Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
1978. május 9„ kedd Kézimunka... Újra próbál a kevermesi kórus öt évvel ezelőtt, 1973. májusában terjedelmes tudósításban számoltunk be arról, hogy a megye határán túl is sok sikert aratott a kevermesi kórus nem mindennapi háziünnepséget rendezett. A „Diplomás bronzkoszorú” elnyerését ünnepelték, melyet az Országos Minősítő Bizottság döntése alapján nyertek el. S miközben a minősítés elnyerését ünnepelték, bár kicsit megkésve, ezen az estén a kórus negyvenéves fennállására is emlékeztek. Köszöntötték Csur- gai János nyugalmazott iskolaigazgatót, aki az 1932- ben megalakult kevermesi énekkart karnagyként szinte rövid idő alatt országos hírűvé tette. Az országban tett kőrútjaik akkori sikereit csakhamar díszes serlegek, oklevelek, plakettek bizonyították. A második világháború a kevermesi dalkört is elhallgattatta. Még a felszabadulás után is éveknek kellett eltelnie, mire bontogatni kezdte szárnyait a kórus. Az újbóli talpraállás éve 1958- ban érkezett el. A szegedi születésű és 1945-ben nagyon friss ének-zene és testnevelő szakos diplomával zsebében Kevermesre érkezett Visy László nevéhez fűződik az újrakezdés. A már említett és emlékezetes háziünnepségen Visy László karnagy dicsekvés nélkül számolhatott be arról, hogy másfél évtized alatt a kórus méltó utódává lett az egykori kevermesi dalkörnek. Később azonban a kórus különböző belső ellentétek miatt feloszlott. A szocialista brigádok közművelődési vetlékedőjét minden évben munkásbrigádok részére hirdetik meg megyénkben, de mindig jelentkeznek öntevékeny adminisztratív brigádok is. Május 7-én, vasárnap Békéscsabán két helyszínen rendeztek számukra döntőt. Az építők művelődési házában a Békéscsabai Konzervgyár Arany János Szocialisöt év után érkezett a jó hír, hogy a kevermesi kórus újból megalakult. De mi a biztosíték a sikeres újrakezdéshez? Amint a napokban Vincze János, a tíz községre kiterjedő Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ főosztályvezetője mondotta: biztosíték erre Kevermes nagyközség tanácsa és a kunágotai ÁFÉSZ anyagi támogatása. És hogy az 1958-ban másodszor újjá alakult énekkar tagjaiban mennyire él a dal szeretete, ez március 8-án láthatóvá lett. Ezen az estén harmincnál többen siettek a próbák és szűkebb szereplésük egykori színhelyére, a művelődési házba. A találkozás, de még inkább az újrakezdés öröme szinte magával ragadta a kis csapatot. Március 8-a óta Keverme- sen a tanácselnökasszonyt lépten-nyomon dalosok állítják meg az utcán és kérdezik: valóban újjászervezik a kórust? És ő igennel válaszol. Hiszen van már karnagy is. Ezt a szép feladatot Varga Imréné, a kevermesi diákotthon vezetője vállalta. Míg az újrakezdés és a folytatás anyagi alapjainak megteremtéséért — amint Vincze János mondotta — Kevermes nagyközségi tanácsa, illetve a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ kezeskedik. Reméljük, hogy hamarosan újabb háziünnepségen tapsolhatunk az immár harmadszor újjászervezett kórusnak, amely méltó utóda lehet a csaknem fél évszázaddal ezelőtt alakult dalkörnek. B. I. ta Brigádja ért el első helyezést, második a békésszent- andrási szőnyegszövő Vér- tessy Mihály Szocialista Brigádja lett. A Megyei Művelődési Központban rendezett versenyen a békéscsabai Lenin Tsz Hámán Kató brigádja bizonyult a legjobbnak, a második helyen pedig a medgyesegyházi Haladás Tsz Hámán Kató adminisztratív brigádja végzett. Senki sem számolta még össze, hogy a békési mintával hímzett divatos blúzon, vagy egész virágoskertet idéző kalocsai térítőn menynyit kell ölteni. Jószerével még azt se, hogy hány óra alatt készül el