Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-02 / 128. szám
O 1978. június 2., péntek Szerdán este mutatta be a Jókai Színház Klubszínháza Ol- bromsky Mieczyslaw: Nők című színművét Jurka László Jászai-díjas rendezésében. Képünkön az előadás szereplői: Szentirmay Éva Jászai-díjas és Bajka Bea Fotó: Demény Gyula Szépek a magyar könyvek Lipták Pál, a megyei könyvtár igazgatója üdvözölte Keresztury Dezső állami díjas írót és Szántó Tibor Munkácsy-díjas tipográfust, könyvművészt azon az író-olvasó találkozón, melyet május 31-én Békéscsabán, a megyei könyvtárban a Dürer Nyomda szervezett. Keresztury Dezső azért vállalta a találkozót, mert töredékes versesnaplóját, amelyet — ahogy mondta, a felesége síremlékének szánt — olyan szép könyvben adták ki, ami nagy örömet jelentett számára és a barátai körében is népszerű lett. A költő gondolatait a tipográfus vizuálisan igen sikeresen juttatta kifejezésre. Ám hiábavaló lett volna a könyvtervezés, ha a nyomdászok azt nem a legjobb tudásuk szerint törekednek megvalósítani. — Szépek ma a magyar könyvek és elérhető áron kaphatók. Nyugaton is vannak szép könyvek, amelyek részben korszerűbb technikával készülnek, de nem mindenki tudja megvásárolni azokat — mondotta Keresztury Dezső. Elismeréssel szólt a Dürer Nyomdáról, amely egyre szebb könyveket készít. Szántó Tibor kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy az írói gondolatot közvetítő könyv, amely a tipográfus és a nyomdász munkája nyomán válik teljessé, örömet, élményt szerez az olvasónak. Emlékeztetett arra, hogy azt a szerepet, amit egykor a „kézműves” nyomdászok töltöttek be, a fejlődő technológiához értő szakemberek veszik át. Ezt az új technológiát azonban csak akkor érdemes alkalmazni, ha többet, jobbat képes nyújtani a réginél. A Dürer Nyomda, amely további fejlődés előtt áll, mind sikeresebben oldja meg a feladatát. P. B. Mai tv-ajánlatunk Labdarúgóvilágbajnokság A tegnap kezdődött labdarúgó-világbajnokság ma két mérkőzéssel, két közvetítéssel folytatódik. Az első közvetítés 17.35-kor lesz Buenos Airesből; Francia- ország—Olaszország találkozó. Este 23.00-kor kerül sor a Magyarország—Argentína mérkőzésre. Ősök, istenek Ma délután négy órakor nyílik a békéscsabai múzeumban az Ősök, istenek című kiállítás, melynek anyagát Tálát Benler, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének magángyűjteményéből állították össze. Képünk a kiállítás egyik érdekes darabja, egy dél-nigériai 13. századi fiatal anyakirálynő fejszobrának 19. századi bronz „megismétlése”. Eredetije az uralkodói ősszentélyből az 1897-es angol büntetőexpedíció idején tűnt el. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 27. Mondom, mutasd már, mit láthat az ember ilyen szerkezettel, mert ennek előtte hát nem néztem olyanba. Szepi velem mindig figurás kedvében volt, tolta le a nadrágját, azt mondja, másfajta kukkert mutat ő nekem! Nem civil kezibe való a katonai titok! Végre is belenézek az okulárba, oda volt irányítva a Kígyós ér lankáira, ahol az asszonyok ruhát szoktak szapulni. Jó langós partokon tiszta szikes vizek álltak, lágyan habozták meg a ruhát, hajtották ki a piszkát. Most is ott szapult néhány asszony, ügyesen kifaragott szapuló- székhez verve a drancot. Legközépütt egy román fáta, de olyan fekete sörényű, mint nálunk a kányaszőrű lovak. Fiatal is