Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
1978. június 20., kedd o IJHUUKTlld Biztató változások a Gyulai Kötőipari Vállalatnál A leheletfinom pihe rágubancolódik a szálra, s nem engedi a kötőtűkhöz jutni a fonalat. Radnai János kötő megállítja a gépet, gondosan kipiszkálja a „takács- csomót”, aztán újra zümmögni kezd a masina. Norvégmintás anyag kerül le róla, sál, sapka készül majd belőle az északi ország vásárlóinak. Radnai, nagy hajú, bajszos-szakállas fiatalember, mint hasonlókorú társai manapság. Azt mondják róla: kissé ideges. Én inkább szenvedélyességet olvasok ki szemeiből, amikor logiku- < san magyaráz, s dióhéjban elmondja a Gyulai Kötőipari Vállalat közelmúltjának történetét. — Nem ideges, inkább türelmetlen voltam az elmúlt években. Érettségi után 1975-ben jöttem ide és megszerettem ezt a munkát. De hát bizony nem sok örömöm volt benne sokáig ... Hogy is lehetett volna, amikor vagy nem kaptunk elég fonalat, vagy olyat kaptunk. hogy ... rossz beszélni is róla. Azzal telt a műszak, hogy kötözgettük a végtelenül pocsék fonalakat. A termelés persze nem haladt ... Pedig éppenhogy ezt kérték tőlünk, mert a hagyományos sál és sapka mellett a kötőipari termékek egyre nagyobb mennyiségét kellett volna gyártani az érkező új gépeken. Ügy tudom 26 milliós költséggel alaposan felfejlődött a vállalatunk, új gépekkel, épületekkel, csak hát a munkaszellem maradt a régi... — Most pedig? Nézze, én nem kertelek. Ez az igazgató kezében tartja a gyeplőt. Másrészt: amit ígér azt be is tartja. Kifogásoltuk, hogy nem arányos a teljesítménybérezés, vagyis nincs differenciáltság. Ígérte, hogy utána néz. Persze erre már korábban is kaptunk ígéreteket. De ezúttal, intézkedés is történt. A mi teljesítménybérünket 10 százalékkal felemelték. Ennél azonban sokkal többet jelent számunkra az, hogy felfigyeltek a szavunkra. * * * — Korábban minden reggel rettegve kezdtük a munkát a fonal miatt. Tűrhetetlen állapot volt. Sokan nem is értettek egyet azzal a „kivárással”, amit az új igazgató kezdeményezett a fonalprobléma megoldása érdekében. Rendre visszaküldték ugyanis a rossz szálat a szállító vállalatnak. Persze ez munkakieséssel járt. Bosszankodtak sokan, de következetesnek kellett maradni, hogy a szállítók megértsék: a gyulai vállalatnak nem lehet akármilyen vacak fonalat küldeni. S két-három hónap óta maximálisan jó az anyagellátásunk. Már nem „kényszerből” járok én sem munkába és nem is rettegek. Minden reggelre meg van az a 250—300 kilós fonalmennyiségem, amennyi szükséges és nemcsak a mennyiség van meg, hanem a minősége is jó. Kedvvel dolgozom, jó minőségben, mert hiszen exportra megy a munkám eredménye ... * * • — Nagyon örülök a változásoknak ! Annak elsősorban, hogy a nyugodt, szer- vezetebb munkát biztosítják a vezetők és ezt olyan módon, hogy ennek szükségességét a legtöbben meg is értik. Hogy miért a legtöbben? Mert vannak, akik a lazább munkafegyelmet szeretik jobban. De hát ebből nem lesz hasznuk nekik sem. Aztán az is jó, hogy most nem azért „kell tisztelni” az igazgatót, mert ő a vezető, hanem mert érezzük, hogy a legrátermettebb irányító, aki nem akarja éreztetni a beosztásából eredő hatalmat, mégis tisztelettel vagyunk iránta. Miért? Mert idejön hozzánk, s kérdezi: Na, mi újság, János? S úgy beszél, mint ahogyan a kollégák beszélnek egymással. Ilyen körülmények között ki is önti az ember a szívét, és úgy hiszem, ha ez a munkával összefügg, csak hasznára lehet a termelésnek. Szóval, szeretek most dolgozni. Olyan apró dolgokkal ösztönöznek is bennünket