egy-egy darab. Épp így azt sem lehet pontosan tudni, hányán hódolnak ennek a szép szenvedélynek. Ezeken is csak olyankor tűnődünk el, amikor halljuk, már megint nincs elég, vagy olyan színű fonal, amilyen kellene, pedig háromszoros mennyiséget gyártanak- az utóbbi években gyöngyfonalból. Egy biztos: rengetegen kézimunkáznak, sokkal többen, mint bármikor, holott a mai nőnek jóval drágább az ideje ebben a feszített tempójú életben, mint a dédmamáké volt. Hogyan mégis, hogy a dolgozó, tanuló gyereket nevelő, háztartást vezető nők annyi időt fordítanak kötésre, horgolásra, de főleg hímzésre? És nemcsak otthon kézimunkáznak, hanem a művelődési házak díszítőművészeti szakköreiben is húsz-harmincas csoportokban, tanfolyamot végzett vezetők szakmai irányításával. Békésen nyolc kézimunkaszakkör működik 300 körüli tagsággal. Van az ÁFÉSZ-nek, a kosáripari vállalatnak, a Hazafias Népfrontnak, az iskoláknak és természetesen a művelődési háznak is, méghozzá kettő. Ágoston Jenőné nyugdíjas főkönyvelő, Lukács Lászlóné kosárfonó és Czira Ferencné háziasszony évek óta szakkörvezető, s mindhárman nagyon régen kézimunkáznak. Tapasztalatból tudják, mi hozta ide és mi tartja össze a tagságot? — Bármennyire is elfoglalt valaki, marad szabad ideje, s ha szereti a szépet, és egy kis kézügyessége van, akkor igyekszik a lakását csinosítani a maga által készített népi hímzésekkel. Ez mindig is így volt, csak régen inkább otthon dolgoztak Adminisztratív brigádok vetélkedője Békéscsabán TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 6. Megjön ma az öreg, far- kassörétre teszi a mordélyt, lepuffant bennünket, ahogy a megveszekedett kutyákat szokta. Éhesek se vagyunk, dolgozik bennünk a félsz, nekilátunk barmot gyógyítani a kénes faggyúval. Faggyúzunk minden jószágon minden kis szúnyográgást, pőcsike marást, lárvafészket, bőrhajlatot, ostornyomot. Hajlik lefelé a nap. Lehet, utoljára látjuk. Nem volt tilalmas nékünk a háza tájára lépni, de nem hívott, nem küldött oda soha. Ebből tudhattuk, hogy pissz! Magunktól nem módoltunk soha, hogyha otthon van, bekössük valamivel a szavunk lovát hozzá. Tudtuk, hogy pissz! Ledurrant, utánunk egy kutya nem nyüszít. Gavallér tán kérdezhetné, hová lettek ezek a szőrférges labahajúak. Válaszolhatna rá, elmentek asszonyt keresni. Vagy elloptak hat csikót, azt árulják a másik parton. Gavallér se pottyantana több szót utánunk. Szénacsóvával csutakoljuk a csődöröket, csak úgy szikrázik a szőrük. A pió- cásból mossuk a kancákat, csiklandozza őket a víz, nyihognak örömükben. Jöhetne már. Látná bár buzgalmunkat. Semmi jele jöttének. A nap pedig bú- csúzkodik. Kicsit a fák hegyén tanyázik még, de ha onnét lelép, nem lát Kara semmit. Hanem erre csak fölveti csöngés nyakát a vezércsődör, nyerít egy hosszút, amire amoda távolról megjön az öreg Kara kancájától a válasz. Mi még semmit se látunk. Tán a csődör se, dehát szagra éreznek ezek. Fertályóra ha telhet, látunk egy hosszúkás pontot. Jönnek. Két ló. Egy az öreg alatt, a másik vezetéken. Elébe megyünk, ahogy valahányszor érkeztekor. Hosz- szú út eltöri az embert, hogy alig esik le a lóról. Meg amúgy is elülik az. A gazda jött. Fogjuk lova kantárját, tartjuk tenyerünket, hogy belelépjen. Szedjük le teste terhét, oldjuk a nyerget, a málhát, akasztjuk nyakából a kulcsszíjat, a szürkecabájt, beszélünk. — Járt-e szerencsével ? — Jártam. Hát tik? — Vagyogatunk. — Baj? — Járjon messzi tőlünk. — Öttetök? — Öttünk. — Akkor cakát, de jót nektök is ! Ahogy elment a háza felé, szűre csüngve súrolta a fűszálakat. Kopogott rajta a muharkalász. Tudtuk, hogy most nem lűhet. Nem vitt magával puskát. Éjjel már inkább. Az állás