Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
o 1978. június 18., vasárnap Kelemen Lajos polihisztorsága Mirjana Isakovic: Lovas nő Amikor először egy álló napig gyalogoltattak Kolozsvárt, régről ismert költő barátom mondotta volt: Olga Vujadinovic: Kentaur A huszadik század második felére az iparművészet fogalma kettős értelmet nyert: magába foglalja a régi értelemben vett egyedi kézműves, kisipari módszerekkel készült használati és dísztárgyakat, és az ipari formatervezés által létrehozott nagyipari előállítású tárgyakat. Az iparművészeti iskolák — főiskolák — után a múzeumok is kiterjesztették a bemutatás körét ez utóbbi tárgyakra. Ügy tűnik, hogy a modern emberi környezet — mint az iskolai, múzeumi „megfelelők” — egyesíteni tudja mind a kettőt. Az egyiket, a sorozatban gyártott ipari formákat mindennapi használatban — kés, villa, kanál, tányér, bútor — a másikat, az egyedi iparművészeti alkotásokat „ünnepi” használati tárgyként, dísztárgyként — faliszőnyeg, váza. (Szóródások persze lehetnek, de az út mindenesetre errefelé vezet.) A belgrádi Iparművészeti Múzeum kiállítása a budapesti Műcsarnokban, ez utóbbiakból mutat be reprezentatív válogatást. A fali- szőnyegek és a térben elhelyezett textíliák tekintetében a sokféleség a legészrevehetőbb jellemző, a kerámia tekintetében pedig a hasonlóság — és a humor! A kerámia — tudjuk, a keramikusok is tudják — aligha vetekedhet a márványba faragott, bronzból öntött szobrok hordozta gondolatisággal, ahol már maga az anyag is valamiféle méltóságot sugall. A jugoszláv keramikusok megtalálták a módját, hogy — mintegy követve a római hagyományú „arcos edénykék” útját — jókedvű ötlettel párosítsák a használati célt. Olykor — többnyire — ez utóbbit csak jelzésként alkalmazva. (Az arcos edénykék, amelyek leg- kedvesebbike a székesfehérvári István király Múzeumban található, a magyar népművészeti Miska-kancsói- ban találtak itthoni követőkre.) Velja Vukicevic vázája, zöld mázas emberke, még használati tárgy, váza is lehet; Dragoljub Adzic Fej című kerámiája már csak félrecsapott vázaszárat visel feje tetején, amiben a virág is csak kalapdísz lehetne, ha egyáltalán valakinek eszébe jutna az a bizarr ötlet, hogy várának használja ezt a kerámiát. Épp úgy, mint Olga Vujadinovic csokornyakkendős, bajuszos váza-kentaurját. A nagy ötlet a kiállításon kétségtelenül Branislav Stajevicé, aki egyszerűen csak vázát állít ki, de variálható vázát! A kerekded víztartó edény szája ugyanis cserélhető, ötféle variációban, keskenyebb, szélesebb, osztott formában. Elhelyezhető benne csokor, gally, egy szál virág, sőt három szál is. A textilművészeti bemutatón a mai textilművészet legjelentősebb irányzatai megtalálhatók. A népművészeti ihletésű, forma- és színvilágú faliszőnyegtől, a festmény, vázlat alapján szigorú pontossággal leszőtt gobelinképig. És természetesen azok a valóban „textilszerű” alkotások, amelyek a textil anyagát — a gyapjú vagy pamut fonalat, a szizált — a szövés, csomózás technikáját kifejezőeszközként alkalmazzák. Közülük is kiemelkedik a „Látóhatárok és síkságok”, Etelka Tobolka hatalmas szövött faliképé. A szövés és helyenként az aranyszállal való csomózás eszközével a barna és a nyers szín variációval tágít mély lélegzetű teret, rajzol kevés jellel természeti tüneményt, távlatot nyitó freskót. Ninela Pejovic Pomponok című vidám tértextilje a rácsos hálók egymás mellé ló- gatásával és az alul elhelyezett tört színű kedves pom- ponokkal törekszik dekoratív hatásra. Jagoda Buie, a jugoszláv textilművészet világhírű művésze koromfekete szizál tértextillel mutatkozik be. A méltósággal meghajtott gyászlobogó súlyosságát a szövés vastagítása teszi még fájdalmasabbá. Az üveg önmagában is rengeteg kifejezési formát hordozó anyag. Színének megválasztása mellé még a környezet színe, hangulata is belejátszik hatásába. Veselko Zoric az üveg használati almm Gazdag szép bemutatkozás a jugoszlávoké. S aki megismerkedett vagy meg fog ismerkedni az évenkénti Otthon kiállításon ipari forma- tervezett bútoraiknak, tárgyaiknak kulturált formavilágával, az teljes képet kap iparművészetük mai állásáról. Torday Aliz Dragoljub Adzic: Fej jelentetett Művészettörténeti tanulmányok címmel egy szép könyvet. A kötetet Szabó T. Attila akadémikus nyelvtudós emelkedett hangvételű, nagy becsű életrajza vezeti be, ezt