Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

1978. május 14., vasárnap o m inimagazin Szeghalom „Legjobb képességeink szerint álljunk helyt” Együtt a kis csapat a tavalyi szigetmonostori kiránduláson M csabacsüdi pajtások és lengyel barátaik Úttörők és harcerek A szeghalmi KISZ-esek ‘számára fontos dátum volt május 13-a. Ekkor tartották ugyanis a nagyközségben a KISZ-küldöttgyűlést. S hogy mi mindenről halhattak ott az alapszervezere'í küldöttei és a vendégek? Nos, lapoz­zuk fel a KISZ nagyközségi bizottságának a küldöttgyű­lésre készített beszámolóját! S miután a 20 gépelt oldal tartalmát — a legutóbbi kül­döttgyűlés óta eltelt két év­ben a helyi ifjúsági mozga­lomban elért eredményeket, tapasztalatokat — érdemben summázni, a teljes Minima- gazin-oldal is „mini” lenne, lássuk ezúttal az egyik leg­fontosabb fejezetet. Ennek címe a IX. KlSZ-kongresz- szus határozatából vett idé­zet: „Becsülettel, legjobb képességeink szerint álljunk helyt a munkában, a tanu­lásban és a haza védelmé­ben!” Eme alapvető kötelessé­gek teljesítésének fő színhe­lye a munkahely. Az el­múlt években, miként az egész járásban, Szeghalmon is több új munkahely léte­sült, s ezzel szélesedtek a fiatalok munkavállalási le­hetőségei is. Gyáregységgé fejlesztették a Csepel Autó­gyárat, már folyamatos a termelés a paplanüzemben, s a jövőben felépül a haris­nyagyár új üzeme. Új csar­nokkal bővül a Csepel Autógyár is. Mindez azt jel­zi, hogy a mezőgazdaság mellett az ipar is mind több fiatalnak biztosít helyben munkalehetőséget. A nagyközségben azonban továbbra is meghatározó a mezőgazdaság szerepe. Az elmúlt években a termelő- szövetkezet az iparszerű ter­melés útjára lépett. A tsz- ben dolgozó fiatalok zöme gépekkel, vagy gépműhely­ben dolgozik: az itt dolgozók 90—95 százaléka szakmun­kás-bizonyítvánnyal rendel­kezik. A KISZ sajátos munkafor­máinak egyike a védnökségi A meghatározhatatlan szá­mú Békés megyei discós kö­zül Lengyel Lajos egyvala­miben biztosan nem hason­lít a többi lemezlovashoz: ő ugyanis profi, vagyis ebből él. A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ alkalmazottja. Bé­késcsabán, a Lencsési úti presszóban, Mezőmegyeren és Újkígyóson „lép fel”. Lengyel Lajos másról is nevezetes. Azon discósok közé tartozik, akiknek fél kertes családi ház értékű, az előadói pult köré tornyosuló hangszóróiból érthető kom­mentáló szöveg préselődik ki. Mi több, nemcsak szöve.- gelés az ő körítése, hanem kellemes, társalkodó cseve­gés, amely nem terpeszkedik rá a zenére. Olykor persze táplálkozik a vaskosabb né­pi humorból is. Lengyel mégis tudja, mi a határ, mit és milyen csomagolásban le­het elmondani egy kulturált szórakozóhelyen. Színvonalas lemezparkja mellett ezt a pluszt adja, ezért jó discós. Ezek után nem meglepő, ha a discósok szükséges tu­lajdonságai között előkelő helyen emlegeti az öltözkö­dést, a kulturált megjelenést. — Miért csak a három presszóban lépsz fel? — Becsavarogtam a me­gyét, mindenütt kierőszakol­tam egy kézfogásos bemu­tatkozást. Tapasztalatom, mozgalom. A szeghalmi KISZ-esek a nagyközségi pártbizottság javaslatára a harisnyagyár I. üzemének építése felett vállaltak véd­nökséget a KISZ járási bi­zottságával együtt. Mint a szocialista