körül begyújtottuk a tüzeket, füleltünk az égererdő felé. Telik az idő. Tiszta az ég alja, a Vacsora csillag, vagyis a Kaszás, hunyorint egyet, ahogy leszáü róla az utolsó felhő, aztán ballag. Utána a Sánta Kata, vagyis a Haldoklók örökös csillaga. Jó "azoknak. Mindent nézhetnek, láthatnak, nem lűhet rájuk senki. Két hátas tatárunkat nyereg alá szorítjuk, a nyeregre minden pekvancunkat. Elfér egy zabostarisznyában. Ha kijön puskástól az öreg, nem szokott vele járni, szó nélkül elszelelünk, mielőtt farcsumán sörétezne bennünket. Ebbe már estefelé megegyeztünk Csőkével. Jó vacsorányi idő is eltelik, egy kakaskukorítás nem száll a ház felől. Üj házasok, méltósággal esznek, számítsuk azt is hozzá. Nem habzsolnak, mint a kiéhült kutyák. Kicsit isznak is hozkézimunka... kézimunka... Békési ködmön az asszonyok. Legföljebb egy-két barátnő, vagy szomszéd ült össze. De ők sem rendszeresen. Persze most sem mindenki szakköri tag, de akik azok, kétszeresen szórakoznak. Nemcsak a ké- zimunkázást élvezik, hanem egymás társaságát is, hetenként egyszer 3—4 órán keresztül — mondja Cziráné. — Különösen sokat jelent a társasfoglalkozás azoknak — folytatja Ágostonné —, akik egyedül élnek, vagy már nyugdíjasok. De másoknak is jobban ízlik az öltögetés, ha közben hasonló érdeklődésűekkel lehet beszélgetni'^véleményt cserélni. Szóba is kerül itt minden, a sütés-főzéstől a nagy- politikáig. Aztán megtárgyaljuk, ki, milyen könyvet olvasott, milyen filmet nézett meg, és jó volt-e a tévéműsor? Persze maga a kézimunka is kifogyhatatlan téma. Kiállításokra is kézá. Turbékolnak. Ügy lehet, most gyónja meg a szép asszony, hogy bandástul leselkedtünk utána. De nem mozdul arra semmi. A Kaszás halad, arasszal mérhetnénk, mennyire jutott. És nem tutul, de kukkot se az öreg. Elpilledt az úton. Holnap is megvirrad. A Göncöl rúdjával fordul felénk. Az éjszaka dele közelít az égen. Elalszunk. * * * Reggel, ahogy szokott, jön Kara, fekete szűrben, gyalog, ostor a nyakában. Köszön, aki jön, az szokott. Hangja vidám, mint mostanában sűrűn. Szűre alól fehér szütyő villan, kinyitja korcát, odakínálja a benne- valót. — Szép asszony sütte szilvás pite! Kicsikét meghibbanunk, merre csavarodik itt a sorsunk. — No, mit álltok? Ha tegnap jó volt, tán ma is az. Napokig nem értettük, hányadán állunk. Tudja pedig, hogy a tilosban jártunk. Szerette, hogy nekünk is szép a felesége? Napok, hetek, hónapok váltogatták egymást. Télire megfódtuk a szélárnyékoló supát. Betetejéztük, az oldalát is betámogattuk nádkévékkel. A szénakazlakat is úgy raktuk szél anyja ellen Északról, úgy is fáznak a lovak. A gyöngébbjei eresztenek ilyenkor akkora szőrt, mint a tehén. (Folytatjuk) szülünk, ez mindig izgalmas esemény, mert előbb zsűri elé kerülnek a munkák. Ott dől el, melyik szebb, ízlésesebb a sok közül. — Évente egyszer minden csoport megrendezi a maga kiállítását, és a másokét is megnézi. S aztán a heti összejöveteléken kívül télen teaesteken találkozunk, nyáron meg kirándulni megyünk együtt. És egy pár előadást is meghallgatunk, mint legutóbb a Békés történetéről szólót, vetítéssel egybekötve. Mindenkinek nagyon tetszett, mert sok eddig előttünk ismeretlen dolgot tudtunk meg a város régi életéről, építészetéről, népművészetéről — közli Lukácsné. — Az előbb azt mondtuk, szórakoztat, és hasznos időtöltés. De ennél jóval több is. A színek és motívumok kiválasztása, az ötletes variálás, és az igényes kivitelezés: öröm. Hát még látni készen a munkát! Akinek egyszer is volt ebben része, tudja mi az, hogy „mindent magam csináltam”. Elejétől a végéig — magyarázza Cziráné. — Ugye, hallotta már, hogy nyugtat a kézimunka? — kérdi