követően a szerző cikkeit olvashatjuk az erdélyi templomok, kastélyok legkülönfélébb alkotásairól, festészeti ereklyéiről. Az Erdélyben, évszázadok alatt felvirágzott alkalmazott képzőművészet emlékei, története, konkrét alkotások bemutatása során bontakozik ki, és szolgál a mai hazai művészolvasónak izgalmas szakmai olvasmányul, a művészettörténésznek pedig új ismeretek forráshelyéül. Kelemen Lajosról sem a Magyar Irodalmi Lexikonban nem olvashatunk egy sort sem, a legutóbb megjelent Művészeti Kislexikon sem említi a nevét. Romániai tanítványai e gyűjtemény kiadásával megtették az első lépéseket Kelemen Lajos eredményeinek téma szerinti rendszerezésben való közkinccsé tételéhez. Fentebb azt jeleztem, hogy a művészolvasók és a művészettörténészek számára kiemelkedően jelentős olvasmány ez a kötet. Hozzá kell azonban tennem, hogy mindenki számára az, akit érdekel a művészetek fejlődése, évszázados történelme, hiszen a válogatás — ha magasabb szintű olvasmány is — az értő, érdeklődéssel közelítők számára ugyanúgy lebilincselő. Varga Imre TÉKA Képzőművészet a régi „Korunk”-ban Az irodalomtörténészként jó nevet szerzett, színházi kritikáival figyelmet kivívó, a Korunk szerkesztőségének egyik jeles munkatársa, Kántor Lajos újabb stúdiumokba vágott, feldolgozta a Dienes László és Gaál Sándor szerkesztette Korunk képzőművészeti vonatkozásait 1926—1940 között. Több tekintetben örülnünk kell vállalkozásának. Mint fo’y óira ta előtörténete jól ismerőjének van némi joga „háztáji” művészettörténettel foglalkozni, s mint megdiplomázott műtörténésznek az egyetemesség felől közeledve a témához szélesebb rálátása adatott meg, s — tegyük hozzá — érvényesült is, éspedig abban a kötetben, mely Kép, világkép címmel a Kriterionnál jelent meg, dicséretes gyorsasággal immár boltjainkban is kapható. Kántor abból indul ki, ami sajnálatosan valóságosnak manapság is gyakran elfogadható, hogy nagy a képanalfabetizmus, s a Korunk köré tömörült kelet-európai magyar nyelvű haladó értelmiség és munkásság képkultúrabeli tájékoztatása végett a szerkesztő ebben is a korszerűt, az akkor érvényes mait kívánta nyújtani. Kántor nemcsak a képzőművészeti avantgarde fejlődését mutatja be a Korunk tükröződésében, hanem a vele kapcsolatos irodalmi, egyéb kulturális mozzanatokat is. A kötet izgalmas, gondolatserkentő, új ismereteket nyújtó, számtalan adatra épített tanulmány. S a recenzens is osztja Kántor vélekedését: „Dienes és Gaál Korunkja nem válhatott volna azzá a Korunkká, amelyet művelődéstörténe- tileg a korszerű marxista szintézisre törekvés folyóirataként tartunk számon, ha e század első harmadának java képzőművészeti teljesítménye, művészetesztétikai gondolkodása nem járult volna hozzá a „szeletember” egyetemes emberré alakításának modelljéhez.” A kötetet 75 színes és fekete-fehér illusztráció gazdagítja, a 419 jegyzethez jó névjegyzék is párosul. „Kelemen Lajossal kellett volna végigjárnod a várost, akkor kezdenéd megismerni igazán a lelkét...” Aztán hallottam egyre-másra a tudásáról, városszereteté- ről, erkölcsi nagyságáról, áldozatosságáról szóló igaz legendákat. Hogy Móricz Zsigmond milyen hálás volt Kelemen Lajosnak az „Erdély” írásakor történelmi felvilágosításaiért, mutatja, hogy „A nagy fejedelem” első két lapján róla rajzolta meg a mindent tudó Kelemen deák alakját. Az erdélyi—lengyel kapcsolatok iránt érdeklődő lengyel államfővel Kelemen Lajos latinul társalkodóit a Báthoriakról, s hogy ezért nagykeresztet kapott, szerénységére jellemzően jóval utóbb derítették ki. Mindent kutató volt, aki nem resteilte a legegyszerűbb népművelő szolgálatot, a városismertető sétát sem. Most Kelemen Lajos (1877—1963) századik születésnapja tiszteletére számtalan cikke, közleménye, dolgozata közül, méltó tanítványa, B. Nagy Margit válogatott ösz- sze egy szép kötetre valót és a történeti múlt értékeinek közreadásáért oly sok áldozatot hozó bukaresti Kriterion könyvkiadó megKÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról — kiállításra Jugoszláv iparművészek a Műcsarnokban kalmazásával játszik. Kan- nácskái — zöld üvegből, négy van belőlük — csőrüket és fogójukat kézként használó üvegemberkék. Kalapjuk — kupakjuk — zöld üveggolyó. Raul Goldoni Diszkosza enyhén opálos, iri- záló üvegből készült, az üveg cseppenését, apró légbuboré- kait dekoratív elemként használja fel.
