Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-23 / 146. szám
1978. június 23., péntek IgUUUKTlUI Napirenden a gyulai művelődési központ munkája Tegnap, ,cs ütörtökön délután tartotta ülését Gyula város tanácsa. Dér Lajos elnökhelyettes beszámolt a tanácsi határozatok végrehajtásáról, a két tanácsülés között a vb. és a tisztségviselők által végzett munkáról, valamint egyéb közérdekű kérdésekről. Első napirendi pontként Varga András, az Erkel Művelődési Központ és Ifjúsági Ház igazgatója beszámolóját vitatta meg a tanácsülés. Az elmúlt évben összesen 54 kiscsoport működött a művelődési központban. A szakmai művészeti kérdések mellett nagy teret szenteltek a világnézeti nevelőmunka kiszélesítésének. Ezt bizonyítja, hogy a TIT-tel közösen 129 ismeretterjesztő rendezvényt tartottak a kiscsoportoknál. Az intézménynek több, országosan és nemzetközileg is elismert kis-, illetve művészeti csoportja van. Közülük is kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a mezőgazdasági, a képzőművész-, a csillagászszakör, a Körös táncegyüttes és népi zenekara, a citerazenekar, a kórus, a szimfonikus zenekar, az eszperantó és fotóklub. A művészeti csoportok a hagyományokhoz méltóan működnek. A Körös táncegyüttes mellett az énekkar és citerazenekar — amelyik az elmúlt évben aranydiplomát nyert — nagymértékben hozzájárul a város amatőr művészeti életének feilend ítéséhez. A művelődési központ vezetősége úgy ítéli meg, hogy megfeleltek a követelményeknek és igyekeznek a jó munkát a jövőben is továbbfolytatni. Meghatározó szerepük van a termelőüzemek, illetve a városrészek közművelődési programjának kialakításában. Különösen azóta fejlődött munkájuk színvonala, amióta hosszas előkészítés után megalakult a 33-tagú társadalmi vezetőség. amelyet öttagú elnökség és három szakbizottság alkot. Szó volt az intézmény előtt álló feladatokról, amelyek között elsőként említették meg az üzemek, intézmények, társadalmi és tömegszervezetek együttműködési feltételeinek bővítését. Ügyszintén régi gond, hogy még mindig nem megoldott a város ifjúságának táncos szórakozási lehetősége, amelynek megoldása sürgető. A tanácsülés további részében elhangzott a város- fejlesztési bizottság beszámolója, út- és közműfejlesztési hozzájárulás mértékének megállapítása és több tanácsrendelet-tervezet. A tanácsülés a beterjesztett javas, latokat, valamint a két beszámolót egyhangúan elfogadta. Korai kalocsai hímzések A Népművelési Propaganda Iroda kiadványa A Népművelési Propaganda Iroda nyomdájában jelentették meg dr. Bárth János kalocsai múzeumigazgató tanulmányát, melyben a korai kalocsai hímzésekről ad sokoldalú tájékoztatást. Bevezető soraiban írja, hogy „kevés olyan ember él ma Magyarországon, akinek a Kalocsa városnév hallatára a paprikán kívül ne a népművészet jutna eszébe. A sokvirágú, tarka kalocsai hímzés és a kalocsai pingáló asszonyok falfestésének híre messze földre eljutott.” A kalocsai parasztművész- kedés különösen a két világháború közötti időben kapott jelentős sajtóvisszhangot és ebben az időben vált általánossá a piacra hímzés és a pingáló asszonyok más országrészben való foglalkoztatása is. Ez a piacra hímzés és festés azonban nem volt jó hatással a kalocsai népművészet formálódására és valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a néprajzi tanulmányokban is bizonyos fenntartásokkal kezelték a kalocsai példákat. Dr. Bárth János, a tanulmány írója a „piacra termelő népművészet” korszaka előtti hímzéseket gyűjtötte össze és tette közzé. Nem arakat a hímzéseket, amelyeket annak idején agyonünnepeltek, hanem a kalocsai népművészet kevés színt használó korai alkotásait. A kötet bevezető részében a kalocsai népművészet alkotóterületéről kapunk tájékoztatást, majd a kalocsai parasztstílus jellemző jegyeit elemzi a szerző. Példákkal bizonyítja, hogy a magyar népművészet XIX. századi nagy korszakában a Kalocsa határában élő parasztság is szép tárgyi világot teremtett