szerződésben rög­zítették, vállalták, hogy ha­táridőre elkészül a beruhá­zás. A kivitelező munkáját járási szinten szervezett if­júsági brigádokkal segíti a KISZ. Az újítómozgalom az utóbbi négy évben hozott eredményeket a nagyköz­ségben. Több munkahelyen, így a Csepel Autóban, az állami gazdaságban és a ru­haüzemben számos jól hasz­nosítható újítás született. A jövőben szükséges, hogy a KISZ-alapszervezetek még nagyobb propagandát fejtse­nek ki e téren, kérjék a gaz­dasági vezetők segítségét, javaslatait, hogy minél több hasznos újítással járulhassa­nak hozzá a gyorsabb, köny- nyebb, termelékenyebb mun­kához. Szeghalmon összesen 116 szocialista brigád működik, együttesen csaknem 1800 taggal. Közöttük 900 a KISZ-korú. önálló ifjúsági brigád hét alakult a nagy­községben, e kollektívák az elsők között csatlakoztak a csepeli dolgozók felhívásá­hoz 1977d>en, s a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tisztele­tére több pótvállalást tettek. A község ifjúsága az utóbbi két évben mintegy 16 ezer óra társadalmi munkát vég­zett, és további 17 ezer 200 órát dolgozott kommunista műszakon a KISZ-tagság. Évek óta eredményesen dolgozik a nagyközség peda­gógus KISZ-alapszervezete. A két általános iskola és középiskola nevelőit tömö­ríti ez az alapszervezet. A pedagógus KISZ-tagok részt vesznek az úttörőközösségek irányításában, és szívesen vállalnak megbízatásokat a közéletben. hogy nincs igény a kultúrhá- zakban a lemezlovasokra. Mondok egy jellemző példát: M.-ben már a szerződést is aláírtam, aztán megkértek, mondjam el bővebben, mi az. hogy disco? Meguntam a kultúrházakat azért is, mert többségük nem alkalmas en­nek a szórakozásformának megfelelő körülményt te­remteni. Arra gondolok, ha például valaki megunja a táncot, nem tud leülni, hogy megigyon egy kólát. A nagy termeket nem discóra találták ki. Inkább valami­féle intimebb környezetbe. — Hogyan lettél lemezlo­vas? — Pesten tanultam szak- középiskolában, s közben lestem a szakma nagyjait, ÉlUtet, Herskovicsot, Keresz­^ test. A technikát a gyomro­mon és a ruhámon spórol­tam meg. — ■ Csak magnóval dolgo­zol? — A lemez kiugrik a ba­rázdából és a por is hamar tönkreteszi. — Hogy úgy mondjuk, ka­pacitásod jóval nagyobb, mint amennyit jelenleg ki­használsz. — Megpróbálom futtatni magam. Meggyőződésem, hogy sok presszó közönsége szívesen fogadja a discó- zenét. Persze tudom, az én meggyőződésem még kevés­időközben a Lencsési-la­Hogy mire lehet még jó egy leningrádi nyelvtanfo­lyam az orosz nyelv gyakor­lásán lçtvül, azt a csaba- csüdi általános iskola orosz szakos pedagógusa, Kliment Pálné ötlete is bizonyítja. Két évvel ezelőtt a lengyel- országi Regimin kisközség orosz szakos pedagógusával együtt tanult az egyhóna­pos leningrádi nyelvtanfo­lyamon, s az akkor született barátság eredményezte, hogy a két iskola . úttörőcsapata felvette egymással a kapcso­latot. A megszületett új ba­rátságot tavaly 50 lengyel harcer túttörő) magyaror­szági látogatása pecsételte meg. A csabacsüdiek Szentend­rén, a Vörös Meteor turista­telepen látták két hétig ven­dégül a lengyel pajtásokat és pedagógusokat. Jártak Budapesten, a Duna-kanyar- ban, s e 14 nap alatt orosz­tudásuk gyarapítása mellett sok élménnyel, népdal­kinccsel, új