volt, kicsit dundi, nem régi jövevény a veremházak között. Egyszer a képibe néztem köszönésképpen, állta a tekintetem, ahogy idomított ló a terhelést, Szoknyája hátul föltűzve a koréba, úgy hogy fehér ikrái éppen belevakítottak a nézőkébe. Szepi szíttá a fogát. Na? Látsz? — Látok mondom —, de hát ezt én közelebbről is láthatom, ha akarom, csak épp be kell menni a faluba. Szepi nem ment be soha. Az volt a véleménye, cigányok ezek. nem emberek. — Hát Szepi, én nem vezetem. Nem ló az, hogy kötőfékszárra vegyem ! — Ejnye, az anyád kire- lejzumát, de nagy szád tudott nőni, te csikós! Parancsolom, hogy azt a nőszemélyt pedig állítsd ide elém! — Ha ebben is olyan nagy katona vagy, asszonyos ember létedre, akkor küldjed érte a poroszlóidat! — Mondd meg, hogy közöd van hozzá! Akkor békében hagyom — feleselt velem Szepi. — Ha még nincs közöm, majd lesz. Asszonytalan vagyok! Nem gondoltam én azt komolyan, inkább az asz- szony, meg Szepi ' védelmére mondtam. Az asszony ugye, törékeny portéka, mint a másodfű csikó. Nem lehet ráugrani, derekát törni, kedvét venni. Szepi meg nős. Mikor félgőzös éjszakákon törte a csihori az asszonyi nép után, hát mesélt... A feleségéről. Krakkóban élt Szepi apjáékkal. De valami kikapi asszonyság lehet, Szepi szava után, szép, mint a csillagos éjszaka és tüzes, akár a szultánkanca. Aki szereti őt, de szeretni tud egyazon időben két másikat is. Ajánltam neki, mért nem őrzi akkor otthon. Csak intett, hogy biz az teljesen hasztalan. Megesett, hogy szép szerelmes éjszakákon, ifjonti házas korukban háromszor is nyereg alá vette, mire megvirradt, s közben, míg illatosítani magát a függönyök mögötti sarkocskában félrehúzodzkodott, ott meg már egy délceg svadronkor- nétás pászítgatta rá a nyerget. De közben vele, ki erejét gyűjtendő hentergett a farkasbörös ágyon, vidáman társalkodott. S ez így ment hétről hétre, mire Szepi egy korty ital irányában a függöny mögé lépett, hát úgy találta őket. Mondtam neki, álmodtad te azt. Hát ezt az állat sem teszi meg! De ezt magamban gyorsan visszavontam. Mert olyan húszéves korom formán, mást is láttam. Már tiszta méneseink voltak a gvardián birodalmában, a leghíresebb, ahogy a mohamedánok szorultak kifelé, a török ménes volt. De abban sahingirai, ahmi- dáni, csillali, cselebi tiszSzabadidő-keresőben Gerendáson Vallomások az életről, a munkáról és a televízióról — Negyedik éve igazgatom a művelődési házat Gerendáson — mondja Kiss László —, ide születtem ebbe a faluba, apám, anyám itt él, szeretjük ezt a földet. Óriási tervekkel, elképzelésekkel fogtam munkához, de ma már sok mindent másként látok. Eleinte elkeseredtem, hogyha színházat vagy klubot, szakkört szerveztünk és kevesen jöttek. Mióta hosz- szabb ideje dolgozom, és más vidéken élőkkel is beszélgettünk erről, tudom, nem is olyan kis dolog a 2000 itt élőből 20—40 hallgatót összeszedni 1—1 rendezvényre. Az Új Tükörben olvastam valamelyik faluról: azt kérdezte az újságíró, hogy ott mit csinálnak az emberek a pihenőnapjukon, vasárnap? A válasz a legtermészetesebb módon így szólt: dolgoznak. Akár a mi falunkról mondták volna. Szegény népek laktak errefelé mindig. Most meg rájött mindenki, hogy sok munka sok pénzt hoz a házhoz. Másfél százan eljárnak dolgozni, többen itthon vannak a Munkácsy Tsz-ben, az ÁFÉSZ-nél. Akár itthon, akár máshol dolgozik valaki, hajnalban