maga körül, és biztosított magának kiemelkedő helyet a kor népművészetében. Elsősorban a festett bútorok és cserépedények sokasága, a drága viseletek és a falpin- gálás őrzi ebből a korból a kalocsai népművészet eredeti és tiszta hagyományait. A legújabb stílusú kalocsai népművészet ebből a XIX. századi parasztstílusból indult, abból nőtt ki, habár az 1920-as években — mint említettük — több vonatkozásban a korábbi kor népművészetének ellentétébe csapott át. A kötet gazdag rajzos illusztrációkban, anyagát a kalocsai Viski Károly Múzeum textilgyűjteményéből válogatta a szerző. Közérthetően és érdekesen magyarázza a színek, motívumok, kompozíciók és technikák kérdéseit, majd a mintagyűjteményhez fűz gyakorlati tanácsokat. Ez a mintagyűjtemény a kötet legfontosabb része: 78 rajzos és színes táblán mutatja be a korai kalocsai hímzések forma- és színvilágát, gyakorlati alkalmazását. (s—n) TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 45. A beszédre előtérül Misa. Mint amikor utoljára láttam, most is gebéit babusgatja. Tepsinyi öröm a képén. — Hohoóóó, de jókor jöttél, csupa rühes hámsí- rók lettek a lovaim, azt se tudom, főbe üssem-e őket, vagy a nyúzónak adjam egyenesen ? — No, akkor hozzám ne nyúlj, lúgban moss kezet, vegyél magadra tiszta gyolcsot, itt a lovam, eridj be Békésre Patikai Lukácshoz, ott lakik a harangláb tövében, hozzá tőle egy szilke lórühkenőcsöt. De nehogy agyonzargasd ezt a csikót, még most tölti az okuló időt. Készül Misa, szabályosan, ahogy mondtam néki. Tiszta gatya, lajbi, nehogy rühbe keverje a lovam. Etel nem titkolja, hogy örül. Tesz bort, krumplis pitét, déli húsokat, megtörli ültöm előtt a széket. Dagadok. Maradt itt még utánam valami böcsület. — Aztán, hogy ballag sorotok? Látom, bevastagodtatok mindenből. Gyerek van-e? — Az az egy bánatunk, hogy nincs! Nem tudott vagy egyet csöppenteni a teremtő. Pedig kellene, aki elpiszmogna körülöttünk öregségünkre, meg hát azt a kicsike vant, akire hagyjuk. A létő világon egy rokonunk nincs, nehogy gyerekünk teremtődött volna. Hát néktek? — Egy híján annyian vagyunk, mint az apostolok. — Hát akkor nem féltek? — Nem. Félni, nem félünk. — Ládd, né... hogy is mondjam, éreztem én, ugye negyven éve, hogy no, de te mint szélben a pihe, csak elrepültél. Fülemben maradt a szavad. Azt kérdezted, hát Misa előtt, hogy teszed ezt helyére, hogy így a kezembe adod magad? Hát, hogy teszem? Nincs nekem civódni valóm senkivel. Se az élettel, se az istennel. De hát nagy bánat ez rajtam. Melyőnk az oka, ki a tudója ann k? Misa nem máié. Én sen hívom a szomszédasszonyt, hogy segítsen, nem győzői az uramat. Álltam volna kí az utcasarokra, hogy j jjön már egy olyan ember, inek van zacskónyi puskapo: i? Etel lassacskán nekisírta magát a bajának. — Te meg biztosan eltörődtél, dűljél le a hűvös szobába. Messziről jöttél? — Én nem düledezek, mert idevetődik valaki, hírbe kever. Ez a falu is olyan pállott szájú, mint a többi, a bika alá is borját tesz. — Ne félj. Aludj, majd leragad a szemed. Mutatom a helyed. Ügy voltam vele, az öreg ló, ha meg nem is eszi, mert foga nincs, de legalább megröhögi a zabot. Szóra hajló ember voltam világéletemben, megyek nagy jámboran a tiszta szoba hűvösébe, ilyen úr nem voltam, mióta eszem tudom. No, fekszek. Bolond vagyok tán? Nékem a jó se kell? Nem akárki fekhet ide! Maradt a böcsületből. Etel nem tágít, odaül mellém* Nézem, olyan sziromra feslett szeme van, mint régen. Kicsi mosolygó rán- cocskák rajzolódtak ugyan alája, de nem csúnyult. Most látom a könyöke gombját, ahogy kezére támaszkodik ültében az ágyon. Kicsikét tán keményebb lehet a pogácsája, de a szépségből nem apadt le egy kummanat. Na, nem is álom meg, odapuszilok. De csak kapom magam, se szó, se beszéd, pont úgy a kajla baj ússzál prémezett szám irányába esett, hát megle- hintem. Erre Etel, de fölug- rik ám egy villanat alatt, lerúgja papucsát, odapuffan mellém. Otthon vagyok már! De puszil, mint a sebes