os év végén a kormány mind jobban a hitleri fasiszta irányzat hatása alá került, a magyar politikai élet nyílt fasizáló' tendenciát öltött. ; a baloldali cselekmények ellen mind keményebb rendszabályok születtek. Ifjúsági vonalon különféle burzsoá, fasiszta, iredente, soviniszta egyesületeket alakítottak. Gyakran a provokátorok áltál előkészített kommunista pereket rendeztek, a lapok, a rádió mindinkább nyílt kommunistaveszéllyel rémisztgette a magyar népet. Ilyen provokátor tevékenykedett a Tiszántúlon. Működési területe Szegedtől Debrecenig terjedt. Aljas jizelmeihez az anyagot a hatóság szolgáltatta. A rábízott munkát végre is hajtotta, 1937. június első felében azzal a taktikával rendelte Gyopá- rosra a behálózott embereket, hogy ott egy kiadandó parasztújságnak a szervezését fogják megtárgyalni. E megbeszélésre számosán eljöttek még Doboz, Békés, Szentandrás, Debrecen környékéről is. Az előre meghatározott tervek szerint e résztvevőket a Gyopáros környéki árkokban elhelyezett polgári ruhás csendőrök és rendőrök várták, ahol e személyeket letartóztatták. Orosházán és Szarvason is dolgozott egy felszámoló bizottság, amely a legkíméletlenebb eszközöket alkalmazta. Rövid háromheti működése' után a kínzásoktól elgyötört letartóztatottak közül számosán öngyilkosságot kíséreltek meg, többen meg is haltak. Orosházán több mint 500 embert hallgattak ki, akiknek csak nagyon kicsiny töredéke menekült meg az embertelen kínzásoktól. Akiket nem vontak törvényes elbírálás alá, azokat szabadon engedték, de embertelenül megverték őket. A letartóztatásnak több mint 150 áldozata volt. Azok, akik a mozgalom vezetői és irányítói voltak, heteken keresztül „törvé- ,nyen kívüliekké” lettek, ami azt jelentette, hogy a nyomozószerveken kívül azokkal az állampolgárokkal még a mentelmi jogot élvező képviselőknek, vagy egyéb más jogvédelemmel rendelkező szerveknek sem volt szabad érintkezni. A letartóztatottak közül mintegy 60-an a szegedi Csillag börönben töltötték ki büntetésüket. Verasztó Antal Tihany madártávlatból (MTI-fotó — Manek Attila felvétele — KS) ; A Holló László-emlékház Debrecenben, a Margit utcában, a művész egykori lakóházában emlékmúzeumot rendeztek be Holló László hagyatékábóL Olyan művészi érték válik így ismertté, hozzáférhetővé, amely etikai-esztétikai nevelő ereje révén példát adhat hazaszeretetből, emberségből, közösségi áldozatvállalásból. Holló László festőművész 1887-ben született Kiskunfélegyházán, az alföldi tájhoz, a tegnapi falu kizsákmányolt emberéhez való kötődését azonban a debreceni évek érlelték meg művészetében. Nem idealizálta, nem tette vasárnapivá a magyar falut és népét. Idillikus témát olyan nyugtalan formában tudott kifejezni, hogy a drámaiság ott érződött csendéleteiben is. Kiskunfélegyháza és Debrecen között azonban még ott találjuk Holló Lászlót Münchenben, Hollósy iskolájában, a mediterrán Itáliában, Spanyolországban, s az első nagy sikerű kiállításán Párizsban, a Salon de Inde- pendantban is. Megérinti Leonardo, Rembrandt, Greco és Cézanne művészete, a korai expresszionizmus, ami számára az egyéniség felszabadulását jelenti. Mindent megkísérel, az abszurddal is próbálkozik az önkifejezés érdekében. Minden igyekezetével távol akar maradni a hazai akadémiai naturalizmustól. Útkeresés, önmegvalósítás. őszinteség. Szenvedélyes életigenlés, az agyongyötört és megalázott néppel való együttérzés jellemzi Holló László művészetét. Több mint 1200 képet festett. S ami megdöbbentően ritka, az ezerkétszáz alkotás közül mintegy 120 az önarckép. S egyik sem másolja önmagát. Ugyanaz az arc más-más változatban. Az alapjában véve derűs ember elgondolkoztató, töprengő, komor és szomorú arca néz vissza ezekről a vásznakról. Vitatott téma: Vajon Holló László csak az Alföld festője lett volna csupán? Tagadhatatlan, hogy nem. De legtöbb témája Tnégis a magyar falut és életét idézi. Gondoljunk csak többek között a Tisza-parti jelenetre, a Kaszás parasztra, a Teknővájó cigányokra, a Tehénpásztorra, a Lakodalmasokra vagy az Aratásra, melyek csak kiragadott példák a gazdag életműből, de múlhatatlanul őrzik az Alföld világát. A művész hivatalos elismerése ugyan kissé késett, de nem maradt el. 1956-ban Munkácsy-díjjal jutalmazták, majd több külföldi és az 1961-ben rendezett mű- csamokbeli kiállítása után Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmával, 1977- ben, a művész halála után néhány hónappal Holló László-emlékkiállítást rendeztek a debreceni Déry Múzeumban. Ágh Tihamér Műteremrészlet Fogadószoba