kel és késő este fekszik. Amikor másnak szabad ideje van, ők földet művelnek, fóliáznak, állatot gondoznak. — Divat a pénzt takarékban és a postán gyűjteni, divat az emeletesház-építés, divat az autóvásárlás. Az már kevésbé divatos, hogy valaki kedvtelésből utazgasson, akár itthon, akár külföldön. A pénzzel még nem tudnak okosan bánni. Azért mondom, hogy áldás is a tévé, mert azt majdnem mindenki megnézi, így aztán mégis tud valamit a világról. A fáradt embert otthonról elcsalni szinte lehetetlen. Állítom, hogyha nem lenne a tévé, akkor sem járnának többfelé művelődni. Nem vagyok én borúlátó mégsem. Kutatjuk többen is, hogy mi vonzaná a hallgatókat? ősztől szocialista brigádklubot szervezünk, irodalmi szakkört indítunk, augusztus 20-án megnyitjuk az ifjúsági pinceklubot. A gyerekek szorgalmasan jártán, Messzibb tőlünk keverék, spanyol, olasz ménesek is összetömörültek, főleg el- gazdátlanult katonalovakból. A töröknek én voltam a mindentudója. Ismertem név szerint azt a kétszáz kancát, még attól az isztambuli lókupectől, aki eladta őket a papoknak. Az jobban tudta az egyes ló felmenő családfáját, mint a sajátját. Elég az hozzá, voll az akkori ménesemben egy híres monyas, bizonyos Ad- jaz nevezetű. Olyan tízéves csődör lehetett, de mását, szépségben, derekasságban nem lehetett találni még egyet a világban. Gyermekded vidámságú. szép testű, jó lépő, jó termetű, nyereg alá teremtődött finom nyakhajlatú, nagyeszű, magatudó ló volt. S a kancák hozzáillőek. Rigószőrű volt mind, fújtató orrlukú, fülelő, érzékeny, akár egy sereg jó vérű menyecske együtt. * * * No az Adjaz mellett szolgált még a török lómenyecskék közül három másik monyas. Nem alávalóbbak az Ádjaznál, a Topcsi, a Csirág, a Kádi. Ezek is po- kolszőrűek persze, akár a menyecskék. Tették is a magukét olyan becsülettel, abban kivetni valót nem talált volna magának a gvárdiánnak az igazlátója sem. Hanem egyszer veszem észre, hogy az Adjáz. így március végi lópárzások idején, csak szokatlan vag- dalódzással labdáz ám a fejével, mintha vihart várna. (Folytatjuk) A napsugaras kertbe szívesen kiülnek Ottlecz János bácsiék pihenni ^ Fotó: Gál Edit nak a kultúrházba, de a felnőttek? Valami okosat mégis ki kellene találni...! Jólesik a szemnek és a lábnak, ha a gerendási utcákat járja. Vastag derekú, egészséget sugárzó, életerős faóriások szegélyezik az utakat. Kis kertek a házak előtt, bokor és fű zöldellik mindenfelé, csak a kocsiútra ne nézzen az ember. Az bizony vendégmarasztaló gödrökkel teli, a fák árnyékától pedig fel sem tud száradni a sár eső után. Egy Uyen utcában áll Rácz Imréék új háza is. Mikor kopogunk az előszobaajtón, két 'vasgyúró, masza- tos kisfiú tolakszik elébünk. — Anyunak segítettünk zöldpaprikát kacsolni a fóliában — tolja elibénk gyászkeretes körmeit Zoltán, a nagyobbik. Domonkos, a kicsi, nagyokat hallgat a beszélgetéskor, csak amikor látja, jó szándékkal jöttünk, akkor enged fel. Nagy sárdarabokat csiszol a cipőjével a ragyogó tiszta parkettába, s a fotel piros huzatára. ,« Rácz Imréné, Vera csak jöt• lünkkor szakította félbe a S kerti munkát, s kedves csití- 5 lássál próbálja eleven cse- ! metéit halkabbra, nyugod- ! tabbra fogni. ■ — Nemrégen jöttünk ide { Pestről. A férjem idevalósi, ■ s itt telepszünk le mi is. Ügy S gondoltuk, hogy ebben a fa• luban nyugodtan, szépen él• hetünk