erre, mint a legutóbbi eset május elseje előtt, hogy „váratlanul” (mert ez korábban még nem fordult elő) 500 forint jutalmat kapott az Erkel Szocialista Brigád, amelynek vezetőhelyettese vagyok, csak azért, mert végrehajtottuk vállalásunk egy részét a társadalmi munkában ; az üzem előtti parkosítást, a dekorációt stb. Az összeg nem nagy, félretettük a közös kirándulásra, de a figyelem a munkánkra ez a lényeges ebben is... Hát a magam részéről viszon- zom is a változások által javuló körülményeket azzal, hogy lelkiismeretesen igyekszem dolgozni. Mit mondjak mást: 22,30 forint az átlag órabérem. Ezt nem „ingyen” adják ... * * * ... A gőzölgő bizony elég zsúfoltnak, egészségtelennek tűnik, különösen ösz- szevetve a nemrég átadott új kötő- és varrodai részleggel. A gőzölök, formázók maguk fűtik a szénkazánt. Az egészségre ártalmas körülmények itt még nem szűntek meg. — Egyszerre nem lehet mindent megváltoztatni — mondja Japportné, a gőzölő és Dévényiné a formázó. — De már készül az új, munkahelyünk, amelyben villanyáram fejleszti majd a gőzt, és könnyebb, kényelmesebb lesz a munka, mint a mostani szűk, kicsiny helyiségben. A munkaasztal már régóta itt van, csak most fogják majd beállítani... — Sajnos, jövőre nyugdíjba megyek és akkora jön majd rendbe minden — kesereg Dévényiné, s hozzáteszi: — De addig még másfél év van. Sokat remélünk addig is az új vezetéstől... * * * És mit mond az új vezetés? — A régi nehézségek nagy része objektív természetű volt, mindenekelőtt a fonal körüli gondok, amelyek aztán kihatottak a munkamorálra, a termelésre. 1976-ban például 2,5 milliós veszteséggel volt kénytelen zárni az ország egyetlen tanácsi tisztaprofilú kötőipari vállalata — foglalja össze dr. Sümegi Csaba, aki 1978. január 1. óta áll a vállalat élén. — Ezt a gondot kellett mindenekelőtt kiküszöbölni, hogy akadálytalan legyen az anyagellátásunk. — Másrészt — folytatja — fel kellett nőnünk az új követelményekhez, melyek a kötőipari „felfutásból” származtak. Magyarán: a munka új szervezetét kellett kialakítanunk, a munkafegyelem terén hozott intézkedésekkel egyetemben, hogy előrébb tudjunk lépni. Jó káderanyag van a vállalatnál és az ő segítségükkel sikerült mindezt megoldani. Vagy legalábbis részben, mert hát sok még a tennivaló. De azért már elinultunk valahogyan. Korábban sok volt a minőségi kifogás termékeinkre. Felmértük a helyzetet. Ennek kapcsán bevezettük a gyártásközi ellenőrzést és az önmeózáson alapuló minőségi bérezést. Ez — bár sok „ellenlábasa” volt az első hetekben — kitűnő eredményt hozott: mintegy 20 százalékos minőségjavulást, s a kísérleti részlegnél, a I Befejeződött a Budapest—Pécs vasútvonal korszerűsítését szolgáló, hetvehelyi alagút építése. A terepet a MÄV dombóvári építési főnöksége vette át, és a vasúti pályatest ágyazatát készítik. A vágányok fektetését szeptemberben kezdik el, s októberben bekötik az új — kedvezőbb terepviszonyokra épített — pályatestre. A képen: vágányépítéshez készítik elő a terepet (MTI-fotó — Bajkor József felvétele — KS) kötődében 14,6 százalékos keresetnövekedést. A közgazdász igazgató szavaiból kitűnt, hogy lényegében háromféleképpen remélnek sikert a hozott intézkedésekből : egyrészt a gyorsan kamatozó szférában, amit a szükséges gépek, telex, kis mikrobusz beszerzésének a szociális létesítmények megvalósításával, a blokkolóóra a munkaidő alatti szünetek bevezetésével, összefoglalva: a munkahelyi körülmények, s a munkafegyelem javítására hozott intézkedések segítségével értek el. Másodszor — amiről már szintén