barátságokkal gazdagodva tértek haza. Idén júniusban a csabacsüdi úttörők látogatnak el regi­kótelepen már csak egy fel­lépésre van igény — nem a közönségé —, Lengyel azon­ban rendületlenül bizakodó. Minden fellépéskor felszere­li a fényorgonát, az olaj dia színes foltokat vetít a falra. mini vendéglátóikhoz, akika gdanski vajdasághoz tartozó placzewói táborban fogadják majd magyarországi barátai­kat. A programban szerepel Gdansk, Gdynia és Sopot, éá természetesen a főváros, Varsó megtekintése is. Az egyre sűrűbben érkező leve­lek bizonyítják, mindkét részről nagyon várják a ta­lálkozást. A csabacsüdi úttörők iz­galommal készülnek a nyári sportmérkőzés alkalmából rendezendő csatakiáltás- versenyre, s az egyik erdei túra fő attrakciójára, a nép­dal- és néptánctanító ver­senyre. Az az őrs győz majd ugyanis, amelyik a másik nemzetbeli testvérőrsével a legeredményesebben tudja elsajátíttatni saját nemzete népdalkincsének egy-egy da­rabját és egy néptáncot. Hogy e szép .nemzetközi kapcsolat megvalósulhatott, ahhoz szükség volt és van is a csabacsüdi Községi Tanács és a helyi Lenin Termelő- szövetkezet önzetlen támo­gatására is. B. S. E. A 29 éves távközlési techni­kus újra és újra kellemes hangon invitálja a vendége­ket: „Hölgyeim és uraim, in­dul a malom, tessenek őröl­ni!” (fábián) R VIT eltfn Kubában Tudósítónk: Plavecz Pál Budapest, Ferihegy. Hosz- szú utazásra váró, izgatott emberek. Bizony, nem kis dolog 12 ezer kilométer tá­volságot megtenni repülő­géppel. Tizenhat órás üt, háromszori leszálással. A 40 fős csoport - tagjai fiata­lok, középkorúak, időseb­bek, hatalmas csomagokkal és teli izgalommal. Meg- könnyebülten sóhajtanak fel a tranzitban. Még fél óra és a TU—134-as fel­emelkedik velünk, tisztelet­kört ír le Budapest fölött, és irány első állomásunk: Prága. A repülőgépen töltött egy óra fáradalmait nyilván­valóan pilseni sörrel kell enyhíteni, amit forintért is megkaphattunk a prágai re­pülőtér nemzetközi részé­ben. A továbbutazásunk már más, mint Budapest és Prá­ga között, nem kellett to­longani, hogy elsőként száll­junk be a repülőgépbe a legjobb hely megszerzésé­ért, ugyanis az IL—62-es 230 személyes, négymoto­ros óriásgépen mindenkinek kijelölték a helyét. A vára­kozók között itt már kanadai­ak, osztrákok, mexikóiak, kubaiak- és nem utolsósor­ban Kubába utazó magyar turisták is voltak. Óceánt még nem láttam. Amikor feldübörögtek a gép motorjai, önkéntelenül arra gondoltam, hogy milyen le­het az óceán tízezer méter magasságból. Még csak Frakfurt fölött jártunk, amikor valami ízelítőt kap­hattam abból, hogy a „nagy víz” sok esetben nem fogad­ja bartáságosan a fölötte, vagy rajta utazókat. Miköz­ben a stewardes pilseni sört kínált, a társnője angolul, franciául, spanyolul és ■ cse­hül elmagyarázta, miképpen kell használni vízi kény­szerleszállás esetén a men­tőmellényt. Nem értettük, miről van szó, de a mozdu­latok megmagyarázták. Esteledett, amikor- Anglia fölé érkeztünk, de a félho­mályban is tisztán ki lehe­tett venni a Temze tölcsér- torkolatát és London fé-1 nyeit. Még húsz perc, és megláthattuk az óceánt. Csodálatos élmény ! Ilyen nagy magasságból is lát­szottak a hulámok. Sajnos, I az éjszaka közeledte meg- I