egymásnak és a gye- j reknevelésnek. Három fi- £ unk van, a legidősebb óvo- ; dás, a kicsi, Domi pedig még • csak 2 éves. Persze, hogy • hiányzik a nagyváros. Azért S hajtjuk magunkat, hogy a ■ ház után kocsit vegyünk, s ! ha egy-két napot lecsípünk a S hétből, uccu, nekivágunk a Î nagyvilágnak! Azt szeret• nénk, hogy a fiaink többet S megismerjenek az országból, : a világból, mint mi. Csoda, I hogy kell a kereset? Gyer• mekgondozási segélyen va- : gyök, házat építettünk, ezt- ; ízt vásárolnánk, így aztán • néhány évig nem sok lesz a j pihenésből, szórakozásból. Ï Nyolc fóliasátorban paradi• csomot termesztünk, a ki- j lencedikben zöldpaprikát. A S férjem, ha a tsz-ben végez • a munkájával, itthon ker■ tészkedéssel folytatja, én pe• dig a gyerekek mellett még : i primőröket is gondozom. ; — Nagyon szeretem a ver• eket, a színházat! A csalá- ; ltom segít, hogy eljárhassak • Békéscsabára az irodalmi ■ színpad vezetői képzésre. S Irodalmi színpadot szeret• nénk alakítani Gerendáson. ■ A férjem is tanul a mező- I gazdasági technikumban, én Ï könyvelő vagyok, de szeret■ nem, ha jövőre felvennének I a tanárképzőre. Talán sike- Ï rül. ; — Beletanul itt az ember ! a fóliázás gyakorlatába a fagyos téltől az érlelő őszig. Munka és idő kell rá bőven. Nehezen hagyjuk ott a Ráczék házát. Zoli és Domonkos gondos őrként kísérnek a sarokfordulóig, majd huzakodva indulnak hazafelé integető édesanyjukhoz. Jani bácsi az ebéd utolsó maradékát kanalazza befelé egy jókora kenyér társaságában. Julika néni lesi, tipeg körülötte, kiszolgálja, mikor éppen betérünk az ajtajukon. A sokat megért emberek kutató pillantásával hallgatnak, mikor kérjük őket, beszéljenek magukról. Aztán Jani bácsi egyre jobban belelendül mondandójába, látszik, hogy szívesen mondja : — Benne voltam én már a tsz-ben az első alakuláskor, 50-ben. Azóta meg sem tudom számlálni, hányféle testületben, bizottságban beszéltem. Igaz, hogy a 74. évemet töltöm, de sose voltam olyan ember, aki nem tud magával mit kezdeni. Most is hízót tartunk itthon, kertünk van, mindig akad tennivaló a ház körül. — Azt a változást szavakkal ki sem lehet fejezni, ami a mi életünk volt, meg a mostani között van. A legtöbb az jó benne, de van olyan is, ami nem tetszik. Azelőtt élethivatás volt gyereket nevelni, ma meg sokan fáradtságnak érzik. Mi már hat—nyolc éves korunkban dolgoztunk, libát, tehenet őriztünk, de játszottunk is eleget. Ezeket a mai gyerekeket már kisebb korban kímélik a munkától. De mégis folyton unatkoznak. Dehogy kívánom én vissza azt a régi világot! De a munkát most is meg kel! szerettetni a gyerekekkel. Julika néni nehezebben szólal meg, mint a férje: — Nekem nem volt rossz sorom, csak akkor volt nehezebb, mikor ezt a házat építettük. Azt a szaladást látni kellett volna! Húsz libát tömtem hajnaltól, míg János a kukoricaszárat vágta a határban. Aztán rohant a libákkal Csabára a Bameváll- hoz, ha visszajött, fosztottunk késő estig. Most már csak emlékezünk erre. Beteg vagyok, nem dolgozhatok már erősen, inkább csak kézimunkázom, olvasgatok, a tévét nézem. A férjem még a nyugdíjasklubba is eljár, a képernyőn meg folyton a világpolitikát lesné. Ottlecz Jánosék a kiskapuig kísérnek. Sötétlila szirmú, bársonyos árvácskák, világoskék, sárga szirmok szegélyezik a kerti utat. Innen búcsúztunk a kora nyári Gerendástól. Bede Zsóka