szó volt — a technológiai fegyelem, a rend megszilárdítására hozott intézkedések révén, ami végső soron a termelési profil végső kialakítását is jelenti a vállalatnál. Nem utolsó sorban pedig a dolgozók tudati szintjének növekedésétől remélik a tartós változást, amely egy akaratává teszi majd a csaknem ötszáz tagú, sok nehézségen átment kollektívát. * * * A pártszervezet nemrég számoltatta be az igazgatót az elmúlt öt hónap intézkedéseiről. Elégedetten állapították meg a kooperációból, a zárt technológiai rendszer bevezetéséből stb. eredő eredményeket, s kimondották, hogy a hozott intézkedéseket a jövőben erősíteni kell. Szükséges továbbá, hogy a vállalat vezetőtestületének minden tagja politikailag is képezze magát, hogy egységesebbé váljon a gazdasági in-v tézkedések végrehajtásának nézőpontja. Eredményesnek ítélte többek között a pártvezetőség a művezetői jogkörben, a törzsgárdára való támaszkodásban hozott intézkedéseket (három évig nem fizettek törzsgárdaju- talmat, s ez évben 115 törzsgárdatagnak 130 ezer forintot adtak ki), valamint a bérezés színvonalának emelését. (Ez évben 31,2 ezer forintra nőtt a bérszínvonal a tavalyi 28,7 ezerrel szemben). Az idén a 15—18 százalékos termelékenységnövekedésből, amelyet a félév adatai mutatnak, hat- százalékos bérfejlesztést valósítanak meg. A félévi termelési tervet az egy évvel ezelőttihez képest több mint öt százalékkal túlteljesítették úgy, hogy a most is hiányzó 60—80 munkáskezet üzemszervezési intézkedésekkel pótolták. (Tavaly 120 —140-et tett ki ez a szám.) — Biztató a helyzetünk és látjuk a jövőnket is. Ezért érdemes jól dolgozni — a vállalat dolgozóinak véleményét tolmácsolja Radnai János kötő. Varga Dezső A csepeli Duna Kertészeti Mgtsz egyik fő profilja a cserepes dísznövények termesztése. Három üvegházban összesen tizenhatezer négyzetméteren, harmincnégyféle dísznövényt — muskátlit, jácintot, fikuszt, dracénát és pálmaféléket — szaporítanak, gyökereztetnek, nevelnek. Az idén mintegy háromszázezer cserepes dísznövényt szállítanak a hazai, valamint a jugoszláv és az osztrák megrendelőknek. A képen: csomagolják a dracénákat (MTI-fotó — Fehér József felvétele — KS) Nagy munkában a növényvédelem Az utóbbi évek egyik legnehezebb feladatát „kapta” a természettől a hazai növényvédelem ; a szélsőséges, esős, párás időjárás nyomán sok gyümölcsösben már tízszer kellett permetezni, és a gabonatáblákon is felütötte fejét a lisztharmat, úgyhogy összevont védekezésre került sor májusban és június első két hetében. A kereskedelem a vegyszerkészletek időszakos átcsoportosításával, esetenként pótmegrendelésekkel elégítette ki a növényvédő szer iránt idén szokatlanul nagy igényeket. Május végéig több mint 3 milliárd forint értékű növényvédő szert használtak el a termelők, főként a gombaölő szerek voltak keresettek az elmúlt hetekben. A tavalyi év azonos időszakához képest mintegy harmadával több készítményt vásároltak meg a nagyüzemek. Különösen a Szabolcs-Szatmár megyei gazdaságokba irányítottak nagy mennyiségű vegyianyagot. A lisztharmat elleni gombaölő szereket helikopterekről és repülőgépekről szórták ki a gabonatáblákra. Miután a fertőzés nagyfokú veszélyt jelentett, az AGROTRÖSZT vállalatai az eredeti megrendelésen felül további 880 tonna kéntartalmú készítményt biztosítottak a termelőknek tőkés importból. Támad a szövőlepke Az amerikai fehér szövőlepke lárváinak kelése megyeszerte megkezdődött — kaptuk a hírt a Békés megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomástól. Éppen ezért az állomás szakemberei