Ágostonné. — Bármilyen ideges az ember, ha hozzáfog, közben megnyugszik. Egykettőre elfelejti, hogy az előbb még bosszús vagy ingerült volt. A fáradtság is elmúlik, mert pihentet. Meg gyógyít is. Az én csoportomban legalább tízen vannak, akik míg nem kézimunkáztak, altatóval aludtak, csillapítóval éltek, és ma már egyikre sincs szükségük. — Azt hiszem, sokféle oka van a kézimunka szereteté- nek — tűnődik Lukácsné. Én a felnőtt szakkör mellett iskolait is vezetek, és látom, hogy már a 10—12 éves kislányokat is megragadja a szépség. A saját második gimnazista lányom is ezért csinálja, pedig csak vasárnap ér rá, de örül, ha kézbe veheti. És mint mindenki, aki kézimunkázik, akkor a legboldogabb, ha ajándékba adja. Ha másnak is örömet szerez vele. Vass Márta KÉPERNYŐ Kojak vagy Hemingway? Közművelődési gondjaink közismertek. Rengeteg pénzt áldoz az ország alap- és továbbképzésre, színházra, mozira, művelődési házakra, s hogy milyen hatásfokkal azt nehéz lemérni, mert a számszerűség önmagában még nem sokat mond. De van amikor beszél, sőt kiabál. Ilyet találni lapunk egyik múlt heti írásában : egy országos felmérés szerint a lakosság öt százaléka látogatja a kultúrháza- kat. Érthető hát, hogy mindenképpen újítani szeretnének, nagyobb tömeget magukhoz vonzani. A közművelődési intézmények közül páholyban egyedül talán csak a televízió van. Nincs rászorulva az állami támogatásra, még inkább ő járul hozzá komoly összeggel a költségvetési bevételekhez, ami a kultúrfronton nem akármi. De ez csak az egyik oldala kitüntetett helyzetének. S a másik sem kevésbé nagy horderejű: nem kell az előfizetőket toboroznia, kérni, könyörögni, hogy saját érdekükben jöjjenek, vegyék igénybe szolgálatait, önként jelentkeznek, vissza se lehet tartani tőle az embereket. És még mindig gyarapodik az előfizetők száma, mert ha lakása nincs is egy fiatal párnak, legalább tévéje legyen, vagy ha mégsem, az új lakásba az lesz az első beszerzés. De ez még mind semmi, mert a tévétulajdonos nem egymagában nézi a készüléket, hanem előtte ül áz egész család, vagyis legalább két-három nézővel számolhatunk. Ez idáig a gazdasági és részitvételi oldal. A kérdés harmadik — és legalább ennyire lényeges — része: maga a műsor. Itt már nemcsak a felelősség nagy, de a nehézségek is. Egy hatalmas gépezetet kell szüntelenül, napról napra ellátni sokféle szempont szerinti anyaggal. Korosztályonként, érdeklődési körönként, és jó átlagszínvonalon. Ez a sokfajita igény rehezen elégíthető ki. Itt van például a Kojak. Nem az a baja, hogy krimi — kell az, hiszen majd mindenki szereti —, még az adásról adásra csökkenő színvonal sem *egy világot rengető eset. Fölösleges is lenne szót vesztegetni rá. De az a kitüntető hely — státusz —, amit a tévében kapott, az több mint bosz- szantó. Szombat és húsz óra, vagyis kétszeresen aláhúzott, mert a főidőt a szombat még megemeli. Egyébként is este nyolctól fél tízig nézik legtöbben a műsort, eddig még ébren vannak a gyerekek, betegek, idősek is. Legjobban ezzel az idővel kellene gazdálkodni. Semmi esetre sem úgy, mint — nem először — most szombaton, amikor Hemingwayt ütötte ki Kojak, az „Akiért a harang szóT’-t utasította maga mögé. A spanyol polgárháború legendás hőseiről legendák nélkül írt könyvből készült film, bár keménységben elmaradt a regénytől, a haza- fiságot és nemzetköziséget tökéletesen éreztette. És ami nagyon lényeges, nem prédikálva, hanem egy történetbe ágyazott, tettek által a nézők szívére és eszére hatva. Csak hát megcsappant számú közönség előtt, mert fél tizenkettőig sokan nem tudnak . fennmaradni. És ezzel a műsorszerkesztésnek számolnia kellene. Vass Márta