akadályozott bennünket ab- I ban, hogy továbbra is önfe­ledten bámészkodjunk, fo­tózzunk, filmezzünk. A programban nem szerepelt a montreáli leszállás, töb­ben morogtak is ezért, de egyáltalán nem szerepelt az új-fundlandi majdnem kényszerleszállás-számba menő landolása sem! A re­pülőgép hóviharba, került, és én, aki a szárny és a motor közt ültem, szinte minden pillanatban úgy éreztem, hogy a szárnyak a fejünk fölött fognak tap- ! solni. Legalább fél méter 1 kilengése volt a szárnyvég­nek a törzshöz képest. A pilóta háromszor kísérelte meg a leszállást, s mind a háromszor újra kellett kez­denie, míg negyedszer, nagy nehezen, félkerékre, óriási döcenővel sikerült letennie a gépet. Sápadt, izzadtságtól fénylő arcokat láttam ma­gam körül. Gander — ez már amerikai kontinens. Egy méter húsz centis hóba vágtak a kotrógépek alagutat, hogy a gép fel­szállhasson. Röpke négy óra repülőút, és máris sze­münk elé tárult Montreál, a hatalmos metropolis, fény- özönében. Tisztán kivehet- tük az 1976-os olimpiai Rendezvények fő színhelyét, ' a montreáli sportpalotát, a, Szent Lőrinc folyót és a vá­rost övező tavakat. Sci-fi regénybe illő csodálatos holdjárgány közeledett a repülőgépünkhöz, négy ke­rekéből középen egy ten­gely, és ezen busz formájú tapadókorongokkal és an- tenákkal ellátott építmény. A képből természetesen kö­vetkezett, hogy tapadóko­rongjait a repülőgép olda­lához nyomva „kiszippant­ja” az utasokat. Odakint —19 Celsius-fok volt. A rossz időjárás miatt már így is késésben vol­tunk, a két óra várakozás Montreálban arra volt jó, hogy alaposan szemügyre vehessük — bátran mondha­tom — a világ talán leg­szebb és legmodernebb re­pülőterét. Időközben a gépet feltöl- tötték üzemanyaggal, élel­Havannai pillanatkép miszerrel, a pilótákat és a személyzetet is felváltotta a havannai személyzet. Új­ra elfoglaltuk helyünket, és irány végcélunk: - — Ha­vanna. Szundikálásunkból a kapi­tány hangja ébresztett. Kapcsoljuk be a biztonsági öveket, dohányzást befejez­ni, a gép leszálláshoz ké­szülődik ! Még álmosságtól dagadt, de kíváncsiságtól csillogó szemek kukucskál­tak ki a gép kerek ablakán. Kubai időszámítás szerint hajnali fél négykor tettük meg az első kört Havanna felett, az arcokon csalódás, mert csak itt-ott - látszott némi fény, ami igazán nem vallott a kétmilliós város­ra. Csak később tudtuk meg, hogy takarékossági okokból a város egyes ke­rületeiben kikapcsolják a közvilágítást. A repülőteret sem láttuk csak akkor, amikor meghallottuk alat­tunk a kerekek dübörgését a betonpályára landoláskor. Magyar Ikarusz busz szállí­tott bennünket az ellenőr- zőhelyre. Be volt borulva, szél fújt, a repülőtéri személyzet pu­lóverekbe, kabátokba búj­va vacogott, nekem meg szép lassar elindult egy izzadtságcsepp a homlkom- ról a szemem felé. Kubá­ban ítéletidő tombolt, 18 Celsius-fok volt a levegő hőmérséklete, hajnali négy­kor. Kedves, mosolygós arook, segítőkész emberek. Ki bar­na, ki fehér, vagy rézbőrű, teljesen mindegy, azonos gondolkodásúak. A légkon­dicionált busz egyenletes tempóval halad velünk szálláshelyünk, a Riviera Szálló felé. (Folytatás a Mi­ni magazin következő szá­mában.) Csak magnóval dolgozik „Indul a malom, tessenek örülni”

Next

/
Thumbnails
Contents