felhívják a gazdaságok és kiskerttulajdonosok figyelmét, hogy a fiatal hernyók ellen a vegyszeres védekezést haladéktalanul meg kell kezdeni, s ha szükséges — erős fertőzés esetén — azt akár többször is meg kell ismételni. Ezzel párhuzamosan a fejlettebb burgonyákon megjelentek a burgonyavész tünetei. A csapadékos időjárás miatt, korai járvány kialakulása fenyegeti a növényt, ezért réz-ditiokarba- mát, vagy kombinált hatóanyagú szerrel a védekezést most kell elvégezni. Tekintettel arra, hogy helyenként még mindig sok a burgonyabogár-lárva, célszerű mindkét károsító ellen egyidejűleg védekezni. JEGYZET Névjegy a ládán Nemrégiben egy dunántúli község falumúzeumában jártam. A dicséretes buzgalommal és lelkesedéssel összegyűjtött kiállítási tárgyak közt megakadt a szemem egy tulipántos ládán. Nem az eredetisége vagy a kiemelkedő szépsége fogott meg. Hasonlót elég gyakran látni a különböző helytörténeti múzeumokban. Az gondolkoztatott el, hogy a ládán, a tulajdonos neve mellett, ott állt az asztalos neve is. A több mint száz esztendeje készült láda túlélte a mestert. Nem érdeklődtem, de nem is valószínű, hogy megtudták volna mondani milyen ember volt a néhai K. J. mester. Azt azonban, hogy milyen szakember volt, az általa készített láda még száz esztendő múltán is hirdeti. A pontos illesztések, % türelemmel faragott minták a szakma szeretetéről, ismeretéről beszélnek. S arról, hogy a mester tisztában volt képességeivel, ismerte munkája értékét, ezért merte rávésni ládájára a nevét. Vagyis, ahogyan ma mondjuk, vállalta érte a garanciát. Vajon hányán vagyunk, akik az általunk készített „tulipántos ládára” rá mernénk írni a nevünket. Nem azért, hogy ötven vagy száz év múlva, hanem egy hónap, egy év, vagy éppen a garanciális idő lejárta után is tudják, kinek a kezemunkáját tiszteljék, vagy ne tiszteljék az öltönyben, a házban, a bútorban, a tévékészülékben, s napjaink többi tulipántos ládájában. Mert vajon oda merné-e tenni a névjegyét az, aki ím- mel-ámmal dolgozza le a nyolc órát, s tudja, mert tudnia kell, hogy amit csinált, fabatkát sem ér, s egy nap vagy egy hét múlva jöhet egy másik társa, hogy helyrehozza az ő hibáját. Az a régi mester ismerte képességeit, s becsülte a munkát. A mai mesterek nagy része is ismeri képességeit, becsüli, tiszteli választott szakmáját. De sokan vannak — mert a rosszból a kevés is sok —, akik a hanyag, nemtörődöm munkával egész szakmák hírnevére vetnek rossz fényt. Tudom, a munka nem játék, de nem volt az K. J. mester számára sem. Pedig ő nem várhatott külön anyagi vagy erkölcsi elismerésre, prémiumra, Kiváló Dolgozó kitüntetésre. Neki az egyetlen elismerés, kitüntetés a becsülettel elvégzett munka volt, az, ha a harmadik faluban is azt mondták: ez igen, ezen látszik, hogy hozzáértő ember csinálta. Tudom, elismerem, hogy napjainkban nehezebb, nem elég egy vagy két tulipántos ládát készíteni. A közeli határidő, a hiányos anyagellátás, a szervezetlenség miatt kapkodó, szalag fölé görnyedő munkás nem mindig gondol arra, hogy a névjegyéhez méltó munkát végezzen. Az első szempont, hogy időben elkészüljön, a másik pedig, hogy átvegyék. Mert sürget a főnök, mert sürget a mellettem dolgozó, mert... lehet az okokat, magyarázatokat sorolni. S mégis azt mondom, jó lenne, ha naponta elkészítenénk a magunk tulipántos ládáját a műhelyekben, az íróasztalok mellett, s a többi munkahelyen. Naponta adnánk ki olyan munkadarabot a kezünkből, amelyre nyugodt lelkiismerettel írnánk rá a nevünket, mint tette azt a néhai K. J. mester. D. Kiss Csaba