eső, mint aki negyven év késedelmében van. Adósa én nem maradtam soha még senkinek, csak rakom aztán vissza olyan sebes vágtatásban, hogy a végén lerázódott rólunk minden fAsr ' W'T - ■ 1 'mm IW,- i í y B*®'' .f j TOT-tábor Szeghalmon Citromsármányok és erdei pintyek háza táján A Sebes-Körös vize nem is olyan sebes, de azért úgy fénylik, mintha tükör lenne. Partján fűzfák, cserjék sóhajtoznak a melegben, a réti tocsogók fűszálain kék szitakötők pihennek. Nehéz, jó szagú a levegő, és ha meglódul egyszer-egyszer a szél, a parti erdők, ligetes fasorok illatát hozza. Fülemülék, citromsármányok, barátkák, pintyek tanyája ez a folyó menti vidék, nem véletlen tehát, hogy itt ütött tábort a Magyar Madártani Egyesület, és nevezte el ezt az egy hétig tartó találkozást természetvédelmi ornitológiái tábornak, röviden TOT-nak, és jelölte a IV-es számmal, miután sorban ez már a negyedik. Tavaly Timeggyűrűzve újra útnak engedjék. Ugyanígy van ez most itt, a Szeghalom melletti táborban is, ahol közel százötven tizenéves és felnőtt, kezdő és haladó magyar, csehszlovák, német, finn és svájci ornitológus adott randevút egymásnak. Hogy a Szeghalom közelében, a Sebes-Körös partján épülő ifjúsági táborban sátorozott le a madarászok hada, sok mindent elárul. A legfontosabbnak azt, hogy Szeghalom vezetői örömmel és szeretettel fogadták őket, hogy; felismerték: a Sárrétnek ez a része megérdemli, hogy hozzáértő szakmabeliek feltérképezzék madárvilágát, és nem is sok idővel elemző tanulmánnyal szolgáljanak a szeghalmi monográfiához. Szerdán délután volt az ünnepélyes megnyitó, a programismertetés, a munka szétosztása. A vezérkarnak annyira tetszik ez a Sebes- Körös menti vidék, hogy máris javasolták: itt rendezzék meg jövőre a környezetés természetvédő úttörők országos találkozóját, mely újra Szeghalomra irányítaná az érdeklődést. Még javában tart a délután, amikor a népes társaság már az esti programhoz készül. Mert játékban és szórakozásban sem lesz hiány, pásztortüzeket gyújtanak, madárlesre indulnak, és ha tiszta, csillagfényes éjszaka jön, a természet teljességében gyönyörködni, az lesz a legszebb. Dalolnak, esirregnek, csattognak az énekesmadarak a tábor körül. A gyakorlott madarászok hang után is megmondják : ez fülemüle, ez sármány, amaz meg tücsökmadár. .. Sass Ervin szavasvár közelében táboroztak hivatásos és amatőr madarászok, hogy szép és igazán nemes szórakozásuknak hódoljanak, felmérjék az ottani vidék madárvilágát, természeti környezetét, és a pehelykönnyű hálókkal befogott énekesmadarakat gúnya. Nyáron amúgy se sok göncben jár a szegény ember, hát úgy repül le rólunk minden, akár őszi fáról a levél. Jaj, az anyádnak azt a sima suttyamentumos bodzafavirágját, te, hát mit rejtegettél te előlem, hisz olyan vagy, mint a csurrantott méz! Nyalábolom föl fektémből, de hurcolom a házukon végig, hogy a lába se éri a földet. Ö meg kapaszkodik, átfog kezével, lábával, mosolygödrei, a jóság örvényei pirkadnak ki arcán, kicsiket nevet, mint a fiókgalamb. **♦ Ügy alszunk el Etellel összefonódzkodva, mint a szőlőinda. • De hunyunk olyan ájult pilledtséggel, csak arra ébredünk, égő mécsessel áll ágyunk fölött Misa. Jelenti, hogy hozott rühke- nőcsöt. De már megy is, ne hiányolják a lovak. Sötétben maradtunk. Mondom Etelnek, te, ez a Misa gyerek most téged bizonyosan megsuhint. — Nehogy azt hidd. — Hát? Mit mond? Megdicsér, hogy ez a jó asz- szony, a hűséges, meg így. meg úgy. — Nem tudom, mit mond. Te mit tennél? — Nehéz más helyébe tudnom magam. 'Ahhoz nékem Misának kéne lennem, akkor azt tenném, amit ő. — A magad helyében? — Nem állnék jót maga- mért, annyi bizonyos. Mit tennék, mit mondanék, ki nem találhatom, de nem a lovakat rühölném ilyen látvány után. A gyűrűzés és a kis madár „személyi adatainak” felvétele nagy gyakorlatot kíván. Érdeklődő közönség is bőven akad Dr. Légány András kandidátus, a tiszavasvári csoport vezetője a madármeghatározóval (Folytatjuk) Fotó: Gál Edit
